Egy lokálpatrióta emlékei XXVI.

Beszélgetés Németh Istvánnal

Egy lokálpatrióta emlékei XXV.

Más megközelítésben egy ünneplő közösségben éreztem magam, ahol a világ legtermészetesebb módján esszük a legfinomabb falatokat és isszuk a világ legjobb borait, Kaló Imrétől pedig halljuk – ő folyamatosan bizonyítja –, hogy a világ legjobb helyén élünk. Adjunk hálát a Mindenhatónak, hogy ide vezérelt bennünket. Nem csak azokat láttam, akik az asztalnál ültek, de régi ismert és ismeretlen ősöket, akiknek köszönhetjük, hogy ma itt lehetünk. Akkor a közösségi ház fényes lovagteremmé vált előttem és a két ifjú felszolgálót mindenre kész apródként láttam. Varázslat volt az egész, hogy a bornak is része volt ebben bizonyosan, mégsem részegített, tompított, de mindnyájunkat felemelt és jóvá tett a bor.

A borok felszolgálása közben pedig máshol alig hallható örök bölcsességeket kaptunk Imrétől. Bizonyosságot nyerhettünk, hogy nem hiába vagyunk a világon, és magyar mivoltunk igenis képes a világot a jó befogadására alkalmassá tenni. De csak akkor, ha a „Létező Legnagyobb Igazságot” képviseljük. Sajnálom, hogy Illéssy Mátyás atya csak a borkóstoló végére ért oda. József atyát is hívtam, de akkor nem jött el közénk.

Talán az sem érdektelen, hogy milyen borokat ittunk. Kaló Imre a borairól és készítésük módjáról is lebilincselően beszélt. Nála 24 fajta szőlő áll művelés alatt. Ebből adódik, hogy pincéjében 160 tétel bor lelhető fel. A szellemiségéből következően nem siet a borok értékesítésével. Nála a borok sokáig élnek. Azt mondja, a jól gondozott borai 30 évet is megélnek és élvezhetőségük még nem csökkent. A borok kóstolásának alapvető sorrendje van, nem nála, de minden borkóstolóra alkalmazva. A száraz fehér borral kell kezdeni és folytatódik a roséval. Majd a száraz vörös borok következnek, és a végén kerülhet sor, ha van édes fehér, netán van a palettán a vörös édes bor. Mi kezdtünk egy Olaszrizlinggel, majd folytattuk Rizlingszilvánival, ami a Rajnai Rizling és a Zöldszilváni fajták keresztezéséből Németországban lett nemesítve. Ott a legnagyobb terméshozamra törekedtek, Imrénél viszont nagy terméskorlátozással terem és egy alap borát képezi pincészetének.

Következett a Szürkebarát, ami tőkénként 20 dkg-ra korlátozva terem, a mustfoka pedig szüreteléskor 25 fok. A kóstolásban következett a 6 éves Cabernet Frankból készült Rosé, ami kuriózumnak számít, mert a rosé borok általában úgy készülnek, hogy egy év alatt fusson ki a tétel, mert olyan gyorsan elveszítheti az élvezhetőségét. Ez a 6 éves pedig, üde friss volt, csak a zamatai váltak mélyebbé és határozottabbá. Megkóstoltunk egy Cabernet Savignont, ami 6 éves kora előtt nem is kerül a piacra. Folytatás volt egy Egri Bikavér, ami mindig a vörös borok házasításával készül. Elérkeztünk a borkóstoló végére, egy Turán fajtájú szőlejéből készült vörös aszúhoz. Kaló Imrének ez a bor a szíve közepe. A fajta magyar nemesítőtől származik Csizmazia Darab József munkája nyomán.

A Csabagyöngye fehér szőlőből és egy vörös francia fajta Medoc Noirból lett egy új fajta. Továbbá a Kadarkát keresztezte egy jól festő francia szőlőfajtával, a Tenturievel. Ebből is lett egy külön fajta szőlő és az így keletkezett két fajtát keresztezte, ebből származik a Turán nevű kék szőlő. Mindez 30 év nemesítés eredménye. A legfőbb tulajdonságai közé tartozik, hogy nagy termésre képes, korán – már augusztusban – szüretelhető, de vékony a héja és rothadásra hajlamos. Kaló Imre elsők közt vállalkozott e fajta termelésbe állításával. Több év kísérletezése során a nagy terméshozamot 80 dkg/tőke mennyiségre korlátozta, és az időjárástól függően csak szeptember végétől szüreteli. Szerencsés évjáratokon a botritisz gomba megfertőzi a szőlőt és elindul szerencsés esetben az aszúsodás folyamata.

