Szerelmese vagyok a római kornak

Interjú Marcellus (Mészáros) Mihállyal

Balpataki Katalin

Húsz év alatt majd harminc regénye jelent meg eddig. Az első tíz évben misztikus thrillereket írt, majd áttért Pannónia római kori történelmi regények írására. A hamarosan megjelenő új kötete a százhalombattai Matrica táborban játszódik. Íróvá válásáról, a római korral való szerelembe eséséről, Mészáros Mihállyal beszélgettünk.

– Majd’ negyven éves volt, amikor ­Michael Mansfield írói névvel megjelent az első misztikus thriller regénye, amit fél éven belül másik kettő követett. Azóta szinte évente új regénnyel jelentkezik. Mintha tele lenne az asztalfiókja kéziratokkal. Ez így van?

– Valóban, mindig van elkészült, kiadásra váró kéziratom, most is akad vagy három. Imádok alkotni. Mindig is volt valamiféle íráskényszerem. Leírni, megfogalmazni mindent, amit láttam, tapasztaltam, úgy, hogy az minél színesebb, élvezetesebb legyen. Én amúgy is a szavakra színekként gondolok, mintha festenék velük. A regény egy paletta. Valójában ez az ars poeticám, szavakkal festeni.

Egykor, gyerekkoromban, amikor épp biológus szerettem volna lenni, készítettem egy állathatározó könyvet, melyben aprólékos állatleírások voltak. Talán hetedikes lehettem, amikor Rejtő Jenő nagyon felkapott volt. Egy barátommal az antikváriumokat járva beszereztem és elolvastam az összes művét. Egy vastag határidőnaplóban elkezdtem Rejtő-szerű regényt is írni, még – így utólag elárulhatom – a tanórák alatt is. Egy alkalommal arra mentem vissza az osztályterembe, hogy a padban hagyott kéziratból az egyik osztálytársam épp felolvasott, amit többen hallgattak és tetszett nekik. Ez nagyon nagy élmény volt. Azóta sok-sok füzetet írtam tele, egy időben zenéltem is, úgyhogy dalszövegeim is vannak szép számmal, de sajnos, a kéziratok zöme az idők folyamán eltűnt.

Amikor a 90-es évek végén elkezdtem kiadót keresni, volt egy kész kézirat az asztalfiókomban, és a következőnek a felénél tartottam. Hosszas keresgélés után jelentkezett egy kiadó, hogy érdekelné a regényem, mert tetszett nekik a stílusa, a hangulata, Stephen King vonalat éreztek benne. Jelezték, hogy a leadott kéziratot kiadják, de írjak még gyorsan kettőt. Úgyhogy befejeztem a félig készen lévőt, írtam egy újat is, úgyhogy egy fél éven belül három kötetem jelent meg, az azt követő tíz évben meg még jó néhány. Ez az első egy kisebb kiadó volt, ami mindig próbálkozott valami újdonsággal. Akkor én voltam az újdonság, a “kinges” srác, ahogy neveztek. Ez nagy lökés volt.

– Tíz év után témát váltott. Római kori, pannóniai történelmi regényeket kezdett írni, óriási termelékenységgel. Miért épp a római kor?

– Igen, a misztikus vonalat 2011-ben nagyjából le is zártam – bár időről időre azért felbukkan egy-egy újabb Mansfield-kötet. Akkoriban megállapodtunk egy másik kiadóval, hogy római kori történelmi regényeket írnék nekik. Nyitottak voltak az ötletre. Később egy nagyobb kiadó vett át, az ő gondozásukban jelent meg a római köteteim zöme. Így született meg Marcellus Mihály, a pannóniai történetek írója.

Vallásos családban nőttem fel és a Biblia tele van római kori történetekkel. Ekkor és ezért alakult ki a vonzódásom a római kor iránt. A magyar történelemtanítás eléggé mostohán bánik a Honfoglalás előtti Kárpát-medence történetével. Miközben egy időben ez egy szuperbirodalom fontos, nagyon érdekes, értékes tartománya volt. Róma is fontosnak tartotta, ugyanis az Alpok és a Kárpátok között itt volt egy rés, ahol a barbárok be-betörtek a Kárpát-medencébe. Éppen ezért volt olyan időszak, amikor négy légió is tartózkodott Pannóniában. Ez ilyen kis területen nagyon nagy szám. A négy légióval rengeteg római katona, civil, kereskedő és rabszolga jött ide, nem beszélve a kulturális és gazdasági hatásról. Nem csoda, hogy idővel élettel telt meg az egész Dunántúl. Egy időben például a rómaiak Aquincumot kis Rómának nevezték. Érdekesség még, hogy az Óbudán található két amfiteátrum közül a nagyobbik arénája méterekkel nagyobb, mint a colosseumi. Pannónia értékét rengeteg régészeti emlék is bizonyítja. Aquincum, Gorsium, vagy a Hajógyári-szigeten visszatemetett Helytartói palota romjai is azt mutatják, hogy itt gazdag és nagyon pezsgő élet volt. A Római Birodalom a dunántúli területet kebelezte be, de hatással volt az Alföldre is, hiszen a dákok elleni ütközőzónaként Traianus támogatta a szarmaták ottani letelepedését.

