Más szemmel: Az első keresztes hadjáratban a keresztes lovagok visszafoglalták Jeruzsálemet a muszlimoktól
Részlet Mitták Ferenc – Mittákné Bögre Ágnes könyvéből
1099. JÚLIUS 15.
II. Orbán pápa 1095. november 27-én, a franciaországi Clermont városában tartott zsinat lezárásakor fegyveres harcra szólított fel a szeldzsuk–törökök ellen, hogy a Szentföldet Jeruzsálemmel együtt szabadítsák fel a hitetlenek uralma alól.
A szeldzsukok 1071-ben foglalták el Jeruzsálemet, és attól kezdve rendszeresen gátolták a nyugati zarándokok folyton növekvő áramlatát abban, hogy eljussanak Jézus Krisztus sírjához. – „Jeruzsálem környékéről és Konstantinápoly városából szörnyű hírek keltek szárnyra – mondta a pápa –, az ottani keresztények országait megátkozott, istentelen népség igázta le. Rabolnak, fosztogatnak s tűzzel-vassal pusztítják hittestvéreinket.”
A pápa hosszan sorolta a hitetlen törökök által a Szentföld ártatlan keresztényei ellen elkövetett állítólagos atrocitások borzalmas részleteit. II. Orbán végül így buzdította nagyszámú hallgatóságát: „Ó, ti bátor harcosok, legyőzhetetlen elődeitek örökösei! Félre a köztetek lévő gyűlölködéssel és ellenségeskedéssel! Keljetek útra Krisztus Szent Sírjához, ragadjátok ki a Szent Földet a gyarló hódítók kezéből, s uralkodjatok ti felette!”
A pápa szavai lelkesedést keltettek, s a tömeg egy emberként zúgta: „Deus volt!” („Isten így akarja!”) A keresztesek – akik nevüket választott jelképükről, a keresztről kapták – nekiláttak, hogy megszervezzék Krisztus hadseregét. A kereszteseknek bűnbocsánatot ígértek, valamint biztosították vagyonuk védelmét távollétük idejére. Amennyiben meghalnak a harcban, teljes bűnbocsánat vár rájuk és örök élet, hirdette II. Orbán.
A pápa hívó szava nem maradt hatástalan, egész Nyugat-Európa megmozdult. Kezdetben kisebb, döntően szegényparasztokból és kalandorokból álló csapatok alakultak, de ezek már Európában (pl. Rajna mentén) dúltak, fosztogattak, úgyhogy szét kellett verni őket. Két rendezetlen sereg eljutott Kis-Ázsiába, de a szeldzsukok lemészárolták őket.
Az igazi lovagi hadak 1096. augusztus 15-én indultak el kelet felé, Konstantinápolyt jelölve meg gyülekezési helyként. A keresztesek fővezére Bouillon Gottfried lotharingiai herceg volt. Mellette 4 másik hadvezér indult a Szentföldre, nevezetesen: Baldvin flandriai gróf, Rajmund toulouse-i gróf, Bohemund tarantói gróf, illetve utóbbi unokaöccse, Tankréd.
Gottfried hadserege Magyarországon és a Balkánon át vonult, Rajmund a dalmát tengerpart mentén haladt, Bohemund a tengeri utat választotta. A seregek végül Konstantinápolynál találkoztak, a létszámuk elérte a 40 ezer főt, s az előzetes egyeztetések alapján Bouillon Gottfried átvette az egyesített keresztes hadsereg vezetését.
A keresztesek átkeltek a tengerszoroson, s Anatóliában folytatták útjukat. Útközben több várost érintettek. Antiochiát szabályos ostrommal vették be, de a helyi keresztény lakosság segítsége nélkül valószínűleg nem lettek volna sikeresek. Végül 1099. június 7-én Jeruzsálem falai alá érkeztek. A 40 ezer fős seregből csak 1500 volt lovag, és 20 ezer a gyalogos katona, a többiek pedig zarándokok és különféle egyházi emberek, akikre a harcban nem lehetett számítani.
Ekkor, 1098 óta Jeruzsálem már nem a szeldzsuk-törökök, hanem az egyiptomi Fatimidák kezében volt. A Szent Város a középkori világ egyik nagy erődítménye volt, hatalmas falakkal, védművekkel. Jeruzsálem egyiptomi kormányzója Iftikár ad-Daula jól felkészült az ostromra (élelmiszer, vízkészlet, tartalék anyagok).
A keresztesek június 13-án indították az első általános rohamot, mivel egy remete arra biztatta őket, hogy azonnal támadjanak és a siker nem marad el. A védők visszaverték a támadást, amely 700 halottjába került a keresztes seregnek. A június 15-ei haditanácson elhatározták, hogy ostromtornyokat építenek, s bővítik a fegyverzetek és létrák számát.
