Mitták Ferenc: Hunyadi

A Hunyadi című történelmi ­kalandfilm-sorozatról

A közelmúltban vetítette az egyik televíziós csatorna a 10 részes magyar történelmi kalandfilm-sorozatot. A filmsorozat sok milliárd forintba került, évekig forgatták, a bemutató előtt nagy volt a hírverés, a propaganda körülötte. Nem csoda, hogy nagy várakozás előzte meg a premiert. A megítélés felemás lett, a többségnek tetszett, ezt emelte ki a propaganda is, Csak a pozitívumokat hangoztattak, noha számos jelenetet, ábrázolást csak kritikával lehet illetni. Elsősorban a valótlanságokat, nem a tényeknek megfelelő ábrázolást lehet említeni. Ezekről nem nagyon beszél senki sem. Komoly történészek sem szólalnak meg, működik a „ne szólj szám, nem fáj a fejem” effektus.

Igaz, kalandfilmből van szó, amelyben az alkotók eltérhetnek a valós tényektől, szabadon szárnyalhat a fantázia. Nos, a „Hunyadi” sorozatban erről van szó. Így nem feltétlenül lehet felróni az eltéréseket a tényektől. De! Az ilyen ábrázolások megtéveszthetik a magyar és külföldi nézőket, később a valótlanságot tényként kezelik és így vésik emlékezetükbe.

Példaként néhány epizódot kiemelek az egyes részekből:

Indulásként, az 1. rész bevezető jelenete a valóságban nem történt meg, legalábbis nincs rá bizonyíték. Felidézem: a Vajdahunyad-várban idilli környezetben látni a Hunyadi-családot: apa, anya és a cirka 6-8 éves korú Hunyadi János. Egyszer csak zörgetik a kaput a törökök elől menekülők. Hunyadi apja kinyittatja a várkaput, a menekülők be, de az üldöző törökök egy hosszú, völgyet áthidaló hídon át berobognak a várba. Vagy 10-15 lovas (?). Hunyadi apja és anyja elbújtatja a kis Jánost. A küzdelemben Hunyadi apja és a csekély létszámú várvédő alulmarad, Hunyadi anyját is megbecstelenítik és megölik. Később a kis János előbújva rejtekhelyéből a várudvaron megtalálja a holtak között szüleit. Megesküszik, hogy élete végéig küzd a törökök ellen és megbosszulja szülei halálát.

Teátrális jelenet: emlékeztet a „Conan, a barbár” című Schwarzenegger-film elejére, ahol a falujára támadók megölik a szüleit és a házakat felgyújtják. A gyermek Conan megesküszik, hogy ha felnő, leszámol a tettesekkel.

Visszatérve a Hunyadi-sorozatra: nincs feldúlás, nem tartják meg a törökök és nem gyújtják fel a várat. Nevetséges ábrázolás és nem is igaz, nem tudni, mikor és hogyan haltak meg Hunyadi szülei. Ekkorát azért nem szabadna a valóságon változtatni, még ha így is lehet bizonyítani Hunyadi későbbi törökellenes küzdelmeit. Vajdahunyadot soha nem vették be a törökök. Nevetséges, hogy a nyilvánvalóan jelentősebb számú várkatonák ilyen könnyen alulmaradtak!

Indulásnak nem éppen pozitív a sorozat ilyetén kezdete!

A sorozat második felében Hunyadi János az 1444-es vesztes várnai csatából menekülve Vlad havasalföldi vajda fogságába került, aki ki akarja őt adni a török szultánnak. Hunyadit a felesége, Szilágyi Erzsébet menti meg az önfeláldozásával: egy éjszakára odaadja magát Újlaki Miklós ugyancsak erdélyi vajdának. Újlaki az 5000 fős seregét Szilágyi Erzsébetnek adja, aki velük kiszabadítja a fogságból Hunyadi Jánost.

Mindenképpen tetszetős elem, de nincs rá bizonyíték, hogy meg is történt. Nyilvánvaló, hogy Szilágyi Erzsébetre akkor is és később is árnyat vethetett volna egy ilyen dolog. Utóbb sem Hunyadi, sem más nem vetette a szemére az ilyen tettet: később a Hunyadi-párt egyik jelentős vezetője és fontos szerepet játszott fia, Mátyás királlyá választásában. Erzsébet „félrelépését” biztos, hogy sem pártja, sem Mátyás nem bocsátotta volna meg.

