Szép nyári nap & Co.
Csarnokszínházról, tervekről beszélgetünk Szigetvári Józseffel, a BKK igazgatójával Kovács Krisztina Más településeken vannak sportcsarnokok, ahol kihúzzák a lelátót, kihúznak egy
Read moreCsarnokszínházról, tervekről beszélgetünk Szigetvári Józseffel, a BKK igazgatójával Kovács Krisztina Más településeken vannak sportcsarnokok, ahol kihúzzák a lelátót, kihúznak egy
Read moreLászló Anikó Második alkalommal tartottak helytörténeti mesehetet a Hamvas Béla Városi Könyvtárban. Tavaly NKA pályázat tette lehetővé, idén a Százhalombattai
Read moreSZÁZHALOMBATTA, 2023. augusztus 12-21. Brazília, Észak-Macedónia, Horvátország, India, Lengyelország, Szerbia, Szenegál, Magyarország 1994-ben, amikor hat ország részvételével először került megrendezésre
Read moreTakács Péter Majdnem hatvan éves 1972-ben, amikor testvéröccse, a Szekszárdon élő Lux Sándor kezdeményezésére családegyesítés címen végleg Magyarországra települ. 1973-tól
Read moreA Magyar Kultúra Napja a világban egyedülálló esemény és ünnep, hiszen egyetlen országban sincs hasonló, a nemzeti kultúrát ünneplő ünnepnap.
Read moreSzegedinácz Anna 2023. január 27-én este meghívásunk volt az óvárosi Szent László templomba Székely Gábor Attila Petőfi Sándorról szóló előadására.
Read morePest Megye Önkormányzata december 9-én rendezte meg a Megyenapot, melyen kitüntető díjakat adtak át. Az elismeréssel a közművelődés, a tudomány,
Read moreTakácsné Németh Gabriella, régész, intézményvezető„Matrica” Múzeum 35 évvel ezelőtt, 1987. december 4-én sok-sok városlakó jelenlétében nyitották meg a „Matrica” Múzeum
Read moreFergeteges ünnep kerekedett a X. BattaSlamen, 2022. december 10-én az óvárosi Zenálkó Etel Közösségi Házban. Nyitányként a Flexibility Crew zenélt,
Read moreNémeth István Több programunkról szeretnék beszámolót adni a kedves olvasónak, amelyeknek templomunk adott helyszínt. Június 26-án vasárnap 11 órai kezdettel
Read morePozsgai Imre Az Óvárosi Szent László Napok rendezvényén, immár ötödik alkalommal sikerült megrendezni a „Pajta-tárlatot”. Minden évben más-más koncepció adja
Read moreSzegedinácz Anna A szombat délutáni programon négy kiváló, legfőképpen gyermekeket, fiatalokat oktató, tanító, nevelő tánccsoporttal ismerkedhettünk meg. Látványos, színes, dinamikus
Read more2022. június 24–27. Szegedinácz Anna Péntek este Az Óvárosi Napok programjának részeként 2022. június 24-én este hat órakor avatták fel
Read moreTakácsné Németh Gabriella, régész„Matrica” Múzeum Csak a véletlenen múlt, hogy 2010-ben nem lett a rendrakás és kidobás áldozata az alább
Read moreLengyel Tamás önálló estje Mikor érkezel Százhalombattára? Január 27-én játszom az önálló estemet, a Barátság Kulturális Központban. És miért nem
Read moreSzent László Napok 2021 Június 26-án 16.30-kor a törökbálinti Lendvay Károly férfikórus 18 férfidalnokkal és Ambrus Orsolya magánénekes zenei kíséretével
Read moreSzent László Napok 2021 Dr. Pozsgai Imre Az Óvárosi Szent László Napok rendezvényei keretében, immár negyedik alkalommal sikerült megrendezni a
Read moreKovács Krisztina, a Paletta kulturális magazin alapító szerkesztője – Mi az, amit tudnunk kell Kovács Krisztina televíziós szerkesztő szakmai előéletéről?
Read moreCzifrik Katalin Hogyan élték és élik meg a Hamvas Béla Városi Könyvtár dolgozói a 2015-ös, majd az idei újabb gazdasági
Read moreBeszélgetés Szigetvári Józseffel, a Barátság Kulturális Központ igazgatójával Szegedinácz Anna Az igazgatói irodájában szólítottam meg Szigetvári József igazgató urat, hogy
Read moreBenta Art és SZAK Stúdió Szegedinácz Anna Rendszeres, hogy a Barátság Kulturális Központban működő csoportok, közösségek meghívót kapnak az intézmény
Read moreKultúráért Százhalombatta Díj Szegedinácz Anna Ebben az esztendőben a Kultúráért Százhalombatta Díjat Mahál-Kicikudisz Alexandra, a Barátság Kulturális Központ igazgató-helyettese érdemelte
Read moreFreedom-koncert után Nagy-Rakita Melinda 2019. január 13-án került sor a rendezvényközpontban a Freedom zenekar tizedik újévi, és egyben hatodik jótékonysági
Read moreJankovits Márta A régi falusi búcsú már csak az emlékeinkben él. A karácsony és a húsvét után ez volt a
Read moreFeketéné Takács Ritaprojektgazda Településünk elődje, Báté 700 éves. Ennek a jeles évfordulónak a kapcsán született az ötlet, hogy gyűjtsünk össze
Read moreVélemények az Óvárosi Napok programjairól Nedelkovics Jelena, OBSZT főtitkár: Három programon vettem részt. Ott voltam a Tököli Délszláv Táncegyüttes, a
Read moreÓvárosi Szent László Napok 2018. június 22-29. Nagy-Rakita Melinda A Barátság Kulturális Központ és a százhalombattai civil szervezetek együttműködésében rendezik
Read moreSzázhalombatta neve is felkerülhet a világörökségi listára, ha az UNESCO Világörökségi Központja elfogadja a 4 Duna-menti ország, köztük a magyar
Read moreKiállítások a Takács Galériában Szegedinácz Anna A város szélén a Zrinyi utcai kis ház Takács Péter galériája. Minden szobája színekről,
Read more