Amikor elkezdtem a római regényírást, találtam egy érdekes adatot, amit kevesen ismernek, mégpedig azt, hogy Marcus Aurelius, az egyik legnagyobb császár, huzamosabb ideig tartózkodott Pannóniában, hogy győzelemre vezesse a légiókat a markomann háborúban az északról betörő germánok és az Alföldről támadó szarmaták ellen. Sőt az akkor Pannóniához tartozó Bécsben (Vindobona) halt meg. Ez annyira felkavart, beindított, hogy egy Marcus Aurelius regénytrilógiát írtam. Teljesen benyelt a történelem és ráadásul mindig is volt bennem egyfajta tanítási vágy, hogy átadjam a megszerzett tudásomat. Minden új adat lök előre, és örömöt jelent, hogy azt beépíthetem az aktuális regényembe. Szerelmese vagyok a római kornak, nagyon szeretek erről írni.

– A Marcellus írói névnek mi a története?

– Egyszerűen csak annyi, hogy nagyon kedvelem a Marcus latin előnevet, ennek becézett, dallamos hangzású alakja a Marcellus. E névvel csak római témájú regényeket írok, ezzel is jelezvén a műfajt. Hagyományőrzőként is használtam a Marcust: én voltam Marcus Valerius Lupius centurio.

– A történelmi regényeihez milyen forrásokat használ?

– Gyakorlatilag mindent. Az első nagyobb lélegzetű történelmi regényem megírása előtt majd egy évig csak kutattam, olvastam, húszasával hordtam haza a könyveket. Akkoriban aludni sem tudtam, annyira érdekelt, ami bennük volt. Cassius Dio és Herodianus kortárs történetírók írásaiból is sokat merítek. Ezerszámra vannak pannóniai sírkőfotóim. Napokat töltöttem el azzal, hogy Aquincumban minden feliratot lefotóztam, mondván, hogy jó lesz még valamire, és valóban, be is építettem egy-egy regényembe. Kapcsolatban vagyok római koros régésszel, akihez fordulhatok, aki megerősít, vagy cáfol, egy-egy mondattal instruál, vagy épp utat mutat. Elolvasok mindent, amit akár a régész-, történészhallgatók is. Követem a régészet-, kísérleti régészet és a külföldi kutatások eredményeit.

Nagyon figyelek az újdonságokra, mert mindig új és új eredmények vannak, amik cáfolják, vagy megerősítik a régebbi kutatási eredményeket, ezeket fel is használom az aktuális regényembe. Például korábban olvastam, hogy a ‘90-es évek végén Nagy-Britanniában a Hadrianus fal egyik erődjében találtak egy bronz sípot. Rájöttek, hogy valószínűleg a katonai alakulatok vezérlésére használták, hiszen a csatazajban emberi szóval nehéz lehet instruálni, ezért feltételezhető, hogy síppal végezték az utasítást. Amikor erről olvastam, azonnal be is építettem az akkori regényembe. Találtam olyan forrást is, amely szerint a római katonák nagy ópiumszívók voltak, hiszen még fájdalomcsillapítóként is azt használták. Ezt is felhasználtam.

Történt olyan is, hogy a fikciómból valóság lett. Brigetio – Komárom – egy nagyon nagy erőd volt, légióval, hajóhaddal, kikötővel. Az egyik kéziratomban azt írtam, hogy a katonák az erődben fürdenek, bár szóltak nekem, hogy a jelen ismeretek alapján a castrumban nem volt fürdő. A szóban forgó könyvem megjelenése után fél évvel a régészek megtalálták a fürdő nyomait az erődben.

Amikor egyértelművé válik egy tény, több oldalról meg van támogatva, azt alkalmazom, ahol meg nincsenek tények, ott a leghitelesebbnek tűnő fikcióval betapasztom a foltokat. Nálam a tények az oszlopok, erre fektetem a hidat, ami a cselekmény, a történet. Ha a hídon lyukak vannak, azt kell feltölteni fikciós cselekménnyel.

Ezek mellett még gyakorta elbiciklizem a leendő történet helyszínére, hogy saját szememmel is megnézzem a környezetet, és megpróbálom elképzelni, hogy milyen lehetett kétezer évvel ezelőtt.