Végül egy Zöldveltelíniből készült, héján erjesztett és novemberben szüretelt fantasztikus ízű és illatú, ugyancsak az aszúra emlékeztető borral fejeztük be a kóstolót.

El kell mondani, hogy Kaló Imrének saját borkészítési módszere, hogy a borait színeli, azaz nem préseli. A szőlőbogyót megsérti és saját súlyánál fogva szín must lét nyer, és ebből készülnek borai. Ezt követően hordós érlelés következik. Sok feltétel teljesülése után történik csak a palackozás.

A borkóstoló este 20 óra körül fejeződött be. Az utolsó mozzanata volt, hogy a kóstolt borokból lehetett vásárolni, amíg a készlet tartott. A vendégek még sokáig zsibongtak az eladó borok körül, majd elbúcsúztunk Kaló Imrétől és jött a rend visszaállítása. Asztal és székhordás, poharak, tányérok elmosása, a helyiség kitakarítása. Most is hálával köszönöm a gyors segítséget: Kanicsárné Áginak, Lantosné Marikának, Mitrov Ivanov Máriának, Mikulásik Gábornak, Kedves Gábornak, Albert Tamásnak, Versits Józsefnek a berendezés és a rend visszaállításában. Feleségemnek, Marikának a jegyárusítást, a BKK részéről, hogy lehetőséget kaptunk a hely biztosításával.

*

Városunk ebben az évben ünnepelte volna 50-ik születésnapját. Több kezdeményezés is elindult ennek méltó megünneplésére, de a járvány ezt nem tette lehetővé. Az évfordulóra Fazekas István egy színdarabot írt a városról. Címe: „Nagy idők városa”. A darab bemutatását nagyon vártuk, de ebben az évben sajnos nem került rá sor.

Még ennek az évnek a második felében egy fiatalokból álló csoport egy filmet forgatott egy komoly témáról meseszerű történetbe ágyazva. A film címe: „Együtt”. Rendezte: Kedves Patrik. Írták: Brückner, Bukovinszki, Kedves, Sefcsik. Főszerepben Bukovinszki Petra, Kedves Zsófia, Brückner Hanga, Szíva Szilvia, Szanyi Nagy Csaba és Loós Máté. Sok idő, nap, rendkívüli szülői segítség hozta létre, ezt a tanulságos színes játékfilmet, zenei aláfestéssel, saját szerzésű dalokkal – mondhatom profi módszerekkel. A filmpremiert többször meghirdették, végül 2020. október 18-án egy vasárnap mutatták be a Barátság Kulturális Központban.

*

Én pedig még elmondok egy megtörtént esetet, ami az akkori időkre nagyon jellemző volt. Ez történt 2020. karácsonya előtt. Az esetet meg is írtam akkor a Plébániánk Értesítőjében.

A Szent László templomból kijövet a gépkocsimhoz indultam az úton át, amikor egy idős úr jött kerékpárral. Ő látva, hogy többen jövünk ki a templomból, egyik kezével ránk mutatva mondta: „Ti vagytok a vírusterjesztők!” Szólásra sem volt időm, csak néztem utána, amint elkerekezett. Közben a következők jutottak eszembe. Jelen napokra városunkban, országunkban és számos helyén a világnak, a járvány következtében és annak ellenére a keresztény közösségeink maradtak meg, mint működő csoportok. Városunkban és másutt is az emberi kapcsolatok meglazultak, megszakadtak, megszűntek, alvó állapotba kerültek. Az egyes emberek a valóságos közösségeket nem találták. Elszigetelődtek és dühöt vált ki bennük, ha velük ellentétben mások még mindig közösségbe járnak, tanítást hallgatnak és gyakorolják hitüket. Közben mi is maszkot hordunk, távolságot tartunk és fertőtlenítünk, mint aki csak boltba jár.

Vigyázzunk egymásra, merjük hitünket gyakorolni és másokkal szóba állni. Legyünk nyitottak helyüket nem lelő, kérdéseikre választ nem kapó embertársaink iránt! Próbáljuk megértetni velük is, hogy a közegészségügyi szabályok betartása mellett a hit, a bizalom óriási mértékben járul hozzá immunrendszerünk megerősítéséhez. A félelem elveszi energiáinkat és megbetegít!

*

A 2021-es évre továbbra is a Covid-19 vírus nyomta rá a bélyegét. A hírközlő szervek – a média – témája is ez volt, ezzel kezdődött és fejeződött be minden híradás.

A téli iskolai szünetet követően eldőlt a nagy vita, marad-e az iskolába járás? Nem maradt, mert az oktatás online módon folytatódott, de ekkor már sok szülő ugyancsak otthonról végezte munkáját. A feleségem, Marika és én nem hírből, de valóságosan is megismertük az otthonról tanulás „csodás módszerét.”

