Más szemmel: Kolumbusz Kristóf elérte Amerikát

Ez a nap Amerika felfedezésének évfordulója

Részlet Mitták Ferenc – Mittákné Bögre Ágnes könyvéből

1492. OKTÓBER 12.

Ezen a napon Kolumbusz Kristóf itáliai–portugál–spanyol hajós elérte Amerikát, ez a nap az amerikai kontinens felfedezésének napja. Amerika felfedezése új távlatokat és lehetőségeket nyitott meg Európa és az emberiség előtt. Ebben pedig elévülhetetlen érdemeket szerzett Kolumbusz Kristóf, aki vállalni merte az utat az ismeretlenbe, és a bizonytalanságba.

Kolumbusz Kristóf 1451 táján született Itáliában, Genovában. Amikor felnőtt, hajóskapitány és ügyes navigátor lett. Az 1470-es évek végén egy nagy itáliai kereskedőház lisszaboni fiókjának megbízottjaként dolgozott, a 80-as évek első felében portugál hajókon szolgált, és több afrikai utat tett.
Kolumbusznak meggyőződésévé, sőt rögeszméjévé vált, hogy az Atlanti-óceánon nyugat felé hajózva, a tengeren el lehet jutni Indiába, Kínába, Japánba. Minden olyan adatot, utalást, mendemondát összegyűjtött, amely igazát bizonyíthatta. Ezek között is nagy súllyal esett latba Paolo Toscanelli firenzei tudóssal való levelezése. A tudós azt vallotta, hogy az Atlanti-óceán hullámai nyugaton Ázsia partjait nyaldossák, erről egy térképet is készített, amely Kolumbuszhoz került.

Kolumbusz elhatározta, hogy vállalkozik egy nyugat felé történő hajóútra. Ehhez azonban jelentős pénzre volt szükség. Először Lisszabonban II. János portugál királyhoz fordult anyagi támogatásért, de terve elutasításra került. Kolumbusz ekkor Spanyolországba ment, vagy inkább szökött. Évekig ott sem kapott támogatást, de azután 1492 elején felcsillant a remény a nagy terv végrehajtására. 1492 januárjában Granada felszabadításával megszűnt az arab uralom a félszigeten. Spanyolország uralkodói, Izabella és Ferdinánd mindenképpen további sikereket kívántak elérni egy nyugati hajóúttal, hiszen egyrészt nagy előnyt szerezhettek volna a keleti kereskedelemben, másrészt közvetlenül is megszerezhetőnek látszottak a Kelet legendákból ismert „mesés kincsei”. A királyi pár úgy döntött, hogy támogatják Kolumbuszt. Kolumbusz Kristóf 1492. augusztus 3-án indult el az Atlanti-óceán menti Palos kikötőjéből; nyugat-óceáni armadája három hajóból állt: a zászlóshajót, a Santa Mariát Kolumbusz admirális, a Pintát Marton Alonso Pinzón kapitány, a Ninát Vicente Yáñez kapitány irányította. A három hajó fedélzetén összesen mintegy 120 matróz, egyéb hajós teljesített szolgálatot.

Az út elején DNY felé haladtak, a Kanári-szigetekig. Szeptember 6-án aztán a három hajó elhagyta az utolsó, legnyugatibb ismert pontot, Gomera kikötőjét a Kanári-szigeteken. Az útirány nyugat lett. Előttük a végtelen óceán. Kolumbusz folyamatos mérésekkel rögzítette a megtett utat, de két hajónaplót vezetett: a „valódiba” kisebb távolságokat írt, egy titkos naplóba pedig a valós mérföldeket. Célja ezzel az volt, hogy a legénységet megnyugtassa, hogy a szárazföldtől még nincsenek olyan messze, bármikor visszatérhetnek. Ahogy teltek a napok és hetek, a legénység még így is egyre nyugtalanabb lett, október első napjaiban még lázadásra is sor került. Kolumbusz csak határozott fellépéssel és ígéretekkel tudta kierőszakolni a továbbhaladást.

