Én mindig százhalombattai maradok

Balpataki Katalin

Battán nőtt fel, anyai ágon negyedgenerációs családban. Az élet gyakran komoly kihívások elé állította, de nem tört meg, saját erőből mindig talpra állt. Előre tekint és igyekszik több lábon állni. Életéről, terveiről Baki Szilviával beszélgettünk, aki már évek óta édesapja szülőhelyén, Zalalövőn él és bár a kötődés szálai vékonyodnak, mindig is százhalombattai marad.

– Anyai ágon gyakorlatilag ősbattainak számít, hiszen a család ezen része 1935-től él Százhalombattán, de nem a faluban, vagy valamelyik uradalomban, hanem a vasútállomásnál, egy ma már nem létező épületben.

– A dédnagyapám a vasútnál dolgozott és akkoriban oda költöztek, ahol szolgálati lakást tudtak biztosítani. Családjával így kerültek ide Pusztaszabolcsról. 1933-ban átmenetileg egy tanyán kaptak szállást, majd amikor elkészült a vasútállomásnál a többlakásos MÁV épület, beköltöztek. Ez egy nagy sárga ház volt, amit 1989-ben lebontottak. Hivatalos címzése Urbárium dűlő 1. szám volt, a mostani Borostyán utcánál.

Még én is ide születtem, majd 1972-ben a szüleim vásároltak egy telket a Vöröscsillag utca elején – ma Vörösmarty utca – ahol építkezésbe kezdtek, ami 1977-ben fejeződött be. Huszonéves koromig itt is éltem, innen jártam az 1. Számú Általános Iskolába, majd az érdi Vörösmarty Gimnáziumba, majd az egyetemre.

– Édesapja Zalalövőről származik, de nem az olajos szakmában dolgozott. Így ez nem klasszikus battai házasság volt…

– Édesapám a Kismotor- és Gépgyárban dolgozott Budapesten a Fehérvári út 44-ben. Édesanyámmal való találkozása nem a véletlen műve, mert a két család között több házasság is köttetett. Hogy Battán telepedjenek le, ahhoz édesanyám ragaszkodott. Ő most már egyedül él Százhalombattán és idős is, de nem hajlandó hozzánk költözni, mert imádja a várost. Édesapám sajnos nagyon korán és nagyon hirtelen halt meg évtizedekkel ezelőtt.

– Édesapja halála nagy törés volt az életében, szinte újra kellett terveznie mindent.

– Nekünk nagyon szoros volt a kapcsolatunk. Olyannyira, hogy a válásuk után én vele maradtam. Amikor meghalt, én már a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen (Georgikon) voltam másodéves. Halálával önfenntartóvá váltam és nem tudtam fedezni a tanulmányaimhoz szükséges költségeket. Ezért elhelyezkedtem dolgozni, közben férjhez mentem, gyerekeim születtek. A Vörösmarty utcai házat eladtuk és a rám eső részből – hitel segítségével – Dunafüreden vásároltunk családi házat. Közben elvégeztem a Szent István Szakközépiskola pénzügyi és számviteli ügyintézői képzését, és onnantól kezdve gazdaságisként dolgoztam több helyen is Százhalombattán.

– Agrártanulmányok helyett pénzügyi világ? Honnan a vonzódás az agrártudományok és a pénzügyi világ iránt? Na és miért épp Keszthely?

– A nagyszüleim, szüleim és én is világ életemben termeltünk valamit, tartottunk állatokat. Eredetileg környezetvédelmi mér­nök szerettem volna lenni, de a felvételi előtti évben derült ki, hogy a szakra fizikából is van felvételi. Én kémiából és biológiából készültem második évtől fogva. Úgyhogy olyan egyetemet kerestem, ahova ezek a tantárgyak kellenek. Keszthely mellett azért döntöttem, mert akkor már megismertem és kapcsolatban álltam édesapám zalai rokonságával. Nagyon szerettem, szeretem őket. Onnan Keszthely csak egy ugrás volt.

