Egy lokálpatrióta emlékei XXVIII.
Beszélgetés Németh Istvánnal
Kedves Olvasó! Most rövid időre megszakítom a pár évvel ezelőtti történetemet azért, hogy a „ma” eseményeiről adjak híradást, kiegészítő gondolatokat. Ma 2025. augusztus 29-ét írunk. Annyiban is érdekes ez a mai nap, hogy 499 évvel ezelőtt délután pár óra leforgása alatt történt a magyarság sorsát hosszú időre meghatározó Mohácsi csata. Magam részéről ezt a napot ennek szellemében élem át.
Sokunk szép élményévé vált a tegnapi nap. Városunk egyik műemlékét – a Római hidat – a cserkészek kitisztítva, lefestve, a régi formáját megidézve a kirándulni vágyó lakosok részére átadták. Mindez egy hangulatos, az esti órákba hajló piknik keretében történt.
Hálával tartozunk Tauberg Norbert tanár úrnak, aki a cserkészek áldozatos munkájával a „régivé” varázsolták a híd környezetét. Városunk vezetése a „Matrica” Múzeum dolgozói elismeréssel szóltak a megvalósult ötletekről. Az alkalomhoz illő zenét a Satu zenekar szolgáltatta. Bukovinszki Miklós és zenész csapata blue zenét játszva megidézték a fiatal város hangulatát. Sík Sándor papköltő verseit megzenésítve a régmúltba is elkalandoztunk. A zenei stílus jegyeit sziporkázva ötvözték ismert népi vallásos énekek dallamával.
És hogy éhesek ne maradjunk a cserkészek által remekül elkészített paprikás krumplival is meglepték a 200 főnyi embert. Bravó, köszönjük a hangulatos estét!
A cserkészcsapat magját összeszedve azért elmondtam Mohács üzenetét és a felkészülést a jövő évben esedékes 500-ik évfordulóra. Elmeséltem nekik egy 499 éves kérést, amit a csata előtti utolsó hadi tanácsban a 30 éves nagyváradi püspök Perényi Ferenc mondott: „Javaslom, hogy a kancellár úr még ma induljon Rómába, hogy holnap itt 20 000 vitéz fog hősi halált halni a hazáért és a keresztény hitért és kérje kanonizálásuk folyamatát elindítani”.
Ma kaptam kézhez a Százhalom folyóirat augusztusi számát. Gyorsan ki is olvastam. Örömmel találtam meg benne, a Zách Felícián tragikus esetét Károly Róbert magyar királlyal kapcsolatban. Így tudtam mindezt én is, de az utóbbi években két alapvető ismereteket nyújtó értesüléshez jutottam a témában. A legutóbbi Gróf Széchenyi Ferdinánd „Csodaszarvas” kötetében volt olvasható, amit 1972-ben adott ki „vadász élményeit” megörökítve. A könyvben említést tesz családjának eredetéről is. „A Széchenyi nemzetség történetét” Bártfai Szabó László, aki 1880-ban a Magyar Nemzeti Múzeum osztály igazgatója volt, 4 vaskos kötetben feldolgozta és ezek alapján a Széchenyiek a „Zách ősnemzetségből származnak”. Itt ér össze az említett írás a visegrádi eseményekkel, amikor Zách Felícián Klára lánya becsületéért a királyra támad. E tettéért őt magát, de az összes fellelhető rokonságát előkerítették és kivégezték.
Lám, sokszor bebizonyosodik, hogy a legtökéletesebb gaztett sem tud minden nyomot eltüntetni és minden gyanús szereplőt kiiktatni. Mert a Záchok a Széchenyiekben élnek tovább. Ezzel még nincs vége a történetnek. Zách Felicián kortársa volt III. Endrének, utolsó Árpádházi királyunknak. Zách Felicián lehet, hogy provokáció áldozatává vált. Azon kevés személyekhez tartozott, aki ismerte III. Endre Velencében töltött ifjúkori történetét.
