Az isztambuli magyar kulturális attasé

Balpataki Katalin

Százhalombattán beleszeretett a néptáncba, majd ennek köszönhetően a török kultúrába. Építészmérnökként elsősorban oszmán-kori műemlékekkel foglalkozott, de most az Isztambuli Liszt Intézet kulturális attaséjaként a török-magyar kulturális együttműködések alakításában vesz részt. Életéről, munkájáról Kovács Máté Gergővel beszélgettünk.

– Ön Ercsiből származik, soha nem is élt Százhalombattán, mégis ezer szállal kötődik ide. Mi ennek a története?

– Az én családom Ercsiben él, és én is Ercsiben éltem, ott végeztem el az általános iskolát, de emellett párhuzamosan Százhalombattán a Forrás Néptáncegyüttesben jártam táncolni. A középiskolát Érden, az egyetemet Budapesten végeztem, de mindeközben nem hagytam abba a néptáncot, így rendszeresen jártam Százhalombattára. Egy kis ideig a munkám is a városhoz kötött, hisz grafikusként Százhalombattán a Barátság Kulturális Központban dolgoztam. Részt vettem az intézmény arculattervezésében, a kulturális központ ma is használatban lévő logójának tervezésében. Munkámon túl, a néptánc révén gyakorlatilag a szabadidőm nagy részét Battán töltöttem. Úgyhogy elmondhatom, hogy sok szállal kötődöm Százhalombattához.

A fellépések, a turnék és a Summerfesten való aktív közreműködésem során olyan kulturális szervezői tapasztalatokra tettem szert, ami szerintem elengedhetetlen volt a mostani munkámhoz szükséges gyakorlat megszerzéséhez.

– A Forrás Néptáncegyüttes egyik törökországi fellépéséhez kötődik a török kultúrához kötődő érdeklődése is, ami nagyon meghatározta pályafutását.

– Középiskolás voltam, amikor meghívták a Forrást egy törökországi fesztiválra. A Török Köztársaság alapítója, Musztafa Kemál Atatürk április 23-át a gyermekeknek adta, így ez a nap az idén százéves évfordulóját ünneplő Török Köztársaság kulturális életében fontos szereppel bír. Én is egy ilyen alkalommal jártam először az országban, amely esemény nagy hatással volt rám. Ekkor kezdtem érdeklődni a törökországi kultúra, építészet iránt.

Nagyon szimpatikusnak találtam a török embereket, lenyűgözött a vendégszeretetük. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem építészmérnöki karán tanultam, de mellette elvégeztem az ELTE Keleti nyelvek és kultúrák török szakirányának alapképzését, ahol nyelvet, történelmet is tanultam. Ezt követően az építészmérnöki karon műemlékvédelmi szakmérnöki képzésen is részt vettem, de sok esetben dolgozhattam oszmán épületek kutatásán.

Szerencsére mind a magyar, mind a török kormány kiemelt figyelmet fordít a még meglévő, oszmán kori építmények karbantartására, felújítására, hasznosítására. Ennek az egyik legkiemelkedőbb példája Gül Baba budai türbéjének és környezetének komplex felújítása, amely folyamatnak én is részese lehettem.

– A Százhalombattán is kikötött rekonstruált római kori hajó magyarországi útjának koordinálásában is részt vett. Hogy csöppent ebbe a projektbe?

– Miután a Műegyetemet felkereste az ausztriai, kremsi Danube University egy formálódó, EU-s Interreg-projekt ötletével, az Építészettörténeti és Műemléki Tanszéken oktató egykori tanárom, Dr. Vukoszávlyev Zorán hívott meg a projektbe. Az Élő Dunai Limes, vagyis Living Danube Limes egy nagyon érdekes, és komplex Európai Uniós, Duna Transznacionális Program keretében formálódó projekt volt. Az volt a célja, hogy láthatóvá, érzékelhetővé, kézzelfoghatóvá tegye a római örökséget, az egykori római határvédő-rendszer, a dunai limes mentén álló történeti helyszíneket. Ezen túlmenően, a programban résztvevő mintegy 10 ország intézményeivel együtt arra a kérdésre is kerestük a választ, hogy miként lehet ezt az örökséget releváns tényezővé tenni a kortárs településfejlesztésben, hogy lehet kihasználni a Duna összekapcsoló erejét.

A németországi Friedrich Alexander Egyetem régészei szakemberek segítségével rekonstruáltak egy IV. századi, 18 méter hosszú, 25 fős őrhajót. Ez a hajó indult el 2022. július 16-án Ingolstadtból és október végén ért a Fekete-tengeri Duna-deltához. A hajó legénységét úgy toborozták, hogy bárki csatlakozhatott ehhez a kalandos úthoz, a nemzetközi csapat pedig kéthetente cserélődött.

A hajó számos Duna-menti, egykori római múlttal rendelkező településen megállt. Magyarországon először 2022. augusztus 10-én kötött ki Esztergomban, és augusztus 31-én hagyta el országunkat. Mindenütt nagy lelkesedéssel fogadták a lakosok, az egyes települések vezetői, múzeumok, civil szervezetek képviselői.