A sorozat utolsó, 10. részében folyik Nándorfehérvár 1456. évi ostroma. A hősi védelem vége felé a várvédők között feltűnik Szilágyi Erzsébet, Hunyadi János felesége sodronypáncélban és karddal a kezében. A várban két fiuk, László és Mátyás is ott tartózkodik. A győzelem után a négytagú család ott áll Nándorfehérvár várterén és együtt örülnek a diadalnak. Ez rettenetes torzítás, egyszerűen nem igaz, hazugság. A kalandfilm zárásaként szerepel az említett jelenet. Az igazság az, hogy Szilágyi Erzsébet és a még gyermek Mátyás nem volt Nándorfehérváron 1456 júliusában. (A már felnőtt László talán jelen lehetett a várban.)

Nos, erre utaltam korábban: az ilyen ábrázolás meghamisítja a történelmi tényeket. Egyesek ez alapján Magyarországon és külföldön is így jegyzik meg a történteket, ami pedig nem igaz. Mit számít az alkotóknak a történelmi hűség! A lényeg az, hogy a kalandfilmben jól mutasson!

Néhány további megjegyzés: a filmben túl sok az erotika, a testiség, emiatt kevesebbet fordítanak Hunyadi jellemének megismertetésére. Gyakran mutatják Hunyadit félmeztelenül, az izmos, kidolgozott felsőtestét talán azért, hogy jobban tessék a női nézőknek. Ismét Schwarzenegger jut az eszembe, ő kérkedik a filmjeiben az izmaival. Ez is kalandfilmes mozzanat. Na és a haj: Hunyadi vállig érő, dús, mindig nagyon ápolt hajzuhataga amolyan Hunyadi-attribútum, olyannyira, hogy a csatákba is mindig lobogó hajjal, fedetlen fővel vágtat. Pedig közülük mindenki acélsisakban harcol, hisz a fej védelme elsődleges a harcban. De ő nem, ez pedig kirívó felelőtlenség egy hadvezér részéről. Nyilvánvaló cél a látványos, vonzó megjelenés, még ha életszerűtlen is. Mindent a kalandfilmért!

Konklúzió: jó és egyben hiteles történelmi kalandfilmet nem lehet készíteni: vagy az egyik, vagy a másik. Egy kalandfilm történetének lehet történelmi háttere, de egy történelmi film eseménymenetébe nem lehet kalandfilm-elemeket betenni, mert a történelmi hűség szenved csorbát a látvány érdekében. A tények makacs dolgok, mindenkor helyet követelnek maguknak.

Tiszteletre méltó az alkotók, a szereplők törekvése és munkája. Nem biztos, hogy szerencsés volt a sorozat kb. harmadában a török viszonyokkal foglalkozni illetve kesze-kusza magyar történéseket ábrázolni. (Sok esetben egy új szereplő feltűnésekor nem tudni, hogy ő kicsoda és hogyan viszonyul Hunyadihoz.)

Végső soron: mint történész, úgy látom és az a véleményem, hogy a Hunyadi c. sorozat gyenge és nem hiteles. Hunyadi Jánost, a törökverő hadvezért, az államférfit, az ország kormányzóját szinte epizódszereplőként ábrázolja. Mintha nem ő lenne a főhős, az események irányítója. Ez még a kalandfilm-kategóriában sem engedhető meg. A sorozat bizonyítja, hogy a történelmi kalandfilm-kategória zsákutca, csakis bukást hozhat. Több megbecsülés illetné meg a múltunk hőseit és tetteiket. Hagyjuk békén pihenni őket és ne próbáljunk hamisítani a történteken.

Az igazi Hunyadi

Hunyadi János születésének és származásának körülményeit legendák övezik. Egyes leírások szerint Zsigmond magyar király törvénytelen gyermeke volt.. Születésének évét 1387 és 1407 közé teszik, a legelfogadottabb az 1407-es évszám. Minden valószínűséggel havasalföldi főnemesi (bojár) családból származott. Apja, Sorb fia Vajk 1395 táján menekült Magyarországra, ahol Zsigmond szolgálatába állt. Köznemesi nagyságú birtokokat kapott mint udvari vitéz, majd 1409-ben lett az övé Vajdahunyad vára, a család későbbi névadója. Hunyadi anyja nem ismert, talán Morozsinai-család lánya, Erzsébet. Hunyadi János eredeti neve Vajk fia János volt, utóbb vette fel a Hunyadi nevet. Korán elkezdte a katonai szolgálatot, s tanulta a harcászat mesterfogásait Ozorai Pipótól, István Lazarevicstől, Újlaki László macsói bántól.

