Párhuzamos világok – valóság és álvalóság útvesztője

Beszélgetés Marinov Iván újságíróval

László Anikó

Az óvárosiaknak nem kell bemutatni a Marinov-csa­lá­dot, és azt is biztosan sokan tudják, hogy Iván újságíró lett. 2004-ben elindított egy internetes felületet, ahol mendemondáknak, közszájon forgó furcsa híreknek, érdekességeknek, városi legendáknak eredt a nyomába. Mára az Urban­le­gends.hu az álhírek elleni küzdelem megbízható bástyája.

– Jártál itthon az idei Óvárosi Napok alkalmával? Kicsit távolabbról nézve a városrészt, hogyan látod, mi változott?

– Idén nem jött össze az Óvárosi Napok, mert a feleségem terhessége vége felé már nem voltunk annyira mozgékonyak, de például az előző években jártunk ezeken a napokon Battán, és jól éreztük magunkat. Szeretek hazajárni: a változásokat nem annyira érzem, de talán csak azért, mert amikor ott vagyunk – hetente, kéthetente – leginkább az apukámnál vagyunk, a húgommal és a családjával. Emellett szeretek a Duna-parton futni, ahol a pesti futásaimhoz képest a csönd az, ami hozzáad a futás élményéhez.

– Ismersz battai városi legendákat?

– A battai legendák közül néhányat édesapám tolmácsolásából ismerek, bár ezek nem is annyira legendák – inkább anekdoták, történetek a régmúltból, főként a szerb közösség életéből, amiket az idő és a hajlékony emlékezet néha talán kicsit ki is színezett.

– Hogyan és mikor született meg benned a vágy, hogy városi legendákra, álhírekre és tévhitekre vadássz?

– 2004-ben, az online lánclevelek hőskorában indítottam el az oldalt, amikor sokan még csak tanultuk, ízlelgettük az internet működését. Az emberek talán még annyira sem voltak felvértezve az online tartalmak kritikus olvasásának képességével, mint ma, és alapvetően jószándékú, de naiv intenetezők tömegei küldözgettek mindenféle figyelmeztető felhívásokat egymásnak. Ezeknek a végtelen körleveleknek a rövidre zárása érdekében kezdtem egy blogra gyűjteni történeteket, és próbáltam elmagyarázni, miért nem érdemes továbbküldeni egy-egy levelet. Néhány évvel később – két újságíró kollégámmal közösen, a HVG Könyvek felkérésére – egy könyvet is kiadtunk a témában. Az oldal pedig azóta is fut, most már jóval szélesebb tematikában.

Megjegyezném, hogy a Dezső Andrással és Pál Attilával közösen írt könyv címe: Legendavadászat, és kölcsönözhető a Hamvas Béla Városi Könyvtárban. Sokat alakult ez az álhírek elleni küzdelem az utóbbi években, amikor olyan kifejezéseket tanultunk meg, mint például a fake news és társai.

Alapvetően az ártatlanságukat veszítették el mind a szövegek, mind az ezzel kapcsolatos felderítő munka. Ez leginkább akkor látszik, ha egymás mellé tesszük a ma már a tömegmédiában is napi szinten megjelenő, politikai célból keringetett álhíreket, illetve azokat az egykor népszerű köremaileket, amely azt ígérték, hogy szimpla továbbításával segíthetünk egy megégett kislányon, vagy hogy hozzájuthatunk Bill Gates szétosztásra váró vagyonához. Változtak a történetek célkeresztjében lévő csoportok, változtak az emberek félelmei, vágyai, változtak az üzenetek keringetőinek motivációi, a stílus, a hangvétel, meg még nagyon sok minden. De hát a világ folyamatosan változik.

– Van-e és ha igen, mi a magyarázata ennek az egész jelenségnek?

– Nagyon sokféle okot fel lehetne sorolni. A fontosabbak egyike talán a tartalomgyártás és -fogyasztás szabadabbá válása. Vagyis hogy egyrészt ma már minimális befektetéssel bárkinek lehet saját “sajtója” (weboldala, blogja, facebookos oldala, instagramos profilja, stb.), másrészt pedig szinte mindenkinek a zsebében ott lapul a telefon, amelyet előkapva akár egy postai sorbanállás közben is megnézheti, mi történt a világban – vagy legalábbis annak általa követett kis szegletében. A jelenség pszichológiai oldala az az emberi sajátosság, hogy a legjobban mindenki a saját nézeteit megerősítő, visszatükröző, érzelmeire ható információkat szereti, olyannyira, hogy másból néha nem is kér. Ezt az igényt – talán eredetileg nem is tudatosan – a Facebookhoz hasonló közösségi oldalak megjelenése csak erősítette, aminek köszönhetően párhuzamos világok és “igazságok” jöttek létre.

Mindehhez hozzájárul még a hagyományos média, a tudomány vagy épp a hagyományos politikai elitek iránti bizalom megrendülése is, valamint az új utak mindenáron történő keresése. Utóbbiak néha olyan tanok újravirágzásához vezetnek, mint például a Föld laposságát vagy a lakosság vegyi permetezését hirdető elméletek, az oltástagadás és társai.

– Van-e valamilyen statisztika, vagy saját élményed arról, milyen területeken „támadnak” az álhírek leginkább?

– Statisztikáról azért nem érdemes beszélni, mert még én is csak egy szegletét ismerem a témának, azt a részét, ami a netről vagy olvasóimon keresztül eljut hozzám, és amivel aztán foglalkozom. Az biztos, hogy a politikai motivációjú álhírek alaposan elszaporodtak, sőt a kamuhírek ellenőrzés és kritika nélküli közlése a tömegmédia részévé is vált. Népszerűek emellett az alternatív gyógyászattal kapcsolatos téveszmék is, és jól tejelő üzletté vált a bulvár igényeket kiszolgáló álhírek nagyüzemben történő gyártása is.

