Egy lokálpatrióta emlékei XVII.
Beszélgetés Németh Istvánnal
Észak-Amerika felfedezésével a spanyolok által, szintén igényelte az olcsó rabszolga munkaerőt. Kiváló piacává vált az afrikai rabszolgáknak. Egykori portugál kereskedők írásaikban elmondják, hogy egy rabszolga értékesítése 700%-os haszonnal jár. 1690-ben csak a Brazíliából érkező arany mennyisége 17 000 kg-ot tett ki. Amikor már Európában nem hangzott jól a rabszolga-kereskedelemmel való nyerészkedés, akkor hivatalosan csak a szállítást vállalták a portugálok, sok dokumentum megmaradt erről.
Portugália volt az első nagy gyarmatosító birodalom, vállvetve Spanyolországgal. Kettőjük közös királysága megszűnt 1640-ben, a portugálok lázadása miatt.
*
A hatalmas dagályokat elnézve futottak át elmémen az előbbi gondolatok. Lányomékkal, az unokákkal próbáltuk esténként megismerni Lisszabont. A város enyhe lejtésű dombra épült, kifutva az óceán partjára. Ott kikötők, part menti védművek, bástyák épültek, ágyúlövésnyi távolságra egymástól. Látható az egykori vámhely, ahol minden kereskedelmi hajónak be kellett állni a berakodás előtt.
1755-ben, Mindenszentek napján egész Lisszabon egy hatalmas földrengésben elpusztult. A föld megnyílt, tüzek keletkeztek, a tengerből szökőár borította el a város nagy részét. A következő évtizedek és a pénz eltüntette a pusztulás nyomait. A város ikonikus látványossága a 28-as villamos, ahogy kanyarog a szűk utcácskákon át. Portugália szerte, de Lisszabonban is a középületeken is megjelenik az Azuleo csempe díszítés, annak kék, fehér és azok minden árnyalatában, kicsit idézve a régi mór hatást.
A régi portugál – elsősorban királyi – építkezéseken, egy sajátságos, túldíszített portugál építészeti stílus vehető észre, amit ők manuelin stílusnak neveznek. A Belém-torony a lisszaboni folyótorkolatnál nagyszerű látvány. Díszes, több emeletes sok-sok kis toronnyal ékesített sarkok, szintenként keskenyedő káprázatos mellvédekkel kialakítva. Mindez az óceán hullámverésének dacolva évszázadokon át.
A portugáloknak van egy autentikus énekstílusa, a „fedó”. Gitárkísérettel, többnyire férfiak énekelnek melankólikus dallamokat. Élő előadásban, kis közösségben nagy élvezet hallgatni. Kirándulásainkon eljutottunk Cabó-de roccába, ez Portugália legnyugatibb pontja, majdnem szemben New Yorkkal, ami 10 000 km-re van ide.
Az idő hűvös borult volt és ránézve a végtelen vízre, nem sok kedvem lett volna egy régi vitorlásra felülni és eljutni az Új Világba. Nem messze Lisszabontól megnéztük az óceánból kimagasló, nagy üreges sziklát, ami a partról nézve oly félelmetes és bizarr, hogy a pokol kapuja jelzőt kapta. Portugálul: Boso de inferno a neve.
Unokám, Endre megmutatta az óvodát, ahova szülei viszik, a közeli Kakaisba. Előtte pedig Estoril van, olyan távolságra Lisszabontól, mint eljutni Budáról Budafokra. Egy városias nyaralónegyed. Számunkra azért érdekes hely, mert Horthy Miklós és hozzátartozói a kényszerű Németországi tartózkodást követően, 1949. január 12-től itt kezdték meg új életüket. Felkerestük a villát, amiben Horthyék laktak, Nem hivalkodó, olyan, mint a legtöbb épület, fás, bokros kerttel. A bejárat mellett egy kis tábla magyarul jelzi, hogy 1949-tól 1957-ig, kik lakták-e házat. A lakás bérelt volt, nem tudni, most éppen kik lakják?