Amikor abba kellett hagynom az egyetemet, csak egy érettségim volt. Muszáj volt valamit tanulnom, hogy haladni tudjak. A pénzügyi világ is családi örökség, hiszen apai ágon sok pénzügyes – könyvelő, revizor – volt, szerintem innen eredeztethető a vonzódás. Ha az ember belép a pénzügyi világba, soha nem hagyja abba a tanulást. Én is pénzügyi és számviteli ügyintézőként kezdtem és az évek során elvégeztem a gazdasági ügyintézői, majd a mérlegképes könyvelői képzést is. Aztán szerettem volna elvégezni a számviteli főiskolát is, de az új felvételi rendszer miatt matematikából érettségiznem kellett volna. Így inkább a Kertészeti Egyetemre jelentkeztem, amit egy év halasztással 2016-ban fejeztem be.

– Mindeközben komoly magánéleti válsággal küzdött, amiből nem mindennapi módon sikerült kilépni.

– Amikor férjemmel megromlott a házasságunk, úgy döntöttünk, hogy eladjuk a dunafüredi házunkat, aminek az árából vettünk két lakást a lakótelepen. Az egyikben a férjem, a másikban én éltem a két pici gyerekkel. Majd én is beleestem abba a csapdába, hogy kezdjük újra. Eladtuk mindkét lakást és Adonyba költöztünk.

A békés családi élet nem tartott sokáig, a férjem továbbra is ivott és egyre agresszívabb volt. Egy ilyen helyzetből tényleg nagyon nehéz kijönni. Gyakran kellett rendőrt is hívni, de mint tudjuk, a családon belüli erőszak nem az ő hatáskörük… A 15. házassági évfordulónk is verésbe torkollott. Akkor döntöttem el, hogy nem akarok így élni, nem akarom, hogy a gyerekeim így nőjenek fel. Segítséget kértem a battai családsegítő központtól és ennek köszönhetően sikerült az érdi Fészek Családsegítő Központ anyaotthonába költöznünk, ami eléggé filmbeillő volt. Mindent úgy kellett rendezni, hogy a férjem ne vegyen észre semmit. Úgyhogy ruhaszelektálás ürügyén a gyerekek ruháit zsákoltuk be, majd amikor eljött a nap, az elmaradt házassági évforduló ürügyén vásároltam némi alkoholt, amitől a férjem berúgott és kérte, hogy vigyem el a kocsmába, mert ő ott tovább ünnepelne. Elvittem, és mivel a helyi rendőrség be volt avatva, biztosítottak róla, hogy a kocsma előtt lesznek és tesznek róla, nehogy idő előtt hazainduljon. Így én is össze tudtam szedni a saját ruháimat és még aznap éjszaka egy autónyi személyes holmival el tudtunk menni az anyaotthonba.

Ez hétfő este volt, másnap a gyerekek iskolába, én pedig dolgozni mentem és azonnal beadtam a válópert. Persze ezzel még nem oldódott meg minden, hiszen megkezdődött a zaklatás. Majd egy idő után ez abbamaradt, és valamennyire normalizálódott a helyzet. Az anyaotthonban három hónapot éltünk, majd kaptunk egy önkormányzati lakást Százhalombattán. Én ezzel nem elégedtem meg, mert úgy voltam vele, hogy bár nem volt magas a bérleti díj, mégis inkább hiteltörlesztést fizetnék és a saját otthonomban szeretnék élni békességben a gyerekekkel. Hamarosan sikerült is vásárolnom egy lakást teljes egészében hitelből. Ez a történet ekkor ért véget, de a vásárolt alkohol blokkját évekig őrizgettem. Az, hogy ki tudtam lépni a házasságomból és rendbe tudtam hozni az életünket, nagyon nagy erőt adott. Azóta úgy érzem, nincs előttem lehetetlen.

– Azért nem gondolom, hogy ez ilyen egyszerű volt. Hiszen egy fizetésből éltek, gyerektartást sem kapott. Bátor dolog volt hitelt bevállalni.

– Nem nagyon tehettem mást. Bérleti díjat fizetni kidobott pénz. Rengeteget dolgoztam, a főállásom fizetése egy az egyben elment a törlesztésre, minden mást különmunkákból teremtettem elő. Igyekeztem mindenből pénzt csinálni, rendkívül takarékosan éltünk. Később volt egy kis telkünk, ahol rengeteg zöldséget, gyümölcsöt tudtam termelni, ez is sokat segített, mint ahogy a pontgyűjtés, az akciók stb. is.

