Az ortodox kereszténység
A szláv egyházak kialakulása
Szegedinácz Anna
A IX. század közepén Bizánc különösen intenzív térítő munkát végzett Közép- és Kelet-Európában. Fótiosz (858-867 és 877-886) konstantinápolyi patriarcha nagy jelentőségű missziót kezdett a szlávok között. A feladatra két thesszalonikai testvért választott, szerzetes nevén Kyrilloszt (826-869) és Methódioszt (815-885). Rendkívüli képzettségükön kívül az tette őket alkalmassá, jól ismerték a Thesszalonika környékén élő szlávok nyelvét.
Első közös térítő útjuk a Kaukázustól északra tartózkodó kazárokhoz vezetett 860-ban. A rövid misszió csak annyi eredménnyel járt, hogy a Krímből magukkal hozták – az oda száműzött, ott elhunyt – Római Szent Kelemen ereklyéit.
863-ban Rosztiszláv morva fejedelem térítőket kért Bizánctól, akik ismerték a szláv nyelvet. Az igehirdetéshez azonban előbb le kellett fordítani a Bibliát, istentiszteleti könyveket szláv nyelvre. A testvérek még térítőútjuk előtt hatalmas fordítói feladatot is vállaltak. Sőt még a megfelelő szláv írást is meg kellett alkotniuk, vagyis megalkotni a szláv keresztény kultúra alapjait.
Az orthodoxiához csatlakozó szlávok ezáltal olyan nyelvi és kulturális előnyökhöz jutottak, amilyent a nyugati kereszténység abban az időben egyetlen népnek sem nyújtott. Vagyis, a Szentírást és az istentiszteleteket kezdettől fogva saját nyelvükön hallgathatták. Róma a II. vatikáni zsinaton (1962-1965) vezette csak be, az addig általános latin helyett.
Morvaországban és Bulgáriában hamarosan összeütközött a bizánci és a német misszió, akik más-más egyházi főhatóságtól függöttek, egymástól eltérő elvek, módszerek alapján működtek. A súrlódások elkerülése végett a testvérek a római pápa közvetlen védelmét kérték. Miklós pápa részéről 868-ban teljes meghallgatásra találtak. II. Adorján pápa (867-872) hozzájárult, hogy a morvaországi misszió a szláv szertartási nyelvet használja. Jóváhagyta továbbá a szláv liturgikus könyveket.
869-be Rómában Kyrillosz meghalt. Methódiosz érsekként tért vissza missziós területére, Pannóniába és Morvaországba. A németek nem vették tudomásul a pápai döntést, missziós munkájában akadályozták, majd börtönbe vetették. Az érsek 885-ben meghalt, tanítványait pedig kiűzték az országból. A szláv misszió nyomait 200 év alatt teljesen felszámolták. A kereszténység – annak nyugati formájában – latin nyelvvel, kultúrával lett általánossá a csehek, morvák, szlovákok között. A német politikai befolyás vallási nyugtalanságot eredményezett, majd a Reformáció legelső, leghevesebb kitöréséhez, a huszitizmushoz vezetett.
A testvérek missziója termékeny talajra talált más szláv népek között, ahol ők maguk nem is tevékenykedtek. Tanítványaik Bulgáriában kaptak menedéket. Bevezették a szláv istentiszteleti nyelvet, és meggyorsították a bizánci kereszténység elterjedését. A Bulgár Egyház hamarosan nemzeti egyházzá vált. 924-ben, Nagy Simeon cár idejében, Ohridban független bulgár érsekség jött létre. Bár II. Vazul bizánci császár 1019-ben megdöntötte a bulgár államot, az érsekség függetlensége fennmaradt.
A XII. század végén új szláv állam létesült Észak-Bulgáriában. Tirnovo székhellyel második új önálló bulgár érsekség alakult. Joannikij bulgár fejedelem (1197-1207) III. Ince pápától koronát kért. Amikor azonban a IV. keresztes hadjárat lovagjai elfoglalták Konstantinápolyt, újból felvette a kapcsolatot a Nikeába menekült bizánci császárral, konstantinápolyi patriarchával. 1235-ben a patriarcha elismerte a tirnovói érsekség önállóságát, és érsekének patriarchai címet adományozott.
A testvérek tanítványai, utódai Szerbiában is működtek, ahol Mutimír fejedelem a IX. század végén megkeresztelkedett. Az egymással viszálykodó törzseket csak Nemanja István (1151-1195) tudta egyesíteni. Legkisebb fia – Szavvasz néven – Áthosz-hegyi szerzetes volt. 1219-ben a Szerb Egyház első érseke lett. Ő alapította a pétyi – későbbi török nevén ipeki – érsekséget. Hatalmas felvilágosító munkája miatt a szerbek ma is legnagyobb nemzeti szentjüknek tekintik.
