Más szemmel: A magyar honfoglalás és a pozsonyi csata
907. JÚLIUS 4-5.
Magyarország 1896-ban ünnepelte meg a honfoglalás 1000. évfordulóját, a Millennium keretében. Az 1896. évi VIII. tc. iktatta törvénybe „a honalapítás ezredéves emlékét”. Az évforduló nem lett pontos, mivel gondos kutatás feltárta, hogy Árpád fejedelem 895-ben érkezett a Kárpát-medencébe. Nagy probléma nem történt, hisz a magyar seregek a korábbi években is itt hadakoztak, s a honfoglalás nem egy év alatt játszódott le, hanem hosszabb időt vett igénybe.
Az Etelközben élő magyar törzsek részére a továbbvonuláshoz, a honfoglaláshoz a döntő lökést a 894. évi események adták: egyrészről a magyar had egy része a Balkánon győztes hadjáratot folytatott bizánci szövetségben Simeon bolgár cár ellen, másrészről Szvatopluk morva fejedelem is a magyarokkal kötött szövetséget a frankok ellen, arra kérve a magyarokat, hogy támadják meg a frankokat Pannóniában.
894-ben tehát a magyar had a mai Dunántúlon hadakozott, amikor Szvatopluk morva fejedelem váratlanul meghalt. Szvatopluk halálának azonban semmi köze sem volt a magyar szövetségesei hadi vállalkozásához; a Fuldai Évkönyv egymástól független, egyidejű eseményként közli Szvatopluk halálát és a Pannóniát pusztító magyar hadjáratot.
E hadjárat történelmi jelentősége abban áll, hogy ehhez a katonai akcióhoz kapcsolható a honfoglalás kezdete. A magyar sereg, amely kabarokból és székelyekből állhatott, nem tért haza Etelközbe, hanem a Felső-Tisza-vidékre vonult, s itt várta be a 895 tavaszán a Vereckei-hágón bevonult Árpád fejedelmet. Ennek emlékét örökítette meg Anonymus, miszerint Árpád bevonult serege a bihar-nyírségi részeken kazárokat és székelyeket talált.
Közben Simeon bolgár cár még 894 végén békét kért a bizánciaktól, hogy bosszút állhasson a magyarokon. Megnyerte szövetségesnek az úzok által 893-ban szállásterületükről elűzött besenyőket. 895 nyarán így keletről a besenyők, délről a bolgárok támadták meg az etelközi magyar szállásterületet. Árpád fejedelem már a Kárpát-medencében tartózkodott a magyar haderővel, így az Etelköz védtelen maradt. A besenyők és a bolgárok támadása nagy veszteségeket okozott a magyaroknak, az állatállomány jelentős része is elveszett, de a magyar törzsek a Kárpátok hágóin keresztül viszonylag épségben a magyar had védőszárnyai alá jutottak.
A veszteségek ellenére a Kárpát-medencébe érkezett magyarok létszáma elérhette az 500 ezret vagy azt meg is haladta. Anonymus így örökítette meg a honfoglaló 7 vezér nevét: Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba és Töhötöm. A magyarságot alkotó 7 törzs pedig Konstantinus bizánci császár szerint: Nyék, Megyer, Kürtgyarmat, Tarján, Jenő, Kér, Keszi. Hozzájuk csatlakozott a kabarok törzse.
A magyar krónikák az Erdélybe menekülés, az állatállomány egy részének elvesztése és a várépítések mellett még egy eseményt megőriztek: „Álmost Erdélyben megölték, nem mehetett ugyanis be Pannóniába.” Valószínűleg rituális feláldozásról volt szó.
A 895. évi honfoglalás a Kárpát-medence Duna vonalától keletre eső felének elfoglalását eredményezte, a magyar had jelentős ellenállásba nem ütközött, hisz ez a terület a bolgár–frank–morva államok közötti ütközőzóna, amolyan „senki földje” (gyepű) volt. Ezt a magyarok a korábbi hadjárataikból nyilvánvalóan jól ismerték, és már jó előre megtervezték ennek az elfoglalását, miként azt Árpád hadművelete bizonyítja.
