Boltos mesék

Jankovits Márta

Már az ókori emberek is fontosnak találták a közösségi tereket, a fórumokat. Az emberek ott találkoztak egymással, beszélgettek, ott hirdették ki a fontos közlendőket. Azt gondolhatnánk, hogy ma az internet terjedése nem teszi szükségessé az ilyen terek létrehozását. Nagyon fontos az internet, nagyban megkönnyíti az életünket, de most a járvány idején világosan kiderült, hogy nem pótolhatja a személyes kapcsolatokat.

Százhalombatta a hatvanas évekig egy kb. kétezer főt számláló kis falu volt, nevezték „zsákfalunak” is, mert nem ment át rajta átmenő forgalom. Aki már annak idején itt lakott a faluban emlékezhet rá, hogy az utca szinte reggeltől estig tele volt emberekkel. Mindenki igyekezett a dolgát intézni már reggel öt órától sötétedésig. A gyári munkások igyekeztek a téglagyárba, egypár bolt vagy kocsma a kedvükért kinyitott műszak előtt, hogy a féldecit – nem többet – megvegyék. Tavasztól őszig a lovaskocsikkal mentek a gazdák a határba, Érdre a piacra. Nyolc óra előtt megtelt az utca az iskolába igyekvő gyerekekkel. Az asszonyok miután elindították a családot mentek a boltba.

Kétféle közösségi tér alakult ki, egyrészt a hétköznapi teendőkhöz, ez volt az iskola és a bolt, másrészt az ünnepi a templom és a Közösségi Ház, amit akkor Egyletnek majd mozinak neveztek.

Volt még egy nagyon fontos része a közösségi térnek és ez a focipálya a Kossuth Lajos utcában. Hétköznap iskola idő alatt jó időben ott tartották a tornaórákat, nyáron szinte az egész gyereksereg ott élte az életét, főleg az alvégiek. Vasárnaponként délután focimeccseket játszottak, komoly bajnokságokat, rengeteg szurkolóval. Az utolsó időben itt tartották a búcsút, körhintával, céllövöldével, 20-30 sátorral és emberek százaival.
Az iskola itt rendezte a gyermeknapot, futó, zsákba futó stb. versenyeket.

A hívők vasár- és ünnepnapokon ki-ki a saját hite szerinti templomba ment, a gyerekek iskola idő alatt hittanórára. A fentiekből kiderül, hogy bár a lakosság létszáma a faluban a fele volt a mostaninak, mégis egy élő, lélegző közösségi élet jeleit mutatta. Ma nem ez a helyzet.

A mai írásomban az egyik ilyen közösségi térrel foglalkoznék bővebben: a boltokkal. Részint, mert az egyiknek magam is vezetője voltam 10 évig, a mostani sajnálatosan bezárt RÉV ABC helyén működő régi boltnak. Amennyiben visszamegyünk a háború előtti időkig, sokkal több bolt látta el a vásárlókat szinte mindennel, ami egy háztartásba kellett.

*

A háború előtti és közvetlen utáni boltokról csak megkérdezni tudtam az idősebbeket, így lehet nem lesz teljes a lista.
Nővérem 1927-ben született, ő úgy mesélte, hogy volt egy picike bolt, a Szera nénié, aki arról volt híres, hogy ha ment valaki vásárolni, adott egy szem cukrot a gyereknek.

A háború előtt három olyan boltról tudunk, aminek zsidó tulajdonosa volt. Ez akkoriban természetesnek számított, mert a lakóknak semmiféle ellenérzésük nem volt velük szemben, mert nem voltak gazdagabbak az ittenieknél.

A mostani „ Vadkacsa” helyén Schulteisz Izidor szatócsboltja várta a vásárlókat, akinek a családját elhurcolták 1944-ben. Senki nem jött haza, de erről már többször írtunk az újságunkban. Árultak cukrot, sót, cukorkát, csokoládét, fűszereket, méterárut, tűt, cérnát, edényt, porcelánt, üvegárut, cipőt, petróleumot, röviditalt és sok minden mást is. Akkoriban kenyeret a pék sütött vagy otthon az asszonyok, tej, tejtermék majdnem minden háznál, volt, akinél nem vagy annál vette, aki tartott állatot vagy a tejcsarnokban.

A másik boltos Urbach Bernát, a harmadik Reisz Samu kerekedő, hentes és mészáros, mindkettő a Főutcán.