Itt hivatkozom a Százhalom folyóirat 2024. januári számában – visszaemlékezésem XIV. részében – leírtakra. 2016. március 8-án dr. Pusztaszeri László előadást tartott az „Élő Árpádokról”. Ugyanis korabeli dokumentumokból kiderült, hogy II. Endre utószülött István fia Velencében 1266-ban a későbbi III. Endrét – 15 éves korában – összeházasította Pietro Gumani velencei szenátor Sibilla nevű leányával. A házasságkötésüket követően először megszületett Félix majd, Márk. 1291-ben, amikor III. Endrét királlyá koronázzák, már sem felesége, sem fiai nem éltek. Valószínű gyilkosság áldozatává váltak, magyar földön így nem is jártak, járhattak. Félix 1285-ben három fiú árvát – Antal, János, Endre –, Márk pár évvel később egy fiút – Jánost – hagyva maga után, szintén merénylet áldozatává vált. Valószínűsíthető, hogy ezen unokák folytán él az Árpád-ház tovább napjainkig. Ez nem tananyag, hanem elhallgatott része történelmünknek, de mint „búvó patak” létezik. Az elhunyt utódokról korabeli gyászmisés alapítványok tudósítanak. Elvileg a mai napig misét kell mondani az alapítvány helyén, Franciaországban.
Bár a nápolyi királyi család nőágról az Árpádházi rokonsághoz tartozott, de amíg egyenesági fiú utód létezik, az a várományosa a magyar királyi trónnak. A titkok tudója mások mellett nem csak Zách Felícián családja lehetett, de a kortárs Dante Alighieri a nápolyi királyi udvar lekötelezettje is, hiszen a költő óriási műve (Isteni színjáték) paradicsomi jelenetében így ír Magyarországról: „Ó boldog Magyarország, csak meg ne engedd téveszteni magad”. Minden időkre nagy figyelmeztetés számunkra. Ez bizony szólhatott rejtett módon a valódi Árpád-fiakról is.
Aztán a következő 800 évben egyszer volt próbálkozás érvényt szerezni a ki nem halt Árpádok királyságára, de sem idő, sem mód erre soha nem adatott. Aktuálissá soha el nem jutott az ügyük.
*
Augusztus 29-én, városunkban volt egy tömegrendezvény „a Holdfény piac”. Magam is kíváncsi lettem, mi fán terem ez a fajta piac? 18.30-kor indultam el a Régészeti Park felé, aztán csak azt vettem észre, hogy egy óriási gépkocsikaravánba kerültem, végeláthatatlan kocsi sorban csigalassúsággal haladtunk. Valahol a szántóföldek tarlójához érve, a lovastanya körüli területen besoroltam a sok száz autó közé. Aztán már gyalogosan mentem vissza a Régészeti Park területén kialakított, ideiglenesen bekerített piacra.
Por, meleg, sorban álló tömegek kígyóztak mindenfelé. Mit árultak a piacon? Minden olyant, ami nélkül halandó ember vígan élhet. Miért álltak sorba? Enni és innivalóért, a többi árut talán megnézték, de általában üres kézzel távoztak. Vajon észrevették egyáltalán, hogy többezer éves testőrző halmok között jártak? Hányan lehettek? Úgy 8-10 000-en.
E napon 499 évvel ezelőtt. ha befutott volna ilyen létszámú kis had Mohácsra, lehet, másképpen alakul a sorsunk. A mai sereglet sajnos már megkésett, az idő pedig azon a délutánon kizökkent számunkra.
*
Visszatérve a 2021 júniusában történt eseményekhez – a Szent László Napokhoz – a június 27-e mivel vasárnapra esett, 10 órakor ünnepi szentmisén emlékeztünk meg Szent Lászlóról. Némi elvi vita kerekedett arról, hogy szabadtéri mise legyen-e, vagy a Szent László templomban, megszokott környezetében?
A polgármester úr, Vezér Mihály a fennálló járványügyi helyzetben – mivel az közterületnek minősül – nem javasolta a szabadtéri mise tartását. Mivel a tömeges megjelenés létszámbeli korlátozást jelentett volna és oltási igazolványok felmutatásával lehetne azon részt venni. A mise idejére a templom zsúfolásig megtelt.
Egy érdekes záró momentuma volt a szertartásnak Tamási József atya képzeletbeli riportja Szent Lászlóval és az akkori környezetével. Az atya felvállalta a riporter szerepét. Egy újszerű, nem szokványos megközelítése volt az ünnepelt lovagkirály személyiségének. A mise végén nem az oltártól, hanem a vele szemben lévő bejárati ajtón közelítette meg József atya a hallgatóságot. És a riport így hangzott el: „Emlékezetemben nyomot hagyott, hogy miként lehet egy kis formabontással egy eseményt emlékezetessé tenni.”
Ezt követően pedig nagyszabású, régi búcsúk hangulatát megidéző „szeretetvendégség” következett. A búcsúk hangulatához hozzájárult az az 50-60 fő, akik Kartalról vettek részt a szentmisén. József atya ugyanis sokáig szolgált ott. A Zenálkó Etel Közösségi ház árkádos előterében asztalokon sütikkel, üdítőkkel és az Ostorházi család által felkínált borral várta a résztvevőket. A fő és praktikus ételnek kitalált pizza érkezését 11.30-ra ígérték, amit majd a vendégek asztalhoz ülve kényelmesen elfogyaszthatnak.
