Egy magyar menedzser kalandja a kurdok földjén

Interjú Valkusz Pállal

Hat év egy távoli, ismeretlen országban, ahol a kultúra, a vallás, az éghajlat és a munkastílus is gyökeresen más, mint amit Európában megszoktunk. Valkusz Pál olyan kalandra vállalkozott, amely keveseknek adatik meg: Irak északi részén, Szulejmánnijában irányított egy olajfinomítót, és közben testközelből ismerte meg a kurd emberek világát. Tapasztalatairól, a kezdeti nehézségekről, a kulturális különbségekről és az otthonossá válás élményéről mesélt a Százhalom magazinnak.

Valkusz Pál, vegyészmérnök pályafutását a Dunai Kőolajipari Vállalatnál kezdte, később annak utódját, a MOL Dunai Finomítót igazgatóként vezette. A MOL-Szlovnaft akvizíciót követően a MOL Csoport Finomítás üzletágának lett az ügyvezető igazgatója. Pályafutása során számos vállalatnál helyezkedett el Projekt igazgatóként, illetve 3 évre a Győri Szeszgyárat vezérigazgatói pozíciót is elvállalta. 2018-tól 6 évig dolgozott az Iraki Kurdisztánban egy kőolajfinomító vezérigazgatójaként. Egy évvel ezelőtt nyugdíjba vonult és a tanácsadóként segíti a egykori vállalatát.

– Hogyan emlékszik vissza arra a pillanatra, amikor először megérkezett Suleimaniyába? Milyen volt az első benyomása Irakról, az emberekről, a mindennapi életről?

– Közhely, de mégis igaz, hogy megérkezni egy ismeretlen kultúrával rendelkező országba mindig különleges érzés. Így történt ez akkor is, amikor először szállt le velem a repülőgép Suleimaniyaban 2018. áprilisban. Érdekes módon hasonló gondolatok keringtek bennem, mint amikor néhány évtizeddel korábban Moszkvába utaztam először, mint elsőéves egyetemista. A fő kérdés mindig az, hogy vajon milyenek az emberek, milyen életkörülmények vannak az adott országban, milyen a helyi kultúra, mennyiben különbözik az európaitól és hogyan lehet ezekhez alkalmazkodni.

Az első nap Kurdisztánban

A kurdisztáni látogatás apropója egyébként az volt, hogy a három korábbi, interneten keresztül lebonyolított interjú után személyes találkozót ajánlottak fel a finomító tulajdonosával, valamint lehetőségem volt még arra, hogy „testközelből” lássam a gyárat és találkozzam annak néhány vezetőjével. Amint a repülőtérről a szállodába kísért a HR igazgató, éppen egy komoly, teljes útzárat okozó demonstrációba botlottunk, de – az egyébként ausztrál – személyzetis megnyugtatott, hogy ez természetes jelenség Kurdisztánban, ezek a tüntetések békésen szoktak lezajlani.

Mindenesetre „érdekes kezdés”, gondoltam magamban. A szálloda világszínvonalú volt, mind a személyzet viselkedését, mind az összes körülményt figyelembe véve, a nagy sebességű és tökéletes internet hozzáférésnek köszönhetően meg tudtam nyugtatni a családot, hogy biztonságosan megérkeztem. Ekkor még kevés benyomásom volt a helyi emberekről, a kultúrájukról. A munkával töltött évek alatt sikerült őket kellően megismerni.

Az ismeretlen térkép

– A legtöbben tartanak attól, hogy egy teljesen más kultúrába csöppenjenek. Ön hogyan készült fel az iraki munkára – és mi volt az, amire semmi sem tudta felkészíteni?

– Amikor meghallottam, hogy Kurdisz­tánba keresnek igazgatót egy finomítóba, meg kellett keresnem a térképen, hogy merre is van pontosan. Annyi ismeretem ugyan volt, hogy Irak területén található, de hogy pontosan merre, azt nem tudtam. A Közel-Keleten gyakorlattal rendelkező ismerőseimtől azt is megtudtam, hogy az Öböl-menti országok közül nem a legnépszerűbb, bár senki nem tudta megmondani, hogy miért. Így aztán maradt jócskán ismeretlen tényező a térségről, mielőtt belevágtam volna ebbe „kalandba”, nem igazán tudtam felkészülni Kurdisztánból.