1428-30 között feleségül vette horogszegi Szilágyi Erzsébetet. Házasságukból két fiú született: László 1433-ban és Mátyás, a későbbi magyar király 1443-ban. Hunyadi János 1430-ban került Zsigmond király udvarába. 1431-ben elkísérte királyát Itáliába, majd zsoldosvezérként Milánóban maradt, Filippo Maria Visconti herceg szolgálatában. Itt ismerkedett meg a korszerű hadművészettel, a gyalogosok és a tüzérség hadi szerepével. 1433-ban a bázeli zsinatra kísérte Zsigmondot, 1436-ban pedig Prágába. Csehországban részt vett a husziták elleni utolsó harcokban, s ekkor ismerte meg és tette magáévá a huszita harcmodort (pl. a harci szekerek szerepét). Ekkoriban kapta az első birtokadományokat Zsigmondtól, főleg a királynak adott jelentős pénzkölcsön fejében.

1437 végén meghalt Zsigmond, utóda a magyar királyi trónon Habsburg Albert lett (uralkodott: 1437-1439). A király Hunyadit a szörénységi végvárak védelmével bízta meg, majd a törökök felett aratott több győztes csatája után kinevezte szörényi bánná, vagyis az ország egyik zászlósurává.
Az Albert korai halála után kitört trónharcban a lengyel király, I. Ulászló (uralkodott 1440-1444) mellé állt a csecsemő V. Lászlóval és anyjával, az özvegy Erzsébettel szemben. Hunyadi volt Újlaki Miklós bánnal együtt Ulászló seregének vezére, amikor 1441 január elején a bátaszéki csatában legyőzték az ellentábor hadait. Ulászló a jelentős szolgálataiért temesi ispánná, nándorfehérvári főkapitánnyá és erdélyi vajdává nevezte ki. Ez utóbbi tisztség szinte királyi rangot jelentett Erdélyben. Bíráskodhatott az itteni nemesek felett, ő vezethette hadba a bandériumaikat, s ő nevezte ki az erdélyi megyék ispánjait. Így székely ispán is lett.

Az 1440-től uralkodó I. Ulászlónak már a legbizalmasabb tanácsadója volt, ekkor már az ország leggazdagabb földesurának számított, akinek 28 vár, 57 város, több mint ezer falu és mintegy 4,2 millió katasztrális hold volt a birtokában. Ekkora vagyon birtokában már jelentős szava volt a politika alakításában. Egyre nagyobb figyelmet szentelt a fenyegető török veszedelem elhárításának. Sikert sikerre halmozott. Hunyadi feladata a török betörések visszaverése volt, de ő azt tartotta céljának, hogy támadó hadjáratokkal a magyar határon kívül győzze le a törököket, és megkísérelje őket kiszorítani Európából. Erre jelentős összeget adományozott a magánvagyonából is.

Még 1441-ben mélyen benyomult Szerbia területére, majd Nándorfehérvár területén vereséget mért Isza bég hadaira. Első európai hírű győzelmét 1442 tavaszán aratta, amikor is Mezid bég 20-25 ezres sereggel tört be Erdélybe, rabolt és fosztogatott. Március 18-án Marosszentimrénél Hunyadi a sebtében összegyűjtött hadával megtámadta a törököket, de vereséget szenvedett. Hunyadit a kudarc nem törte le, rendezte sorait és új csapatokkal egészítette ki seregét, sőt népfelkelést is hirdetett. Hamarosan tekintélyes serege gyűlt össze. A zsákmányával Erdély elhagyására készülő Mezid béget újabb csatára kényszerítette, aki a csatát elvállalta és tervét az ellenséges vezér megölésére alapozta, hiszen Hunyadinak ekkor már félelmetes híre volt a törökök között. Mezid nagy jutalmat tűzött ki katonái körében Hunyadi fejére annak, aki a csatában megöli. Ennek érdekében részletesen ismertette Hunyadi külsejét és páncélját, fegyverzetét. A magyarok azonban értesültek a tervről. Hunyadi az egyik hűséges vitéze, Kemény (Kamonyai) Simon hadnagy rábeszélésére fegyverzetet és páncélt cserélt vele és 500 fő lovast adott melléje.

