Ada Kaleh: A Duna titokzatos, eltűnt szigete

A Duna egyik legkülönösebb szigete volt, ahol a történelem, a kultúrák és a vallások találkoztak. Ada Kaleh eltűnése nem csupán egy földdarab elvesztése, hanem egy sajátos világ megszűnése, amelynek emléke ma is él a legendákban, irodalomban és a még fellelhető tárgyi emlékekben.

A földrajzi hely és az elnevezések kavalkádja

Ada Kaleh, a „szigetek szigete”, alig három kilométerrel Orsovától délre feküdt a Duna közepén, a Vaskapu szoros előterében. Formája hosszúkás volt, 1,7 kilométer hosszúságban és 400–500 méter szélességben terült el, zöldellő fákkal és szőlőskertekkel borítva. Már a neve is sokat mesél róla: a török „erődsziget” jelentésű elnevezés a sziget stratégiai jelentőségét jelezte. Az évszázadok során azonban legalább tizenhat különböző néven ismerték: magyarul hívták Új-Orsovának vagy Új-Palánknak, németül Neu-Orschovának, románul szimplán Szigetnek, de a legállandóbb megnevezés mégis a török eredetű Ada Kaleh maradt.

Ezek a különféle elnevezések is mutatják, hogy a Duna ezen szakasza mindig találkozási pont volt: birodalmak határvidéke, katonai ütközőzóna és kulturális olvasztótégely egyszerre.

A sziget közössége: sokszínűség és béke

Ada Kaleh lakosságának túlnyomó része török származású volt, de jelentős számban éltek itt szerbek, magyarok, németek és románok is. Az itt lakó családok többnyire többnyelvűek voltak: a gyermekek gyerekkoruktól kezdve románul, törökül, németül és magyarul egyaránt beszéltek. Ez a nyelvi sokszínűség nem akadályt, hanem lehetőséget jelentett, hiszen megkönnyítette a kereskedelmet és a mindennapi együttélést.

A vallási élet hasonlóképpen változatos volt: muzulmánok, keresztények és zsidók éltek egymás mellett. A sziget szíve mégis a mecset maradt, amelyet különlegessé tett az a majd fél tonnás perzsaszőnyeg, amelyet II. Abdul Hamid szultán ajándékozott a közösségnek. Ez a kincs nemcsak a vallási élet központját emelte, hanem szimbolikusan is jelezte a sziget kapcsolatát a nagyvilággal.

Jókai Senki szigete

Jókai Mór regénye, Az arany ember örökítette meg a sziget álomszerű atmoszféráját. A regényben Tímár Mihály talál rá a titokzatos Senki-szigetre, amely Ada Kaleh ihletésére született meg az író képzeletében. A regényben így festi le a helyet: egy eldugott világ, ahol a természet érintetlen, a fák koronái összeérnek a víz fölött, és a kertekben rózsák illata száll. „Itt az ember megfeledkezhet a külvilágról, mintha az idő is lassabban folyna” – írja Jókai. A Senki szigete egyszerre volt menedék, álom és utópia: egy olyan hely, ahol az ember új életet kezdhet, távol a világ zajától.

Ez az idealizált kép szorosan kapcsolódott Ada Kaleh valóságához: a Duna sodrában megbúvó, különleges közösség valóban olyan benyomást keltett, mintha az idő kereke lassabban forogna ott, mint bárhol máshol.

Emberek a szigeten az elárasztás előtt (1964)

Katonai és történelmi jelentőség

Ada Kaleh nemcsak idilli menedék volt, hanem katonai szempontból is kulcspont. Már 1669-ben erőd épült itt az osztrákok kezdeményezésére, hogy megállítsák az Oszmán Birodalom előretörését. A következő évszázadokban a sziget többször cserélt gazdát: osztrákok, törökök, magyarok és románok mind fontosnak tartották birtokolni.

A Berlini Kongresszus után, 1878-ban különös helyzet állt elő: a sziget hivatalosan török fennhatóság alatt maradt, ám mindennapjait az Osztrák–Magyar Monarchia ellenőrizte. Ez a jogi anomália kiváltságokat biztosított a helyieknek: mentesültek az adó- és vámfizetés alól, katonai szolgálatra sem kötelezték őket. Ada Kaleh így egyfajta külön világként élhetett tovább, miközben körülötte a birodalmak folyamatosan változtatták határaikat.

Autonómia és helyi önrendelkezés

A sziget lakói saját igazgatást alakítottak ki, amely félig-meddig önállóságot biztosított számukra. A közösség élén választott vezetők álltak, akik a hagyományok és szokásjog alapján hoztak döntéseket. Ez a rendszer biztosította, hogy a soknyelvű, sokvallású közösség békében tudjon együtt élni.
Ada Kaleh így nemcsak földrajzilag volt sziget, hanem társadalmi értelemben is: egy kis autonóm világ, amely évszázadokon át őrizte egyediségét.