Először nagyon meglepett, hogy a kurdok mennyire befogadóak, mennyire barátságosak a külföldiekkel, és mennyire segítőkészek. Nem volt olyan „problémám”, amiben ne akartak volna azonnal a segítségemre lenni, akár helyettem is megoldani. Ez érdekes példa, hogy fogorvoshoz kellett időpontot foglalni, és már a bejelentkezést is meg akarták helyettem oldani, viszont ragaszkodtak hozzá, hogy valaki elkísérjen.

Egészségügy és biztonság

Apropó egészségügyi ellátás. Nekem nem az állami intézményekbe kellett mennem, hanem egy kijelölt magánkórházhoz tartoztunk. Az természetes volt, hogy időpontra érkezve pontosan fogadott az adott terület orvosa. Azt is megtudtam, hogy csak az lehet Kurdisztánban praktizáló orvos, aki minimum 3 év angliai gyakorlattal rendelkezik. A recepcióstól a nővéreken át az orvosokig mindenki kiválóan beszél angolul, külföldi jelenlétében egymás között is angolul kommunikálnak.

Mindennapi biztonság és közlekedés

Másik érdekesség a katonai, rendőri jelenlét a közterületeken, az utak mentén. A városon belül is, de különösen az országutakon fegyveres katonák vagy rendőrök teljesítenek szolgálatot, biztosítva a közrendet, és szükség esetén bármelyik városrészt, vagy városok közötti utat hermetikusan le tudnak zárni. A finomítóba vezető úton is található egy ellenőrző pont, amelyen keresztül naponta kétszer kellett áthaladni. Eleinte mindig elkérték az ideiglenes személyi igazolványomat, azonban néhány hónap után már megismertek, sőt egy idő után előre köszöntek a rendőrök.

A várostól a finomító 35 km-re van. Amíg honosították a jogosítványomat, helyiek vittek személyautóval minden nap dolgozni, és vissza. Már akkor feltűnt, hogy a közlekedési szabályok teljesen különböznek az Európában megszokottól. Mondhatni, hogy nagyon kevés szabály létezik, inkább csak kialakult vezetési technikák vannak, amelyek elsajátítása nem is olyan egyszerű olyannak, aki egyébként is a szabályokhoz szokott. Viszont van a forgalomnak egyfajta ritmusa, amihez muszáj igazodni. A balesetek száma viszont nem volt jelentős. Egyszer, amikor a feleségem meglátogatott és már nem okozott gondot a helyi közlekedéshez igazodnom, meg is kaptam tőle, hogy Magyarországon nem vezethetek.

A föld mozgása és az ég hangja

A helyi földrengésekre sem lehetett felkészülni. Jellemzően évente átlag egy földmozgás volt abban a térségben. Irak ezen része nem sivatagos, hanem 1000 méter magasan található fennsíkon terül el a város és környéke, mely része az Irán nyugati részén húzódó, több, mint 3000 méter magas hegységeknek. Mint kiderült, itt gyakoriak a jelentős földmozgások. Volt olyan eset, amikor éppen a családommal cseteltem, amikor megmozdult a föld, és nagyobb is volt a mozgás és hosszabb ideig is tartott, mint a korábbiak. Mondtam is, hogy szerintem nemsokára hívnak a finomítóból, mert ez biztosan kihatással volt a működésre, és ahogy ezt kimondtam, már jelezték is hogy az egész gyár leállt a földrengés miatt. Az viszont tény, hogy az építkezések során figyelembe veszik, hogy aktív szeizmikus területen élnek.

