Egy lokálpatrióta emlékei XXV.
Beszélgetés Németh Istvánnal
Dr. Matta Árpád 1900-ban kérte fel rokonát, Tőry Emilt egy templomterv elkészítésére. A tervrajz az „Építőipar” című folyóiratban meg is jelent. A terv egy neoromán – román stílusú, téglaburkolattal ellátott, bazilikás elrendezésű, 600 személyt befogadó, 14 méter belmagasságú épület 42 m magas toronnyal. A battai templomépítők erre a tervre azt válaszolták írásban, hogy „bár gyönyörű a terv, de olyan magas összegbe kerülne, hogy mi egy ilyen templomról álmodni sem merünk”. Ezért egy ismeretlen tervezővel szerény templomot terveztettek, aminek a költsége csak 14 000 korona lett volna. Matta Árpád ezt nem fogadta el, és kérésére egy újabb terv készült Tőry Emil által, aminek a költségei alacsonyabbak voltak és a grandiózus megjelenése is megváltozott. E tervek alapján készült el a mai templom.
Érdekes módon a templomunk eredeti tervrajzai már sehol nem találhatók. Az alapkőletétel 1909. október 30-án történt és Holeksi Ágoston érdi plébános áldotta azt meg. Czeiner István iskolaszéki gondnok ajánlására Unghváry Antal jászberényi építőmestert bízták meg az építés lebonyolításával. A templom alapjába tárnoki mészkő került és a helyi téglagyár 20 ezer téglát adományozott az építkezéshez, a többit pedig kedvezményes áron biztosították az építéshez. A templom festését Kurdel József budapesti festőmester végezte el. Az oltár, a szószék és a Jézus szíve szobor Sziklai József nyitranováki oltárépítő alkotása. A templom padsorait Schöffer Antal ercsi asztalos mester készítette.
A templom felszentelése – Szent László tiszteletére – 1910. augusztus 28-án történt meg, Prohászka Ottokár – fehérvári megyés püspök által. A helytörténeti irodalom a templomot, a szecessziós stílus hordozójaként nevezi meg. Ez 1955-ben Kuthy István kanonok megállapítása, ami csak részben igaz, mert ennél több és eredetibb motívumok jelennek meg a templomon. A Szent László templom magában hordozza a barokk stílust, a tömege és homlokzat tagolását illetően.
Ettől is eltér három sajátságos megoldásban: a torony boglyaíves megjelenítése, a belső tér sátorra emlékeztető kiképzése, és a Szentély boltozatos kapcsolása a sátorhoz különleges megoldás.
Mindez a sajátságos megjelenítés 1955-ben megtalálta annak méltó befejezését, amikor Perjés Béla plébános dr. Dénes Jenőt bízta meg egy festmény program elkészítésével. Dénes Jenő a Képzőművészeti Főiskola tanára volt, aki elvégezte a Pázmány Péter Egyetem Bölcsészeti karán a művészettörténeti szakot. Művészeti irányultsága a Gödöllői Iskola hagyományaihoz kapcsolódott. A Régi Mesterek műhely titkainak, festészeti anyagoknak és technikáknak volt kutatója, majd restaurátora. 1939-ben jelent meg az általa írt könyve Kriesch Aladár életéről és művészetéről. Egy ideig a Képzőművészeti Főiskola rektora is volt, Az 1950-es években politikai okokból távolították el a főiskoláról. 1955-ben éppen munkája sem volt.
Perjés Béla ismerte őt és 1955. június 21-én a megyés püspök jóváhagyásával elkezdte munkáját a Szent László templomban. A programot a plébános adta, ő pedig kivitelezte. „A templomfestés alapgondolata a magyar engesztelés kis szentélye legyen – a battai templom”, írja a Historia Domusban Perjés Béla. „Ez minden, amit írhatok. Történeti távlatból majd megállapíthatod kedves utód, mit csináltam rosszul, helytelenül, stílustalanul. Aztán csak rajta, csináld jobban. Hogy mi gond, izgalom és keserűség, de öröm járt a munkával azt elmondani nehéz. Én az egészet odateszem a szentségi Jézus lába elé. Fogadd el. Többre nem jutotta tudásomból, ízlésemből, s főként anyagi erőmből. De mindezt, ami vele járt „NEKED AJÁNLOM ENGESZTELÉSÜL”.
Mindezeknek előzménye volt, hogy közelgett a templomszentelés 50-ik évfordulója és 1944-45-ben több aknabecsapódás érte a templomot. Sérült a tetőszerkezet, beázások keletkeztek, az eredeti belső festés kezdett pusztulni. Az eredeti falfelület egyszerű, rengeteg indás ornamentikával volt díszítve. Nem volt színes és nem voltak rajta festett képek. Ha ma egy gyermek bejön a templomba, annyi kép és abból kibontakozó történet lepi meg, hogy szívesen jön máskor is, mert szeme előtt elevenednek meg nemzeti múltunk szent pillanatai és személyei. A képek programja beépül a tudatunkba és eligazít a mában. Számomra ezt jelenti a Szent László templom. „A bölcsesség házat épített magának.”
