Ünnepi beszélgetés Csupics Nikolával

Czifrik Katalin

A kultúra akkor jó, ha színes, ha gazdag, ha mindig változó. A hagyomány ellenkezőleg: akkor tart meg, ha változatlan marad. Az óvárosi szerb búcsú például szeptember 21-én, Kis­boldog­asszony napján szokott lenni. Akkor is, ha hétfőre esik. Akinek fontos a részvétel, az szabadságot vesz ki. A „batai” szerbek ünnepeiről, múltjáról és jelenéről beszélgettünk Csupics Nikolával, a szerb nemzetiségi önkormányzat elnökével.

A százhalombattai szerbek egyik legnagyobb közösségi ünnepe Kisboldogasszony napja, amit hagyományosan Szűz Mária születésnapjának tartanak. Megemlékezésük tartalma, formája, menete évszázadok óta változatlan. Az idei ünnep is püspöki szentmisével kezdődött délelőtt, amit Lukian Pantelic, a Budai Szerb Ortodox Egyházmegye vezetője celebrált.
Az istentiszteletet idén is ünnepi körmenet követte az egyházi zászlókkal a szerb kereszthez. Ezután mindenki hazament ebédelni. Délután újra összegyűlt a közösség a templomban a vecsernyére, amely során megszentelték az ünnepi kalácsot és kolivót (édes, főtt búzát), amiket mindig a búcsú komája készít el. Az idei évben Szőke Alexandra és párja, Valent Viktor vállalta a komaságot.

A vecsernye után a templomkertben időznek a szerbek. Idén a Tabán Kulturális Táncegyesület és a Kolo Zenekar fellépését nézték meg.
Este hagyományosan bál zárja a búcsú napját. Ezen idén mintegy ötvenen vettek részt. A Kolo zenélt, a mulatság a legfrissebb járványügyi rendelet miatt csak tizenegyig tartott.

A helyi szerbek legközismertebb ünnepe a búcsú és a karácsony, de ennél jóval több ünnepnapot megtartanak – mondta el Csupics Nikola. Megemlékeznek egyebek mellett a húsvétról, majd következő vasárnap a „kishúsvétról”, amikor a temetőben, az elhunyt hozzátartozók tiszteletére is megrendezik az ünnepet. Június 7-én Szent Iván napját, az Ivandant ünneplik, augusztus 19-én pedig a szőlőszentelést, de lehetne még sorolni a tiszteletben tartott jeles- és pátrinusnapokat.

Rendezvényeik nemcsak a szerb nemzetiségűek, hanem mindenki számára nyitottak. Szeretettel fogadják a tököli, ercsi, érdi szerbeket és rácokat, de bárki mást is, aki érdeklődik és szimpatizál a kultúrájukkal. Szerencsére, sokan vannak ilyenek.

Csupics Nikola szerint a százhalombattai szerbek sosem voltak korlátozva a kultúrájuk, hagyományaik szabad gyakorlásában. A szocializmus évei alatt is eljártak misére és megtartották a vallásos szokásokat.

Bár a „faluban” egyre kevesebb tisztán szerb származású személy él, ő ezek közé tartozik. Édesapja itt született, édesanyja Szeged mellől, Deszkről érkezett a faluba. Nővére és szerbiai származású sógora Svájcban él, de a családtagok egymás között a mai napig anyanyelvükön beszélnek.
„Ide születtem, Batára, mert mi mindig is így mondtuk: bataiak vagyunk. Nem azért, mert rosszul tudtuk az elnevezést, hanem, a mi nyelvünkön így volt, és így mondták egyébként az érdiek is. Talán azt is kevesen tudják rajtunk kívül, hogy honnan ered a Bara-patak elnevezése. Bára szerbül patakot jelent. A halomsírokat pedig unkáknak nevezték és sokan ma is így emlegetik a szerbek.”

Csupics Nikola több mint egy éve az országos szerb nemzetiségi önkormányzat főállású munkatársa. Pályázati referensként dolgozik. Azt mondja, az országos önkormányzat nagyon sok és nagyon változatos feladattal foglalkozik. „Mindig támogatott minket a magyar állam, hol jobban, hol kevésbé. Ha kellett, akkor saját erőből fizettük ki a terembérletet, az étkezést vagy a zenekart, mivel fontosnak tartottuk, hogy a rendezvényeink ne maradjanak el.”

Az eredetileg földmérő-térképész technikusi végzettségű Nikola korábban a MOL-ban dolgozott a távvezetékes termékszállítás földmérő csoportjánál. Annak idején maga kereste meg az országos szerb önkormányzat szóvivőjét, hogy felajánlja munkáját.

„Akartam valamit tenni a magyarországi szerbekért, mert ide tartozom, ez a dolgom. Nagyon fontosnak tartom, hogy megmaradjon a hagyományunk és a hitünk. 1920-ban nagyon sokan visszatelepültek Szerbiába, megcsappant a magyarországi szerbek száma, a vegyesházasságok miatt folyamatos az asszimiláció. Mindent meg szeretnék tenni azért, hogy ami még megmaradt – az épületeink, a hagyományaink, a vallásunk –, azt megőrizzük az utókornak.”

Nikola nagyszülei – a többi szerb családhoz hasonlóan – gazdálkodtak. Talán ez sem általánosan ismert, de abban az időben, az 1900-as években „kis Makónak” is hívták Százhalombattát, mivel szinte az egész fővárost ellátta hagymával. Ehhez köthető a közismert népdal is – Haragszanak a battai gazdák –, amely eredetileg szerb nyelven született.

A faluba 1690-ben, Arszemije Carnoje­vic pátriárka vezetésével betelepülő szerbek számára Mária Terézia rescriptumot – leiratot – adott arról, hogy megtarthatják saját vallásukat és függetlenek maradhatnak a helyi földbirtokosoktól. Történetüket Pál atya, a szerb ortodox templom papja jelenleg is kutatja.

Csupics Nikola magyar lányt vett feleségül, de szeretné, hogy születendő gyermekei szerbül is beszéljenek és tovább vigyék a nemzetiségi hagyományokat. „Ahány nyelvet tudsz, annyi ember vagy” – emlékeztet a közismert mondásra, ami jelen esetben tovább is gondolható. Minél többféle kultúrát képes befogadni az ember, annál gazdagabb, színesebb lehet a személyisége, és talán a világban is annyival több nyomot hagy.