Más szemmel: A piski csata, amelyben Bem József tábornok fényes győzelmet aratott az osztrákok felett

Részlet Mitták Ferenc – Mittákné Bögre Ágnes könyvéből

1849. FEBRUÁR 9.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban sorsdöntő volt az 1849. év eleje: a magyar országgyűlés és az Országos Honvédelmi Bizottmány az osztrák csapatok elől Pest-Budáról Debrecenbe tette át a székhelyét, hogy újjászervezze erőit. Erdélyben az osztrákok megerősödtek és kelet felől fenyegették az új forradalmi központot.

Erdélyben Puchner Antal tábornok, az osztrák csapatok főparancsnoka a kis létszámú, valamint széttagolt magyar haderőt 1848 őszén kiszorította Erdélyből. Az erdélyi honvédsereg főparancsnokává 1848. november 29-én Kossuth Lajos Bem József lengyel tábornokot nevezte ki, aki december 7-én a következős szavakkal vette át a parancsnokságot: „ – Uraim! A kormány engem e hadsereg teljhatalmú főparancsnokává nevezett ki. Én Önöktől feltétlen engedelmességet kérek, aki nem engedelmeskedik, agyon fogom lövetni. De fogok tudni jutalmazni is!”. Bem ezt követően megtette a szervezéssel és a fegyelem helyreállításával kapcsolatos első intézkedéseit, majd az Erdély visszafoglalását célzó hadművelet terveinek kidolgozásához kezdett. Hadtestének létszámát december közepére 12500 főre növelte, a tüzérségnek 24 db ágyúja volt.

Bem először Karl Urban ezredes, majd Gustav Jablonszky ezredes dandárjait győzte le, majd december 25-én, karácsony napján, elfoglalta Kolozsvárt. Folytatva az ellenség üldözését, 1848. december 29-én véres ütközetben legyőzte Urban és Jablonszky egyesített erőit, majd december végére, január elejére a császáriak Bukovinába menekültek előle.

1848 december végére tehát Bem felszabadította Észak-Erdélyt, s ennek következtében a Tiszántúlt, s az éppen Debrecenbe költöző kormányt Erdély felől már nem fenyegette veszély.

1849 januárjában Bem megkezdte a Dél-Erdély visszafoglalását célzó hadműveleteket. Ugyan január 21-én Nagyszeben alatt, majd február 4-én Vízaknánál is vereséget szenvedett, s hátrálni kényszerült, de Piskinél sikerült megállítani az ellenséget.

„Négy nap dörgött az ágyú Vízakna és Déva közt, /ott minden talpalatnyi földet vér öntözött” – írta ezekről a napokról Petőfi Sándor költő, aki ekkor századosként Bem törzskarában szolgált.

Bem tábornok tehát Piski faluig hátrált a császáriak elől. A temesközi hadszíntérről érkezett segélyhadakkal Bem hadtestének létszáma 8000 főre emelkedett, az erőviszonyok kiegyenlítődtek. 1849. február 9-én a császári had Piskivel szemben megkezdte felvonulását a Sztrigy folyócskához. A helység és a csatában nevezetes szerephez jutó híd védelmét Kemény Farkas alezredes két zászlóaljból és egy huszárszázadból, valamint egy ütegből álló dandára látta el. A piski ütközetet a császáriak hosszabb tüzérségi előkészítése kezdte meg. Ezt követően egy gyalogosdandáruk a híd elfoglalására indult, de támadásuk megtört Kemény lövegeinek tüzében. Sőt, a honvédek ellentámadása elűzte az ellenséget a híd közeléből. Ám a tartalékból a császáriak újabb egységeket vetettek be, visszaszorították a magyar zászlóaljakat, és ismét rohamot indítottak a híd elfoglalására. Kemény most a huszárszázadát rendelte ellenük, de a huszárok a császári gyalogság tüzében súlyos veszteségeket szenvedve visszavonultak. E válságos pillanatokban érkezett be Déváról Czetz János vezetésével a segítség. A hídra ért császáriak ellen a Máriássy-zászlóaljat maga Czetz vezette rohamra. Véres kézitusában leverték a császáriakat a hídról, akik percek alatt 10 tisztet és 200 katonát veszítettek.

