Tábla őrzi emlékét
Csupics Demeter emléktáblája a Zenálkó falán
Az Óvárosi Búcsú ezúttal Csupics Demeter – Mitrus – emléktáblájának elhelyezésével kezdődött a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Ház emlékfalán, június 27-én.
Csupics Demeter méltatását Szabó Gábor óvárosi képviselő kezdte, aki kiemelte, hogy azon túl, hogy a szerb nemzeti kultúra kiemelkedő alakja volt, nagyon sokat tett az óvárosi közösségért függetlenül a nemzetiségi hovatartozástól.
Őt követte Takács Péter méltatása, aki több mint húsz évig volt kollégája Csupics Demeternek. Elmesélte, hogy amikor 1971-ben Százhalombattára, a Barátság Művelődési Házba jött dolgozni, nagyon nagy segítségére volt – Dubecz Tivadarral együtt – Mitrus, hiszen ő tartotta egyben az óvárosi közösséget. Mint művelődési házi dolgozó hetente, kéthetente jött a faluba egyeztetni, amely mindig jó hangulatban telt. Mint mondta, Mitrus mindig tele volt ötletekkel, tenni akarással, a közelgő programok előtt mindig végigjárta a falusi családokat, személyesen invitálva őket.
Elmesélt két történetet – a sok közül – melyek különösen emlékezetesek számára. Az egyik a mai borverseny kialakulásának körülményeiről szólt, miszerint gyakorta összejöttek egymás borainak kóstolójára. Minekután a borok között jelentős minőségi különbségek voltak, amelyben nem mindig értettek egyet, útjára indították a mai napig tartó februári borverseny hagyományát. A másik történet a generációk közötti szórakozási különbségek lefaragásának kísérletéről szólt, mely során kiderült, hogy nem jó ötlet a két generáció zenekarát egy időben, egy helyen felléptetni.
Csupics Demeter az egész életét a közösségnek szentelte, észrevette az apróságokat is. A nagyszámú vegyes házasságokból született gyermekek számára szorgalmazta az anyanyelvi oktatást már az óvodától kezdve.
Mint mondta, amióta kitudódott az emléktábla avatása, többen megjegyezték, hogy inkább a Szerb Közösségi Ház falára kellene azt kitenni. Szerinte a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Ház falán nagyon jó helyen van, hiszen nem csak a szerbekért dolgozott. Ráadásul pont Dubecz Tivadar táblája mellett kapott helyet, akivel évtizedekig együtt dolgozott a közösségért.
Csupics György, mint legidősebb gyermeke – és egyben egyetlen fia – megköszönte az emléktábla kihelyezését. Illetve felhívta a figyelmet arra, hogy 1389-ben ezen a napon – június 28. – volt a rigómezei, vagy koszovói csata melynek elvesztése után indult meg a nagyarányú szerb bevándorlás Magyarországra. Ez a dátum minden szerb számára szimbolikus, mert egyszerre jelképezi a bukást, az újjászületést és a reményt.
Nagy Balázs alpolgármester kiemelte, hogy talán mindenki célja, hogy hagyjon maga után valamit. Csupics Demeternek ez sikerült, hiszen egy közösségét tisztelő, szerető, tevékeny ember volt. Óriási érdeme van a hagyomány, a nyelv, a kultúra fennmaradásában. Mint mondta ha minden nemzedékben lesz egy Csupics Demeter, akkor a város, a közösség jó kezekben lesz. Csupics Demeter jó példát mutat az utókornak.
* * *
Csupics Demeter 1923-ban született Százhalombattán, tősgyökeres szerb családba. Akkor, amikor a szerbek száma drasztikusan megfogyatkozott, mert számosan visszaköltöztek az óhazába. Így a hagyományok tartása, a közösségi összetartás kora gyermekkorától kezdve különösen fontos volt számára.
Tanulmányait a helyi szerb egyházi iskolában végezte, majd a családi gazdálkodásban dolgozott és a második világháború végéig aktívan élte a helyi huszonévesek életét, amíg a történelem közbe nem szólt.
