Amíg a világ a helyére billen

Czifrik Katalin

Hogyan élték és élik meg a Hamvas Béla Városi Könyvtár dolgozói a 2015-ös, majd az idei újabb gazdasági megszorításokat, közalkalmazotti státuszuk megszűnését, a járványhelyzet miatti korlátozásokat? Milyen válaszok születtek az intézményben a kollégák elvesztésére, a digitális munkarend és kapcsolattartás kihívásaira, a szinte teljes és folyamatos szakmai, társadalmi átalakulásra? Hogyan képzelik a jövőt? Ilyesmikről beszélgettünk Kovács Mariannával, a HBVK igazgatójával.

– Hat éve vezeted a Hamvas Béla Városi Könyvtárat. Kívülről, látogatóként mozgalmasnak tűnt ez az időszak. Bent hogyan éltétek meg?

– Helyettesként, váratlanul vettem át a könyvtár vezetését 2014-ben és egy évvel később kaptam meg a kinevezésemet. A választás nem volt könnyű, mert akkoriban kezdtem komolyabban belemerülni a mesemondásba. Foglalkoztatott, hogy elvégezzem a néprajzszakot, és elindult egy másik képzés is, ami érdekelt. Nem bántam meg a döntésemet, nagyon szeretem az igazgatói munkámat, és az élet úgy alakult, hogy tovább dolgozhattam azokban a szervezetekben, amelyek nagyon fontosak a számomra. A Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesület elnökeként nagyszerű alelnököket kaptam, a Magyar Olvasástársaság is biztosított arról, hogy kevesebb munkával is szeretnék, ha tovább dolgoznék velük. Folytathattam az országos népmese-konferenciák szervezését, az idén a tizenhatodikon is túl vagyunk.

Az eltelt hat évet nagy sikerek és mély völgyek jellemezték, nehéz döntéseket kellett meghoznom, de soha nem voltam magányos, a kollégáimra mindig számíthattam. Igyekeztem mindent megbeszélni velük, abban hiszek, hogy a célokat legjobb közösen kijelölni. Négy kollégától kellett megválnunk 2015-ben a városi reorganizáció következtében. Közben három kollégám, mivel bizonytalannak érezte az állását, felmondott. Egyik napról a másikra szinte leküzdhetetlen munkaerőhiánnyal néztünk szembe.

Egy könyvtárban töltött hajnali órán döntöttem úgy, hogy kidolgozom az egypontos kölcsönzési rendszert, ami nem csak annyit jelent, hogy egy helyen történik a kölcsönzés és visszavétel, hanem azt is, hogy mindenkinek minden szolgáltatást ismernie kell. Hetek alatt felkészültünk és vizsgáztunk is belőle, mert biztosak akartunk lenni a dolgunkban. Ezekben a hetekben egy napon belül rotációban váltottuk egymást, külön odafigyelve a pihenésre, mivel az új helyzet hatalmas stresszt jelentett számunkra.

Megkezdődött az új kollégák keresése is. Ekkor szembesültünk azzal, hogy milyen kivételesen nagy tudással, magas elvárásokkal rendelkező kollégáink vannak, és, hogy nem adhatjuk alább. Az új munkatársak megtalálása után újból csapattá kellett válnunk. Nehéz, de szép feladat meglátni az új emberekben, mire képesek, és megteremteni számukra ehhez a legjobb feltételeket. Volt néhány kegyes évünk, de mára újra megmozdult minden, és mi megint alkalmazkodunk a változásokhoz.

Az egyik legnagyobb sikerünk a Minősített Könyvtár cím elnyerése volt. A felkészülést 2014-ben kezdtük el, és amikor elkezdődött a már említett átrendeződés, szinte egy emberként mondtuk, hogy nem hagyjuk abba. A feladat fontos és nem csak a munkánkban van kiemelkedő haszna, hanem magunknak is be akartuk bizonyítani, hogy nehéz helyzetben is képesek vagyunk rá.

Volt két nagy hullámvölgyünk, amikor a szakmaiságunk, emberségünk kérdőjeleződött meg. Ezek nagyon nehéz időszakok voltak, a sebek a mai napig megvannak. Igyekszünk tanulni ezekből az esetekből, de nem tudunk másképp dolgozni, mint addig.

