Az igazi Noszty fiú története

A történet valóságos alakja Szemző Gyula, a hírhedt főispán

A dzsentrivilág egyszer véget ér. A késői feudalizmus utolsó hírmondói még az „uram–bátyám” kapcsolatok hálójában kapaszkodnak a hatalomba, miközben már repedezik alattuk a régi rend. A vagyon, a cím és a befolyás nem érdem, hanem szívesség kérdése – egészen addig, míg a polgárosodó világ szembe nem fordul velük. A társadalomnak terhet jelentő élősdi úri réteg lassan önmagát számolja fel: a botrányok, a korrupció és az erkölcsi romlás magától döntik romba. Mikszáth Kálmán „A Noszty fiú esete Tóth Marival” című regényében mindezt már a századfordulón megfogalmazta. A történet valóságos alakja, Szemző Gyula, a hírhedt főispán, hús-vér bizonyítéka annak, hogy a dzsentrivilág bukása nemcsak irodalmi toposz volt, hanem történelmi szükségszerűség.

Bevezetés

Az 1950-es évek elején, Budapest utcáin feltűnt egy idős, fehér arcú férfi, aki szokatlan magabiztossággal sétált a városban. Kezében mindig ott volt kis vadászszéke, amelyre bármikor letelepedett, akár a járda közepén is. A járókelők legtöbbje nem tudta, hogy ez a halk szavú, elegáns, mégis különc öregúr egykor Magyarország egyik hírhedt dzsentrije volt. Ő volt Szemző Gyula, a bajai főispán – az az ember, aki Mikszáth Kálmán regényhősének, Noszty Ferinek szolgált mintául.

A történet, amelyből regény és legenda lett, valójában a dzsentrivilág összeomlásának dokumentuma. Egy emberé, aki hatalmat, pénzt és nőket használt fel önző céljaira – és végül mindent elveszített

A Noszty-ügy és az eredeti botrány

Szemző Gyula neve először az 1900-as évek elején vált ismertté. A Bácskában élő, középbirtokos Szemző család fiatal tagja elcsábította Ungár Lajos földbirtokos egyetlen lányát, a fiatal és naiv Piroskát. A szöktetésből országos szenzáció lett: Ady Endre is megírta „Az öreg Ungár esete” című riportját, amelyben a dzsentrivilág erkölcsi válságáról beszélt. Mikszáth Kálmán néhány évvel később ebből a történetből alkotta meg a Noszty fiú és Tóth Mari tragikomédiáját.

Az Ungár család a bácskai magyar nagypolgárság és a paraszti gazdálkodás határán élt, szorgalommal szerzett vagyonuk tisztes munka eredménye volt. Ungár Lajost, a családfőt kemény, de becsületes emberként ismerték. Földjeit maga járta, szerződéseit maga írta alá, és soha nem hajolt meg a megyei urak előtt. Lánya, Piroska a szülők féltett kincse volt: svájci nevelőintézetben tanult, több nyelvet beszélt, zenélt, és olvasott – a kor viszonyai között igazi modern fiatal nőnek számított. A család reménye az volt, hogy egy művelt, dolgos, megbízható férj mellett boldog élete lesz.

A sors azonban másként döntött. A megyei bálon Piroska megismerkedett a jóképű, de hírhedt Szemző Gyulával, akinek kalandjairól és adósságairól mindenki tudott. A lányt elbűvölte a fiatal dzsentri modora, eleganciája és szavai ellenállhatatlanok voltak. Az apa tiltása ellenére Piroska megszökött vele. Papucsban, pongyolában menekült a házból – ez a jelenet évekre beírta magát a helyi legendák közé.