A besenyő támadás csak meggyorsította az egész nép Kárpát-medencébe költözését, még ha az menekülés is volt. A 7 magyar és a kabarok törzse Erdélyből és a Felső-Tiszavidékről a Tisza és a Zagyva vonaláig nyomult előre, gyepűelvének hagyták meg a Duna-Tisza közét és a Kárpátok erdős vonulatát. Konstantin bizánci császár a X. század közepén azt írta a művében, hogy „egész Turkia” a Tisza és a felsorolt mellékvizei körül terült el. Anonymus arról tudósított, hogy a harcok elülte után Árpád és vezérei országos gyűlést tartottak Alpár mezején, ahol szerét ejtették az új ország dolgainak, s ez a hely innen kapta a Szer nevet, amely később Pusztaszerként, manapság Ópusztaszerként ismert.
A 895. évi honfoglalás után négy évig semmilyen feljegyzés nincs arról, hogy a magyarok külföldre hadjáratot vezettek volna. Valószínűleg a területi elhelyezkedéssel voltak elfoglalva. 899 tavaszán azonban Arnulf német császár szövetséget kötött a magyarokkal Berengár észak-itáliai király ellen. A Brenta folyónál nagy győzelmet arattak, s 900 tavaszáig Észak-Itáliában maradt a magyar sereg. 900 nyarán az Itáliából hazatérő sereg, miután Arnulf császár meghalt, elfoglalta a Dunántúlt, majd a morvák ellen fordulva birtokba vették Morávia Nyitra menti területeit. 900 nyarán a Kárpát-medence teljes egészében a magyarok kezére került. 902-ben egy hadjárat során többször legyőzve a morvákat, egyszerűen megszüntették, megdöntötték a Morva Fejedelemséget.
A magyar szállásterület Ny-on az Enns folyóig, É-on Morvaországig, illetve a mai dél-Lengyelország területéig, s ennek folytatásaként a K-i és a D-i Kárpátok karéjáig tartott. Tehát nemcsak a Kárpát-medence mintegy 280 ezer km²-es területét, hanem ennél lényegesen több, legalább 400 ezer km²-es (a peremeken gyéren lakott) térséget uraltak a magyar fegyverek.
A honfoglaló magyarság törzsenként elkülönülve telepedett meg a Kárpát-medencében.
A honfoglalás viszonylag kevésbé ismert eseménytörténete, sok bizonytalansága teret adott más elméleteknek is, ezek közül a legismertebb a László Gyula régészprofesszor neve által fémjelzett „kettős honfoglalás” elmélete. Eszerint a 670–700 körül a Kárpát-medencébe települt onogur–bolgár népcsoport részben magyar volt, akiknek jelentős része, mint késői avar népesség, megélte a 895. évi Árpád fejedelem vezette honfoglalást. Sok érv szól az elmélet mellett – a magyar krónikák tudnak egy 700 körüli első honfoglalásról, a X. századi temetők egyfajta folytonosságot mutatnak, Árpád magyarjai a kései avar szálláshelyeken nem telepedtek meg, stb. –, de még sok a kétely is a „kettős honfoglalás” tekintetében. Azonban le kell szögezni, hogy semmilyen elmélet nem vitatja a 895. évi honfoglalás tényét és eseményeit.
A 900-as évek elején a mai Németország területére törtek be a magyar csapatok. A bajorok szerették volna visszaszorítani a veszélyes szomszédot, ezért 904-ben barátságot színlelve, a Bécsi-medencébe, nyári szálláshelye közelébe, találkozóra hívták Kurszán fejedelmet. A lakomán a bajor vendéglátók a kíséretével együtt meggyilkolták, arra számítván, hogy ez esetleg megrendíti és megosztja a magyarokat.
Kurszán megölése azonban nagyobb zavart nem okozott, s amennyiben még élt, Árpádnak, ha már meghalt, akkor az utódjának sikerült a fejedelmi hatalmat megerősíteni, sőt talán az alkalmat kihasználva, a kettős fejedelemséget is megszüntették, s ettől kezdve egy (nagy) fejedelem állt a törzsszövetség élén.
