Más szemmel: Árpád-házi Szent Margit halála

Részlet Mitták Ferenc – Mittákné Bögre Ágnes könyvéből

1271. január 18-án halt meg Margit, a szent életű Árpád-házi királylány. „Boldogságos szűz Szent Margit királyi nemes nemzetből származott. Kinek test szerint való atyja a magyaroknak negyedik Béla nevű királya vala.” – Így kezdődik a latin nyelven íródott „Szent Margit legendája”. Ki is volt Margit, Árpád-házi hercegnő?

Margit IV. Béla magyar király (uralkodott: 1235–1270) és Laszkarisz Mária nikaiai császárlány házasságából született 1242. január 27-én Klissza várában. A királyi házaspár a vesztes muhi csata (1241. április 11.) után menekülni kényszerült a tatárok elől, Horvátországon keresztül a dalmát tengerpartra. Itt, Klisszában látta meg a napvilágot Margit, szülei kilencedik gyermekeként. Testvére volt többek között: Kunigunda (Kinga), Anna, Erzsébet, Konstancia, István (a későbbi V. István király: 1270–1272) és Béla. A királyi pár – még világra jötte előtt – „Istennek ajánlotta fel” Margitot a tatár veszedelemtől való szerencsés megmenekülés esetén, ha az égiek megmentik Magyarországot a tatár pusztítástól.

IV. Béla és Mária a tatárok Magyarországról 1242 tavaszán történt kivonulása után hazatértek, s fogadalmukat beváltva a kis Margitot először a veszprémi Domonkos-rendi nővérek kolostorába adták. Három-négy éves lehetett ekkor. Margitra komoly hatást tett a később Boldogként tisztelt Ilona, aki stigmatizált, vagyis Krisztus öt sebét saját testén viselő misztikus szent volt.

A királyi pár közelebb szerette volna tudni magához apáca gyermekét, IV. Béla ezért Pesten, a Nyulak szigetén (ma: Margitsziget) építtetett a rend számára kolostort 1252-ben, melynek munkálatai 1254-ben nagyjából már be is fejeződtek. (Valójában az elnevezés téves, a sziget valódi neve “Insula leporum”, azaz Leprások szigete volt, és egy félrefordítás miatt került be a köztudatba a Nyulak szigete elnevezés. A szerk.) Margit ekkor került át Veszprémből ide, és 12 éves korában letette a szerzetesi fogadalmat. Margit, a megnyilatkozásai alapján biztosan lehet állítani: tudta, mit tesz.

Ebben az évben a domonkosok egyetemes rendi gyűlését Budán tartották, s ezen Humbertus de Romanis is jelen volt. Margit az ő kezébe tette le a fogadalmat. A legenda elbeszélése szerint Margit nagyon szép leány volt, szépségének híre járt a közeli országokban, sokan feleségüknek szerették volna venni. Margitnak kétszer lett volna alkalma fogadalmát megsemmisíteni, ám ő erre nem volt hajlandó. Első alkalommal egy, a forrás által meg nem nevezett lengyel kérőjét utasította el, jóllehet apja megszerezhette volna a Szentszéktől a fogadalom semmissé nyilvánítását. Majd II. Ottokár cseh király 1261 nyarán Budán tett látogatása alkalmával meglátta Margitot, és szerette volna feleségül venni. IV. Béla ebbe a házasságba örömmel beleegyezett, csak éppen az érintett fél, Margit vélekedett másként. A lengyel kérő herceg lett volna, de emlegették még jelöltként Anjou Károlyt is. Valószínűleg gyóntatója, Marcellus tanácsára Margit megkérte a domonkos tartományfőnököt, hogy az esztergomi érsektől felvehesse azt a szentelményt (consecratio virginum), ami házassági akadályt jelentett. A király ezért megneheztelt a domonkosokra, akik kegyvesztettek lettek, s kolostoraik száma nem gyarapodott tovább. Helyüket a ferencesek vették át a királyi várakban.