A házasság és a családi tragédiák

Az esküvőt végül Ungár Lajos engedélyezte, de csak a lánya boldogsága kedvéért. Azt hitte, veje majd megváltozik, ha felelősséget kell vállalnia férjként. Tévedett. A Szemző-házasság hamar pokollá vált. Piroska a neveltetésével ellentétes világba került: az érzelemmentes, hideg férfi mellett hiányzott neki a szeretet és az együttérzés. A hajdani udvarló – aki korábban verseket írt neki – most parancsoló úr lett, aki a feleségét is magázta. A házban szigorú rend uralkodott, a cselédek félelemmel kerülgették a gazdát.

A családhoz tartozók is szenvedtek. A kisfiuk, Puci, már négyévesen rettegett apjától. Egyetlen játékát, a hintalovat Gyula elkobozta: „Nálunk nem szokás puhányságot nevelni.” Az anyai szeretet és az apai ridegség közé szoruló gyermek később idegenként nőtt fel mindkettőjük árnyékában. Piroska idegileg összeomlott, de férjét soha nem hagyta el. Szülei, főként az édesanyja kétségbeesetten próbálták visszatartani a lányt, de ő kitartott: „A szerelem megváltja őt” – ismételgette. Nem tudta, hogy ez a szerelem az életét is tönkreteszi.

Ungár Lajos tragédiája volt, hogy a becsületre nevelt lányát éppen az a világ kebelezte be, amelyet ő egész életében megvetett. Szemző Gyula számára a házasság csupán eszköz volt a vagyonhoz és a társadalmi ranghoz. Felesége révén közelebb került a gazdag Ungár-birtokhoz, de szeretetet sosem tanúsított. A házaspár zombori otthonát hamar ellepték a cselédek, vendégek, titkos szeretők és alkuszok. Piroska bezárkózott, leveleit Gyula ellenőrizte, kimenni csak engedéllyel mehetett.

Egy éjszaka Szemző megszöktette egy nőrokonát, akivel új életet akart kezdeni. A hír bejárta az egész megyét. Piroska apja, Ungár Lajos szívszélhűdést kapott, édesanyja mérget ivott, de megmentették. Piroska hazaköltözött a szülői házba, megtörten, szégyenben. Gyula közben új nővel élt, majd egy év múlva elvált, és ismét visszatért Piroskához – de nem szerelemből, hanem a pénz miatt. Az Ungár-vagyon kellett neki, nem a feleség.

A család ekkorra teljesen széthullott. Piroska élete hátralévő részét betegen, szinte önkívületben töltötte. Az Ungár név, amely valaha becsületet jelentett, egyre inkább a botrány és a szenvedés szinonimájává vált.

Az Élőszigeti uradalom – a nagy panama

A háború előtti években Szemző megszerezte az Élőszigeti uradalmat, amelyet a karlócai szerb patriarchátustól bérelt ki. Az ügylet korrupcióval és kenőpénzekkel valósult meg. A terület több ezer holdnyi ártéri földet, erdőt és legelőt foglalt magában. Szemző hatalmas vállalkozásba kezdett: lecsapolta a mocsarakat, kivágatta az erdőket, és kendert, majd komlót termesztett. Az üzlet bejött – gyorsan meggazdagodott.

Vagyonát gyémántokban tartotta, páncélszekrénye tele volt drágakövekkel. Mindenkin spórolt, aki körülötte élt. Még nővérétől is pénzt kért a vendéglátásért. Ezzel szemben fényűző életet élt, vadászatokat rendezett, ahol vendégeit bőségesen etette-itatta, de szolgáit és hajtóit rendszeresen megverte. A hatalom és az erőszak nála kéz a kézben járt.

A bécsi nyúlkereskedő esete

A hírhedt történet szerint egy bécsi kereskedővel üzletelt, aki a nyúlszállítmányért járó összeg felét visszatartotta. Szemző bosszút állt: Bécsbe hívta a kereskedőt, kastélyában elszállásolta, majd bezáratta. A vendéget addig tartották fogva, amíg alá nem írt egy csekket. A rendőrség tehetetlen volt – Szemző befolyása még ekkor is óriási volt. A történet bejárta a lapokat, de vádat sosem emeltek Szemző ellen.