Június 17-én segítséget kaptak: 2 genovai gálya és 4 angol hajó kötött ki Jaffa kikötőjében. Élelmiszert és fegyvert hoztak, de volt a rakományban az ostromgépek előállításához szükséges kötél, szög és csavar is. Három hét alatt elkészültek a vetőszerkezettel felszerelt, guruló favárak (ostromtornyok). Július 10-én az ostromtornyok a rendeltetési helyükre kerültek. 1099. július 14-én – a védők elkeseredett ellenállása mellett – sikerült az ostromtornyokat a falak mellé gördíteni.
1099. július 15-én reggel Bouillon Gottfried kezdte meg a végső rohamot az északi falnál, vele volt testvére, Boulogne-i Eustache. Sikerült hidat húzniuk a torony és a fal teteje közé, s a lotharingiai sereg színe-java behatolt az erődbe. Gottfried a közelharcban edzett testőrlovagjaival a falon küzdött, s lekaszaboltak minden ellenálló védőt. Amint a fal egy részét bevették, létrákon már tömegesen másztak fel a keresztesek a várba. Egy csapat lovag az Oszlop kapuhoz tört, és megnyitotta a fősereg előtt. Még ugyanebben az időben Tankréd és a normandiai Róbert lovagjai is rést ütöttek a falon, s benyomultak a város utcáiba. Nem sokkal később Rajmund gróf provence-i csapatai is áttörték Jeruzsálem védelmi gyűrűjét. Jeruzsálem sorsa megpecsételődött. A harc a város utcáin tombolt tovább.
Iftikár kormányzó visszaszorult a fellegvár Dávid tornyába, s itt hatalmas összeget kínált fel a maga és testőrei életéért Rajmundnak, aki ráállt az alkura. Iftikárt az embereivel kikísérték a városból és szabadon elvonulhattak. Ők voltak az egyetlen túlélők, mivel a keresztesek óriási vérengzést követtek el az elfoglalt városban: több tízezer – arab források szerint 70 ezer – ártatlan nőt, gyereket, férfiakat és öregeket mészároltak le válogatás, vallási hovatartozásra tekintet nélkül. A templomokba és zsinagógákba menekültekre rágyújtották az épületeket, s a bennlévők ott haltak tűzhalált. A jeruzsálemi mészárlás a kortársakat és az utókort is elborzasztotta.
A gyilkolás mellett a keresztesek a fosztogatásból és a zsákmányszerzésből is kivették a részüket.
A harc elültével a keresztes vitézek, a hercegeik, a lovagok és a papok vezetésével elzarándokoltak a Szent Sírhoz, és hálát adtak az Istennek a győzelemért.
A város jövőjéről is tanácskoztak: végül is Bouillon Gottfriednak ajánlották fel a királyi koronát, aki a megtiszteltetést elfogadta, a királyi rangról viszont lemondott. Helyette az „Advocatus Sancti Sepulchri” („Szent Sír Védelmezője”) hódolatteljes címet választotta.
Jeruzsálemet 1187. október 2-án Szaladin szultán visszafoglalta a keresztesektől, ezzel megszűnt a keresztény uralom a Szentföldön, bár a keresztes hadjáratok még folytatódtak, mígnem 1291-ben Akkon, az utolsó keresztény erőd el nem esett a muszlimokkal szemben.
Főszereplők
Bouillon Gottfried (1061 körül – 1100), az első keresztes hadjárat egyik vezetője, lotharingiai herceg. Már ifjúkorában kitűnt katonai rátermettségével, emellett vallásos és szerény jellemével. Nagybátyjától örökölte meg Alsó-Lotharingiát, amelyhez 1087-ben jutott hozzá. Amikor II. Orbán pápa 1095-ben keresztes hadjáratot hirdetett a Szentföld felszabadítására, Gottfried felvette a keresztet és az első keresztes hadjárat egyik hadseregének vezére lett. 1096. augusztus 15-én kelt útra serege élén. Magyarországon keresztül vonult délre – Könyves Kálmán királlyal megállapodást kötött –, s végül hároméves út után, nagy nehézségeket legyűrve, jutottak Jeruzsálem falai alá. 1099. június 7-én kezdték meg a keresztes hadak Jeruzsálem ostromát, a fővezér Bouillon Gottfried volt. Kiváló hadvezérnek bizonyult, ostromtornyokat építtetett, s a döntő rohamot ő vezette 1099. július 15-én.