Kiutazás előtt tudtam már, hogy a muszlimok naponta ötször imádkoznak, melyek ideje a Nap járásától függ, azt is tudtam, hogy az imák előtt a müezzin hívja a hívőket imára a mindenhol megtalálható hangszórókon keresztül. Arra azonban nem voltam felkészülve, hogy ez milyen komoly hangerővel történik, hónapok teltek el, mire nem ébredtem fel a hajnali hívásra.
Vállalati felelősségvállalás

Egy másik terület, ami meglepett engem, az a Vállalati Társadalmi Felelősségvállalás (CSR) gyakorlati megnyilvánulása. A cégcsoport az üzleti eredmény, a profit terhére bölcsődét, óvodát, iskolát, középiskolát és főiskolát is üzemeltet a régióban.

Kezdeti nehézségek és alulmotiváltság

– Milyen volt a munkakultúra az iraki olajfinomítóban? Miben különbözött leginkább a magyarországi gyakorlattól – akár jó, akár nehéz értelemben?

– Kezdetben a különbségek alapvetően abból adódtak, hogy a korábbi management nem fordított kellő figyelmet a modern munkakultúra kialakítására, fejlesztésére. Nem vonták be a mindennapok irányításába, az üzemmenet értékelésébe, javításába, a karbantartás összehangolásába a helyi munkásokat, mérnököket, így ők nem érezték úgy, hogy részesei lennének a vállalati folyamatoknak, a megoldásoknak, nem érezték magukénak a sikereket, és a kudarcokat. Egyszóval alulmotiváltak voltak.

Emberek hozzáállását, munkakultúráját megváltoztatni roppant sok időt vesz igénybe. Sajnos volt olyan helyi vezető is, aki gátja volt a változásoknak, őt a tulajdonos hamar elmozdította. Szóval nagy kihívás volt nem csak nekem, hanem a csapatnak is, hogy javítsuk a munkához való hozzáállásukat, hogy motiválni tudjuk őket.

„Őrült magyarok” és nyelvtudás

Hogy milyen munkakultúrába csöppentünk, csak egy példát említek. Már egy éve kint voltunk, amikor a beszerzési részlegre egy észak-macedón menedzsert vettek fel, és a helyi munkatársai úgy mutattak be minket neki, hogy az „őrült magyarok”, és hogy miért hívnak így minket, az volt a válasz, hogy hiszen képesek végig dolgozni naponta a nyolc órát.

Hát innen kellett elmozdítani őket, és innen sikerült fokozatosan azt elérni, hogy örülni kezdtek a sikereknek, részeseivé váltak lassan az eredmények javításának, később javító szándékú ötletekkel rukkoltak elő, majd kb. négy – öt év után már vezetni, menedzselni tudták a területet, amiért felelősek voltak.

Azt viszont mindenképpen meg kell említenem, hogy a finomítóban nagyon sokan jól beszélnek angolul. A felső fokú végzettségűek mindegyike, viszont a technikusok közül is szinte mindenki értett és beszélt angolul. Az is meglepett, hogy nem csak a műszakvezetők, vagy művezetők hanem sok fizikai munkás is kommunikálni képes angol nyelven. Kurdisztánban egyébként nagy hangsúlyt fektetnek a nyelvtanulásra. Kb. 15 éve az általános iskola első osztályától kezdődően arabul, kurdul és angolul tanítják a gyerekeket.

– Emlékszik olyan helyzetre, amikor a kulturális vagy vallási különbségek félreértést okoztak? Hogyan sikerült ezeket kezelni, áthidalni?

– A kulturális különbségekből adódó helyzetek kezelésénél az volt a vezérelvem, hogy én vagyok a vendég, nekem kell alkalmazkodnom a helyi szokásokhoz. Legtöbb esetre fel lehetett készülni, vagy ki lehetett találni, hogy mi az elvárás, viszont ha bizonytalan voltam, akkor inkább felvilágosítást kértem egy olyan munkatársamtól, aki közelebb állt hozzám.

Másik nézőpontja ennek a kérdésnek, hogy a finomító igazi multikulturális közösség volt, (még most is az), a helyieken kívül indiaiak, dél-afrikaiak, törökök, közép-amerikaiak is dolgoztak. Ebben a közegben a kurdok is elnézőbbek kellettek, hogy legyenek a saját szokásaiktól eltérő viselkedésekkel szemben.