A háború évei

Az első világháború éveiben Szemző továbbra is úri fényben élt. Miközben az ország éhezett, ő a megszokott angol reggelijét fogyasztotta: bacon and eggs, kávé, briós és borjúszelet. Fehér kesztyűit naponta többször váltotta, mindig hibátlan eleganciával jelent meg. A háború nem változtatta meg: továbbra is üzletelt, spekulált, és nőket tartott maga körül. Különös módon gyűlölte az aranyat, de rajongott a gyémántokért – abból több száz karátnyi tulajdona volt.

Bukás és menekülés

1918-ban, amikor a szerb hadsereg bevonult a Bácskába, a magyar földbirtokosok elmenekültek. Szemző is elhagyta birtokát, de vagyonát biztonságba helyezte: drágakövei már korábban osztrák bankokban voltak. Budapest és Bécs között ingázott, és újra megtalálta a módját, hogy pénzt csináljon – ezúttal valuta-csempészettel. A bankjegyek lebélyegzése idején a magyar és osztrák koronák árfolyamkülönbségén nyert vagyonokat. Amikor a sajtó leleplezte, egyszerűen annyit mondott: „Rágalom.”

A vitriolos támadás

Bécsben újabb botrány robbant ki. Szemző elcsábította egy híres operaénekes feleségét. Felesége, Piroska, féltékenységében vitriollal (tömény kénsav) támadt a riválisára, de az asszony csak megsérült. A történet bejárta az újságokat, Szemző azonban nemcsak hogy nem bánt meg semmit, hanem megverte a kórházban fekvő feleségét, majd elhagyta. A férfi ekkor már teljesen elszakadt a valóságtól: egyszerre élt a bűn és a fényűzés világában.

A két világháború között

A húszas-harmincas években Budapesten és Bécsben mozgott. Az egykori főispán a társasági élet peremére szorult, de pénze, kapcsolatai és különc életmódja miatt mindig akadtak körülötte érdeklődők. Kártyázott, üzletelt, és bosszúkat tervezett. Egyik híres mondása fennmaradt: „A bosszú és a kaviár hidegen jó.” Ez lett életfilozófiája.

A háború után – a fehér kesztyűs aggastyán

A második világháború után, az ötvenes évek elején újra feltűnt Budapesten. A városban sokan csak egy különc öregurat láttak benne, aki vadászszékkel járta a piacot, és japán selyemingben, csokornyakkendőben vásárolta a halat. Senki sem tudta, ki volt valaha. A hatalom és vagyon embere ekkor már magányosan élt Pécelen, régi dicsőségét csak a gyémántok őrizték, amelyeket még mindig magánál tartott egy bársonyzacskóban.

Az utolsó nap

1955 októberében baleset érte: egy autóbuszról leszállva elesett, és több csontja eltört. Az Uzsoki kórházba szállították. Ott, az adatfelvétel során derült ki, hogy a sérült idős férfi nem más, mint Szemző Gyula, a hajdani főispán, Mikszáth Noszty Ferijének élő modellje. Amikor a kérdőíven a foglalkozásához ért, csak ennyit mondott: „Eltartott.”

*

Szemző Gyula életútja a magyar dzsentri világ utolsó, torz tükre. A hatalom, a gőg és a pénz bűvöletében élő ember története, aki mindenkit eszköznek tekintett – és végül senkije sem maradt. A főispán, aki egykor kastélyokban parancsolt, a háborúk és rendszerek viharában magányos öregemberként halt meg. Élete nemcsak botrányok sorozata volt, hanem társadalmi tanulság is: annak a korszaknak a végső ítélete, amelyben a rang többet ért, mint az ember.

-Milán-

Videó és képek: Jelenetek „A Noszty fiú esete Tóth Marival” (1938) c. filmből.