1945január 8-án, többedmagával irategyeztetés címen Érdre kellett mennie, ahonnan Újvidékig gyalogolva, hónapok múlva, betegen hozta haza az édesanyja. Az út során számtalanszor megtapasztalta, hogy az összefogás – nemzetiségtől függetlenül – életet menthet. Édesanyja is a szerb kapcsolatainak köszönhetően találta meg az akkor már nagy beteg fiát. Ahogy felgyógyult kihasználva az adódó lehetőséget Pécsett elvégezett egy délszláv nemzetiségi tanítóképző iskolát. 1946-ban már a Pécs melletti Szemelyen szerb és horvát nemzetiségű gyermekeket tanított. 1950-ben Lórévre helyezték, ahová már feleségével érkezett és ahol hamarosan megszületett első gyermeke is.
A Rajk-per hulláma 1950 őszén, Lóréven, értelmiségi szerbként érte el Csupics Demetert. Az alig fél éves fia mellől vitték el – mert szerb nyelvű könyvei voltak – hazai kényszermunkákra. 1954-ben tért haza Százhalombattára, ahol felesége és első gyermeke is várta. Tanítói oklevelét elvették, ezért 1954 és 1956 között a Tildy-tanyán alakult Damjanich téeszben dolgozott.
A koncepciós perek áldozatainak rehabilitálása során Csupics Demeter 1956-ban visszakapta tanítói oklevelét és már ebben az évben délszláv tanítóként helyezkedett el Ercsiben. Hamarosan az Eötvös József Általános Iskola Napközi Otthonának vezetője, majd az Ercsi Cukorgyári Tagiskola igazgatója lett. 1985-ben, 29 év után innen ment nyugdíjba. nErcsi munkájáért 1963-ban minisztériumi dicsérő oklevelet, kiváló Munkáért (1980) és Kiváló Társadalmi Munkáért (1985) kitüntetést kapott.
Közben a Százhalombattán élő családja két lánygyermekkel bővült. Dolgozni Ercsibe járt, de Százhalombattán rendkívül aktív közösségi életet élt, amelybe gyakran bevonta az Ercsieket is. Rendszeresen szervezett utakat a szerbek búcsújáró helyére Grábócra, ahol, amíg a hívek imádkoztak ő bográcsban valamilyen ételt készített.
Az 1960-as évektől, látván a gyors változásokat, munkája mellett a százhalombattai hagyományápolással és a kultúrateremtéssel is foglalkozott. Mindemellett, immár állami keretek közt szorgalmazta a szerb nyelv oktatását, a hagyományok fenntartását. Ennek érdekében aktív tagja volt mindenkori délszláv országos szervezeteknek. 1969-ben megalakította az első magyarországi Szerb Klubot, mely tagjai között jelentős volt a nem szerb nemzetiségűek száma is. A nemzeti hagyományok fenntartásáért végzett töretlen munkáját a Délszláv Szövetség többször elismerte.
Az általa, vagy közreműködésével rendezett programok közül számos ma is jelen van a város rendezvényein. Például a hivatalosan 1978 óta jegyzett Borverseny, vagy a Duna-parti halászléfőző-versenyek utódai, a már intézményesült főzőversenyek gyökerei is innen erednek. Állandóan közösségben, közösséggel, közösségért dolgozott függetlenül a nemzetiségi hovatartozástól. A város történetének egy jelentős fejezetében Csupics Demeter együtt dolgozott Dubecz Tivadarral, Takács Péterrel, László Bandyval, Ferenczi Illéssel, Szekeres Józseffel. Áldozatos munkáját a város többször jutalmazta, 1984-ben Pro Urbe Százhalombatta díjat kapott, amit megelőzött a Tíz év a városért emlékérem (1980), és egy Szocialista Kultúráért kitüntetés.
Szabadidejében, ami igazi közösségi emberként kevés volt, kertészkedett, szőlőt termesztett, majd abból bort készített és amikor már unokái születtek, szívesen töltötte velük is az időt.
1992. december 18-án halt meg, de hagyományápoló munkásságát fia, György és unokája, Nikola is folytatja.
Fotók: Tóth Erzsi