A magyar kalandozó hadjáratok folytatódtak 905-906-ban is, így a bajorok 907-ben megpróbáltak döntő csapást mérni az avarok utódaira, a magyarokra a Kárpát – medencében.
907-ben Gyermek Lajos keleti frank király hadjáratot indított a magyarok ellen, hogy az egykori frank területeket visszafoglalja, és megtörje a magyarok erejét. Óriási had gyűlt össze. A bajor sereg négy részből állt: egy erős csapat Liutpold herceg vezetésével a Duna északi, a másik Dietmar salzburgi érsek parancsnoksága alatt a Duna déli partján vonult, középen pedig az élelemmel és fegyveresekkel megrakott hajók haladtak a Dunán, Sieghard herceg irányításával. A király a felvonuló erők mögött maradt a tartalék sereggel.
A magyarok jól felkészültek a védelemre, egy valószínűsíthető bajor találkozási pontnál, Pozsony közelében csaptak le részenként a támadókra. A portyázó csoportok elvágták az ellenség három csoportja között az összeköttetést, az É-i oszlop és a hajóhad mozgását akadályozták, a D-it ellenben nem. Dietmar déli seregrésze érkezett először Pozsony közelébe, ezt a magyarok 907. július 4-én megtámadták és megsemmisítették, aztán a magyar seregtestek éjszaka átkeltek a Dunán és 907. július 5-én Liutpold herceg seregrészével is megütköztek. Itt a magyar sereg egy része heves arctámadás után visszavonulást színlelt. Két jelentős létszámú csapatot rejtve állítottak fel, amelyek a megfutókat üldöző bajorokat oldalba támadták. Teljes volt a magyar győzelem. Ezután a magyarok szétszórták a hajókat biztosító csapatot, és a flottát a készletekkel zsákmányul ejtették. A pozsonyi győzelem az akkori magyar haderő harcértékét bizonyítja, a magyar hadvezetés jól manőverezett a rendelkezésre álló erőkkel, hiszen részenként verték meg a támadó ellenséget.
Az ütközetekben és a menekülés során 19 gróf, 2 püspök, 3 apát vesztette életét, továbbá Liutpold bajor herceg és Dietmar salzburgi érsek. A vereség után Gyermek Lajos nem gondolhatott a hadjárat folytatására, hanem a magyarok elől Passauba menekült. A bajorok a X. században több támadással nem próbálkoztak. A magyar honfoglalás véget ért, sikert hozott.
Főszereplők
Árpád (845/855 k. – 907 körül) magyar (nagy) fejedelem. Apja Álmos fejedelem volt, anyja nem ismert. Neve a török eredetű „árpa” szavunk kicsinyítő képzős származéka. Életéről keveset tudni, nevét csak bizánci és magyar történeti források említik, ny-európaiak nem. Gyakorlatilag 893-ban tűnt fel a neve, amikor az Al-Dunánál Kurszánnal együtt a bizánciakkal tárgyalt a bolgárok elleni hadjáratról. Nem tudni biztosan, hogy a magyarokra is jellemző (türk minta) kettős fejedelemségben melyik tisztséget töltötte be, a kende (kündü) vagy a gyula méltóságát. A kutatók véleménye megoszlik e kérdésben, de mégiscsak valószínűbb, hogy apja, Álmos kende volt és fia, Árpád az ő örökébe lépett, vagy 893-ban, vagy a besenyőktől elszenvedett vereség után, amikor Álmost a magyarok Erdélyben rituálisan meggyilkolták.
A magyar források, főként Anonymus egyértelműen Árpád nevéhez kötik a honfoglalást, és megpróbálják a fejedelemtárs Kurszán szerepét kisebbíteni, sőt, őt nevezik kendének. A hadakat vezérlő Gyula, Árpád, jobban megfelelt a krónikáknak. Anonymus szerint Árpád 907-ben halt meg.