Horthy Miklós kormányzóval élt a fiuk, Horthy István özvegye, Edelsheim Gyulai Ilona. Megírja, hogy 1949. szeptember 13-án ismerőseivel elment Fatimába, és ottléte alatt született egy döntése, hogy ő, mint képzett ápolónő, minden évben május 13-tól hat hónapon át – a zarándok napokon – a jelenések évfordulóján, a fatimai elsősegély kórházban szeretne szolgálatot vállalni. Ehhez némi hezitálás után a Leirai püspök meg is adta az engedélyt. Öt éven át szervita nővérként végezte ápolónői tevékenységét. Megismerkedett Dr. Gens főorvossal, aki elmesélte 1917. október 13-i élményét. Fiatal orvostanhallgató volt, hitetlen. Sokat hallottak a fiatalok a jelenésekről és heccből elmentek a társaival Fatimába, megnézni a „cirkuszt”. Szakadt az eső, mindenki csupa sár volt. A három pásztorgyerek a közelükben volt. Azt látták, hogy a gyerekek boldog arckifejezéssel az égre néznek. A tömegből az emberek kérték Luciát, hogy mondja a „hölgynek”, ők is láthassanak valamit. Hallotta, hogy Lúcia kérdezi, hol? Majd kinyújtott karral az ég felé mutatott. Hangosan mondta: – Oda nézzetek! Abban a pillanatban a felhők szétváltak és a Nap körforgással közeledett a tömeghez. Ezt a tüneményt 40 km-re is látták az emberek. Az esemény elmondója Gens doktor – a hitetlen – a földre borult és várta a végpusztulást. Közben érzékelte, hogy körülötte minden száraz.
Aztán a Napcsoda megismétlődött, mert annak vált tanújává. Akkor megfogadta, ha orvos lesz és itt kórház épül, ott fog dolgozni, mint önkéntes. Isten hatalmáról kapott bizonyítékot. Ígéretét betartotta és most a kórház főorvosa. Pár év múlva Dr. Gens meghalt.
Nagy élmény volt a szemtanú őszinte szavait hallgatni, fejezte be a történetet az özvegy.
Abban az időben sok magyar arisztokrata, politikus tartózkodott Portugáliában, lévén annak konzervatív polgári kormánya, António de Oliveira Salazar elnökkel az élen. Horthy Miklós is felkereste őt és egymásra jó benyomást tettek hasonló politikai felfogásuk révén.
A politikánál maradva, az első NATO Kongresszust Lisszabonban tartották 1952 februárjában.
Érdemes szót ejteni a portugál mérsékelt égöv hatásairól. Ezt főleg azok érzékelik, akik nem ide születtek. Mivel a tél 8-17 C° körül ingadozik, az óceán temperáló hatása miatt a lakásokban szimpla üvegek vannak, minden szigetelés nélkül. A fűtés esetleges, helyi módon van megoldva. Tüzelőkészletek nincsenek, az öltözékek közt ismeretlen a meleg nagykabát, a gyerekek késő őszig térdnadrágban járnak és ennek ellenére nem mondható el, hogy edzettek lennének, mert állandósult náthás állapotban töltik a telet. Mi is láttuk, hogy a parkokban, a tengerparton az autókban ülnek és napoznak.
Az ételek gerincét az óceán kínálta lehetőségek képezik. Hal és hal, minden elképzelhető módon. Gyümölcs, zöldség garmadával van a piacokon, áruházakban, de ahogy mondani szokás, „se ízük, se bűzük”. A borválasztékuk óriási, az az igazság, hogy csak áruházakban tudtam ismerkedni velük, de az zsákbamacska. A portói vörös bor legendásan híres, legendás áron. Az 1720-as feljegyzésekből tudjuk, hogy Angliába évi 25 000 hordó bort exportáltak. Írásomnak nem rejtett célja, hogy rávezessem a kedves olvasót, mi minden alakítja a nemzeti karaktert. A portugálok befogadók, udvariasak és nagyon alkalmazkodók.
