Kisfalumból a nagyvilágba
Móré Imre visszaemlékezései III. rész
Szegedinácz Anna
1958., Párizs
Soha nem hittem volna, hogy életem során megismerhetem Párizst. Már ott voltam két hónapja és ismerkedtem ezzel a vidám, öreg, híres történelmi várossal. Egy magyar focista barátomon keresztül érkeztem oda 1958. május 12-én. Rosenthal Emil bácsinál és feleségénél, Erna néninél laktam, kosztot is tőlük kaptam.
Emil bácsi lett a menedzserem. Neki kellett gondoskodni arról, hogy Belgiumban vagy Hollandiában, esetleg más országban szerződést köthessek. Vele 5 évre kellett kétoldalú szerződést kötni, melyben kötelezi magát, hogy nekem megfelelő klubot szerez, én viszont kötelezően vállalom, ez idő alatt más közvetítőt nem veszek igénybe. Ő már több magyar játékost is elhelyezett, így Davacsot, Nemest, Kaszást, Völgyit, és egy párat Németországban.
Sok időt töltöttem el a város megismerésével. Jártam múzeumait, mentem moziba, rengeteget csatangoltam a városban gyalogosan és felfedeztem a föld alatti metró valamennyi vonalát.
Május 24-én a belgiumi Liege-be mentünk, de végül nem kötöttünk velük szerződést. A város sem tetszett annyira nekem. A többi időt Brüsszelben töltöttem, így augusztusban megnézhettem ott a Világkiállítást és annak magyar pavilonját. Szeptemberben Németországba látogattam el, Frankfurtba. 1959. február 4-én a hollandiai Maastricht-ba utaztam, majd március 27-én Brüsszelbe. Végül Renaix-ben kötöttünk egy nem túl magas bevételt jelentő szerződést.
1959. június 20-tól augusztus 14-ig visszautaztam a barátaimhoz Svédországba, Söderteljébe. Hazautazásom után Emil bácsi az új szerződésem helyére Renoixbe vitt. Itt kezdtem az edzéseket. Az első meccset szeptember 20-án játszottam. 1960 januárjában pedig luxemburgi klubhoz szerződtem, egy I. osztályú, de utolsó helyen álló csapathoz.
1961. május 31-én a Fola Eash csapata az I. osztályú bajnokság 8. helyén végzett. Nagy volt az öröm. Az én érdemeimet is elismerték ebben. A tavaszi szezon „házi gólkirálya” lettem. A záróvacsorán azonban már nem voltam ott, úgy döntöttem, visszautazok Svédországba Söderteljébe. Átmenetileg ott dolgoztam a Standad Rádió sportosztályán addig, míg életem nagy kalandjához az ausztráliai szerepléshez szükséges meghívó a melbourne-i Soccer Club-tól megérkezett.
1961. május 25-én Bremerhaven kikötőjéből, az olasz lobogó alatt hajózó Castel Felice nevű tengerjárón elindultam a 32 napos hajóútra az ausztrál partok felé.
A kikötő várójában csinos svéd barátnőm, Ulla Britt Nilsson búcsúztatott: „Látom, a hajón lesz csinos útitársad” – és tekintetével a szomszéd asztal irányába mutatott. Igaza lett! A kikötői asztalszomszédom, a csinos és vonzó Christa Böttcher ugyanis előbb útitársam, majd társam lett, egy életre. 1961. október 28-án a Melbourne-i magyar református templomban örök hűséget esküdtünk egymásnak. A lakodalmat a magyar focicsapat és ennek elnöke, Kovács Bandi rendezte. A tanúm Requini Pista bácsi volt. Ezzel elkezdődött életem új és igazi szakasza. A hétköznapokban sokat dolgoztunk, ünnepnapjainkban gyakran utaztunk sokat láttunk a világból. Távoli szeretteinktől sem szakadtunk el.
1967. május 31-én megszületett első kisfiunk Imre, majd 1973. január 14-én Niclas Péter.
Sajnos édesapám 1983. november 9-én meghalt. Az „édes-mostoha” nevelőanyám még korábban, 1965. szeptember 7-én. Szülőanyámat 1932. április 4-én vesztettem el, 9 hónapos koromban. Utána először a nagyanyám nevelt engem.
*
Haza, Magyarországra először az amnesztia után, 1971 júniusában látogattunk, Christával és Imrével. A Ferihegyen géppisztolyos, kutyás határőrök fogadtak, mogorva arccal kísértek a vámhoz. Ki kellett pakolnunk a bőröndünk tartalmát, mindent alaposan átkutattak. Mivel sok ajándékot hoztunk, ezeket jól megvámolták és dollárban fizettünk. Írásba kellett adnunk, mennyi valuta van nálunk és még a fényképezőgépünk számát is feljegyezték.
Cecén édesapámmal az élen a rokonok, barátok vártak. Sárbogárdra kellett mennünk 24 órán belül, és az ottani rendőrségen bejelentkezni. 1971-ben még vízum kellett a hazautazáshoz, ennek kiadásához és minden napra fejenként 5 dollárt kellett fizetni a stockholmi magyar nagykövetségen. Az ott kiállított csekket Sárbogárdon az OTP-nél forintra váltották. Talán valutagyűjtéshez kellett az országnak ez a pénz.
A szülői házban a régi emlékek visszatértek. Imre fiam a szabad állatkertet vette birtokba az udvaron – ilyet Svédországban nem látott. Feleségemet a rokonok nagy-nagy szeretettel vették körül. A temetőben meglátogattuk nagyszüleim, nevelőanyám, szülőanyám, kedves rokonaim sírját, akikkel már nem találkozhattam. Utána gyakran hazalátogattunk és Christa megtanult a családom kedvéért magyarul, hogy beszélgetni tudjon velük.