Udvariassági szabályok másképp

Azért volt egy érdekes helyzet, amely az udvariassági szabályok különbözőségéből adódott. Nálunk természetes, hogy a férfi előre engedi a nőt az ajtóban, vagy hogy egymás mellett mennek az utcán. Kurdisztánban a férfi megy elöl, és őt követi a feleség a gyerekekkel. Nőket nem engednek előre az ajtóban sem, mindig a rangidős, vagy a legidősebb férfi halad át a bejáraton elsőnek. Ebből voltak eleinte nézeteltérések, hiszen én nehezen tettem le arról, hogy bárkit előre engedhetek.

Néhány hónap után megszokták, hogy ebben kivétel vagyok, szerintem a tisztelet miatt fogadták el, hogy előre engedem a hölgyeket, azt viszont sosem engedték, hogy férfiak között ne én haladjak át az ajtón először.

– Az étkezés és a vendéglátás sokat elárul egy népről. Milyen gasztronómiai élményei maradtak meg leginkább Irakból? Volt olyan étel vagy szokás, ami különösen megfogta?

– Kurdisztánban a fő étel a húsok közül a csirke, a bárány, vagy birka, a marha és a hal. A muszlim vallás miatt sertéshúst nem esznek, sertést nem tenyésztenek. Köretnek leginkább a rizst szolgálják fel, viszont a rizs legtöbbször kiváló minőségű indiai. A vállalatnál az volt a kialakult szokás, hogy akik a finomítóban dolgoztak, azoknak a cég biztosított reggelit, ebédet és az éjszakás műszaknak vacsorát térítés nélkül. Így mi is a finomítói kantinban reggeliztünk és ebédeltünk.

Európai ízek és meglepetések

Reggelire szívesen esznek zöldségkrém-leveseket, nekünk azonban néhány hónap után európai reggeliket készítettek. Sőt egyszer megleptek reggelire minket a hazaihoz eléggé hasonlító lángossal is, majd azt sokáig hetente el is készítették. A fő étkezésekhez jellegzetes, arab fűszert használtak, ami nem igazán ízlett nekünk, ezért hamar felhagytak a használatával. Éttermekben leginkább a csirke, a bárány és a kebab szerepel az étlapokon.

Gyümölcsök és édességek

Ami meglepett engem, hogy nagyon sok gyümölcsöt esznek, akár naponta kétszer is. Az éghajlati körülmények nagyon kedvezőek, és mindenféle gyümölcs megtalálható a boltokban a magyarországi árak töredékéért. Görögdinnye 12 hónapon keresztül elérhető.

A kurdok általában szeretik az édességeket, amiket nem cukor, hanem méz felhasználásával készítenek. Baklavát minden nagyobb üzletben lehet kapni.

– Hat évet töltött egy teljesen más világban. Melyik volt az a pillanat, amikor úgy érezte: „most már otthon vagyok itt is”?

– Ezt nagyon nehéz pontosan behatárolni, valahogy szépen lassan alakul ez ki az emberben. Két oldalról tudnám a legjobban megközelíteni. Egyrészről arra határozottan emlékszem, hogy amikor első évben Karácsonyra jöttem haza, akkor már idehaza, „itthon” már úgy beszéltem Kurdisztánról, hogy „otthon”.

Másrészről, amikor már nem zavart a rendfenntartók mindenhol fellelhető fegyveres jelenléte, amikor a helyi, számunkra furcsa közlekedési kultúrához alkalmazkodni tudtam, amikor a boltokban, éttermekben, ahova járni szoktam már felismertek, előre köszöntek, szerintem akkor éreztem azt, hogy „most már otthon vagyok itt is”.

Amikor helyinek néztek

Volt még egy érdekes történet. Egyszer az egyik pláza hipermarket osztályán nem találtam valamit, és az eladó segítségét kértem, természetesen angolul. Mire ő kurdul válaszolt és percekig kellett meggyőznöm, hogy tényleg külföldi vagyok, nem pedig kurd. Vajon mennyire voltam már „otthon”, ha az üzletben helyinek néztek?

