Zenélünk, ameddig csak megadatik

50 éves fennállását ünnepli idén a Vujicsics együttes

Országos koncertkörúttal ünnepelte megalakulásának 50. évfordulóját a Vujicsics együttes. Ebből az alkalomból léptek fel az idei Summerfest Nemzetközi Néptáncfesztiválon, Százhalombattán. Eredics Gábort a koncert előtt jónéhányan üdvözölték személyes ismerősként, akik a tököli és battai szerb közösség tagjai. A nagy sikerű programot követően beszélgettünk vele, aki nemcsak alapító tagja az együttesnek, hanem zenekarvezetője is.

– A Vujicsics együttes ebben az évben ünnepelte alapításának 50. évfordulóját. Második százhalombattai fellépése alkalmából is nagy sikert aratott. Egy kulturális vállalkozásnak van-e egyáltalán kora? Milyen a viszonyuk az idővel?

– Mindenekelőtt, had’ tegyek egy pontosítást, a sokadik százhalombattai fellépésünk volt az, amit az 50. évforduló alkalmából tartottunk a Summerfesten.
A kérdésre válaszolva érdemes megjegyezni, hogy olyan zenei műfaj mellett köteleződtünk el fél évszázaddal ezelőtt, amely nemzedékek sokaságán át őrződött meg, volt használatban, vagyis bevált, hogy a közösség zenébe öntött emlékezete, tagjainak önkifejezési eszköze legyen. Felemelő érzés részese lenni ennek a sokszor évszázadokat átívelő folyamatnak, felismerni, hogy most rajtunk a sor. Ebben az értelemben nagy jelentősége van együttesünk öt évtizedes, folyamatos jelenlétének. Egy Ki Mit Tud? siker, néhány évre a népszerűség forrása tud lenni, de a zenei életben való félévszázados jelenlét magasabb fokú elhivatottság következménye.
Nem gondolkodunk azon ma sem, hogy „letennénk a lantot”. Zenélünk, ameddig csak ez megadatik.

– Bejárták az egész világot, nálunk itt Battán érthető a siker, hiszen ma is élő, működő szerb közösségünk van. Tapasztalata szerint mi teszi érdekessé zenéjüket mondjuk Ausztráliában?

– Ott is találkoztunk szerbekkel, sőt szerb búcsúban is részt vettünk, de a kérdés nyilván arra vonatkozik, hogy aki először találkozik velünk, befogadója tud-e lenni a magyarországi kis szerb és horvát falvak zenéjének. Az egész működésünkkel, kialakított repertoárunkkal kettős célt kívánunk szolgálni. Egyrészt a kisebbségi közösségek zenei önismeretét megalapozottabbá tenni másrészt, akinek nem az anyanyelvi kultúrája része, ez a zene az ő számára is befogadható legyen.

A délszláv népzenét motívum-ismételgetések jellemzik, amely a zenei építkezés ősi elve. Ez önmagában is érdekes lehet a „nem beavatott” hallgatónak, de tapasztalatunk szerint a hagyományhű népzenei feldolgozás segíti leghatásosabban a ráhangolódást, sőt a befogadást.

– A népzenei hagyományok és a hangszerek már indulásukkor rendelkezésükre álltak. Az évek során mi az, ami fejlődik az előadásukban?

– Szinte magunkat kellett megtanítanunk, hogy a tambura család hangszereit és a többi különleges hangszert is egyre magasabb technikai és zenei szinten tudjuk megszólaltatni, hogy csiszolt zenekari hangzásra, magasrendű kamarazenélésre legyünk képesek úgy, hogy a népzene stílusos megszólaltatása se szenvedjen csorbát.

A hangszerjáték az együtt muzsikálás a mai napig is nagy örömet jelent számunkra, így akár a régebbi repertoárdarabok is nap, mint nap meg tudnak újulni.

– Születnek-e napjainkban népzenei jellegű alkotások? Egy-egy Goran Bregović vagy Bijelo Dugme szám bekerülhet-e a repertoárba?

– Goránnal egyszer-egyszer együtt muzsikáltunk, könnyű volt az együttműködés, élményt jelentett megmártózni a népies zenében. A Bijelo Dugme zenei világa se lenne idegen tőlünk. Néhány évvel ezelőtt Milosevits Péró műfordításai kapcsán felmerült egy együttműködés ötlete is. Sosem lehet tudni, akár még lehet is belőle egyszer valami.

– Az Eredics família ma már biztos, hogy bekerül a magyarországi népzene történetébe. Nem csak együttesben játszanak, hanem iskolákat alapítanak, zenét oktatnak. Hiányzik-e valami a teljességhez?

– Kezdeményezésünkre 2020-ban megjelent új kiadásban Vujicsics Tihamérnak A magyarországi délszlávok zenei hagyományai c. munkája, és hamarosan napvilágot láthat magyar nyelven Bartók Béla: Szerb-horvát népdalok c. eredetileg 1951-ben New Yorkban megjelent tanulmánya.
Az év végén várható, hogy döntés születik arról, hogy A tamburazene hagyománya Magyarországon c. felterjesztésünk révén a hangszercsalád felkerül a „Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére”.

– Az évek során bejárták Magyarországot is. Az évtizedek alatt hogyan változott az újabb generációk fogadókészsége a zenéjük iránt?

– A Vujicsics Együttes közönsége a generációs skálát tekintve igen széles, mégis a középnemzedéket képviselők szám a lehet a legmeghatározóbb. Ugyanakkor koncerteken, tamburástalálkozókon, táncházakban mindig rácsodálkozunk az ifjúsági korosztály állandó jelenlétére. Ez arra utal, hogy a tradicionális értékek nem merülnek feledésbe, úgy fogalmazhatunk, hogy minden korban, így napjainkban is „korszerűek”.

(Nyitókép fotó: Kása Béla)