Nemcsak a kollektívára vagyunk nagyon büszkék, hanem a helyre is, ahol dolgozunk, amit a magunkénak érzünk. Gyönyörű a könyvtárunk, ezt minden látogatónk mondja. Olyan hely, ahol mindenki jól érzi magát.

– Sikerült megvalósítani a szakmai elképzeléseidet?

– A százhalombattai könyvtár mindig is különlegesnek számított szakmai körökben. Mi voltunk az első Hamvas Béla könyvtár, tőlünk indult el „A népmese napja” mozgalom. Híresek voltunk a jó kollektíváról, az újításokról. Nagyon büszke vagyok, amikor mondják, írják, hogy úgy szeretnének egyszer eljutni hozzánk. Tavaly másodszor adtunk helyszínt az országos népmese-konferenciának, és másodszor volt rekordszámú látogatónk. Azt mondják, Százhalombattára jönni kell, mert jó, nemcsak a szakmai programok miatt, a várost is nagyon szeretik.

Az itteni, közös értékek megmutatása mellett fontos cél volt számomra az is, hogy a város jobban megismerjen bennünket. Két nagy sikerű rendezvényt hoztunk életre: a Battai Könyvünnepet, amely során több száz diákkal olvasunk együtt a főtéren és a játékos borestet, amikor izgalommal, játékkal telik meg a könyvtár. Ezekben a rendezvényekben az a legjobb, hogy új arcok jelennek meg, amely számunkra új lehetőség.

Hasonló célom volt a könyvtárosok megismertetésével is. Kell, hogy a kollégák szerepeljenek a médiában, hogy ne legyenek arctalanok. Nem volt egyszerű, mert a legtöbben szeretnek a háttérben maradni. Mára viszont szinte mindenki biztonságosan nyilatkozik, akár kamera előtt is, és a kollégáimat megismerik az utcán.

– Mit jelent számotokra hogy már nem vagytok közalkalmazottak?

– A közalkalmazotti státusz megszüntetése váratlanul ért bennünket, és azt hiszem, jogosan éreztük, hogy a munkánk megbecsülése helyett újabb pofont kaptunk. Személy szerint értem én, hogy van ebben jó, hiszen például, megszűnik a munkahely védettsége, ha valaki nem jól teljesít, könnyebben megválhatunk tőle. De azt gondolom egy jó vezető elsősorban nem a törvény adta lehetőségekben keresi a megoldást.

Az átalakulás során minden dolgozó kapott egy ajánlatot és nyilatkoznia kellett, hogy továbbra is elfogadja-e a munkáját. Tőlünk senki sem távozott, de tudom, hogy a városban sokan tovább léptek inkább, amin nem csodálkozom. Kevés a fizetésünk, és különleges munkakörülményekhez kell alkalmazkodnunk. Nagy volt a végkielégítés csábítása. Aki eddig is kacérkodott a gondolattal, hogy másban próbálja ki magát, az most könnyebben döntött.

– Hogyan éltétek meg a március óta tartó sajnálatos helyzetet, a kijárási korlátozásokat, a rendezvények elnapolását?

– Szerencsénk volt, mert a szakma elég gyorsan reagált. Iránymutatást kaptunk, hogy a munkánkat hogyan tudjuk gyorsan, jól átszervezni. Rendbe tettük az állományt, sok elmaradt adminisztratív feladatot pótoltunk, amikor pedig áttértünk az otthoni munkavégzésre, ennek a megszervezése is új kihívások, feladatok elé állított minket. Hol a net dobott ki bennünket, hol saját hibából egyedül ültünk egy másik chatszobában, mint a többiek.

Sokat derültünk ezeken a szituációkon, de közben összekapcsoltuk az otthoni és a benti gépeket, így minden adat, munkafolyamat elérhetővé vált. Lassan rádöbbentünk, hogy sokkal többet dolgozunk napi nyolc óránál.