1442. március 25-én Szeben mellett került sor az újabb csatára. Kemény Simon az egyik szárnyon helyezkedett el, míg Hunyadi a fő erőknél foglalt állást szinte észrevétlenül, Kemény fegyverzetében. A csata folyamán Mezid legjobb katonái arra a szárnyra zúdultak, ahol a páncélosokkal övezett, vélt Hunyadi állt. Kemény Simon és kísérete elvérzett az egyenlőtlen küzdelemben. Eközben a főerőkkel Hunyadi előrenyomult, a másik szárnyon győzelmet aratott, majd a szebeni védősereggel és a fogságukból kitört többezres paraszti sereggel bekerítette a magát győztesnek hívő török hadat. Sajnos Kemény Simont nem menthette meg, de olyan győzelmet aratott, hogy szinte az egész ellenséges had, mintegy 20-24 ezer török katona a küzdőtéren maradt, alig ezer hírmondó jutott át a Kárpátokon. A csatában Mezid bég és fia is elesett. A hősi halált halt Kemény Simont Hunyadi díszes temetésben részesítette, mivel tudta, hogy Kemény vállalása nélkül talán a csatát sem nyerte volna meg.

Murád szultán még 1442-ben Sehá­beddin ruméliai beglerbéget küldte hatalmas, 40-50 ezer főnyi sereggel a csorba kiköszörülésére Hunyadi ellen. A csatára 1442. augusztus 6-án Havasalföldön, a Jalomica folyónál került sor. Hunyadi a jóval kisebb seregét mesterien irányította, a nehézpáncélos lovassággal és a harci szekereivel a szárnyakon győzött, majd a centrumban lévő janicsárokat is meghátrálásra kényszerítette. A csatában 10 ezernél több török esett el és 5 ezer került fogságba. Egy török krónikás így írt erről: „Az iszlám serege megfutott, olyan vereséget szenvedett, hogy azt mondani sem lehet.”

Hunyadi katonai sikerei egész Európában nagy lelkesedést váltottak ki, a nagy megmentőként tekintettek rá, aki kiszorítja Európából a törököket. Egyre nagyibb szerepe lett a magyar belpolitikában is, I. Ulászló támaszaként és bizalmasaként lépett fel.

Megkezdődött IV. Jenő pápa támogatásával egy török elleni támadó hadjárat szervezése, amely a „hosszú hadjárat” nevet kapta, mivel 1443. július 22-től 1444. január 25-ig tartott. A 35 ezres magyar, lengyel, cseh, német, havasalföldi és más nemzetiségű katonákat és zsoldosokat tömörítő had vezére – Ulászló király mellett – Hunyadi János volt. A hadjárat során felszabadították Szerbiát és Bulgária nagy részét, Nist és Szófiát, hat nagy csatában győzték le a török csapatokat. Hunyadi kivételes rátermettségét és tekintélyét bizonyítja, hogy a soknemzetiségű sereget ilyen jól tudta irányítani, az egységeket összehangolni.

A végső célt viszont, hogy Drinápolyt elfoglalják és a törököket kiszorítsák Európából, nem sikerült elérni a nagy tél miatt. A Balkán-hegység hágóin nem tudtak áttörni. A sereg visszafordult, az üldöző törököket többször legyőzték és 1444. január 25-én győztesen érték el Nándorfehérvárt. Az egyetemes hadtörténetben is kevés példa akad rá, hogy egy hadsereg oda-vissza közel 2000 kilométert megtesz a túlerőben lévő ellenség területén, miközben egyetlen csatát sem veszít. Mindez Hunyadi kiváló hadvezéri képességeit bizonyítja. Nem kis feladat volt a győzelmek mellett az ellátás megszervezése (a hadsereg élelmezése, a lovak etetése, hadfelszerelés pótlása stb.) Hunyadi János nevét zengte Európa, a törökök pedig félelemmel emlegették.
Valójában azonban még semmi nem dőlt el, a török birodalom nagy tartalékokkal rendelkezett.

1444 áprilisában a pápa és legátusa, Cesarini bíboros ösztönzésére Ulászló és Hunyadi újabb hadjárat indítására tett esküt, s megkezdődtek az előkészületek. Azt az ígéretet kapták, hogy a szövetséges flotta lezárja a Boszporuszt és a Dardanellákat, így Murád szultán nem tud átkelni Európába. Közben Murád kedvező békeajánlatot tett. Ennek elfogadását Hunyadi is pártolta, mivel a közvetítésért Brankovics György felajánlotta neki hatalmas magyarországi birtokait. (Brankovics pedig a szultán apósaként egy sikeres béke esetén a szultántól Szerbiát kapta volna).