Annamária lányomék két gyermeke nem maradhatott otthon felügyelet nélkül, ezért nálunk voltak mindketten, mivel a kisebbik unokánk, Szonja elsős volt, a bátyja, Endre pedig negyedikes. Két laptopot kellett a szülőknek megvenni, és reggel nyolc órakor indult a kapcsolódás az illetékes oktató személyzettel az órarend szerint. Ehhez két külön nyugalmas helységet kellett biztosítani a gyerekeknek. Marika óvatosan figyelemmel kísérte az online órákat. Sok kétség merült fel benne ezen oktatás eredményességét illetően. Főleg Szonja esetében. Ha egy teremben ültek volna az osztálytársaival és tanítójukkal együtt, akkor sem várható el az egyszerre való megértés, de azonnal kiderült volna, hogy ki nem ért valamit és mit kell háromszor is elmondani. Mivel a kamera volt az összekötő, ez minden volt, csak nem életszerű. Megállapítottuk, hogy az oktató elsősorban a technikát próbálta uralni, de hogy a tudás miképpen jut el a gyerekekhez, nem lehetett érzékelése. Aki nem tudta követni a pörgő órát, az bizony lemaradt, és a mi unokánk is lemaradt. Kísérletet sem tett arra, jelezze, mit nem értett meg, vagy mi a teendő. Az óra elmúlt az ismeret pedig kint maradt a térben.

A negyedikes Endrénél pedig már furmányos módon olyanokat vettünk észre, hogy óra alatt a technika segítségével, egymással diskurálnak, figyelmen kívül hagyva annak témáját. A legszembetűnőbb az volt, hogy a tanárok túlzottan törekedtek az új ismeretlen oktatási formában újabb és újabb leleménnyel élni, holott a gyerekeknek pontosan a megszokott körülmények biztonsága hiányzott. Néha már az az érzésünk támadt, mintha az oktatók egymást lekörözve, valami láthatatlan erőnek engedelmeskedve próbáltak valakinek eleget tenni. Hogy maga a technika mi pénzébe került az államnak és a szülőknek, még senki sem írta le, sem akkor sem ma. Egy-egy családnak több százezer forintot kellett áldoznia erre. És akinek nem tellett rá?

Az osztálytársak heteken át személyesen nem találkoztak, nem beszéltek egymással. Jó esetben a közösségi média segítségével tették lehetővé az ilyen igényeiket. Mit hozott mindez magával? A járvány elmúltával is természetessé vált a közösségi média használata az élő kapcsolatokkal szemben.
Most pedig előtérbe került az okos és nem okos telefonok erőszakos kizárása az iskolából. Azaz a Covid 19 gyorsított módon sok olyan társadalmi jelenséget idézett elő, aminek bevezetéséhez évtizedek kellettek volna. Még a lehetőségét is kizárták, hogy az egyes emberek mérlegeljenek, „akarom én ezt, vagy nem”? Nem adtak időt a társadalmaknak, hogy megfelelő immunválaszt fejtsenek ki.

*

Az év első negyedében már többnyire túl voltunk a második ismétlő oltáson. A boltokban bevezették az időzóna fogalmát. Reggeli órákban a nyugdíjasok, míg délután a fiatalabb korosztály vásárolhatott.

Valamikor kora tavasszal korlátozni kezdték az éjszakai kijárást 22–04 óráig. Szerveztem 2021. március 24-én este 18 órától az „ezer Üdvözlégy” elmondását a Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepének (az Úr Jézus szeplőtelen fogantatásának napja) vigíliájára, többek között a járvány leküzdéséért. Nagyon aktív, jó érzésű hívek kerestek meg.

– Pista, hogy gondolod ezt az egészet, nem fogunk tudni, hazamenni! Az imának éjfélre lesz vége, amikor már kijárási tilalom van.
– Úgy gondolom, hajnal 2-3 óra körül szép csendben hazamegyünk.
– És ha rendőrök lesznek az úton? Kifizeted a büntetést?
– Ha ti ezt komolyan veszitek, már pedig úgy látom, új plakátot készítek és 25-én déltől fogjuk elmondani az imáinkat, csak gyertek engesztelni, mert arra meg nagy szükség van.
Ebben maradtunk.

Én utólag és akkor is úgy gondoltam, hogy ez egy értelmetlen intézkedés. Valamennyien oltva voltunk, de legyen meg a Világ akarata és ne féljen senki a retorzióktól. Az imánkat pedig megtartottuk.

