Azok a dunafüredi ´50-es évek

Emlékek, történetek – II. rész

Szegedinácz Anna

Boldog gyermekkor. Csatangolások a Dunán a Barához, később Füredre is. Régi emlékek. Juhász Attila első osztályos volt akkor, amikor én harmadikos. Mivel alsóban összevont osztályokba jártunk a helyszűke miatt és délután, így egy tanító nénink volt, Surányi Dánielné, akit szelíd természete miatt nagyon kedveltünk. Attilát interjúvoltam meg, és kértem, meséljen nekünk a régi, gyermekkori emlékeiről, amely azonban egyben kicsit Füred története is.

– Arról is szívesen beszélek, hogyan épült fel Dunafüred. A parcellázások után még nagyon kevés épület volt, még veekend házakból is.
A II. világháború után, amikor kezdett lélegzetvételhez jutni az ország, kezdtek lejönni a Pestiek és kezdtek építkezni. Lényeges kérdés volt, hogyan szerezzék be az építőanyagot. Tüzép nem volt Battán, csak Nagyérd vasútállomáson. Itt Battán két fuvaros: Bauer Pista bácsi a feleségével, Manci nénivel és Marinov Iván bácsi az érdi Tüzépről hordták át az építőanyagot: meszet, cementet, tüzeléshez pedig a szenet. Az építőanyag nagy részét helyben állították elő az építkezők.

Miután megvették a telket, amin semmi sem volt, először a szabadtéri WC-t készítették el házilag. A telkeken nem volt víz, a második feladat a kútásás vagy kútfúrás volt. Két kútkészítő: Dubecz Sándor bácsi – ő kutat ásott és Szél Pali bácsi, aki kutat fúrt. Sándor bácsinak az udvarán készültek a kútgyűrűk egy sablon segítségével, Pali bácsi áteresz gyűrűket használt a kút béleléséhez.

Amikor Szél Pali bácsi Füredre került a két mester ugratta is egymást. „Amit készítesz az nem is kút, csak egy lyuk!” – mondta Sándor bácsi. „Ha nem vigyázol, olyan ferde kutat ásol, hogy kiömlik belőle a víz!” – válaszolt Pali bácsi.

A kútásók tudták, hogy négy méter agyag után jön a sóder, ami kb. ugyanolyan mély volt és azután a Duna medrének alja, a kék agyag. Odáig kellett lefúrni. Kútfúrásnál a beomló sódert kellett megfogni, kizárni, amikor a fél méter széles üregbe beletették a béléscsövet. Mindezt onnan tudom, hogy amikor nálam a kutat fúrtuk majdnem egy lapos konténer sódert kivettünk belőle, amiből járólapokat készítettem. Szél Pali bácsi már elég idős volt, nyolcvan fölött lehetett. A kútfúrásnál az öreg vezényelt. A 70 éves körüli szomszédunk, aki szintén segített, azt mondta nekem:
– Könnyű neked, ilyen fiatalemberrel fúrod a kutat!
– Miért vagyok én fiatal? – kérdezte az öreg. Te hány éves vagy?
– 72 – mondta Jenő bácsi.
– Akkor te mész gyufáért!

Amikor Dunafüreden megvették a telkeket, akkor kezdtek el gyümölcsfákat ültetni, kertészkedni. Akkor már locsolni is tudtak, mert Szél Pali bácsival kutat fúrattak. 350 mm-es volt a cső, amelyhez fél méteres furatra volt szükség. Abba tették a kút béléscsövét. A csőben viszont egy vödör nem tudott volna megfordulni. Ezért Pali bácsi szelepes vödröket hozott hozzá. Henger alakú bádogvödör volt, körbe acél abronccsal, oldalain függőlegesen lapos vagy rúd alakú acéllal megerősítve. A vödör alján gumizárású szelep volt. Amikor leengedték a vízbe, a szelep kinyílt, a vödör megtelt vízzel. Amikor húzták fel a tele vödröt a szelep lezárt. Drót vagy kenderkötéllel húzták fel a vizet.