Augusztus elején Szegeden majd Nagyváradon 10 évre megkötötték a magyar-török békét, a dokumentumra Hunyadi tett esküt. Ez alól Cesarini feloldotta, mondván, hogy a pogánynak tett eskü semmis. Ennek következtében 1444. szeptember 22-én Ulászló király és Hunyadi mindössze 18-20 ezer fős sereggel benyomult a Török Birodalomba, s egészen Várnáig jutottak. Az Ázsiából Európába mégiscsak átkelt Murád szultán (aki fejenként 1 aranyat fizetett az elzárást ígért hajóknak) csatára kényszerítette a magyarokat, mely 1444. november 10-én zajlott le Várnánál. Hunyadi a nehézlovassággal előbb a török balszárnyat, majd a jobbszárnyat zúzta szét. Murád már a visszavonulásra gondolt, amikor a fiatal (20 éves), becsvágyó Ulászló király a lengyel tartalékkal – Hunyadi terve ellenére – megrohanta a török centrumban lévő janicsárokat. A roham nem sikerült, Ulászló is elesett, a magyar had felbomlott, s Hunyadi is csak nehezen menekült meg a harcból. Rövid időre Vlad havasalföldi vajda fogságába került, majd kiszabadulva birtokaira vonult vissza.

A magyar országgyűlés elismerte V. Lászlót királynak (uralkodott: 1444–1457), de a kormányzást 1445-ben az országtanács vette át, amelynek Hunyadi is tagja lett és plusz a 7 főkapitány egyike. 1446-ban a király kiskorúsága idejére Hunyadi Jánost kormányzóvá választották. Az országos ügyek mellett a török elleni harc ügyét is állandóan napirenden tartotta. Több kisebb hadjárat után 1448-ban újabb nagyszabású hadjáratot indított a Balkánra, hogy döntő ütközetre kényszerítse Murád szultánt. A szultán azonban 1448. október 16-18. között Rigómezőnél egy véres, három napig tartó csatában vereséget mért Hunyadira. A magyar veszteség meghaladta a várnait is, de a törökök is olyan súlyos árat fizettek a győzelemért, hogy nem vállalkozhattak a menekülők üldözésére.

A menekülő Hunyadit Brankovics György szerb despota fogságba ejtette, amelybe csak megalázó feltételeinek elfogadása után tudott kiszabadulni. 1450-ben szerződést kötött ellenfeleivel, Garai László nádorral és Újlaki Miklós erdélyi vajdával, amellyel V. László visszatérése esetére is biztosította tisztségének és birtokainak megtartását.

Hunyadi az országegységet szerette volna megvalósítani, de ez nem járt sikerrel, az egyes bárók területeiket megtartották. A köznemesség szerepe megnőtt, de még nem jelentettek döntő tényezőt.

1452-ben V. Lászlót nagykorúsították, így Hunyadi 1453 januárjában lemondott kormányzói tisztségéről, viszont megkapta a a besztercei grófi címet és országos főkapitányi kinevezést kapott. Hunyadi a török elleni nagy támadó hadjáratra ekkor már nem gondolhatott. Sőt, II. Mohamed szultán 1453-ban elfoglalta Konstantinápolyt (Bizáncot) és újra teret nyert a balkánon, majd a Magyar Királyság ellen fordult. Először az ország kulcsának tartott Nándorfehérvár elfoglalására készült. A magyar bárók közül egyedül Hunyadi volt az, aki a török támadás elhárítására összpontosított, V. László is Prágába távozott (hisz cseh király is volt).

II. Mohamed 1456. május elején 90 ezer fős seregével Magyarország ellen vonult és július 3-án ostrom alá fogta Nándorfehérvárt (Belgrádot), ahol 7 ezer fő védő szállt szembe vele Hunyadi sógorának, Szilágyi Mihálynak a vezetésével. Július 14-én Hunyadi János 12 ezres reguláris és mintegy 25-30 ezer fős keresztesekből álló seregével a vár közelébe ért. A keresztes felkelők szervezésében nagy érdemeket szerzett Kapisztrán János Ferenc-rendi szerzetes.
A Dunát lezáró, 200 török hajót számláló hajóhadat Hunyadi véres küzdelemben áttörte és a serege egy részével az ostromlott várba vonult, a többieket – főleg kereszteseket – a Száva folyó szigetén helyezte el.