*
Ausztráliából 1964. augusztus 2-án érkeztünk vissza Svédországba. Malmöbe, Landskronába, Halsingborgban és Halmstadt városában laktunk, éltünk, dolgoztunk. Klostergordenben egy 3 szobás lakást rendezhettünk be, minden kényelemmel. A Lundi Gif focicsapat három éves edzői szerződést kötött velem, Christával pedig a Lundi híres könyvkiadó vállalatnál külföldi levelező állást kapott.
Lundból Mariestadba, innen Jakobsbergbe vitt az utunk, majd Borlange-be. Egy jó ajánlat később Malmöbe csábított. A tőle 12 km-re fekvő faluban, Hjarup-ban építettük fel első itteni, szép otthonunkat, kertes családi házunkat.
A következő utunk Kariskoga volt, majd Södertalje-ből kaptam egy kitűnő ajánlatot, melyet elfogadva Jarna-ba költöztünk. Akkor még nem gondoltam, ez lesz itt a végállomás. 1976. december 19-én vettük át azt a szép és nagy kertes házat, melyet Christám távozása után – 2009 decemberében – fájó és szomorú szívvel eladtam.
*
A foci szeretete végigkísérte az életemet. Svédországban 25 évig voltam edző, különböző kluboknál. Szerződéssel dolgoztam az FF Malmöben, és az IK Brage-ban. 1959-ben elvégeztem a kölni futballakadémiát, majd később a legmagasabb svéd edzői licencet szereztem meg és a stockholmi sportfőiskola menedzseri szakát is elvégeztem. Ha valamelyik svéd klubcsapat, vagy a svéd válogatott magyarokkal játszott meccset, a szövetség engem kért fel futballnagykövetnek.
Sven-Göran Erikson, aki az Angol Labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya lett, 1975-ben a svéd másodosztályú Kariskoga KB csapatában játszott az ottani edzőségem idején. Szakmai tanácsadója lettem a svéd válogatottnak. Én hoztam létre az első labdarúgó-iskolát Svédországban. Olyan későbbi sztárok kerültek ki a kezemből, mint Bo Larsson, Edström, Danielsson az Ajaxból. Ott voltam 1973 júniusában a Népstadionban, amikor Edström fejelte ki Magyarországot a VB-ről. Egy kicsit belehaltam. Tizenhét év után először jöttem haza. Szepesi György intézte el. Bevallom rettegtem a határon. A meccs után, Novotny Zoli készített velem interjút a rádiónak. Ilovszkyval is, aki sírt. Lennart Johanssonnal és feleségével, Lolával is jó volt a kapcsolatom. Sven-Göran Erikson is a barátom.
*
Munkámat 2005. március 25-én a „Sportszolgálatért díj arany fokozatával” ismerték el a svédek, amely az ország legmagasabb sport kitüntetése. A díjat a Svéd Labdarúgó Szövetség elnöke, Lars-Ake Lagrell adta át 40 éves tevékenységemért. Az ünnepségen részt vett az UEFA elnöke, Lennart Johansson, és a svéd sportminiszter is.
Nem feledhetem, hogy 1947-ben az MTK-hoz kerültem a Hungária-körúti, romokban heverő pályára. Bodola Dudus bácsi volt az edzőnk. Bajnokságot nyerünk akkor. Kulcsár Pista, Molnár „Maki”, Gál „Baba”, Szimcsák Pista, Láng Karcsi voltak a focista társaim, Fecske Pista volt a kapus. Én jobbhalfot játszottam.
Sok magyar focistával, sportolóval tartottam baráti kapcsolatot hosszú életem alatt. Puskás Öcsi jóbarátom volt. 1956. október 28-án a svédekkel lett volna mérkőzése a magyar válogatottnak. Előtte október közepén a felkészülési mérkőzésen a Latorca utcai Elektromos pályán, Angyalföld válogatottjával játszottak, amelynek én is tagja voltam. Nekem kellett a meccsen – jobb halfként – Puskás Öcsit fogni. Egyik gólja után kezébe fogta labdát, megmutatta nekem és viccesen mondta: „Ezzel játszunk Imikém”. Amikor Öcsi a Magyar válogatott szövetségi kapitánya lett, akkor én pedig a svéd válogatott menedzsere voltam. Ott voltam 70. születésnapján és szignálta nekem a szülinapjára készült fényképes chardonnay-t, amit azóta őrzök.
Focista barátaim és tanítóim voltak: az MTK-ból Kovács Imre (jobbhalf). Amikor még az ificsapatukban játszottam 1948-ban, minden szerdán délután velem külön foglalkozott. Lantos Misivel, és Hidegkúti Nándorral is jó kapcsolatom volt. A Honvédból Béres Andrással, Belgiumban és Luxemburgban más csapatnál játszottunk ugyan, de jóbarátok lettünk. Baráti kapcsolatot ápoltam Papp Lászlóval, aki többször meglátogatott Svédországban. Kajdi Jancsival is megmaradt a barátságunk. Ő a bokszban a Honvéd sportolójaként a Müncheni olimpián ezüstérmes lett.
2021-ben betöltötted kilencvenedik életévedet. Te mit gondolsz? Mi a hosszú élet titka?
A hosszú élet titka a testmozgás, egészséges étrend és az optimizmus.
Források:
Móré Imre szóbeli közlése
Móré Imre: Kisfalumból a nagyvilágba – önéletrajzi írás, 2006.