Kurszán (? – 904) a magyar törzsszövetség egyik fontos vezetője, fejedelme (892–904). A honfoglalás körüli időszakban a honfoglalást megelőző és követő kalandozásokban vezető szerepet játszott. Egyenlőre nem tisztázott, hogy milyen fejedelmi tisztséget látott el. Valószínűleg a 892 évi morvaországi és a 894. évi Kárpát-medencei kalandozó hadjáratokban is aktívan részt vett. Talán harcolt Simeon bolgár cár vagy a besenyők ellen, de a honfoglalásban biztosan jelentős szerepe volt. A történeti kutatásban ellentétes vélemények vannak arra vonatkozóan, hogy milyen tisztséget töltött be: Kende (Kündü), vagy gyula, horka, esetleg csak törzsfő. Valószínűbb, hogy a kettős fejedelemség egyik fejedelme volt, legalábbis a nyugati források szerint. Az Árpádoknak is fontos lehetett Kurszán személyének kisebbítése, háttérbe szorítása.
Megjegyzések, felvetések, gondolatok
A magyar honfoglalás időbeliségéről és lefolyásáról nem egyértelműen tudósítanak a források. Most az tűnik a leghihetőbbnek, hogy 895-ben kezdődött és a 900-as évek elejéig tartott. Tehát nem egyszerre, hanem keletről nyugatra tartva, fokozatosan zajlott a Kárpát-medence birtokba vétele. A honfoglalás nem egy év alatt zajlott, ezt a közvéleménnyel is kellene tudatosítani. Óriási teljesítmény volt, még akkor is, ha korábbi hadjáratokban, a területet már megismerték a magyarok. Tulajdonképpen „ugrás volt az ismeretlenbe”. Végül is sikerült, és a magyarság több mint 1000 éve meghatározó nemzet a Kárpát-medencében.
A honfoglalás és a területszerzést biztosító 907. évi pozsonyi csata a Kárpát-medencei magyar fennhatóságot erősítette meg. Jelezte a nyugati ellenfeleknek, hogy egy erős állam jött létre, amely képes és meg is tudja védeni magát.
A történészi értékelés nem szokott kitérni rá, de feltétlenül szólni kell róla: a honfoglaló magyar törzsek hódítók voltak (talán mondhatni: agresszorok), a Kárpát-medencében akkor élő népeket kíméletlenül leigázták, alávetették. Ha nem is hamut szórni a fejünkre kellene, de akár bocsánatot is lehetne kérni az itt akkor élő népektől (szlávok, avarok, dalmátok, előmagyarok, kelták, késő-rómaiak stb.), így lenne tisztességes.
Némely politikai jellegű megnyilatkozással ellentétben, nem vagyunk „őshonos népesség” a Kárpát-medencében, úgy jöttünk, vándoroltunk, hódítottunk, új hazát szereztünk. Mások sérelmére. Ezt időszerű lenne a XXI. században (2024-ben) elismerni. Lehetne egy „Megbékélési Emlékmű” is, talán a fővárosban, Budapesten. Megnyugtatná a lelkeket!
Azon kellene munkálkodni, hogy senki ne azt keresse, hogy mióta él itt (dákoromán elmélet, magyar primátus), hanem arra tegyen erőfeszítéseket a nacionalizmus helyett, hogy ma és a jövőben jó együttműködéssel fejlesszük ezt a régiót. Az „egységes nemzet-fogalom” éppúgy tévút, mint a „nagy-román” vagy a „nagy-szerb” elmélet.
Összegzés
A Kárpát-medencében számos nép hozott létre államot, állam-szerű képződményt, birodalmat a népvándorlás-korban, de egyik sem tudott tartós maradni. A népvándorlás-kor végén érkező magyar törzsek birtokba tudták venni és megtartani maguknak ezt a térséget.
A honfoglalás nem azonnali, hanem fokozatos volt: 895-től több mint 10 évig tartó folyamat, egészen 907-ig. A pozsonyi csatával sikerült megvédeni az új hazát. Elindulhatott, illetve folytatódhatott az országépítés…