Később már lehetett szivattyúkat venni. A kéthengeres, kétdugattyús Norton szivattyúkat használták. Nagyon nem szerettük, mert a gyerekeket fogták be ennek a hajtására. Próbáltak slaggal locsolni, ami nem lett volna túlzottan nagy baj, de volt, aki messzire akart spriccelni, mert rövid volt a slag és ettől a gyereknek dülledt ki a szeme, annyira nehéz volt pumpálni. Amikor már lett villany jöttek a villanyszivattyúk.

Amikor megvolt ez a szükséges „műtárgy”, lehetett csak folytatni a munkát. Az alaphoz beton kellett, a cementet elhozta a fuvaros. Sódert úgy lehetett szerezni, hogy alacsony vízállás idején a Duna partról kitermelték. Apám megengedte és meg is mutatta a helyet, ahol kitermelhették. Nem a gát mellől, hanem közelebb a mederhez, a Kácsás-szigetnél és lejjebb a Római tábor melletti partszakaszon a Kliszánál. Ilyenkor a két konkurens fuvaros összefogott és összedolgoztak. A vizes sóder nagyon nehéz volt, ezért először megrakták a kocsikat, majd a négy lovat az egyik kocsi elé kötötték, majd a másik elé és így húzták ki a partról. Túlzottan sok sódert nem lehetett lovas kocsival elvinni. A part persze nem aszfaltos, hanem hepe-hupás volt, a négy ló is majd megszakadt, mire kihúzták a kocsikat. A következő magasabb vízállás vagy ár pillanatok alatt betemette ezeket a nem túl nagy gödröket. Amikor megvolt a sóder és a cement, elkészítették az alapot.

A következő feladat a fal építése volt. Abban az időben a battai téglagyárban kisméretű téglát, válaszfaltéglát és cserepet is gyártottak. A válaszfal téglából sok kettétörött. Ebből a téglából – amit kevés pénzért vásárolhattak meg és a fuvarosok olcsón elhozták – épült több veekend ház és melléképület Füreden. A téglákat lapjával rakták a nem túl széles falakba.
Az alapozással egyidőben kiásták a meszesgödröt, abból lehetett kitermelni a falazó anyag agyagját. Füreden a talaj szerkezete többrétegű: legfelül van egy viszonylag vékony humuszréteg kb. 1 m. Alatta kb. 4 m agyag, az agyag alatt szintén kb. 4 m sóder és alatta a Duna talapzatának kékagyag rétege.
A következő feladat a meszesgödör elkészítésekor külön tették félre a humuszt és külön az agyagot.

A mészoltó medence nem volt túl mély, hanem lapos, deszkával volt körbe kerítve. A mészoltó medencébe került az oltatlan mész, amit vízzel megoltottak. Az oltott meszet beleengedték a meszes gödörbe. Mészoltás után az agyagot a kiüresedett mészoltó medencébe lapátolták, megöntözték vízzel. Akkor jöhettek a gyerekek. Az volt a dolgunk, hogy ezt az agyagot simára tapossuk. Amikor rendesen megdolgoztuk, malterkeverő kanállal szépen elkeverték, elsimították. Ez lett a falazó anyag. A sárba rakták lapjával a válaszfaltéglákat. Ha elfogyott az agyag, mert nem volt túl nagy a meszesgödör, akkor megint jöttek a gyerekek egy kis kézikocsival. Futás fel a cigány-kanyarba, ahol a líceum bokrok mellett be lehetett menni és kicsit beljebb lehetett agyagot bányászni. A „bányát” a líceum bokrok takarták az útról. A kocsink nem volt túl nagy, amikor megraktuk hárman-öten hazahúztuk.

A következő építőanyag, ami kellett az építkezéshez és a könnyen beszerezhető, a homok. Na gyerekek, irány a homokbánya. Ez tiszta, azonnal felhasználható homok volt.
Hát így épültek a környékünkön a füredi házak.

– Kaptatok valamit a felnőttektől ezért a segítségért?

– Nem. Örömmel csináltuk. Nem igazán munka volt. Nem mindenkinek mentünk segíteni csak a környékbelieknek, akiket ismertünk. Amikor a Pestről jövők kezdtek építkezni és megismertek bennünket, akkor nekik is segítettünk. Szomszédjaink a Lőkösék is így építkeztek és még jónéhányan mások is. Nem voltak akkor az emberek nagypénzűek.