– Szokták mondani, hogy az élet benyújtja a számlát. Ön sem úszta meg, komoly egészségügyi problémával kellett megküzdenie.

– 2011-ben egy stabilizációs gerincműtéten estem át. Emiatt kellett egy évvel később kezdenem a Kertészeti Egyetemet. Szerencsére a műtét jól sikerült, a felépülés hosszadalmas volt, de mind a család, mind a barátaim, mind a munkatársaim nagy segítségemre voltak.
2005-ben kerültem kapcsolatba a százhalombattai Mozgáskorlátozottak Klubjával, melyet több, mint 10 évig vezettem. Közben folytattam egyetemi tanulmányaimat, és elvégeztem egy társasházkezelői tanfolyamot is. Nyilván a tempóból vissza kellett vennem, de mindig előre terveztem, és továbbra is igyekeztem több lábon állni. Az élet engem igazolt.

– A Kertészeti Egyetemen a szakdolgozatát a batátából (édesburgonya) írta, ami akkor még közel sem volt olyan közismert és kedvelt zöldség, mint napjainkban.

– A téma leadásakor volt is emiatt problémám. A zöldség tanszéken azt mondták, hogy nem zöldség, a gyümölcs tanszéken azt mondták, nem gyümölcs. Egyedül a gyógynövény tanszéken mondták, hogy alapvetően minden gyümölcs, zöldség gyógynövény, ezért befogadták a témát. Nem volt egyszerű. Palántákat kellett keresnem, ami akkor még csak egy helyről volt beszerezhető. Ültettem, neveltem, gondoztam és a tapasztalataimat szakdolgozat formájában megírtam, amit el is fogadtak. Később, megszereztem a gyógynövény-alkalmazási szakmérnök diplomát is, amit pedig a „Matrica” Múzeum fonalfestési kísérleteinek tapasztalatait felhasználva a Hallstadt-kori növény- és textilmaradványai felhasználásával a festőnövényekről írtam.

– Közben feladta alkalmazotti státuszát, ami szintén bátor lépés volt.

– A gerincműtétem után nagy gondot okozott a nyolcórás ülőmunka, négy- vagy hatórásként pedig nem tudott, vagy nem akart alkalmazni a munkahelyem. Így felmondtam és főállású vállalkozó lettem. Ekkorra a könyvelések mellett a társasházkezelési tevékenységem is beérett. Több társasházam volt és van Budapesten és Százhalombattán is. Nem bántam meg.

– Jelenleg a szintén százhalombattai férjével Zalalövőn él. A családi előzményekről már mesélt, mégis miért döntöttek úgy, hogy ott telepednek le?

– Eredetileg csak egy házat szerettem volna ott nyaralónak. Aztán 2017-ben, a nagybátyám temetésekor bukkantunk rá arra a házra, amiben ma élünk. Szerencsénk volt, mert a tulajdonos külföldön élt, és sikerült egy jelentős árcsökkentést kiharcolni. A család kisegített, amit hitelből vissza is fizettem. Rengeteg munka volt, van a házzal, de szépen lassan az évek alatt rendbe hoztuk, jelentős családi segítséggel. Egyre többet, egyre hosszabb időt töltöttünk itt, majd a Covid-járvány alatt végleg idetelepedtünk. Nyitottunk egy kis gyógynövény-, papír-, ajándék üzletet és egy vendégházat. A telek végénél volt egy nagyon rossz állapotú ház, amit hosszas alkudozás után 2019-ben sikerült megvásárolni. A járvány időszaka alatt szinte minden felújítást meg tudtunk csinálni és 2021 májusától már vendégeket is fogadunk. Évről évre mindig újítunk valamit, bővítjük a szolgáltatást: dézsa, szauna, kemence, lepkeház, falusi vendégasztal stb.

– Ennek ellenére most megint alkalmazott lett.