Margit korábban is, de fogadalma után még inkább kegyetlenül szigorú sorsot szabott meg önmagának. Élete végéig úgy tekintette magát, mint Istennek ajánlott áldozatot, Magyarország oltalmára. Margit az „Úr jegyese” volt, és ennek megfelelően is élt. A zárda főnökasszonya így jellemezte őt: „Margit alázatos volt, engedelmes, mindig megtartotta a szabályokat, a legalantasabb munkát végezte, ócska ruhákban járt, sokat imádkozott.” Ez a leírás az aszketikus életet élő királylány legszínesebb jellemzése. A királylány-apáca a legegyszerűbb szolgai munkákat is szívesen végezte, és a kemény önmegtagadásokat örömmel fogadta, sőt kereste.

Margit buzgósága az istentiszteletek során is megmutatkozott. A mise, zsolozsma után magányosan folytatta az imádságot. Előfordult, hogy a sekrestyés nővér jóvoltából egész éjjel a templomban maradhatott. Katalin nővér szerint Szent Margit „egészen húsvétig felolvastatta és megmagyaráztatta Krisztus szenvedését, és mikor a magyarázatot hallotta, nagyon sírt.” Margit elmélkedéseinek középpontjában a szenvedő Krisztus állt.

A Margit-legenda szent életűnek mutatja be őt, aki mindig térdre ereszkedett Jézus és Szűz Mária képe előtt, úgyhogy a sok térdepelés miatt térdének kalácsai megdagadtak és megkeményedtek. Életének minden napján örült, ha magát megalázhatta és az apácanővéreknek szolgálatot tehetett. A király leányaként ott főzött a konyhán, elmosta a tálakat és a fazekakat, és hordta a tüzelőt. Télen halat tisztított, ezért kezének bőre meghasadozott, s a vére kiserkent. A róla szóló legenda elmeséli, hogy egyszer egy Szabina nevű nővér főzés közben a parázs közé ejtette a fazekat, amely kigyulladt. Szabina nővér csak sikoltozott, de nem mert a fazékhoz nyúlni. Akkor lépett be Margit, s amikor meglátta a parázsló fazekat, puszta kézzel megfogta és kivette az izzó parázs közül. És ekkor csoda történt: Margitnak a tűz sem a kezét, sem a ruháját nem égette meg.

Margit alázatos volt nővértársaival szemben, ha valamelyiküknek meghalt a rokona, vele sírt és vigasztalta. Ha pedig a nővérek közül halt meg valaki, Margit addig nem távozott a testétől, míg el nem temették, hanem ott imádkozott a holttest mellett. Margit csak az imádságban lelt boldogságot. A mise, zsolozsma után magányosan folytatta az imádságot, ilyenkor egy-egy nővér vigyázta, nehogy illetéktelenek tanúi legyenek éjszakai virrasztásainak. Ezek a társnők arról vallottak, hogy imádkozás közben Margit arca valami különös szépségben ragyogott. Volt olyan is, aki félt ilyenkor rátekinteni. Megemlítették azt is, hogy a királylány ima közben félhangosan suttogott, mintha valakivel társalgott volna.

Nagyon szerette a szegényeket, és maga is szegénységben akart élni. Ruhája mindig szakadozott és foltos volt. Az ágyául csak egy földre vetett gyékény szolgált, erre néha egy kődarabot tett párnának. Vezeklőövvel, korbáccsal gyötörte a testét, soha nem engedett pihenést magának.

Az apja, IV. Béla és bátyja, István ifjabb király (a későbbi V. István) között dúló hatalmi harc Margit számára volt a legfájdalmasabb, s imádságainak, vezekléseinek egyik fő célja az apa és fiú kibékítése volt. A szembenállók 1266-ban a Nyulak szigetén, Margithoz közel kötötték meg a békeszerződést, amely viszonylagos nyugalmat teremtett az országban.