Idősebb Buzay Józsefné a Bíró Nusi néni egy beszélgetésünkkor elmondta, hogy még kávéház is volt a faluban. „Kávésné” így nevezték a falusiak a tulajdonost, Sztanónét.

Nem kocsma volt, hanem igazi kávéház, még süteményt is árultak.

A Nusi néni megmutatta az egyik onnan való márvány asztalkát, amit nagy szeretettel őrzött.

*

A Buzadics ház a Főutcán kapós lehetett, mert az idők során ott többen is nyitottak boltot. A háború alatt Tóth M. István, aki a feleségével, Wejmola Terézzel, Tercsi nénivel ketten igen nehéz körülmények között vállalták az áruk beszerzését. Lányuk, Kanicsár Jánosné Ági elmesélte, hogy anyukáját a boltban, amikor áruért ment létrán a padlásra, a lábán eltalálta egy repesz. Ma már szinte hihetetlen körülmények között hozták Budafokról az árut.

Nem volt sem lovuk, sem más állatuk, amit a szekér elé fogtak, maguk húzták a kocsit. Ebben a Pista bácsi lánytestvérei a Margit néni és a Juci néni segítettek. Amikor az úton orosz katonákkal találkoztak, Pista bácsi felült a bakra, hogy lássák ki a „főnök”, de máskor együtt húzták Battáig a nehéz szekeret.

A boltra azt írták ki: Tóth M. István szatócsboltja. A családból többen is kereskedők lettek, így Ági és testvére, Tóth József is. Pista bácsiról még annyit, hogy a forradalom előtt és utána még három évig a dunafüredi kis bolt vezetője volt a Halászcsárda mellett.

*

Bauer István bácsiék 1945 után nyitottak a főutcán egy picike boltot. Ezt felesége, Manci néni mesélte, aki férjével együtt évtizedekig fuvarozott Battán. Budapestről és a Nagyvásártelepről öszvérrel majd később lóval hozták az árut.

Nemrégen kaptam egy régi fényképet Sefcsik Zsolttól, édesapjának Sefsik Istvánnak is volt egy kis boltja a Főutcán még a háború előtt.
A múlt havi számunkban Pfeiffer Ádám írt édesapja boltjáról, ezért most erre nem térek ki bővebben.

*

Szintén a Főutcán (később Alkotmány utca) volt id. és ifjabb Tóth Sándor hentesboltja. Az ifjabb Sanyi bácsit még az államosított hentesboltnak is nagyon sokáig lett a vezetője, amikor már a Nyugat-Pestmegyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat (NYÉK) üzemeltette a battai boltokat.
Mesélték, hogy egy ideig olyan áruhiánnyal küszködtek, hogy aki húst akart venni, már éjfélkor vitte az ülőkét és ott várta a nyitást. Jó időben ez kellemes lehetett, mert az asszonyok átbeszélgették az éjszakát.

Akinek nem volt szerencséje lemaradt a hús vásárlásról.

Emlékezetem szerint – de ez nem biztos – még egy hentesbolt volt a faluban, a Danai családé. Ezek a boltok nem egyidőben működtek, de ma már lehetetlen nyomon követni, hogy mikor. Írás közben eszembe jutott, amire már szerintem senki nem emlékezik: a Kossuth Lajos utca 6. szám alatt egy kis házban, amit később nyári konyhának használtak Tóth István (később ő volt az első munkás igazgató a téglagyárban) nyitott egy most műszakinak nevezett boltocskát, valószínű a II. világháború előtt. Én is a nővéremtől tudom, mert mi laktunk a szomszédban.

*

Az ötvenes évektől már a saját emlékeimre bízom magam.

Mi, alszegen lakók az Ádám bácsi boltjában vásároltunk. Zöldségért több helyre is mehettünk. A falu végén, azaz a főutca elején, abban az udvarban ahol az első iskola épülete áll, volt a „Béla Bözsi néni” zöldségboltja. A férjét hívták Bélának azért kapta ezt a nevet.

Feljebb majdnem az Ádám bácsi boltjánál, csak a másik felén az utcának nyílt Csupics Sztankóné Szeranfila néninek szintén a zöldségboltja.

A faluban akkor még több bolgárkertész is termelte a szebbnél szebb zöldségeket.

Paprikát, paradicsomot, sárgarépát és sok minden mást. Nagyon sokan náluk vásárolták meg a zöldségeket.