A tetőhöz a faanyagot akácfából, esetleg fenyő gömbfából faragták ki, majd alá tették szigetelésnek a nádat és bevakolták. Ácsok Battán a Bognár Pista és Bognár Józsi bácsi voltak. Ők tették rá az épületekre a tetőt. Volt még egy érdekessége a füredi veekend házaknak, nem volt kéményük. Pontosabban volt, de csak a tetőig építették meg. Ha mégis szükségessé vált, akkor elhúztak 1-2 cserepet, eternit csövet helyeztek a kéménybe és körbe tapasztották. Talán az adózás miatt kényszerültek erre vagy építési szabályzat miatt.

Később, amikor elkezdődött a víz bevezetése, a vízzel együtt a problémák is jöttek. Amikor Füredre bevezették a vizet és locsolásra is használták már, megjelent a pincékben a talajvíz. Nem volt szennyvíz elvezető csatorna, bejött a víz a területre, de az agyag réteg nem engedte elszivárogni.
A gátőrházban volt egy szenespince, amibe apám 1956-ban levezényelt bennünket, amikor a budapesti harcok idején hallottuk a lövedékek, robbanások hangját. Akkor még száraz volt a pince.

A mi gátőrházunk kisméretű téglából volt megépítve, 38-as fala volt. Biztosan szakemberek készítették, nem „házilag” épült. Masszívra készült, ha bejönne a területre az ár, akkor is megmaradjon, de szerencsére ez nem történt meg.

*

Érdekes volt a füredi ellátás és gazdálkodás. Iparos nem volt. Fodrászunk a Puppán bácsi volt Mivel még villany se volt, kézi hajnyíróval vágta le a hajunkat. Volt egy varrónő a Sóderos úton, akihez édesanyám is járt. Pestről járt ki a nyaralójukba, amikor már jó volt az idő. A falusiaknak is varrt. Foglalkozott harisnya szemfelszedéssel is. Még mézet is árult.

Sok volt a szántó akkor még. Öreg András Józsi bácsinak a tanyájától egészen a mai Csónakázó tóig – a Vasút utca és a gát között – művelt szántója volt. A fiának fiatalabb András Józsefnek pedig a Bara torkolatánál volt a tanyája. Szántó és rét volt a Fogoly utca fölötti rész. Ott volt a falutól legtávolabbi legelő és gémes kút. Aki állatot tartott azok próbálták saját maguk előállítani a takarmányt, legalább a kukoricát. Sokan kaszálták bérben a gátat. Tavasszal, akik kaszálót igényeltek, azoknak kijelölték azt a gátszakaszt és azon gyűjtötték be az állatoknak szükséges szénát.
Volt Füreden sofőr, Lőkős Pista bácsi és Szabó Lajos bácsi. (Manya tanító néninek az apósa). A SZÖVAUT-nál dolgoztak mindketten. Talán az Imre Imre és Dénes bácsi foglalkoztak még iparral. A Kulcsár Józsi bácsi kőműves volt. Molnár Nándor bácsi pék volt, Érdre járt dolgozni. Puppán bácsi volt a hajókikötő kapitánya.

*

Sokan jártak ki pestiek tavasztól-őszig és nyaralni. Volt egy ügyvéd, Pluhár bácsi, aki az ittenieknek is praktizált. Ő készítette rólam azt a képet a hajóállomáson, ahol egyedül állok. Nem csak nyaralni jöttek. Sokan kerültek az 50-es években politikai okok miatt vidékre. Nálunk nagy találkozóhely volt. A Horthy hadseregben volt apám katona, nem volt ellensége direktben a rendszernek, de nem is szerette. Ezek az emberek ismerték egymást, tudtak egymásról és hozzánk jártak beszélgetni. A nagy fekete autó egyszer állt meg előttünk. H. Kálmán bácsi, aki Szegeden volt hadbíró éppen nálunk volt, amikor eljöttek érte és elvitték. Soha többet nem láttuk.