Közben Bem is megérkezett a hadtest másik felével, és az ellenség futását látva, általános támadást parancsolt. A honvédek átkeltek a Sztrigy folyó másik partjára és előrenyomultak. Az élen támadó két huszárszázad maga előtt űzte a császári gyalogságot, az ellenük küldött két vértesszázadot is elsöpörte. Ekkor Puchner az egész lovasságát ellentámadásra küldte. A roham visszaverésére indult magyar lovasságot gyalogsági tűz fogadta, mire megzavarodva visszavonultak. Puchner személyes vezetésével két tartalék zászlóalj a magyar jobbszárnyra vetette magát. A magyar sereg megfutamodott és a piski hídon összetorlódott. Bem igyekezett megállítani a menekülőket, de az csak Czetznek sikerült a hídon túli dombok mögött. A magyar sereg újból harcrendbe állt. A szembenállók között tüzérségi párbaj kezdődött, amelyet Bem nyert meg. Lövegei egy részét személyesen irányította, s amikor Puchner lőszerkészlete kifogyott, általános rohamot vezényelt. A hidat újra elfoglalta, elűzték a császári csapatokat Piski alól. A csata este 6 óra tájban az osztrákok teljes vereségével ért véget.

A piski ütközet döntő jelentőségű volt, mert noha mindkét fél nagy veszteségeket szenvedett – mintegy 700-700 főt –, de a császáriak kényszerültek visszavonulásra, egészen Nagyszebenig. A magyar győzelem jelentőségét az adta, hogy a hadászati kezdeményezés újra Bem kezébe került, s addig a császári sereg ilyen súlyos vereséget még nem szenvedett.

1849. február közepére a magyar forradalom és szabadságharc teljesítette a célkitűzéseket: a különböző hadszíntereken való sikeres ellenállás, sőt a győzelmek mellett jelentős honvéd erőt összpontosított a Tiszántúlon, hogy most már közvetlenül megkezdje a koncentrált ellentámadást a Windischgrätz vezette osztrák főerők ellen.

Főszereplők

Bem József (Józef Bem, 1794–1850): a lengyel szabadságharcban (1830–31) tábornok, 1849-ben honvéd altábornagy. A varsói katonai akadémián végzett. A napóleoni háborúkban főhadnagy, kitűntette magát. A lengyel szabadságharcban tábornokként szerzett hírnevet „Osztrolenka véres csillaga” (Petőfi). Emigrált, Lipcsében, majd Párizsban élt. 1848 októberben, a bécsi forradalom védelmét irányította. Bécs eleste után Pozsonyban felajánlotta szolgálatait Kossuthnak. Az erdélyi honvédsereg főparancsnokának nevezték ki. 1849 március végére nehéz harcokban kiűzte Erdélyből a császári csapatokat. 1849. március 15-étől altábornagy. 1849 májusban (Perczel Mórral együttműködve) megtisztította a Temesközt az ellenségtől. Az orosz betörés visszaszólította Erdélybe, ahol hosszú időn át feltartóztatta a nagy túlerőben lévő cári-császári hadakat. 1849. július 31-én Segesvárnál, augusztus 6-án Nagycsűrnél döntő vereséget szenvedett. Kossuth a leváltott Dembinszki helyére augusztus 9-én a Temesközben összevont magyar erők főparancsnokává nevezte ki. Ugyanezen a napon a császári főseregtől Temesvárnál vereséget szenvedett, a csatában megsebesült. Augusztus 18-án elhagyta Magyarországot. 1849 őszén mohamedán hitre tért, és mint török tábornok, Aleppo kormányzójaként halt meg 1850-ben.

Czetz (Czecz) János (1822–1904): honvéd tábornok. A bécsújhelyi katonai akadémián végzett. 1842-től hadnagy a császári és királyi hadseregben. 1841-től a bécsi katonai térképészeti intézetnél, 1848-ban a magyar hadügyminisztériumban dolgozott. Az erdélyi hadsereg egyik szervezője. 1849.márciusban ezredes, májusban tábornok, az erdélyi hadsereg ideiglenes parancsnoka. A szabadságharc veresége után emigrált. 1859-ben részt vett az olaszországi magyar légió szervezésében, majd Argentínába költözött. Felállította az argentin tisztképző akadémiát, amelyet 1895-ig igazgatott, és megalapította a Buenos Aires-i katonai térképészeti intézetet. Buenos Aires-ben halt meg, ahol szobrot is állítottak neki.