– Ön lelkes római koros hagyományőrző. Mi volt előbb az írás, vagy a hagyományőrzés?

– Előbb írtam római regényeket, csak azután lettem hagyományőrző. Egy könyvbemutató alkalmával ismerkedtünk össze egy csapattal, és lettem lelkes követő. Ez nagyon fontos, mert így már nem csak elméletben ismertem a római kort és az antik eszközöket. Hagyományőrzőként már tudom milyen nehéz egy pajzs, egy kard, a sisakot hogy kell viselni, fegyvereket hordani, vagy akár harcolni. Sőt, magam is készítettem római kori kardot, tőrt, lemez- és pikkelyvértet, sőt, még scorpio nevű nyílvető szerkezetet is. Elmondhatom tehát, hogy már gyakorlati tapasztalatom is van a rómaiságról.

– Hogyan választja ki egy-egy regény témáját, korszakát?

– Az alaptéma a római kori Pannónia történetei. Nagyon szeretem a 2. századot, mert akkor szó szerint jó császárok uralkodtak. Alapvetően egy laza időrendi sorrendben követem e századot.

Traianus regnálása idején volt a legnagyobb kiterjedésű a Római Birodalom, ez a 2. század legelejére tehető. Ő egy nagyon komoly, felkészült uralkodó volt, akit nem őrjített meg a hatalom. Szívesen járt testőrség nélkül is, például, ha vendégségbe hívták. Utódja Hadrianus már nem volt annyira kiegyensúlyozott vezető – erről a Matrica könyvben is írok. Őt követte Antoninus Pius, aki szintén egy felkészült, jó császár volt. Majd jött Marcus Aurelius, akinek pannóniai tartózkodásáról a már említett trilógiát és plusz egy könyvet írtam. Fia, Commodus, aki a Gladiátor című film császára volt, már őrült uralkodónak tekinthető. Neki, illetve a korszakának is szántam néhány kötetet. Commodus nem úgy halt meg, ahogy a filmben bemutatták. Ókori forrásokból kiderül, hogy egy atléta ölte meg, és a nevét is említik. Úgyhogy erről is megírtam A birkózó című kötetemben.

– A regényei hitelesek, lendületesek és hiánypótlók, ez felelősséggel jár. Nem tartott a régész-, történész szakma kritikájától?

– Nem gondoltam rá soha. Én író vagyok, aki az említett szakemberek munkáinak eredményeit foglalja regénybe. Talán nem is találkoztam soha szakmai kritikával, hiszen nem vagyok régész. Regényeim a történeti hűségre alapozott, sok esetben valós személyek, zömében valós történeteiről szólnak. Célom a szórakoztató ismeretterjesztés. Nagy örömmel tölt el, hogy várják, kérik az új regényt. Az pedig igazán büszkévé tesz, hogy az egyik székesfehérvári cisztercita gimnáziumban ajánlott olvasmányként jelölték meg több regényemet is.

Azzal tisztában vagyok, hogy én vagyok ma az egyetlen római koros regényíró. Ma senki sem foglalkozik ezzel a korszakkal rajtam kívül. Pedig nagyon izgalmas kérdéseket vet fel, hogy a Honfoglalás előtt mi is történt a Kárpát-medencében, és mit is örököltünk, avagy mit emeltünk át a jelenbe abból az időszakból.

– Hamarosan megjelenik legújabb római kori regénye, amelynek a százhalombattai Matrica táborban játszódik. Hogyan került képbe ez a tábor?

– Az egyik Marcus Aurelius könyvemben már írtam egy részt, aminek a helyszíne Matrica volt. Másfelől a Hírhalommal régóta szoros kapcsolatom van. Rendszeresen írtam kis novellákat a kiadványaikba. Felvetődött a kérdés, hogy mikor írok már olyan regényt, ami teljes egészében Matricáról szól. Most ez is megtörtént.

A história a tábor kezdeti időszakában játszódik, amikor kiépül a komolyabb palánk-erőd. Itt szakember segítségét kellett kérnem, mert vitatott, hogy fából készült erősségről, vagy kőerődről van-e szó. Voltam a múzeumban is, jegyzeteltem. Az ottani sírköveken talált neveket – Afraniust, Ingenuát, Adiutort, Secundust – felélesztettem, ők a főszereplői a regénynek. Az apró kis adatok alapján, amiket a sírkövek és oltárkövek elárulnak, vagy a kutatási eredmények állítanak, felépítettem a tartópilléreket és kiszíneztem, ez adja a cselekményt. Egykor élt emberek fiktív, de hihető élettörténetét alkottam meg a regényben. Nagyon jó érzés volt így dolgozni.