*
A Szent László templommal kapcsolatban, még egy számomra ismert ábrázolás érdekességeire hívnám fel a figyelmet, mert ha nem írom le a jövő számára, az bizonyára elveszik. A szentély fél kupolája 5 cikkelyre van felosztva. Annak jobb oldalán az utolsóban a battai hívek egy csoportja van ábrázolva. Prohászka püspökkel az élen, baloldalon van egy térdeplő idős férfi, nagy valószínűséggel Százhalmi Istvánt örökíti meg, az 1950-es évek világi elnökét, aki jó gondolkodású, egyszerű ember volt. Segítőkész, a jó ügyet szolgálta. Mellesleg méhészkedett is. Láttam gyermekként egy ténykedését, amikor egy rajt egy cseresznyefán befogott. Van az ábrázolt csoportban egy másik férfi is, aki a hívek felé fordul. Ő pedig Sefcsik Istvánt személyesíti meg, aki rengeteget dolgozott a templombelső munkálataiban. Szabad idejében az összes villanyszerelési munkát elvégezte.
Van egy érdekes árnyjelenség az oltár két oldalán. Természetes és mesterséges fény hatására az oltár mindkét oldalán szimmetrikusan megjelenik az oltár kontúrjának tükörképe. Fent pedig a kereszt, amely szinte meghajlik mindkét oldalon az eredeti kereszt félé.
Ma már ritkán látni az oltáron azokat a réz ágyúhüvelyeket, amelyek virágvázaként voltak használatosak hosszú időn keresztül. Meglétüket és használatukat ajánlom a jövőbeni sekrestyések számára, figyelemmel legyenek rájuk, mert különleges rekvizítumok, amelyek a háborúk során emberek és épületek elpusztítására szolgált. Egész más céllal, minőségében áthasonulva, a mai embert és Istent szolgálva, a béke szolgálatában.
A templom gyermekkoromtól sok lelki és szellemi inspirációt adott, a benne szolgálatot teljesítő papok segítségével. Ebből az időből előttem van Perjés Béla alakja, amikor még a szószékről tartotta szentbeszédét. Előfordult, hogy nyomatékosítani szerette volna gondolatait és a szószék karfáját kezével megverte.
*
Elmondanék egy későbbi érdekes történetet, ami 2019. május 26-án történt a Szent László templomban. A szentmisének volt egy különleges látogatója. E napon a misére érkezőknek jó okuk volt mélyenszántó dologra gondolni, mert erre a napra esett az európai parlamenti képviselők választása, a hősök napja és egyben a gyermeknap is. Elkezdődött a szentmise és amikor Mátyás atya elkezdte a szentbeszédét, egy fecske repült be a nyitott ajtón. Figyelve a beszédre, de közben sokunk szeme követte e kedves lelkes kis madár ténykedését, ami kitartott a mise végéig. Nem okozott semmi ribilliót, követte a liturgia történéseit. Egyszer adott az áldoztatás előtt egy bizonyára a fecskék nyelvén elismerő csivitelő hangot, ezen kívül röpdösött a fejünk felett, majd időnként valami titkos oknál fogva, dramaturgiailag jól megválasztott időben, bizonyos helyeken megpihent és figyelő álláspontra helyezkedett. Az áldoztatás követően vártuk a katarzist, hogy megkeresi-e és elfoglalja-e az oltár feletti kereszten a helyét? Megelégedésünkre megtalálta és elfoglalta azt. Hosszan időzött e helyen, majd a legtöbbször használt pihenőhelyére szállt, ez pedig a jobboldali első freskó alján végig húzódó díszpárkány volt.
Ez a kép ábrázolja utolsó Árpádházi királyunk, III. Endre lányát, Boldog Erzsébetet, aki éppen a tössy kolostorban imádkozik és apáca rendtársai a háttérből figyelik őt. Írtam már erről a képről: Gyümölcsoltó Boldogasszony napjával kapcsolatban. Ő mondta el valószínűleg először a magyarok közül ezerszer az „üdvözlégyet” e napon, de közben ezerszer a Földre is borult.
A liturgia haladt a mise végéhez, és amikor Szent Istvánt, Szent Lászlót és Szent Erzsébetet szólítja meg az ének, az oltártól jobboldalra, egyenesen Szent László kinyújtott kezéhez repült, aki Égi Édesanyánk felé mutat és vezeti a battai hívek koszorúját a fali képen.
Még egy érdekes megfigyelésem volt, amikor szemben volt a híveknek a madár, kb. 50 %-kal nagyobbnak tűnt, mint egy átlagos fecske. Ami megkapó volt a kis vendégünkben a viselkedése az emberi észjárásban értelmezhető élményt nyújtott.
A fecske látogatta misét követően Illéssy Mátyás atyával szót váltottunk, elmondta, hogy hirtelenül nemrég hunyt el testvérbátyja. Sokat gondolkodott azon, hogy a túlvilágon vajon a lelke hova juthatott? A misén való szolgálata közben arra gondolt, ha a fecske felszáll az oltár keresztjére, akkor jó helyen van. Megnyugvással vette, amikor a keresztre felszállt a madár. Ez is egy érdekes megközelítése volt a különös látogatásnak.