A szultán a folyamatos ágyúzás után elérkezettnek látta az időt a döntő rohamra, hiszen számos rés tátongott Nándorfehérvár falain. Július 21-én délután válogatott katonái, a janicsárok megindultak a falak ellen. Hamarosan betörtek a külső várba, sőt élcsapataik már a belső vár nagy központi terén harcoltak. A helyzet válságos volt, Hunyadi mindenütt ott volt, kétszer is kivetette nehézlovasaival a várudvarról a magukat már győztesnek hívő janicsárokat. A harcok egyik szünetében pedig hajóra szállt és újabb, válogatott, fegyverekkel ellátott elit csapatokat vitt a várba. Éjfél felé újabb rohamot indítottak a törökök. A janicsárok most is betörtek a várba, mások pedig a falakat támadták. A belső vár falán harcolt Hunyadi régi katonája, a már Várnánál 1444-ben is vitézkedő Dugovics Titusz. Észrevette, hogy egy hatalmas termetű janicsár már a próféta zöld zászlaját akarja kitűzni a vár fokára. A szultán ezért a tettért pasaságot és kincseket ígért a harcosainak. Dugovics Titusz birokra kelt a janicsárral, s mikor érezte, hogy nem bír vele, zászlóstul magával rántotta a mélybe. (Sokan regének tartják, állítva, hogy Dugovics Titusz nem is élt.)

Amikor Hunyadi látta, hogy az ostromlók fáradnak, a lovasságával rácsapott a belső vár udvarán harcoló janicsárokra és teljesen megtörte az ellenállásukat. Kiverte a törököket a várból, sőt a falakon túl is üldözte őket. A védők teljes győzelmet arattak július 22-én hajnalban.

A török sereg nagy veszteségeket szenvedett, a pasák azt tanácsolták a szultánnak, hogy vonuljon vissza. Mohamed azonban pihenőt rendelt el, a döntést attól tette függővé, hogy mit tesznek a magyarok. Hunyadi és a védők is pihentek, mivel súlyosak voltak az ő veszteségeik is.

A keresztesek azonban július 22-én délután a Száván átkelve – Hunyadi tilalma ellenére – megtámadták a szultán táborát. A kialakuló harcba mindkét részről egyre többen kapcsolódtak be. Az ütközetben a kereszteseknek sikerült elfoglalniuk az ázsiaiak táborát. Erre a szultán a ruméliai lovasság élén megindult a győztesek ellen. Viszont hirtelen indulatában súlyos hibát követett el, mert a lovasságot elvonva fedezetlenül hagyta az ágyúit. Hunyadi felismerte a lehetőséget és a nyilvánvalóan fegyverben álló nehézpáncélos lovasságával kiszáguldott a várból, lendületes rohammal elfoglalta a török ágyúállásokat és azokat a törökök ellen fordították. Közben Hunyadi lovassága folytatta támadását és oldalba kapta a szultán jobbszárnyát. A két tűz közé szorított törökök nem sokáig állták a harcot, súlyos vereséget szenvedve megfutamodtak. A vert had és a szultán – aki meg is sebesült – csak valahol Szófia környékén állt meg. Hunyadi nem üldözte az ellenséget. Fényes győzelmet aratott, a magyarok zsákmánya lett a teljes ostromtüzérség és mintegy 300 kisebb ágyú, valamint az egész török tábor a kincseivel együtt.

A törökök Nándorfehérvár alatti veszteségét a kortársak mintegy 35-40 ezer főre becsülték. A győzelmet Hunyadi azonban nem tudta kiaknázni, mert a táborban kirobbant pestisjárvány őt is elérte és 1456. augusztus 11-én Zimonyban elhunyt. Sajnos, már nem találkozhatott feleségével, Szilágyi Erzsébettel és a fiaival.

Hunyadi János kora legnagyobb európai hadvezére volt, a nándorfehérvári diadal a feudális Magyarország legnagyobb katonai sikerének bizonyult. A déli harangszó, amit még az ütközet előtt rendelt el a pápa a harcosok buzdítására, a köztudatban napjainkig a nagy győzelem emlékeként él. És azóta szól a harang a hősökért.

Hunyadi nemcsak kivételes képességű hadvezér, hanem kiváló államférfi is volt. Több király mellett átlátva az országos helyzetet, befolyást tudott gyakorolni az eseményekre. A hat éves kormányzása is eredményes volt. Adorján Andor írja a „Nagy katonák” (1912) című kötetében: „Nemcsak nemzeti történetünknek, de a középkor végébe hajló Európának, sőt talán az egész zordon, de ragyogó lovagkornak egyik legszebb, legdicsőbb nagysága volt Hunyadi János.”

A szerző történész.