Puchner Antal (Anton, 1779–1852): báró, osztrák hadvezér. Részt vett a napóleoni háborúkban. Az 1830-as években az Itáliában állomásozó osztrák sereg parancsnoka, majd altábornagyként a bécsi udvari haditanács tagja. 1846-tól Erdély katonai parancsnoka volt. Ő nyitotta meg 1848-ban az utolsó erdélyi országgyűlést. Már 1848 októberében a magyar forradalom ellen fordult. Bem tábornok az erdélyi téli hadjáratban többször legyőzte. Puchner 1849 februárban elsőként hívta be Erdélybe az orosz cári csapatokat. 1849 márciusban táborszernaggyá, októberben Velence városparancsnokává nevezték ki.

Megjegyzések: felvetések, gondolatok

Bem József honvédtábornok 1848–49-es erdélyi hadműveletei a magyar hadtörténet sikeres és példamutató eseményei. Különösen bravúros volt a piski csatában aratott győzelem, jól példázta az egyes fegyvernemek együttműködésének fontosságát, a tüzérség meghatározó szerepét.

Sajnálatos, hogy az erdélyi harcok nem kapnak megfelelő hangsúlyt a történelemtanítás során, ezért a közvélemény keveset tud róluk, pl. március 15., a tavaszi hadjárat, Buda visszafoglalása elhomályosítja Bem harcait. Ezen feltétlenül javítani kellene, és talán a piski győzelem is a helyére kerülne.
Az 1848–49-e szabadságharc katonai eseményei kevésbé ismertek a közvéleményben, holott a magyar hadtörténetben sem előtte, sem utána (egészen napjainkig) ilyen dicsőséges szakasz nincsen: rövid idő alatt a honvédsereg felállítása, kiképzése, felszerelése (egyenruha, lőszer, fegyver, élelmezés, stb.) és a több felől támadó ellenség megállítása, legyőzése. Gondoljunk bele, 1849 tavaszán a különböző színtereken összesen 160-170 ezer honvéd állt fegyverben. Ez csodálatos! Vessük össze, hogy Mohácsnál 25-26 ezer főből állt a hadsereg, és még Hunyadi János sem tudott 25-30 ezer főnél nagyobb sereget összevonni. 1848–49-et jobban meg kellene ismertetni a magyarsággal, főként a katonai-hadászati vonatkozásait!

Az erdélyi hadműveletek kapcsán is kitűnik, hogy 1848–49-ben nem csak forradalom és szabadságharc volt Magyarországon, hanem polgárháború is. Az osztrák császár és magyar király mellett a nemzetiségekkel – román, szerb, horvát, szlovák – is meg kellett küzdeni. Tehát a Magyar Királyság peremrészei, Horvátország, szerbek, románok szabályos háborút viseltek a központi forradalmi hatalommal szemben. Ezeket az elemeket is jobban fel kellene tárni a közvélemény előtt, tudatosítani, hogy a soknemzetiségű és sok részből álló Magyar Királyság nehezen volt összetartható, Trianon már évszázadokkal korábban kezdődött. 1920-ban Trianon egyfajta megoldást adott – nagyhatalmi segédlettel – a nemzetiségi problémákra, még ha a határon kívülre került magyarság gond is maradt, napjainkig.

Összegzés

Az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc eszméi, harcai eléggé közismertek, bár mint tudjuk, „repeticio est mater studiorum”, ezért fontos, hogy sokat ismételgessük.

Főként az erdélyi küzdelmek ismertek kevésbé, így maga a piski csata sem kap méltó helyet. Piski fordulópont volt Bem József felszabadító harcaiban, innentől kezdve tudta egész Erdélyt visszafoglalni. Az 1849. évi nyári orosz túlerős invázió volt képes csak legyőzni Bemet. De ez sem homályosíthatja el Piski dicsőségét és emlékét.

Részlet Mitták Ferenc – Mittákné Bögre Ágnes: Más szemmel 2 – 48+2 újabb magyar és világtörténelmi eseményről és személyről c. könyvéből