A „főszegieknek” két boltja is várta a vásárlókat. A Reisz Samu bácsi fia, a Sándor elvett egy nem ide való lányt, az Ibi nénit, aki évtizedekig vezette azt a boltot. Mellette idővel nyílt egy mezőgazdasági árukkal foglalkozó bolt, ahol rengeteg műszaki cikket is lehetett vásárolni. Ezt egy nagyon hozzáértő szakember, Pávainé Jucika vezette.

Egészen a téglagyár bejáratánál a „gyári bolt”, látta el áruval az ott dolgozókat, aminek a vezetője – akire én emlékszem – a Wejmola Dori bácsi felesége az Irén néni.
Remélem nem felejtettem ki senkit, ha igen, elnézést kérek.

*

Ádám bácsi nyugdíjba vonult, és mikor boltvezetőre volt szüksége a vállalatnak, kineveztek a 192. sz. bolt vezetőjének 22 évesen, mivel kereskedői végzettségem lehetővé tette. Így kerültem tíz évre a faluba a bolt vezetőjének. Akkor már sokkal jobb volt az ellátás, de messze nem olyan mint most. Sokat kellett várni a kenyérre, amit az itteni kenyérgyárban sütöttek, a tejet, tejterméket Dunaújvárosból szállították. Először kannákban, majd az egyliteres üvegekben, aminek kék volt a lezárója.

A hentesárut főleg Győrből és Budapestről szállították. Meg kell mondanom, hogy mind a tej, a kenyér, a hentesáru sokkal de sokkal finomabb volt, mint a mostaniak. A párizsi három napra volt szavatolva, de kenyér nélkül is ettük, annyira finom volt. Olyan virslit és kolbászt ma már esetleg henteseknél lehet kapni. Nagyon ügyesnek kellett lenni, hogy az ember beszerezzen elegendő mennyiségű sört, főleg ünnepek tájékán.

Minden héten Dunaújvárosból kaptunk cukrász süteményt.

A torta annyira finom volt, hogy pl. búcsúkor 20-30 egész tortát is rendeltek. A csokoládé torta ára 39 forint volt, igazi nagy tortáé. Hatan vittük a boltot két műszakban. Mi igazából már csak élelmiszert árultunk, de mást, pl. csak harisnyát sikerült becsempészni a rendelések közé.

Nagyon jó viszonyban voltunk a többi boltossal, főleg Ibi nénivel.
Esetleg ha maradt kenyér, odaszólt, hogy nem kell-e nekünk, vagy fordítva. Így nem maradt meg, mert másnap nem adtuk el, csak ha végleg elfogyott délutánra a kenyér, de akkor megmondtuk, hogy csak előző napi van. A battaiak nagyon kényesek voltak mindig is a kenyérre.

*

A rendszerváltás után a NYÉK eladta a boltjait és különböző tulajdonosok kezébe került. Nyíltak saját tulajdonú boltok is, amiből ma már csak egy működik, a Matta ABC. Több jól működő bolt is kénytelen volt bezárni, miután megnyitottak Budaörsön a hatalmas áruházak.

Többen is vállalkoztunk arra, hogy még a nagy áruházak nyitása előtt vállalkozók leszünk. Kivétel nélkül szakemberek nyitottunk vagy a saját házunkban, vagy bérelve kisebb üzleteket. Kanicsár Jánosné Ági több tulajdonos után vette át a RÉV ABC üzemeltetését a családjával. Előtte évekig a Gesztenyés úti ABC-ben látta el a helyettesi teendőket. Nyílt bolt a Petőfi Sándor utcában, egy a falu felső részén, kettő a Szabadság hegyen.

Volt, aki évekig, bár nehezen nyitva tudta tartani, de volt, akinek a lakása ment rá.

Ahogy Budaörsön megnyitották a hatalmas áruházakat, a kisboltokban már csak azt vették meg az emberek, amit ott elfelejtettek. Ebből nem lehetett megélni, sorra zártak be. Legutóbb a focipálya mögötti lakóparkban egy főleg pékárut forgalmazó bolt, egy zöldséges és egy cukrászda.

Ma már egy élelmiszer és egy hentesbolt várja a falusiakat, akik nem szeretnének buszra vagy kocsiba ülni. Mi is szívesen járunk ide, mert kicsisége ellenére széles a választék, frissek mind a hentes- és pékáruk, mind a zöldségek. Mára sokan rájöhettek, hogy nem kell mindenért messzire menni. Egy ilyen családias kicsi bolt is ki tudja elégíteni a napi igényeket, de sokaknak ez már túl késő.