Kézdy Gyula bácsi középiskolai tanár volt. Alpári Imre bácsi pedig egyetemi tanár, Baranyi Tibor főispán volt korábban. Nem voltak hívei a Rákosi rendszernek. Tudatták is ezt velük, mert nem kaptak állást. Sokszor az egyetlen bevételük az apám által a Vizügy-nél kapott alkalmi munkából volt. Volt egy nagyobb lakásuk, amit társbérletté alakítottak és nekik csak egy kicsi szobát hagytak meg benne. Volt közöttük olyan, akinek a holmiját apám a padláson tárolta. Ezek között volt egy nagy kép, ami nem fért el máshol. Rendszeresen bekopogtak hozzánk, amikor kijöttek Füredre, vagy hosszabb ideig itt voltak, vagy mentek vissza Budapestre. Nem kerülték el a gátőrházat sosem. Bejöttek egy-két szóra, egy-egy óra beszélgetésre.

Én akkor még az „őszinte koromban” voltam. Ha láttam, hogy jön hozzánk valaki vendég, azonnal rohantam a konyhába. A konyha asztal mellett volt két kényelmes fonott karosszék. Nehogy beleüljön az enyémbe valaki, gyorsan beleültem a székembe. Összeszedtem a lábam és hallgattam a beszélgetésüket. Igazán nem nagyon értettem miről szólt, talán politikáról folyt az eszmecsere. Nem nagyon dicsérték az akkori vezetést, az akkori rendszert.

Ezek a látogatók feleségestől, majd később a gyerekekkel, már „megnőtt” gyerekekkel is jöttek. Az idősebb nővérem 12 évvel idősebb volt nálam, már nagylány volt. A „gyerekek” egyetemisták voltak, hozzánk jártak udvarolni.

*

Kezdetben csak nálunk volt villany a környéken. 1956-ban a forradalom idején, amikor Nagy Imre beszélt, apám kitette a rádiót az ablakba. Felerősítette a hangot és abból a rádióból lehetett hallgatni Nagy Imre beszédét.

A Kliszán – a Római tábor mellett – volt a II. világháborúban az oroszok átkelése. Rengeteg nyoma volt még az én gyermekkoromban is. A Kiserdőben látszottak még a lövészárkok nyomai. Az is, hol voltak a géppuska fészkek. A lehető legkönnyebb volt Füreden lőszert szerezni, ami elmondható egész Battára is. Egyszer a templom mögötti löszfalban – az iskolánál leomlott a fal – egy aknavető gránátnak a szárnya lógott ki. Belevágódott a földbe és nem robbant fel. Füreden, ha lőszert akartál szerezni csak kicsit le kellett nézni a földre. Egyszer nálunk a baromfiudvarban valami fényes látszott ki a talajból. Nézegettem, aztán kikapartam. Egy sapkára való GPS lőszert szedtem ki a földből, egyetlen helyről. Sokat lehetett találni a Kácsás-sziget körül, Dunafüred alsó felén. Kácsás-sziget alatt találtak egy elsüllyedt hajót is. Találtak ároktisztítás közben a kubikosok kézigránátot. Apámhoz vitték.
– Ez egy vécsey kézigránát – mondta apám. – Nem kell tőle megijedni, mert nincs benne gyutacs.

Elég viseltes állapotban volt már akkor. Nem tulajdonított neki nagyobb jelentőséget valahova félretette. Mi gyerekek persze megtaláltuk és elvittük a Bara holtága mellé. Száraz füvet tettünk rá, és tőle távolabb gyújtottuk meg a tüzet. Mi pedig bebújtunk a Holtág medrébe és messziről figyeltük a fejleményeket. A gránát csak pukkant egyet és nagy füstöt fújva kiégett.
A Homok-bányánál viszont három iskolatársunknak nem volt szerencséje. A felrobbant gránáttól, amit találtak és ott próbáltak szétszedni, a két idősebb Malomsoki testvér és Borda Jani meghaltak. Tolnai Tibi, aki osztálytársam volt, bár súlyosan megsebesült, de életben maradt.
Később talán a ’70-’80-as években fémkeresőkkel végig pásztázták az óvárosi Duna partot is, még maradék lőszerek után kutatva.

*

A mi gyermekkorunk mozgalmas és szép volt. Abban az időben a falusi parasztembereknek a Kliszán is voltak kertészetei. A Kliszán nagyon sok hagymát is termeltek. Erről szól a nóta, hogy „Haragszanak a Battai gazdák, mert ellopták az Ercsiek a hagymát”. Volt, aki a Duna vizét használta locsolásra, Szegedi András bácsi pedig a földjén két nagy medret ásott, abba vezette a forrás vizét és az állott vízzel locsolta a növényeit. Toskov Miklós bácsinak a falu felől a Bara mellett volt kertészete.