Csapatépítés idegenben

– Több egykori magyar kollégája is követte Önt Irakba. Hogyan fogadta őket a helyi közösség, és hogyan sikerült beilleszkedniük? Van olyan közös történet, ami különösen emlékezetes maradt?

– Egyik fő feladatom volt már a kezdetek kezdetén, hogy erős vezetői csapatot hozzak létre a finomítóban. Ennek az volt az egyszerű oka, hogy a korábbi fejlesztésekre kiérkezett nemzetközi menedzsment nagy része szép lassan elhagyta a céget és az országot. Adta magát a helyzet, hogy a korábbi munkatársaimat kérdezzem meg arról, hogy van-e kedvük csatlakozni hozzám, és részt venni egy iraki finomító irányításában, vezetésében. Szerencsémre mindannyian igent mondtak, így a kiérkezésem után cirka fél évvel már öten voltunk egykori kollegák ismét munkatársak. Tény, hogy új színt, új irányvonalat és új vezetési stílust sikerült bevinni a közösségbe, mindamellett, hogy emberileg is elfogadták a csapatomat. A korábbi igazgató francia, illetve spanyol nemzetiségű volt, de magyar nemzetiségű én voltam az első. A problémák megoldásában, az üzemzavarok elhárításában, a nagyleállások végrehajtásában, a kritikus üzemi események koordinálásában mindig együtt vettünk részt.

Szakmai sikerek és elismerés

Hogy mit is jelentett a szakmai siker, arra hadd említsek egyetlen történetet. A motorbenzin gyártó üzemcsoport 2015-től, az indítása óta, nem hozta azokat a minőségi, mennyiségi eredményeket, amelyekre tervezve volt. Kiérkezésem után az első fél év elteltével azonban a minőség „megjavult”, a mennyiség pedig néhány hónappal később jött rendbe. Ezek után az egyik helyi munkatársunk azzal keresett meg, hogy ő már meg volt győződve arról, hogy az üzemcsoport alkalmatlan arra a célra, amire létrehozták, de most már látja, hogy eddig üzemeltetési, karbantartási problémák gátolták az eredmények elérését.

Másik jelentős szakmai sikerként azt emelném ki, hogy a finomító kőolaj-feldolgozó kapacitását úgy sikerült 35 %-kal növelni, hogy készülékeket nem kellett cserélni és nem kellett újakat beépíteni. A tulajdonos számára ez a két eset mutatta meg, hogy szakmailag megfelelő kezekben van a gyárának az irányítása.

Baráti esték és mindennapok

Munka után a magyar csapat többször is összejött, szabadidőben gyakran voltunk együtt. Havonta egy estét a városi ír bárban töltöttünk el, ez gyakorlattá vált már nagyon hamar. Ami mindannyiunknak nehézséget okozott, az a kurd nevek megtanulása. A Mohamenden és Mustafán kívül számos, számunkra teljesen ismeretlen hangzású nevet kellett megtanulnunk, eleinte sokat cikiztük egymást, hogy ki hány nevet tudott már megjegyezni.

– Az iraki nyár szélsőségesen forró, a tél pedig esős és nyirkos. Hogyan lehet ilyen körülmények között dolgozni, irányítani egy üzemet? Volt, hogy a klíma komoly kihívást jelentett?

– Az iraki éghajlat szélsőségei komoly próbatételt jelentenek mind az ott élőknek, mind az üzem működtetésének. Nyáron a hőmérséklet 3 hónapon keresztül eléri a 44–47 fokot, így a munkát csak folyamatos klimatizálás mellett lehet végezni, hiszen már korán reggel is 33–35 fok van. A finomítóban a szabadban töltött munkára speciális előírásaink voltak. A gyerekek csak éjfél körül merészkednek ki focizni, amikor a levegő valamelyest 40 fok alá hűl.