A kolostori élet, az önsanyargatás megtörte Margit gyenge testét, beteg lett és rövid betegség után –- közel a születésnapjához –, az „Istennek ajánlott” szép királyleány 1271. január 18-án (feljegyeztek 1270-et és 1272-őt is), 29 esztendős korában meghalt. A Margit-legenda csodálattal szól a szent szűzről, az erényességéről, alázatosságáról, jóságáról és a Krisztus iránti szeretetéről. Leírja, hogy a halál pillanatában az „orcája csodálatos fényességgel megfényesedett, s olyan szép világosság támadt a szeme alatt, mintha egész arcát megaranyozták volna.” Margitot a kolostor templomában temették el, s a törökök érkezéséig (1541) ott nyugodott, sírjához oda zarándokoltak az egész országból.

A legenda tudósítása szerint Margit halálát követően is számtalan csoda történt, a koporsójánál és sírjánál halottak támadtak fel. Egy esetben egy hétesztendős, Benedek nevű fiúra omlott a pince, akinek mindene összetört és meghalt, de a gyermek atyja Margit koporsójához ment és ott imádkozott, s mire hazaért, a gyermek újra élt; egy másik, kilenc hónapos gyermek is meghalt, s mikor szülei Szent Margithoz imádkoztak és fogadalmat tettek, ez a gyermek is megelevenedett. Vagy hasonló módon Margit gyógyította meg IV. László királyt (az unokaöccsét) a halálos betegségéből, mikor Margit halotti leplével betakarták. Ráskai Lea (1480 körül – 1520 után) kódexmásoló a Margit-legendában, már magyarul írta: „Ismét kezdetnek némely csodálatos dolgok Szent Margit asszonyról. Vala egy gyermek Felhévízett, aki kórságos vala és egész esztendeig gyötörvén. (A betegség) nagy sok éktelenséget tett vala a gyermeknek orcájában és szemeiben. Mikoron e gyermeknek szülei fogadást tevék, hoznák őtet Szent Margit asszonynak koporsójához, az úton mind a sokaságnak előtte, kik ővelük jönnek vala, vőn tökéletes egészséges e gyermek. Ezenképpen örülvén az ő szülei, Úristennek és Szent Margit asszonynak beteljesíték az ő zarándokságukat nagy énekléssel.”

Szentté avatása a halála után hamarosan megkezdődött, a még a trónra került bátyja, V. István kezdeményezésére. Ugyanis az atyja, IV. Béla Margit után három és fél hónappal, május 3-án meghalt. (Ez arra utalna, hogy Margit 1270-ben halt volna meg.) István valószínűleg ezzel akarta meghálálni, hogy Margit őt az apjával kibékítette. Az első tanúkihallgatások 1272–1274 között történtek, ezek jegyzőkönyve nem maradt fenn. Ugyanis a szentté avatási eljárás igen elhúzódó volt. A per második, 1276-ban lefolytatott eljárásának jegyzőkönyve fennmaradt, és hitelesen tudósít száztíz tanú kihallgatásáról. Az apácák mellett számos világi ember vallott a királylány-apáca önfeláldozó életéről, a közbenjárására történt csodákról, elsősorban rendkívüli gyógyulásokról. A kanonizációs eljárás ekkorra már meglehetősen bonyolulttá vált, és az V. István gyorsan bekövetkezett halála (1272. augusztus) után kaotikus állapotok, IV. Kun László országlása csak késleltették a szentté avatást, ami aztán félbe is maradt.

Zsigmond király uralkodása (1387–1437) alatt, pontosabban 1409-ben, majd Mátyás király idejében (1458–1490) az eljárás folytatására próbálkozások történtek, de sokáig kellett várni Róma döntésére. Közben a szigeti apácák Buda elestekor a pozsonyi klarisszákhoz menekültek, s a koporsóba, a drága tetem mellé rejtve, a szentté avatás 1276-os jegyzőkönyvét is magukkal vitték, s így megmenekítették. VI. Pius pápa (1775–1799) befejezetlen „boldoggá” – avatási pere ellenére engedélyezte tiszteletét 1789-ben. XII. Pius pápa hivatalosan 1943. július 13-án avatta Árpád-házi Boldog Margitot szentté, s az ünnepségekre a II. világháború után, 1946-ban került sor.