Bátorsága és diplomáciai érzéke miatt őt választották meg Jeruzsálem királyának, de ő megelégedett a „Szent Sír Őrzője” címmel. Sikerrel harcolt a muzulmánok ellen, megvédte Jeruzsálemet. Bouillon Gottfried emlékét Tasso örökítette meg, a „Megszabadított Jeruzsálem” c. eposzában.
Tankréd (de Hauteville, 1076–1112), Galilea és Antiochia fejedelme. Kiváló lovagi nevelést kapott ifjúkorában, bátor és vakmerő lovaggá vált. Nagybátyja, Bohemund seregében, mint annak alvezére, részt vett az 1096-ban kezdődő első keresztes hadjáratban. Különösen Nikaia, Antiochia és Jeruzsálem ostrománál tűnt ki bátorságával és vitézségével. 1099-től Galilea fejedelme lett.
Sokat háborúzott a mohamedánok, de a bizánciak ellen is. 1110-ben a nagybátyja átadta neki az antiochiai fejedelemséget, így a legnagyobb keresztes állam uralkodója lett. Az állandó hadakozásban egészsége megromlott (többször megsebesült) és fiatalon, 36 éves korában meghalt. Tankréd alakja a keresztes lovag mintája lett a későbbi korokban: Torquato Tasso a „Megszabadított Jeruzsálem” című eposzában őt tette a lovagok példaképévé; Madách Imre pedig „Az ember tragédiájá”-ban róla mintázta meg a középkori keresztes lovag ideálját.
Megjegyzések, felvetések, gondolatok
A középkori történelem jelentős eseményei voltak a Szentföld muzulmánok uralma alóli felszabadítását célzó keresztes hadjáratok (1096–1291), melyek egész Nyugat- és Dél-Európát, de még Közép-Európát is mozgósították (pl. 1217-ben II. András magyar király is részt vett egy ilyen hadjáratban). A késői emlékezet keveset foglalkozik a hadjáratokkal, azok katonai, gazdasági, társadalmi, kulturális hatásaival. Ezt pótolni lenne időszerű.
A történészek számtalan okkal magyarázzák a keresztes hadjáratok indítékait, s gyakran hivatkoznak társadalmi és gazdasági okokra, nevezetesen, hogy Európában túl sok volt a föld nélküli lovag, akik számára ezek a meggazdagodás reményét nyújtották. Nos, ha mindez igaz is a keresztes hadjáratok összességére – 1096 és 1291 között összesen kilenc volt –, megítélésünk szerint az első kivételt képez. Kivétel annyiban, hogy ekkor még nemigen lehetett felmérni a lehetőségeket, s ha bíztak is a hadjárat sikerességében, annak kimenetele mégis erősen kérdéses volt. Következésképp az első keresztes hadjáratot valóban vallásos érzület vezérelte, sokkal őszintébben, mint a későbbiekben.
A történelemtudomány, a közvélekedés keveset foglalkozik a keresztes lovagok kegyetlenkedéseivel, pogromjával Jeruzsálem elfoglalását követően. A keresztény hit nevében tízezrével, arab források szerint mintegy 70 ezer városlakót (asszonyokat, gyerekeket, időseket) gyilkoltak le. Erre még a XXI. században is emlékezni kellene és elítélni. Még akkor is, ha a középkori háborúk velejárója volt a kegyetlenkedés nemcsak a csatatereken, hanem a civil lakossággal szemben is, elég itt a tatár seregek kegyetlenkedéseit példaként felhozni (pl. 1240-ben Kijev elfoglalásakor a védők és a lakosság legyilkolása, 1241–42-ben Magyarország lakossága minimum felének elpusztítása). De a napjainkban folyó háborúk (orosz-ukrán, 2022-től; izraeli-Hamasz háború, 2023 októbertől) szintén bizonyítják, hogy humánus háború nincs, a legjobban a civil lakosság sínyli meg a harcokat, sokszor tényleg nem érteni, hogy lőhetik, bombázhatják a lakóházakat?
Összegzés
Az első keresztes hadjárat (1096–1099) a keresztény Európa nagy hadi vállalkozása volt, hogy Jeruzsálemet, a Szentföldet a muzulmán uralom alól felszabadítsa, és a keresztény zarándokok így újra látogathassák a szent helyeket.
Jeruzsálem 1099-es visszafoglalása megalapozta azt a több évszázadon át tartó keresztény uralmat a Szentföldön, amelynek eredménye nem annyira vallási vagy hatalmi jellegű volt, hanem inkább kulturális téren hozta meg gyümölcseit. Nagy Sándor és a hellenizmus kora után ekkor keveredett másodszor nagyobb mértékben a Kelet és a Nyugat kultúrája, s a civilizációk találkozása mindig felgyorsította a szellemi és a technikai fejlődést is.