Már az események előtt két héttel megrendeltem ezeket a pizzákat az egyik helyi vendéglőben, a vezetővel megbeszélve. Aztán – biztos, ami biztos – még egyszer elmentem egyeztetni az időt és a helyszínt. Az óra már elütötte a 11.30-at. Pizzafutár sehol. Még 10 percet vártunk és ránéztem Atillás Győzőre, mert, hogy a vendégségnek ez a része az ő anyagi hozzájárulásával valósult meg. Igen, de megvalósul-e? Elmondtuk milyen fogás következik, de a pizza sehol. Kocsiba ültünk és elrobogtunk a szolgáltató céghez. Én léptem be az ajtón, mögöttem Győző. Röviden kérdőre vontam az éppen ott lévő alkalmazottat, hogy a megrendelt áru miért nem érkezett meg? Közölte, hogy a megrendelésről nem tud semmit. Aztán előkerült egy másik is, de az sem tudott róla.
Nem maradt más hátra, mint a vezetővel beszélni, akinél a megrendelést megtettem. Fel is vette a telefont. Először nem akart emlékezni a megrendelésemre, aztán rávezettem, végül elismerte, hogy erről megfeledkezett. Erre még inkább feldühödtem és vezetői képességeit kezdtem kifogásolni, amire a telefon megszakadt. 5 perc múlva megjelent és már ő játszotta a sértettet, igen zokon vette a felháborodásomat.
Nem is vezetett volna ez a beszélgetés sehova, főleg a pizza előállításához. A helyzetet Győző oldotta meg, aki eddig némán figyelte a fejleményeket. Az idő pedig rohant, már elmúlt 12 óra, a kartali vendégek pedig indultak volna a busszal hazafelé. Győző célirányosan megkérdezte, hogy a 30 adagot, mennyi idő alatt tudják elkészíteni? Kb. 40 perc volt a válasz. Akkor már a helységet is elhagytam, hogy ne fokozzam a feszültséget. Kárpótlásul még árengedményt is felajánlott a vezető Győzőnek. Megvártuk, amíg elkészültek a pizzák és mi vittük magunkkal a vendégseregnek.
A mai napig hálás vagyok Győzőnek a türelméért és a helyzet megoldásáért. Ha magam lettem volna, valószínű üres kézzel kértem volna elnézést az ebéd elmaradásáért. Számomra is tanulságos volt az eset. Bizony az igazságot hajtogathatom, de nem vezet eredményre.
A vendégek, mire odaértem, már útra készen indulóban voltak. Mindenki kapott tőlünk egy kis étkezési csomagot a pizzából és üdítőt, ásványvizet, amit a buszon menet közben el tudtak fogyasztani.
A kartaliak elbúcsúztak tőlünk és József atyától, hogy majd hazaérve az igazi vasárnapi ünnepi ebédet elfogyasztják családjuk körében.
Ezt követően magam és a többiek is, ugyancsak hazaindultunk, hogy ebédeljünk és kipihenjük az izgalmakat.
Délután 16 órakor vette kezdetét a templom előtti téren az ünnepi megemlékezés. Itt adták át a helyi KÉSZ által alapított Szent László Díjat Németh Andrásnak. A díj odaítélésénél meghatározó szempont volt az ifjúsággal való folyamatos foglalkozás, azok bevonása a katolikus életbe, a ministránsok tanítása. Az ő feladata volt a körmenetek, nagy egyházi ünnepek liturgiájának a kivitelezése. A NOÉ egyházi zenekar fellépéseinek biztosítása is az ő feladata volt.
Az ünnepséget követően Harangozó Imre hitoktató, néprajzkutató előadását hallgattuk meg Szent Lászlóról. Érdekes volt eladásában megismerni a moldvai magyarság hagyományaiban, akár napjainkban is tovább élő mondai hagyományok keletkezését. Amíg a mai magyar városokban, falvakban Szent László csak egy mondai hős, addig a magyar élet perifériáján élő beszéd témája Szent László egyénisége. És úgy gondolkodnak róluk, mintha közöttük élne.
Akkor ennyi fért bele Szent László Napokba, a még Covid által uralt 2021-es év nyarán.
Lejegyezte: Szegedinácz Anna
(folytatjuk)