A szomszédunkban Gyura bácsi kertészete volt és nem tiltottak ki bennünket belőle, igaz kárt se tettünk benne soha. Bármikor bemehettünk. Tízóraira, uzsonnára kaptunk egy szép nagy karéj zsíroskenyeret és a kertből, a nekünk tetsző legszebb paprikát, paradicsomot letörhettük. Megtöröltük a gatyánkba, vagy vízzel megmostuk és ettük a kenyérrel. El voltunk látva vitaminnal, zöldségekkel, gyümölccsel.

Megfigyeltük hogyan termel Gyura bácsi. Akkor láttam először, hogyan készítik elő a zöldségeket a piacra. Sárgarépát, zöldséget, uborkát, paprikát, paradicsomot, káposztát, karfiolt, karalábét, mindent, amit megtermeltek.
Gyura bácsi árasztásos öntözéssel öntözte a kertet. Asszonyok segédkeztek nála. Állandóan folyt a víz a kertjük végében. Az asszonyok ott mosták meg a piacra szánt árut. Minden zöldség friss volt, ropogós és tiszta. A piac szombaton volt, Érden. Visszafelé dinnyeszezonban mindig hoztak nekünk görögdinnyét.

Nagyon tetszett nekem Gyura bácsi melegháza. Tipikus bolgár melegház volt, nem láttam olyat azóta sem. Az egyik végében volt a kazán, ahol tüzeltek. A füstöt alagúton vitték a földben, megfelelően lehűtve, hogy ne legyen túl forró. Az alagút sárból készült és körbe futott a melegház oldalán. A másik végén volt a kémény. A meleg füst fűtötte az építményt. A palántához a magokat az alagút tetejére és mellé vetették. Az épület üveggel volt befedve. Érte a nap és szellőztették is, ha kellett. A palánták így gyorsan és szépen fejlődtek. Tavasszal ültették őket ki szabadföldbe.

*

Apám ugyan műszaki katona volt, de kézműves dolgokban nem sok mindent tanulhattam tőle. Úgy szedtem össze a tudnivalókat a szomszédoktól, Lőkös Pista bácsitól, a kovácsoktól, traktorosoktól.
Kovács a faluban volt, Johanidesz Jani bácsi. A Pannónia pusztán is működött egy kovács, nem emlékszem, hogy hívták. Puppán bácsi után Poszpisek Pista bácsi lett a fodrászunk. Amíg várni kellett a sorunkra engem mindig beevett a fene a kovácsműhelybe. Volt, amikor a mester megengedte, hogy én tapossam a nagy bőr fújtatót.

Lőkös Pista bácsi gépkocsivezető volt. Tőle nagyon sokat tanultam. Mindig hazajött a teherautóval és nagy örömünkre megengedte, hogy körbe mászkáljuk, körbe járjuk. Ő lett Füred mentőse. Ha valamelyikünknek baja volt, amikor reggel dolgozni ment elvitt bennünket. Édesanyámat és engem egyszer a János kórházba szállított be.

*

Nálunk volt egyedül telefon Füreden. Nálunk volt a segélykérő hely. Szolgálati telefonunk volt, nem lehetett akárkit felhívni. LB helyi telepes, két száraz telep volt a telefonon és indukciós csengető kar, azzal lehetett csengetni. A központ vagy a budapesti Rákóczi úton vagy a Kvassay zsilipnél lehetett.

Két vezeték jött le egészen a Sina-telepig – az ercsi gátőrházig. Érdnek két hosszú csengetés volt a jele, a központnak egy hosszú, Dunafürednek két rövid, Ercsinek egy rövid. Így lehetett telefonálni a gátőrházak és a központ között. Nem volt még köz (közösségi) telefon. Battán talán csak a faluban a postán volt. Füreden, ha valakinek valami baja volt hozzánk jött el. Úgy ment a segélykérés, hogy Érden volt a gátőrházban vezetékes (polgári) telefon is. Át- telefonáltunk Érdre, ha orvos, vagy mentő kellett. Az ottani gátőr telefonált utána oda, ahová kellett.