– Amikor a KATÁ-t eltörölték, akkor döntöttem úgy, hogy újra alkalmazott legyek. A helyi önkormányzat településüzemeltetőt keresett határozott időre. Mivel az én végzettségem alkalmas e munkakör betöltésére, jelentkeztem és fel is vettek. Nagyon szeretem csinálni. Kicsit úgy érzem, hogy édesapám – aki karbantartásvezető volt – munkáját viszem tovább. Egy egész település akadálymentes üzemeléséért vagyok felelős. Sok munkával jár, sok emberrel kell együtt dolgoznom, vannak nehézségek, de jó látni, hogy haladnak a dolgok. Közben persze a korábbi munkáimat sem adtam fel, csak csökkentettem a tempót, de nagyon sok tervem van.

– Mesélne ezekről?

– A kertművelés mellett csirkét, kacsát is tartunk. Az idén először keltettem csirkéket keltetőgépben, nekem ez egy csoda volt, én töltöttem be a kotlós szerepét. Ezek mellett van szőlőnk, gyümölcsösünk, erdőnk, ami majd biztosítja a téli tüzelőt. Ezek mellett tanfolyamokat tartok, vásározni járok a saját termékeimmel, ajándéktárgyaimmal. Néhány éve beleszerettem a bútorfestésbe, most, hogy nincs annyi időm, a felújításra váró bútorok csak gyűlnek. Szeretném elvégezni a Kertészeti Egyetem kertészmérnök mesterképzését is Keszthelyen. Egy gyógynövényes tudásközpontot szeretnék létrehozni bemutatókerttel, bemutató konyhával, gyógynövény-felhasználási bemutatókkal stb.

– Többször kellett újraterveznie az életét, most sínen van, sikeres. Mi az, ami hajtja, honnan az energia ehhez?

– Ebben szocializálódtam, körülöttem mindenki mindig dolgozott. Mindig műveltünk kertet, voltak állataink. Ismerem és szeretem a jól elvégzett munka örömét, hogy van finom, friss zöldség, gyümölcs, tojás, hús stb. Szeretek alkotni is, egy időben gobleint készítettem, most bútort újítok és festek. Igyekszem kihasználni az adódó lehetőségeket. Például a vendégház ötlete is így született.

Természetesen mindez nem menne a férjem és a fiam, valamint a család segítsége nélkül. Az, ami most van, jelentős mértékben nekik is köszönhető. A fiam, Dávid az utóbbi időkben szinte már egyedül végezte a társasházakkal kapcsolatos feladatokat. Ezek számát már jelentősen lecsökkentettük, de néhány százhalombattai és budapesti társasház kezelését még meg fogom tartani. Annak ellenére, hogy eladtuk a százhalombattai lakást és a fiam is ideköltözik.

– Önnek a munka egyben kikapcsolódás is, de mivel töltődik fel?

– Mondanám, hogy nem járunk szórakozni, nyaralni, de ez nem igaz. Van színházbérletünk, évente legalább négyszer elmegyünk a lányomhoz Németországba, meglátogatni a két unokámat. Ilyenkor fel tudok töltődni, mind a családdal, mind az új élményekkel. Évente egyszer elmegyek Ausztriába gombászni, ez nekem nagyon fontos. De például minden egyes vásár, amin részt veszek feltölt, új impulzusokat ad.

– Most, hogy eladta a százhalombattai lakást, ritkábban jön majd?

– A hazalátogatás száma évről évre csökkent. Volt idő, amikor keddtől csütörtökig Százhalombattán voltam, havonta több ezer kilométert utaztam. Nagyon fárasztó volt. Édesanyám ott él és nem is hajlandó hozzánk költözni, úgyhogy őt rendszeresen látogatjuk. A társasházakkal is vannak feladatok. De ha vásárba hívnak, jövök és szívesen árulom termékeimet.

Én mindig százhalombattai maradok, de Zalalövőn megtaláltam a gyökereimet, befogadtak, nem „gyüttmentnek” számítok. Nagyon jó érzés, szeretem, hogy sok rokonom él itt, szeretem a családom. Valahogy az egész környezet magával ragadó, itt nyugodt vagyok.