És 1492. október 12-én végre feltűnt előttük a szárazföld. Kolumbusz ezt írta a hajónaplóba: „A másik két hajónál gyorsabb járatú Pinta haladt a flotta élén; így tehát a Pinta fedélzetéről látták meg először a földet, onnan adták nekem éjszaka két órakor a jelentést. Egy Rodrigo da Triana nevű matróz pillantotta meg elsőnek a földet, jóllehet este tíz órakor hajóm hátsó emelt hídján magam is észleltem távoli fényt; ez azonban oly gyengén csillant, hogy nem mertem határozottan szárazföldet jelezni.”

1492. október 12-én, pénteken reggel szálltak partra a flotta tisztjei, az armada jegyzője és a királyi főmegbízott Guanahani (San Salvador) szigetén. Kolumbusz Kristóf ünnepélyes szertartással birtokba vette a spanyol királyi ház nevében a felfedezett földet. Kolumbusz meg volt győződve, hogy Kelet-Ázsia partjait érte el, ezért el is nevezte az őslakókat „indiánoknak”. A következő napokban bennszülöttek keresték fel a hajókat, szárított leveleket, piros bogyókat hoztak ajándékba, azaz dohányt és paprikát.
Tovább hajózva elérték Kuba, majd Hispaniola szigetét. Ez utóbbinál a Santa Maria zátonyra futott és elsüllyedt. 39 embert a szigeten hagytak, majd hazaindultak.

1493. március 15-én érkeztek meg Palosba. Spanyolország örömmámorban úszott.

Kolumbusz még további három alkalommal – 1493, 1498 és 1502 – vezetett expedíciót az új földrészre, hite szerint Indiába. Eljutott Jamaicába, végigkutatta Kuba déli partjait, elérte Dél-Amerikát az Orinoco folyó torkolatánál. Irigyei bevádolták, s 1500-ban megbilincselve vitték haza Spanyolországba, megfosztották alkirályi rangjától. 1502-ben azonban újra négy hajót kapott a spanyol udvartól, eljutott Közép-Amerika keleti partjaihoz, a Panama-földszoroshoz. 1504-ben megtörve érkezett vissza Spanyolországba, semmilyen eredményt nem tudott felmutatni, vagyis sem kincsekkel, sem fűszerekkel nem szolgálhatott.

Kolumbusz meggyőződése továbbra is az volt, hogy az India előtti szigetekhez jutott el. De új útra már nem volt ereje, és már senki sem hitt benne. Életének utolsó két évét magára hagyatva töltötte el. Úgy halt meg 1506-ban, hogy nem tudhatta: valójában Földünk egyik legnagyobb kontinensét fedezte fel. Kortársa, Amerigo Vespucci írta le, hogy új földrészre bukkantak, ezért is őróla nevezték el Amerikának.

Főszereplők

Kolumbusz Kristóf (Cristoforo Colombo, Cristobal Colón, 1451 vagy 1452 – 1506) hajós, Amerika felfedezője, 1492. október 12-én. (Élete és tettei részletesen az előző esszében).

III. Ferdinánd (1452–1516), Aragónia és Kasztília királya (1479–1516). Kasztíliai Izabellával kötött házassága a két királyság – későbbi nevén Spanyolország – egyesüléséhez vezetett. Portugáliát kivéve, az egész Ibériai-félszigetet uralmuk alá vonták. VI. Sándor pápa a „Katolikus királyok” címet adományozta kettőjüknek. Kiüldözték az országból a zsidókat és a mórokat, kormányzati reformokat hajtottak végre. 1492-ben őt támogatták Kolumbusz felfedező útját. Izabella halála (1504) után egyedül uralkodott. Az utolsó éveiben megkezdődött Amerika gyarmatosítása. Trónját unokája, V. Károly császár és spanyol király örökölte.

Izabella (Kasztíliai, 1451–1504), 1474-től Kasztília, 1479-től férjével, Aragóniai Ferdinánddal együtt az egységes Spanyolország első uralkodója. Befejezték a reconqistát, azaz az ország területének visszafoglalását az araboktól (móroktól). 1492-ben támogatták Kolumbusz felfedező útját, hajókat bocsátottak a rendelkezésére. Ferdinánddal együtt elnyerték a pápától a „Katolikus királyok” címet.