Szerbia politikai hatalmának csúcspontját Dusán cár (1331-1355) idejében érte el. A cár a szerbek, bulgárok, görögök uralkodójának mondhatta magát. A pétyi érsek pedig felvette a patriarchai címet. Nemsokára súlyos megpróbáltatás zúdult a balkáni népekre, egyházaira: a török uralom. Előre nyomulásukat az egymással viszálykodó balkáni államok nem tudták megakadályozni. Még jóval Konstantinápoly eleste előtt – 1389-ben – a rigómezei csata évszázadokra megpecsételte valamennyiük sorsát.
A Román Egyház szintén a testvérpár tanítványainak munkásságával áll kapcsolatban. A románok első liturgikus nyelve a szláv volt. Később, fokozatosan lett román. 1359-ben alakult meg saját havasalföldi – ungrovlachiai – érsekségük.
Az oroszok megtérítésére már Fótiosz patriarcha is gondolt. 864 körül püspököt küldött Kijevbe. Az alig terjedő, gyenge kereszténységet Oleg fejedelem megsemmisítette.
945 körül ismét volt keresztény templom Kijevben. Olga fejedelemasszony 955-ben keresztelkedett meg. Bár fia nem követte példáját, unokája – Vladimír – megtérése sorsdöntő volt Oroszország számára. Megkeresztelkedése után feleségül vette II. Vazul bizánci császár húgát, Annát. Papokat, ikonokat, ereklyéket kért a görögöktől. 989-ben tömegkeresztelkedéseket szervezett országa folyóvizeiben. A kereszténység államvallássá vált. A keresztény egyházi élet először a városokban vált általánossá, a vidék később követte.
A fejedelem komolyan vette a maga keresztény voltát, minden udvari ünnepségen élelmet osztott. A szegényeknek, betegeknek olyan nagyfokú szociális gondoskodás sehol sem volt akkoriban, mint Kijevben.
Amikor bevezette a bizánci törvényeket, igyekezett enyhíteni azok kegyetlen vonásain, melyek a római jogból öröklődtek át. Nem volt halálbüntetés, csonkítás, kínzás. Testi fenyítést is ritkán alkalmaztak.
Mély keresztény gondolkodású volt két fia: Borisz és Gleb. Apjuk halála után, 1015-ben Szvjatopolk emberei meggyilkolták őket, politikai viszály áldozatai lettek. Az oroszok szenvedéstűrő szentként tisztelik mindkettőt.
Abban a korban fontos szerepet töltöttek be a monostorok. Közülük legnagyobb hatása a kijevi Barlangkolostornak (Pecserszkaja Lavra) volt. Az Áthosz-hegyi Antonij alapította 1051 körül. Utóda, Feodoszij tudta, hogy a kereszténység milyen nagy erkölcsi hatást tud gyakorolni a társadalomra. Újjászervezte a monostort, bevezette a nagytekintélyű konstantinápolyi Sztudion kolostor szabályzatát. Közösséget vállalt a szegényekkel, a kolostor főnökeként is legegyszerűbb ruhákban járt. Visszautasította a rang minden külső jelét. Tanácsát fejedelmek, nemesemberek kérték, keresték barátságát.
Vladimir, Feodoszij, Borisz, Gleb az Orosz Egyház első szentjei. Oroszország megtérése is közvetve a két testvér munkálkodásának köszönhető. Szt. Kyrillosz és Methódiosz méltán érdemli meg a „szlávok apostolai” nevet.
Az orosz és balkáni nemzeti egyházakban a nép élete hamar összeforrt az orthodoxiával, ami a későbbiek során egyaránt bizonyult életfontosságúnak és korlátozónak. Nacionalista túlzások nemegyszer akadályozták meg egy-egy nemzeti egyház további misszióját. Ugyanakkor a nép és az Egyház teljes azonosulása megmentette mindkettőt a legnagyobb katasztrófáktól is.
Oroszország megpróbáltatása volt az első. 1237-ben a tatárok könyörtelenül megsemmisítették a kijevi Oroszországot. A városokat kirabolták, felégették, az embereket lemészárolták. Az egész orosz földet feldúlták, Novgorod és a távoli észak kivételével. Ha az ország el is pusztult, a kereszténység újjáéledt, mert a megmaradt népben kitörölhetetlenül élt a kijevi aranykor emléke.
*
Forrás: Az orthodox kereszténység – Bp. 1984. Szerkesztette: D. Dr. Feriz protoierej, esperes-adminisztrátor
Kiemelt kép: Cirill és Metód (Kyrillosz és Methódiosz)