Szokatlan és sokszor szürreális helyzet volt, de megismertünk új informatikai lehetőségeket, megtanultunk kvízeket készíteni, kidolgoztuk a Facebook-kezelési rendszerünket, könyveket szkenneltünk, de közben mélyebben megismertük egymás munkáját is. Az olvasók, a látogatók persze nagyon hiányoztak, és örültünk a jelzéseknek, hogy ez kölcsönös.

Amire nagyon büszkék vagyunk, hogy szabadtéri olvasóudvart alakítottunk ki a könyvtár és a Barátság Kulturális Központnak közös belső udvarán. Megműveltük a földet, növényeket telepítettünk, támogatással sikerült vennünk néhány kerti bútort, dekorációt. Kétszáz virághagymát ültettünk el. Alig várjuk a tavaszt!

– Mostanra kinyithatott a könyvtár, de közben mégis (megint) sok minden változik…

– A visszatérés óta az intézményben nincs helyben használat, és csak online szervezünk programokat. Ez nem pótolhatja a személyes találkozásokat, eszmecseréket, de azzal kellett szembesülnünk, hogy sokan megnézik a közvetítéseket, többen, mintha személyesen kellene eljönniük. Ez jó, ugyanakkor aggódunk: mi történik a közösségekkel és azokkal az emberekkel, akik ilyen alkalmakkor találkozhattak és beszélgethettek egymással?

Az újabb gazdasági megszorítás következtében megszűnt a Városi Archívum történész státusza, egy kollégánktól el kellett búcsúzni. Kértem az önkormányzattól a részleg megtartását, hiszen a felgyűlt várostörténeti anyag méltó a kiemelt gondozásra, és a felhasználók rendelkezésére kell állnia, emellett kértem egy részmunkaidős státusz lehetőségét is, hiszen az anyagok feldolgozása nélkül feledésbe merülhet a múltunk.

Bajnok Tamara, a helyettesem a Könyvtári Intézetben, a Könyvtári Minőségfejlesztési Osztály vezetőjeként folytatja munkáját, ami nagy büszkeség, nem lehet ennek nem örülni. Lassan egy hónapja nem dolgozik a könyvtárunkban, de a minap, amikor szabadságon voltam, felhívott, és azt mondta: „Nyugodt lehetsz, bent voltam, a könyvtárban rend van, a kollégák szépen, mosolygósan, rendesen dolgoznak.” Nem vesztettük el Tamarát, hanem nyertünk egy profi könyvtárhasználót, aki rajtunk tartja a szemeit, és aki nálunk hagyta a szíve egy darabját. Paulusz Katalin az új helyettesem, aki pillanatok alatt, zökkenőmentesen vette át Tamara helyét.

– Milyen terveitek vannak év végéig (azon kívül, hogy legyen vége ennek az évnek) és arra az időszakra, amikor majd megint szabadon lehet rendezvényeket szervezni?

– 2019-ben elindítottuk a tematikus éveinket. A tavalyi évben a férfiolvasókra fektettük a legnagyobb hangsúlyt, a férfiak évét tartottuk – sok rendezvénnyel, médiakampánnyal. Sikeres volt, és idén a nyugdíjasok évére készültünk. Ezt azonban teljes mértékben meghiúsította a vírus. Mára már tudjuk, a feladat nem lehetetlen, csak teljes átgondolást, változtatást igényel. Erre készülünk. Tudjuk, hogy sikerre fogjuk vinni, hiszen ennek a korosztálynak most tényleg nagy szüksége van ránk.

– Van-e olyasmi, ami szerinted véglegesen elmúlt, ami már sosem lesz a régi?

– Nap, mint nap tapasztalom, hogy a félelem, a kétség köztünk jár. Megfontoljuk, hogy elmenjünk-e egy összejövetelre, nagyobb társaságba. Bizonytalanná váltak a fizikai érintések, az ölelés, a puszilkodás, pedig szükségünk lenne rá. Bízom abban, hogy az emberek felismerik a személyes kapcsolatok, a közösségek jelentőségét. Mindaddig, amíg a világ a helyére billen, nekünk könyvtárosként kötelességünk folyamatosan azon dolgozni, hogy ezt az időszakot áthidaljuk. Újító, minőségi szolgáltatásokkal és hatalmas empátiával minden embertársunk iránt.