A legénység elmondta nekünk, hogy igazán büszkék lehetünk mi, magyarok magunkra, ugyanis kiemelkedő volt nemzetközi viszonylatban is, ahogy Magyarországon fogadták a hajót és legénységét. Evezős klubok csatlakoztak a hajóhoz és szinte mindenhol külön programot szerveztek a kikötés eseményére. A magyarországi pilot site, vagyis kiemelt helyszín Százhalombattán volt, ahol fesztivált is szerveztünk a kikötés örömére. Ebben nagy segítségünkre volt Százhalombatta Város Önkormányzata, amiért külön köszönet illeti Török Sándor alpolgármester urat, illetve lelkes százhalombattai lakosok – itt Nyírő László nevét kell kiemelni-, valamint a „Matrica” Múzeum munkatársai, és a Batta Balett Art csoportja, sőt, a legénység meghívást kapott Szigetvári József fesztiváligazgató úr jóvoltából a Summerfest felvonulásába. Úgyhogy óriási élménnyel gazdagodtak az idelátogatók. A projektnek köszönhetően talajradaros felmérés is készült a Matrica tábor területén, ahol ennek köszönhetően megtalálták az egykori tábor régészeti kutatások által is azonosított kontúrját, de számos új épület, például egy magtár alapját is azonosították a táboron belül.

Én a hajó földi kiszolgáló személyzetének voltam a tagja, nem sokat eveztem, hanem szárazföldön cikáztam egy-egy település közt, hogy a Kulturális Örökség Menedzserek Egyesülete és a Spatialist Kft. kollégáival együtt, műegyetemi színekben koordináljam az utat. Nagyon nagy élmény volt és nagyon büszke voltam Százhalombatta rendkívül színvonalas fogadására.

Egyébként a hajó újra útra kel majd és hosszabb időt fog eltölteni egy-egy országban. A magyarországi Duna-szakaszon 2025-ben lesz újra látható.

– Doktorijának témája a magyar-török építészeti kapcsolatok volt. A műemlékvédelem nemzetközi szabályozás alatt áll, ennek ellenére lát különbséget a hazai és török műemlékvédelem között?

– Törökország és Magyarország helyzete merőben más – mind méretében, mind történetében. Az Anatóliai-félszigeten találhatók az emberiség legrégebbi települései közt számosnak a nyomai: érdemes Çatal Höyük, vagy Çayönü Tepesire gondolni. De ezt követően is, az antik építészet, a bizánci kultúra, majd a szeldzsuk és az oszmán-kori műemlékek széles spektruma található meg itt, tehát több száz, vagy ezer éves épületek vannak viszonylag jó állapotban. Gondoljunk csak a Hagia Sophiára Isztambulban, amely több mint ezerötszáz éve áll viszonylag sértetlenül. Ezen épületek nagy részét megkímélték a történelem viharos évszázadai.

Magyarország területéről mindez nem mindig mondható el, a Kárpát-medence műemlékei sokszor dúló háborúk, vagy épp az időjárás pusztító elemeinek estek áldozatául. Tehát más a kiindulási pont. Így mindkét országban láthatunk büszkeségre okot adó munkát és kevésbé jól sikerülteket. Amit azonban jó látni, és véleményem szerint nagyon előremutató, hogy sok esetben megindult a párbeszéd a két ország szakemberei közt a tapasztalatcsere irányába, és közös történeti örökségünk védelme felé. A korábban említett, Gül baba türbéjén végzett munkák ezen folyamat kiemelkedően jól sikerült példája, amelyet remélem további hasonló együttműködés követ.

– Október közepe óta az Isztambuli Liszt Intézet Magyar Kulturális Központ kulturális attaséja. Mi a feladata, hogy érzi magát, nem hiányzik a néptánc?

– Nagy váltás volt ez az életemben. Még szoknom kell, hisz Isztambul méretében, lakosságszámában is nagyobb – mint akár Magyarország egésze, így elképesztő a tömeg és az impulzus az egész városban, de nagyon élvezem. Kulturális értelemben lenyűgöző a város, és megtisztelő itt Magyarországot képviselni, a magyar kultúrát népszerűsíteni.

Ráadásul egy óriási munkába csöppentem, hisz a két ország száz évvel ezelőtt írta alá azt a barátsági szerződést, amelynek évfordulóján, december 18-án egy magyar-török, mindkét országban zajló kulturális évad kezdődik. Ennek keretében a jövő év során számos nagyszabású, magyar kulturális program fog megvalósulni Törökországban: kiállítások, koncertek, színházi események. Ebben a folyamatban vehetek részt. Természetesen a rendszeres néptánc hiányzik, így remélem, hogy idővel találok olyan közösséget, ahol folytathatom – illetve remélem, hogy az Intézetben is szervezhetünk ilyen típusú programokat.

– Rövidesen karácsony, december 18-án elkezdődött a magyar-török kulturális évad. Marad ideje ünnepelni a családjával ­tölteni a karácsonyt és az év végét?

– Valóban, az évad megnyitóünnepsége december 18-án lesz Budapesten. Én ezen időszakban is Törökországban leszek, és az itteni feladatokat végzem. De természetesen karácsonykor hazautazom, hogy az ünnepeket családommal tölthessem. Ezt követően, januárban újból indul a munka.