Később, amikor megszűnt a SZÖVAUT, vagy idősebb lett Lőkös bácsi és Battán megépült a városi mentőállomás, ő lett a mentős gépkocsivezetők főnöke. Így lett a füredi exmentősből a mentősök vezetője.
(1968-ban a DKV tűz idején a finomító autóival vitték a megégett sebesülteket Érdre és Budapestre. Amikor ez a nagy baj megtörtént, a lakótelepen – a mai Príma helyén – és a DKV üzem mellett is lett mentőállomás.)

*

Ahol még a műszaki tudásomat gyarapítottam az a falusi kovácsműhely volt, Johanidesz Jani bácsinál.
A téglagyárból szereztünk transzmissziós kerekeket. A gyártósoron gumi szalagon vitték a téglát és alatta voltak a kerekek. Egy idő után elkoptak és amikor már nagyon lötyögtek, megkaphattuk. (Ugyanúgy ott kaptunk feldolgozott puha, vizes agyagot technika órákra. Bárdy Sanyival, Klimsa Artúrral mentünk érte. Azzal korongoztunk, agyagoztunk.)

A transzmissziós kerekekből kis kocsit csináltunk. Egy palló darabot levágtunk, elejére, végére egy-egy tengelyre 2-2- kereket tettünk. A tengelyeket mindig Jani bácsi készítette el. De hogy ne higgyük az élet annyira könnyű, hogy ne essen le a kerék nekünk kellett a lyukat kifúrni. Ahhoz, hogy a tengely megálljon a pallódarabon, nekünk kellet odaszögelni. Otthon nem voltak ehhez megfelelő eszközök. Lőkös Pista bácsitól és Gyura bácsitól kaptunk kölcsön amerikánert, kézi fúrógépet. Durván 15-20 mm átmérőjű volt a tengely, elég erős. Mire kifúrtuk a lyukakat, megtanultuk hogyan kell nem beletörni a fúrót az acélba.

*

Aminek örülök és hálás vagyok érte, hogy néha Pestről hajóval jöhettem haza. Nem lehetett elmozdítani a gépház mellől. A lapátkerekes gőzhajók hatalmas hajtókarja ahogy hajtotta körbe a lendkereket és a lendkerekeken rajta voltak a lapátkerekek, hihetetlenül élvezetes élmény volt látni. Ahogy dolgozott a gőzgép csak ámultam és bámultam. Gyönyörű szép gép volt, rendesen lefestve, karban tartva, staufer zsírozók rajta. Mindent lehetett látni, mi hogyan működik, hogy kap olajat a csapágy. Az ember megfigyelte és el tudta lesni a gép csodás működését. Ha volt kitől kérdezni, még szívesen el is mondták.

Volt még egy fontos tanulóhelyem, a Hoffer traktorok. Érden volt a gépállomás. Onnan kölcsönözték vagy delegálták, vagy küldték nem tudom. Azt sem tudom, milyen szervezetben működtek.
Nem túl messze tőlünk két traktoros is lakott Füreden. Hazajöttek a traktorokkal és az öreg András Józsi bácsi tanyája melletti réten tárolták azokat. Onnan volt az indulás, ha nem túl messzire mentek. Nekem mindig ott kellett lennem, ha indították, karbantartották. Amikor már annyira megnőttem, hogy a kuplungot ki tudtam nyomni, a sebességváltót meg a kormányt el tudtam fordítani, egyszer-kétszer megengedték, hogy a felügyeletükkel elindítsam. Mögém álltak, vagy mellém ültek.

Amikor az általános iskolából a tanítás után kijöttem a falu végén, a foci pálya sarkánál megálltam és hallgatóztam. Még nem volt ipari zaj és gépkocsi forgalom. Hallgatóztam, hol szánt a traktor. Ha valahol lent a Gyüre tanya alatt vagy nem túl messze, akkor fogtam a táskám és futás a traktorhoz. Örömmel vette a vezetője az érkezésemet. Akkor ő lefekhetett pihenni vagy elmehetett a „büfébe”, én meg szántottam helyette estig, anyám nagy örömére, mert az iskolai ruhában ültem a traktorra. Tudták hol vagyok, nem idegeskedtek miattam, nem féltettek. Ha nem mentem haza, annak oka lehetett, vagy csavarogtunk. Ilyen is volt. De én nagy valószínűséggel a traktoroknál kötöttem ki.