Megjegyzések, felvetések, gondolatok

• Kolumbusz Kristóf tengerész 1492-ben Amerika felfedezésével nemcsak egy új földrészt talált – tudtán kívül –, hanem új távlatokat nyitott Európa és az emberiség előtt. Mind a négy hajóútjának felfedezéstörténeti jelentősége volt. Elsőként vágott neki a nyílt óceánnak. Elsőként kelt át az Atlanti-óceánon alacsonyabb szélességeken. Megtalálta az Amerikába oda- és az Európába visszavezető legkedvezőbb hajóutak egyikét. Ő fedezte fel a nyugat-indiai szigetvilág csaknem minden tagját (Karib-tenger térsége). Elsőként kötött ki Dél-Amerika partjainál. A közép-amerikai földszoros keleti partvidékének jelentős szakaszát ő térképezte fel. Tettei kiemelkedőek voltak, méltán vívta ki az utókor elismerését is.

• Csodálattal kell adóznunk Kolumbusz kitartásának, bátorságának, hogy az elképzeléseinek megvalósításához minden erejét mozgósította, s végül a spanyol királyi pár támogatását meg tudta szerezni. És bátran nekivágott az Atlanti-óceánon át Nyugatnak, az ismeretlenbe. Volt hite, szívóssága, talán valamifajta karizmája az emberek előtt.

• Érdekes Kolumbusz Kristóf életpályájában, hogy élete végén sok konfliktusa keletkezett az emberekkel, a környezetével. Az még csak érthető, hogy a sikerei miatt vádolták meg, az már kevésbé, hogy le is tartóztatták és bilincsben szállították vissza Amerikából Spanyolországba. Ugyan kiváltságait elvették, megfosztották alkirályi rangjától, de szabad maradt, tehát nem kapott börtönbüntetést, s talán nagyrészt tisztázhatta magát, és kapott még egy expedícióra lehetőséget. Az már egyéni pechje, hogy nem tudta bizonyítani, hogy Indiába jutott el nyugat felé hajózva. Abban a tudatban hunyta le a szemét, hogy neki van igaza.

• Elgondolkodtató, hogy Kolumbusz – de más világtörténelmi vagy magyar híres személyiség – az élete utolsó éveiben nem kapta meg az őt megillető elismerést és megbecsülést. Sokan elfeledve, esetleg nélkülözés közepette haltak meg. Ez következhetett abból, hogy nem ismerték fel cselekedeteik jelentőségét, vagy egyszerűen bosszút akartak állni rajtuk; vagy a társadalmakra jellemző, hogy az idős állampolgáraikról nem gondoskodnak, örülnek, hogy már az érintettek nem vesznek részt a közéletben, kvázi „nincsenek útban”. Az ilyen fajta magatartás, elfeledés, irigység sajnos, napjainkban is felfedezhető, számos – vagy pontosabban: rengeteg – értékes polgár hal meg elfeledve, magányosan, esetleg nyomorogva. Ennek egyik oka a régi családi kapcsolatrendszer felbomlása, az értékek átalakulása, az egyéni boldogulás előtérbe nyomulása, „a csak én vagyok vagy a celeb”-szemlélet hajszolása. Tenni kellene ellene, hosszú távú programok kidolgozására lenne szükség, hogy senki ne haljon meg magára hagyatva, elfeledve, mint Kolumbusz Kristóf.

Összegzés

Kolumbusz Kristóf 1492-ben felfedezett egy új, addig ismeretlen földrészt, Amerikát. Ez világtörténelmi tett volt, a válságban élő, magába forduló Európa újjászületését is segítette: hatalmas, gazdag földterület, ásványkincsek, leendő élettér, más kultúra átvételi lehetősége.
Amerika felfedezése tehát új távlatokat és lehetőségeket nyitott meg Európa, s az emberiség előtt. Ebben pedig elévülhetetlen érdemeket szerzett Kolumbusz Kristóf, aki vállalni merte az utat az ismeretlenbe és a bizonytalanságba.