Pár mondat erejéig, megemlékeznék a portugál történelem néhány fontos mozzanatáról. 1808-1810 között Napóleon francia seregével megszállta Portugáliát, anélkül, hogy az katonai ellenállást tanúsított volna. A helyzetet az angolok oldották meg úgy, hogy Portugália földjén csatáztak a francia seregekkel, miközben a portugálok vezető körei ingadozva, hol egyik harcoló fél felé tettek gesztus értékű engedményeket, hol a másiknak.
Náluk is volt polgári forradalom, 1820-tól 1851-ig, 31 éven át, amíg az Alkotmányos Királyságig eljutottak. 1822-ben Brazília, a legnagyobb gyarmatuk kikiáltotta függetlenségét. A gazdasági és kulturális kapcsolatok megmaradtak, és ma is a hivatalos nyelv Brazíliában a portugál. Úgy jönnek-mennek egymáshoz, mintha hazamennének.
1910-ben kikiáltották a köztársaságot, 1926-ben pedig megdöntötték azt. A köztársaság idejére esett az 1917-es jelenés és itt pontosításra van szükség, mert a jelenések minden hónap 13-án történtek, de volt egy kivétel. Augusztusban ez 19-re változott, mert a gyermekeket az „éber elöljáróság” kihallgatás végett fogva tartotta 13-án Villa Nova de Ourémben.
A két világháborúban a nyugatiak oldalán álltak de harci tevékenységet nem folytattak. António de Oliveira Salazar 1921-től meghatározott politikai vezetője volt Portugáliának. Ügyes, minden puccsot, változást túlélő zseniális gazdasági megoldásokat kitaláló, magánéletében puritán irányítója volt hazájának.
1946-ban Portugáliában a Szűzanya jelenések harmadik évfordulóját ünnepelték, „Szeplőtelen fogantatás” címmel. A Fatimai Szűzanya szobrát nagy zarándoklaton, gyalogosan vitték el Fatimából Lisszabonba. November 23-án indultak és december 8-án érkeztek volna a fővárosi katedrálishoz. Félúton, Lisszabontól 40 km-re Bombarralban történt a galambok csodája. December 1-jén, amikor a szoborral áthaladtak a városon öt galambot engedtek szabadon. A galambok közül három nem el és felfelé szállt, hanem a szobor aljára, Szűzanya lábaihoz ültek. Ott maradtak akkor is, amikor a kíséret igyekezett őket eltávolítani. Mentek melegben, esőben, éjszaka és zajos városba is, de a galambok rendíthetetlenül a helyükön maradtak. Időnként felrepültek ugyan, de vissza is tértek. Nem ettek és ittak semmit. A sajtó is felkapta a hírt. Európában és az Amerikai Egyesült Államokban is írtak róla az újságok. A szobor december 5-én este érkezett a fővárosba és tömegek kísérték a galambokkal együtt. A szobrot a Fatimai Szűzanya megvilágított templomába vitték, a galambokkal együtt.
December 7-én gyertyafényes, zajos, tűzijátékos körmenet vitte a szobrot a Székesegyházba, a galambok maradtak. December 8-án a katedrálisba vitték. Az ünnep fénypontjaként itt az egyik galamb a keresztre szállt és egy óra hosszat ott maradt, majd visszarepült a Szűzanya lábához. Az éjszakai virrasztás idején is ott maradtak.
Az ünnepi szentmisén – az átváltoztatás kezdetekor – az egyik galamb a bal oldalon, a másik az oltár jobb oldalán repkedett és összehajtották a szárnyaikat, mintha imádnák az Urat. Amikor a szentáldozás következett a lábnál lévő galamb a szobor koronájára szállt. Amikor a püspök megfordult és mondta: „Ecce Agnus Dei”, „Íme az Isten báránya” széttárta fehér szárnyait és nyitva tartotta őket.