Bevezették az oltási igazolvány használatát. Bizonyos nagyobb létszámú rendezvényeket megtarthattak, de csak oltási igazolvány felmutatásával lehetett ezeket látogatni. Feleségemnek és nekem is volt ilyen igazolványunk. Egyetlen esetben használhattam volna, de elfelejtettem magammal vinni. Budapesten az Uránia Filmszínházba volt egy meghívásom Domonkos Lászlótól, egy általa írt könyv bemutatójára. Csak a vonaton vettem észre, hogy nincs nálam. Abban bíztam, ennek ellenére beengednek. De hiába hívtam oda Domonkos Lászlót, hiába mondtam, hogy be vagyok oltva, a szabályra hivatkozva nem mehettem be.

A maszk viseléséről még szót sem ejtettem, pedig nagyon kikívánkozik belőlem. A téma kényes és sokan csúnyán beleszaladtak ebbe. Akárhogy vesszük, a maszk használata több funkciós feladatot lát el. Használója egyszerre eleget tesz egy elvárásnak, ami kényszerítő eszköz, de közben azt az érzést is kelti, hogy hasznos is lehet a védekezésben. A viselése során bebizonyosodik, hogy rejtőzködésre is alkalmas, hiszen viselőjére nem könnyű ráismerni. Valószínűleg placebó hatása van. Egy idő után már azt érzi, jobb is hogy nem látják. És hogy mitől véd meg? Valójában a légzést nehezíti, koszolódik és büdös. Közben divatot csináltak belőle, alakja, színe, mintája tetszés szerint variálható. A legtöbb embert nem is lehet felismerni benne. Akin maszk van, azzal nem is lehet beszélgetni. De talán nem is akar. Igen, jobb nem beszélni. Enni és inni sem lehet benne. Arra viszont a legalkalmasabb, hogy ne tudjunk társadalmi életet élni.

Elmaradt az ismerősök kézfogása, helyette idétlen öklözés alakult ki. Mennyi jelenség, amiről pszichológusok hada beszél manapság: az elszigetelődés, a magányosság, a mindenki egy külön világ kifejezés illik a társadalom egyéni szereplőire. Mintha cél lett volna ilyenné tenni az embereket. Ebben a furcsa világban sokan megváltoztak, hiába múlt el a járvány. És ha összefüggéseket keresek a mai folyamatok és az akkori kényszeres világ között, megtalálhatjuk a kapcsolatot. A társadalmi mérnökök szinte tökéleteset alkottak, amivel hatalmas mennyiségű pénz és hatalom birtokába kerültek. Ehhez pedig a muníciót minden ember adja, minden hívás, lájkolás, a közösségi oldalak használata tartja őket életben. Ennek következtében az igényeink jóval a napi szükségleteink fölött állnak, márpedig napi harcaink ezek megszerzéséért történnek.

Bocsánat, de a Covid kapcsán ezekről is beszélni kell. Mégis ebben a járványos 2021-es évben a csillagok állása, meg a cselekvés kényszerűsége okán, a már több számmal korábban megírt keresztút történetének a folytatása következik.

*

A „keresztút” már egy éve elkészült a cserkészkereszt és a vaskori sáncok közelében. Közben a keresztút szokta a környezetet és az alkotást is próbára tette a természet. A jövő-menő emberek megszokták, a természetben járás céljává is vált. A keresztút szervült a természettel. Megszokták a madarak, a vadak, a fű ugyanúgy nő közöttük, mint máshol. Bokrok virágok sarjadnak és a tájba úgy belenőtt, mintha mindig ott lett volna. Az látható, hogy magára hagyni évekre a keresztutat nem lehet. Évente le kell a hántolt akác rönköket kezelni favédő anyaggal és az aljnövényzetet is le kell sarlózni. A bokrok növekedését pedig korlátok között kell tartani. A talán, emlékbe letördelt kereszteket pótolni kell.

Amikor felállítottuk a 14 stációt, nem voltam jelen. De amikor először megláttam, valami nagyon a tájba illő, sehol máshol nem létező keresztút benyomását keltette bennem. A háttérben pár méterre az egyes állomásoktól egy gledícsia sor fafajta van. (Gledisia triasanthos). Hívják krisztustövisnek, lepényfának. Ősszel 20-30 cm-es nagy hüvelytermést hoz. Benne édes barna magokkal, ami őrölhető és fogyasztható. Amikor hízó bikáim voltak, a szarvasmarha telep környékén gyűjtöttem belőle pár zsákra valót és az egész hüvelytermést ledaráltam. Az abrak közé keverve szívesen fogyasztották az állataim. A fa ágai tele vannak 6-7 centis vékony tüskékkel. Bizony ennek a fának tüskés ágaiból készítették Jézus töviskoronáját. Miképp kerülhettek oda, ültették, vagy csak a madarak szórták el a magot, ma már nehéz lenne kinyomozni, de az akácrönkök és közöttük bizony rokonság van, és itt egymást erősítik.