Szent Margit attributumai (jelképei): kezében liliom, kereszt, könyv, korona, töviskoszorú.
Patronátus: Magyarország, Budapest, a Domonkos-rend, ezen belül a Domonkos apácák patrónája.
Kultuszhely: Szent Margit sírja zarándokhely volt egészen a török dúlásig.

A barokk-korban lassan éledezett a kultusza, és a pozsonyi klarissza apácák temploma zarándokhellyé kezdett válni. A pozsonyi klarisszák visszahozták Szent Margit tiszteletét Budára, és kicsiny kápolnát építettek a Margitszigetre. A klarissza rend betiltása 1782-ben ezt megsemmisítette. A XX. század elejétől kezdődött ismét a kultusza, központja a margitszigeti kápolna.

Főszereplők

IV. Béla magyar király (1235–1270), 1206-ban született, II. András és Gertrúd fiaként. Ifjabb királlyá választották és megkoronázták 1214-ben. Királyként trónra lépett 1235 őszén. 1241 tavaszán a tatárok legázolták az országot, de IV. Béla elmenekült. A tatárok kivonulása után újjáépítette az országot, ő a „második honalapító”. Az 1242. januárjában született Margit lányát „Istennek ajánlotta”. Konszolidálta az országot, 1270-ben hunyt el.

Laszkarisz Mária: Szent Margit édesanyja, Laszkarisz Teodor nikaiai görög császár lánya.

Ráskai Lea: 1480 körül – 1520 után. Középkori kódexmásoló. 1490 után a Nyulak szigetén élt, a domonkos rendi apácák zárdájában. Ráskai Lea jól tudott latinul és kora műveltségének teljes birtokában volt. Ő volt az, aki a latinul írt Margit-legendát magyarra fordította, sőt talán nemcsak fordította, hanem át is írta magyarra.

Megjegyzések, felvetések, gondolatok

Általában mindig köztudottak voltak a közéletben, a közvélekedésben a magyar legendák, népregék és történetek. Nemcsak a tankönyvekben, hanem különböző kiadványokban, brosúrákban is. A legújabb korban – napjainkban – már nem igen találkozni velük. Pedig a múltunkhoz tartozna, hogy ismerjük Szent Margit életét, azt, hogy ki volt és mit tett!

Szent Margit a magyar történelmi múlt jelentős eseményekor élt. Személye megkerülhetetlen. Sőt, a hűsége, kitartása, eszméihez ragaszkodása ma is példa lehetne! A bigott vallással történő azonosuláson túl Szent Margit egy szerethető és tisztelhető női ősünk: élete bennünk él tovább. Talán időszerű lenne, hogy például napjainkban szobrot vagy emlékművet kapjon Budapesten, a róla elnevezett Margitszigeten (Nyulak szigetén).

Jó lenne a múltunkat összekötni a jövőnkkel. Nem csak Árpád-házi Szent Margit személye merült lassan a történelem homályába, hanem a többi magyar szenté is. Főként az Árpád-házi királyok korából sok a szentünk, a példájukat illendő lenne jobban felmutatni. Életük, tetteik ma is mindenki számára vállalhatók lennének.

Összegzés

Árpád-házi Szent Margit a magyar történelmi múltat idézi és jelenti a számunkra: a tatárjárás idején, 1241-ben fogant IV. Béla magyar király lányaként, menekülés közben, és 1242 januárjában született száműzetésben. A tatárok Magyarországról való kivonulását követően, 1242-ben hazatérhetett Magyarországra. Míg édesapja az ország újjáépítésén munkálkodott, a kis Margit hercegnő a hitet erősítette, a hitet a jövőért. Élete ma is példa lehet mindannyiunk számára. Vállaljuk fel őt!

Nyitókép: Szent Margit zárdába lép
(Székely Bertalan falfestménye a pécsi székesegyházban)