A visszafelé tartó út elején a három galamb elröpült, de másik három érkezett és ugyanúgy a szobor lábainál voltak, míg karácsonyra visszaérkeztek Fatimába. Ezért a fatimai Szűzanya szobrokat mindig három galambbal ábrázolják.
A Szeplőtelen fogantatás napján Brazíliában, Rio de Janeiroban egy fehér galamb berepült a templomba és az oltárra, ahol egy kereszt egyik oldalán pihent a szentmise végéig.
1974-ben az április forradalom miatt – katonai puccs következtében – új helyzet állott elő az ország életében. Ezt követte 1975-ben újabb államcsíny és Marcello Caetano lett a demokratikusan megválaszott miniszterelnök. Ekkor száműzték Salazart Brazíliába. Jellemzően az 1980-as évekre Portugália aranykészlete változatlan maradt és 700 tonnát tett ki. Bármi változás történt ez mindig tabu volt számukra.
*
A 2018-as újesztendő Portugáliában köszöntött ránk. Mint már említettem Kaizinger Tibor vejem a Lisszaboni Magyar Követség titkáraként volt Portugáliában és elvitt bennünket a követségre. Az épület 19. század építésű palotanegyed, reprezentatív ingatlan, nagy kerttel. Szomszédságában lepusztult lakóépülettel. A követség épületének sorsa is érdekes. A tulajdonos család régi gyarmati kereskedelemből dúsgazdaggá válva építette, nálunk azt mondanánk: főúri palotát. 1974-ben érezve a forradalmi változásokat az akkori tulajdonos ügyes húzással, nagyon olcsó bérleti konstrukciót ajánlott a Magyar Népköztársaságnak, hogy ott nagykövetséget létesítsen. Gondolván, így mentesül az esetleges ingatlan elkobzás alól. Azóta is ez a jogviszony áll fenn a két ország között. Mint utóbb kiderült a félelem alaptalan volt, senkitől sem vettek el semmit, idő sem volt rá, hiszen 1975-ben már a nyugati demokrácia lépett a szinpadra. 1986-ban pedig az Európai Unió biztos, hűséges tagjává vált Potugália.
Caskaisban részt vettünk egy újévi misén. Bár a nyelv idegen volt, a liturgia teljesen követhető, egyetemes, azaz katolikus. Mégis, a furcsa az volt, hogy nem volt kántor és ének sem csendült fel a hívek ajkán. Amikor a misének vége lett, kis álló szeretet vendégséget tartottak. Kínáltak bennünket is kis süteményekkel. Ki mennyi szánt fizetségképpen, betehette a kosárba.
Még láttunk Lisszabonban olyan templomot, amit magyar alapítású pálos rendiek építettek, mert II. József – a kalapos király – hazánkban felszámolta a rendi közösségeket. A pálosok, portugál és spanyol szolgálatban eljutottak Dél-Amerikába, így próbálták hasznosítani magukat. Hamar rájöttek, hogy az őslakosok kárára megy a hódítás és konspiratív módon az ő segítségükre siettek. A spanyol hódítók, amikor erre rájöttek, már nem tartottak rájuk igényt. Mindezt elmondta egyszer Vincze atya, a pálosok generálisa.
Elérkezett portugáliai kiruccanásunk vége, a búcsúzás órája, fájó szívvel, sok élménnyel gazdagodva, köszöntünk el tőlük.
Szombati napon éjfél után megérkeztünk Budapestre, ahonnan a fiam hozott haza bennünket. Még aznap reggel 7 órakor ott voltam a VI. Vass Albert túránk kiinduló pontján, a százhalombattai Vass Albert szobornál. A túra több okát egy következő alkalommal mesélem el, de a célját elárulom, egy fenséges lángos és forralt bor elfogyasztása az érdi piacon, de amíg odaérünk sok minden történik.