Télen viszont esős, nyirkos az idő, az eső sokszor özönvíz-szerű, mi el is neveztük ezt a fajta esőzést „kurd esőnek”. Januárban egy- két hétig akár hó is hullhat, a hőmérséklet pedig mínusz 6-8 fok szokott ilyenkor lenni. Az első nyáron egy nagyleállás idején 45 fokos hőségben kellett dolgozni, ami embert próbáló körülménynek bizonyult.

– Milyen volt a helyiekhez fűződő kapcsolata a munkahelyen kívül? Alakultak ki barátságok, meghívások, közös ünnepek?

– Mint korábban említettem, a kurdok nagyon barátságosak, befogadóak. Többször hívtak magukkal, ha valamilyen közösségi rendezvény volt, vagy azok néhányan, akikkel közelebbi munkakapcsolatban voltam. Én ritkán éltem ezekkel az alkalmakkal, óvakodtam bárkit is pozitív diszkriminációban részesíteni, hiszen ez másokban negatív megkülönböztetésként csapódik le.

Kirándulások és határélmények

Néhányszor elmentem velük kirándulni amikor az időjárás ezt megengedte, voltam többek között a környező természetvédelmi területeken, az egyébként ritka vízeséseknél, Erbilben, Kurdisztán fővárosában, és egyszer az Irak-Iráni határ egy kis szakaszára is eljutottam. Azon a helyen a határ egy keskeny patak, amelyet bárki könnyűszerrel átléphet, akár egyik lábbal az egyik országban, másikkal a másik országban is lehet lenni. Kerítés nincs ezen a szakaszon, viszont óva intenek mindenkit, hogy az iráni oldalon mélyebben behatoljon az országba. Természetesen a határ mindkét oldalán kurdok laknak, egy nyelvet beszélnek, és összejárnak egymással találkozni, beszélgetni, vagy csak egy csésze teát közösen meginni.

Nemzetek találkozása

Annak köszönhetően, hogy sokféle országból jött munkavállaló volt a finomítóban nem csak a kurdokkal, hanem más nemzetiségűekkel is összejártunk. A törökök például rokonoknak tartottak minket, akként kezeltek bennünket. Személy szerint a legtöbbet indiaiakkal beszélgettem, az ő általános tudásuk, ismereteik szinte teljesen azonosak azzal, amit mi az iskolákból hozunk magunkkal.

Az ima rendje és a munka

– Az európai szemmel gyakran szigorúnak tűnő vallási szabályok hogyan jelentek meg a hétköznapokban? Meg kellett tanulnia bizonyos viselkedési határokat?

– A vallási előírások Irakban a mindennapok természetes részét képezik, így a munkahelyi életben is alkalmazkodni kellett hozzájuk. Naponta ötször imádkoznak, ezért a műszakok során is biztosítani kellett a helyet és időt az imához – cserébe ők is rugalmasak voltak más helyzetekben. Pénteken, a legfontosabb ima napján hosszú sorokban vonulnak a mecsetbe, a pénteki imát mindenki kiemelten fontosnak tartja. Nagyon hálásak voltak, amikor egy üzemzavar-elhárítás idején én biztattam a dolgozókat, hogy menjenek el imádkozni a legközelebbi mecsetbe, és csak utána jöjjenek vissza.

A ramadán idején is érezhető a vallás hatása: napközben böjtölnek, estére pedig közösen törik meg a böjtöt, az úgynevezett iftarral. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy elsősorban a városokban és a fiatalabb generáció már kevésbé szigorúan követi a hagyományos előírásokat.

– Hogyan összegezné munkája tapasztalatait és tanulságait?

– A hat iraki év nemcsak szakmai, hanem emberi értelemben is meghatározó időszak volt az életemben. Egy olyan világba nyertem bepillantást, ahol a hit, a közösség és a vendégszeretet mindennapos valóság. Bár már itthon élek, a közel-keleti tapasztalatok és barátságok nyomot hagytak bennem – ma is tartom a kapcsolatot korábbi kollégáimmal, és tanácsadóként segítem a finomítót. Történetem talán azt bizonyítja, hogy bátorsággal, nyitottsággal és szakmai elhivatottsággal bárhol otthonra lehet találni a világban.