– Mi ma egy újságíró feladata, amikor boldog-boldogtalan híreket „gyárt”?

– Az újságíró fő feladatai közé tartozna elvileg – lapprofiltól függően más-más hangsúllyal – a napi történésekről való hiteles tájékoztatás, a tudományos és kulturális ismeretterjesztés, a szórakoztatás, a hatalom ellenőrzése és a társadalmi párbeszéd elősegítése. Engem egyáltalán nem zavar, hogy ma már boldog-boldogtalan gyárthat hírt, főleg hogy valahol én is ennek a folyamatnak köszönhetően lettem újságíró – közgazdász, illetve szociológus végzettségemmel. És azzal kapcsolatban sem akarok keseregni, hogy egyes médiumok – például nagyobb hirdetési bevétel reményében vagy politikai célok miatt – mennyire irányt tévesztettek, amikor feladták eredeti feladataikat. Természetesen sajnálom, hogy így alakult, de mivel nincs hatásom a dologra, kesergés helyett inkább próbálok a saját munkámra koncentrálni, amelynek fő célja az emberek gondolkodásának formálása. Ez nem térítést jelent: az oldalomon a kezdetektől fogva ki van írva, hogy nekem nem hinni kell – én csak közvetítem a józan ész és hiteles szakértők válaszait a felmerülő kérdésekre, és az olvasó eldöntheti, kinek hisz. Az Urbanlegends.hu fő célja, ahogy az szintén olvasható az oldalon, hogy “az olvasók idővel maguktól is felismerjék félelmeik irracionalitását, igényeljék az egymással ellentétes nézőpontok összevetését, és megtanulják ellenőrizni forrásaikat”.

– Hogyan lehet ezt elérni?

– Én nem hiszek sem a nekünk nem tetsző tartalmak tiltásában, sem a cenzúrában, kivéve persze a direkt módon gyűlöletkeltő, zaklató tartalmak esetében. De hatékonyabb lehet az álhírek elleni harc, ha nem a kínálati oldalt próbáljuk szabályozni, hanem a keresleti oldalt készítjük fel a netes infók értékelésére. Vagyis nem a cikkek betiltását kell követelni, mert az egyébként is gyorsan félremehet, hanem az embereknek kell megtanítani, hogyan ellenőrizzék forrásaikat, melyikben mennyire bízhatnak. Ennek elősegítésére – legjobb barátommal és iskolai projektekben jártas szakértőkkel közösen – hamarosan elindítunk egy programot, amely felső tagozatos és középiskolás tanárok számára nyújtana segítséget abban, hogy ezt a készséget átadják diákjaiknak.

– A lassan másfél évtizedes Urbanlegends.hu oldaladat, ahogy magad nevezed: „egyszemélyes szerelemprojektedet” egyre többen követik. Ennek megfelelően te is sokat fejlesztesz rajta. Például elindítottad a havi hoaxkvízt, ahol az olvasó tesztelheti magát, mennyire dől be egyes híreknek.

– Az oldalt havonta körülbelül 60-100 ezren nézik, és több mint 42 ezren követik a bejegyzéseimet a Facebookon. Folyamatosan követem a nemzetközi tényellenőrző oldalakat, hogy lássam, milyen módszerekkel próbálják kezelni az álhíreket, illetve bemutatni a komplexebb témákat. Az általad említett hoaxkvíz egy játékos oktatási kísérlet, amelyet elődje, a heti kamuhíres összefoglaló egy könnyedebben befogadható változataként indítottam el pár éve.

– Néhány hónapja elindítottad a közösségi finanszírozást, ahol arra bíztatod olvasóidat, hogy havonta egy kávé, egy magazin vagy egy könyv árával támogassák az oldalad működését.

– Egyelőre nem sikerült elérnem a fő célomat, vagyis hogy az Urbanlegends.hu legyen az elsődleges munkám. Ennek oka lehet pszichológiai (az olvasó nem szívesen fizet olyasmiért, amiért amúgy ingyen is hozzájut), lehet technológiai (még ma is sokan félnek megadni bankkártyaadataikat a neten), és oka lehet az a tény is, hogy a médiapiaci változások következményeképp Magyarországon is egyre több lap képzeli el működését közösségi finanszírozással – az olvasó erre fordítható pénze viszont véges. Ugyanakkor motiváló, hogy mindezek ellenére van több tucat ember az országban, akik egy ingyenes tartalomra hajlandók havonta rendszeresen pénzt áldozni, ezzel is elismerve az oldal létjogosultságát és fontosságát.

– Mindeközben egyébként mi tölti ki az életedet? Min dolgozol mostanában?

– A nyár közepén született meg kislányom, Anna, aki két és fél évvel követte Milán nevű bátyját. Hamarosan költözünk, vissza a Duna battai oldalára, de még Budapesten maradva, úgyhogy sűrű időszakban vagyunk, aminek megpróbáljuk minden pillanatát kiélvezni. Továbbra is szerkesztem a HVG Business Extra nevű üzleti és életmód magazinját, gondolkozom az Urbanlegends.hu fejlesztésén, és barátaimmal hamarosan beindítjuk a kritikus gondolkozás iskolai oktatását segítő programunkat.

– Remélhetjük, lesz rá igény, és lesz foganatja! Mert, hogy szükség van rá, az nem kérdés. Addig is, mi itt a Százhalom Magazinnál igyekszünk továbbra is hitelesek maradni. Neked pedig további jó munkát kívánunk, és sok örömöt az új otthonodban a családoddal!

(Fotó: Rajnai Márkó)