A mindennapok gazdasága

A sziget gazdasági életének alapját a dohánytermesztés adta, amelynek minőségét egész Európában ismerték. Emellett szőlőt, rózsát és gyümölcsöket termesztettek, a Duna pedig bőséges halat adott. Az Ada Kaleh-i rózsalekvár és a török édességek messze földről vonzották a látogatókat.

A bazár igazi keleti hangulatot árasztott: színes sátrak alatt árulták a kézműves pipákat, a finom textíliákat, a helyi édességeket. A XX. század elejére a turizmus is egyre fontosabbá vált: évente több tízezer ember kereste fel a szigetet, hogy élvezze annak különleges atmoszféráját.

Ünnepek és közösségi élet

A sziget élete nem csupán a munkáról és kereskedelemről szólt, hanem gazdag vallási és közösségi ünnepekről is. A ramadán idején a szigetet fények és ünnepi énekek töltötték be, húsvétkor a keresztény családok vendégül látták a szomszédokat, a bazárnapok pedig mindig a közösségi együttlét alkalmai voltak.

A gyerekek szabadon játszhattak a rózsakertekben, a gesztenyefák alatt, vagy felfedezhették a régi erőd kazamatáit. Ada Kaleh valóban olyan közeg volt, ahol a múlt és jelen különös harmóniában élt együtt.

Legendák és kultikus alakok

A sziget legendás alakja Miskin Baba, az üzbég szufi szent volt, akinek sírja zarándokhellyé vált. A hagyomány szerint Miskin Baba álmokban jelent meg a híveknek, tanácsot adott, vagy vigaszt nyújtott. Az ő kultusza is hozzájárult ahhoz, hogy Ada Kaleh ne csupán lakóhely, hanem spirituális központ is legyen.

A szigetről azt tartották, hogy ott az ember megszabadulhat a világ gondjaitól. Ez a hit összecsengett Jókai Senki-szigetének üzenetével: a Duna közepén létezett egy világ, ahol az élet lassabb, nyugodtabb és békésebb.

Ada Kaleh sziget az elárasztása közben, 1970 augusztusában

A vég kezdete: a Vaskapu vízerőmű

Az 1960-as években azonban minden megváltozott. Jugoszlávia és Románia közös döntéssel megkezdte a Vaskapu I. vízerőmű építését, amely a Duna hajózhatóságát javította és jelentős energiát termelt, de egyben megpecsételte Ada Kaleh sorsát.

1964-ben indultak a munkálatok, és világossá vált, hogy a sziget a gát megépítése után víz alá kerül. Az utolsó években a bontások, költözések és mentési munkák jellemezték Ada Kaleht. A mecsetet, az erőd falait, a bazár épületeit, a temetőt igyekeztek átszállítani a közeli Simian-szigetre.

De a közösséget nem lehetett áttelepíteni. A lakók egy része Törökországba költözött, mások a romániai Dobrudzsában telepedtek le. A sziget közösségi élete széthullott, a gyökerek elszakadtak.

Az utolsó napok

Adile Geafer, a sziget egyik utolsó lakója úgy emlékezett: „Amikor eljött az idő, és minden házat lebontottak, olyan volt, mintha a szívünket tépték volna ki.” A rózsás kertek, a gesztenyefák, az eperfák mind eltűntek, a szigeten egyre nagyobb lett az üresség.

1972 tavaszán a víz végleg elborította Ada Kaleht. A híres perzsaszőnyeget Constanta mecsetébe menekítették, de a sziget hangulata, élete már nem térhetett vissza.

Az emlékezet szigete

Ma Ada Kaleh a múlt része: fotókon, visszaemlékezéseken, dokumentumokon keresztül él tovább. A Simian-szigeten még láthatók a szigetről áthelyezett épületek, de a hely soha nem tudta visszaadni az eredeti közösség bensőséges atmoszféráját.

Ada Kaleh története ma is tanulság: a fejlődés ára gyakran a kisebb közösségek, sajátos világok eltűnése. A Duna mélyén ma is ott pihennek a kazamaták téglái, a rózsás kertek illatai, a gyermekkori játékok emlékei – egy olyan világ, amely már csak az emlékezetben él.

*

Ada Kaleh nem csupán egy eltűnt sziget volt, hanem egy olyan világ, amely évszázadokon át bizonyította, hogy a kultúrák békében élhetnek együtt, és a történelem viharai között is fennmaradhat egy közösség. Jókai Senki-szigetének álomvilága itt valósággá vált – egészen addig, amíg a modernitás hullámai el nem nyelték. A Duna mélyén ma is ott rejtőzik Ada Kaleh, mint egy víz alatti emlékmű, amely az emberi kitartásról, a közösség erejéről és a fejlődés keserű áldozatairól mesél.