*
2020. augusztus 28-án 17 órától vette kezdetét a Szent László templomunk felszentelésének 110. évfordulóján rendezett születésnapi borkóstoló. Az Önkormányzat segítőkész volt, a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Ház rendelkezésünkre bocsátásával. A berendezés és kivitelezés feladata ránk hárult. Igyekeztem a legtökéletesebb helyszínt a programnak biztosítani. Kaló Imre asztala középen a színpad előtt állt, két oldalon a fal mellett asztalsort helyeztünk el, a fal és az asztal között voltak a székek. Asztalon terítő, a vázában virágok és mécsesek voltak. Mindenki előtt lapos tányér és azon héjától megszabadított friss puha kenyérkockák és rajtuk fél puha állagú sajt. Mindez átszúrva egy miniatűr kardot formáló műanyag eszközzel, azon pedig egy pici nemzeti színű zászlócskával.
Ezen kívül felszeletelt nyári alma gazdagította a választékot. Két pohár volt készítve minden résztvevőnek, egy karcsúbb a fehérnek és egy öblösebb a vörös bornak. A sajt beszerzése a járvány állapotok miatt majdnem megoldhatatlan feladat elé állított, mert Budapesten a megszokott helyeken termelői sajtok egyáltalán nem voltak. Végső megoldásként a Fény utcai piacra mentem és ott megtaláltam, amit kerestem. Ha nem is termelői standon, de egy külföldi – magyar sajtokat értékesítő – cégnél. Egy különleges magyar készítésű Trappista és a francia Mordier sajtok nyerték meg a tetszésemet. Ezek képezték a borok közötti pár falattal az ízérzékek összehangolását és a borok egymástól való megkülönböztethetőségét. A legjobb borokat is egymás után fogyasztva és közben pár falatot nem enni, szinte büntetés.
A borkóstoló kezdetére az asztalok meg voltak terítve, de technikailag, ahogy a borok kóstolása haladt, gondoskodni kell a tányérok folyamatos feltöltéséről. Tehát a háttérben egy láthatatlan, folyamatos munkacsapat készítette a falatkákat és étkeket. De ezeket kellő időben fel is kellett szolgálni és az újabb és újabb kóstolandó borokat ugyancsak késedelem nélkül, elegánsan, az asztalokra kellett hordani. Mindez nem kis szervezést és összehangolást igényelt. A háttérmunkához egy bevált, összeszokott kis csapatom volt: Kanicsárné Ági, Lantosné Marika és Ruzsenszki Magdolna voltak a segítők. A felszolgálás Mikulásik Gábor javaslatára két fiúra hárult, Mikulásik Leventére és Bukovinszki Gergőre. Mondhatom személyük telitalálat volt. Ügyesek, frissek és elegánsak voltak. Amit csináltak nem feladat volt számukra, hanem öröm és érdeklődés, hiszen ilyen feladatot soha nem végeztek előtte. Sötét nadrág, fehér ing volt rajtuk.
Kint jó meleg volt, de a helységben működött a klíma, kellemes fényviszonyok voltak bent. A borkóstoló kezdésére a széksorok megteltek, sőt a később jövők számára pótasztalokat és székeket helyeztünk el a bejárat két oldalán. 55-60 fő vett rajta részt, többen férjek és feleségek. Szemben a közönséggel egy asztalnál foglaltunk helyet Kaló Imrével és fiával, aki nemrég végzett a Kertészeti Egyetem borászati szakán. Több neves külföldi borászatot is megismert, amiről be is számolt a hallgatóságnak. Édesapja mellett már önálló szakmai elképzeléseiről is beszélt előttünk.
Köszöntve az érdeklődő közönséget, felhíva a figyelmet az alkalomra, kezdetét vette a Kaló Imre által irányított borkóstoló. A borok bontott palackokból kerültek az említett két felszolgáló által a poharakba. Fogyasztásig a borokat hűtőben tároltuk. A kitöltött bor mennyiségéről Imre szakszerű oktatásban részesítette a felszolgáló fiúkat. Végig minden olajozottan ment. Több mint 3 órán át tartott a borkóstoló, az intelligens környezetben a borok szakszerű bemutatása. Mindenki figyelme Kaló Imrére szegeződött, vagy néha rám. A kóstoló felétől – és most öt év után is ugyanúgy érzem –, hogy az idő nem hogy megállt volna, de valami olyan varázslatos időbe repített bennünket, amikor megszűnik az ügyes-bajos, leginkább esztelenül rohanó világunk.
Valami szép egymásra figyelő, minden érzéket kielégítő megnyugtató boldog állapotban éreztem magam. Vélhetően így voltak ezzel a vendégek is, csak ők kísérletet sem tettek később elmondani, leírni pedig különösen nem.
Lejegyezte: Szegedinácz Anna
(folytatjuk)
