Sírhalmok, kurgánok és lakódombok

Takácsné Németh Gabriella
régész, „Matrica” Múzeum

Jelen írásom a Százhalom magazin 2022. májusi számában megjelent ismertetés folytatása. Az általános jellemzés, a természeti értékek felsorolása után ezekről a „domború földművekről”, mint a különböző korokban végzett emberi tevékenység eredményeiről, mint régészeti emlékekről szeretnék írni.

A Százhalombattán élők számára talán nem érdektelen, ha a helyi kora vaskori halomsírok felfedezésén túl közelebbi ismeretségbe kerülnek a hazánk területén sokfelé megtalálható, különböző korszakokból fennmaradt halmokkal is. A Kárpát-medence földrajzi, vízrajzi, éghajlati adottságai a legkorábbi időktől kezdve sok-sok népcsoport tartós megtelepedéséhez biztosítottak kedvező körülményeket. A környezetükből kiemelkedő régészeti emlékek sorába tartoznak az úgy nevezett kunhalmok.

Az alföldi sík tájban nagy rézkori kurgánok, szarmata halmocskák és nagyon ritka, magányos vaskori halmok mutatják magukat. A Dunántúl erdős részein késő bronzkori, kora vaskori és római kori halmok, halomcsoportok vészelték át az évszázadokat. A hazánk területén valaha létezett 40 000 halomból napjainkban szabad szemmel már csak nagyjából 4000 észlelhető. A látható halmok jelentős részéről, régészeti ásatás, avagy felszíni leletanyag hiányában nem tudjuk biztosan, hogy mikor emelték. Ennyi bizonytalanság közepette nem csoda, hogy legendák, mesék, csodás történetek is szövődnek a „rejtélyes” halmok köré! Rómer Flóris, a „magyar régészet atyja” írta az első hazai összefoglaló tanulmányt a halmokról, a 19. század végén.

A kurgán török-tatár eredetű szó, melynek jelentése sírhalom. Olyan sírhelyeket neveznek így, ahol a gödörsír felé emelnek halmot építőik. A sírhalmok alá egy vagy több embert temettek, gyakori, hogy az emelés ideje után későbbi korok beletemetkeztek, vagyis a már meglevő halmot használták saját temetőjükként. Régi vagy népies neve korhány. A kurgánok jellemzően hegyes, kúp alakú, viszonylag magas földépítmények.

Újkőkori lakódombok/tell telepek az Alföldön (Krisztus előtt 5000-4500 között) – A korszak virágkorának tekinthető időszakból feltárt helyszíneken a tartós egy helyben lakás emlékei, egymásra rétegződött lakószintek figyelhetők meg. A nagyközönség is felkeresheti például Vésztő-Mágor emlékhelyét, ahol a legkorábbi újkőkori lakosok emlékanyaga is látható.

Rézkori temetkezési halmok/kurgánok

A kelet-magyarországi, alföldi nagy kunhalmok többsége a Krisztus előtti 3300-2800 közötti időszakban születhetett. A kelet-európai sztyeppe felől, az Al-Duna és Erdély irányából érkező népesség emelt 20-50 méter átmérőjű nagy földhalmokat az elhunytak fával bélelt szögletes sírgödrei fölé. A népesség régészeti elnevezése: gödörsíros kurgánok népe, újabban Jamnaja kultúra. (Legújabb összefoglalásuk az alábbi könyvben olvasható: Dani János – Horváth Tünde: Őskori kurgánok a magyar Alföldön.) Későbbi temetőhelyként való használatuk mellett számos kurgán tetején találhatunk középkori vagy újkori eredetű feszületet, esetleg kis templomot. Jellegzetes tereppontként búcsújáró helyek, határjelölő dombok váltak belőlük. Az Alföld területén a mai legmagasabb kurgán a Békésszentandrás határában álló Gödény-halom, ami 12 méter magas.

Kunhalomként kerültek nyilvántartásba egyes bronzkori lakódombok, tellek is. A kiragadott példa Nagyrév-Zsidóhalom egy kora bronzkori kulturális egységnek a névadó lelőhelye. Jelenleg szomorú, csonkolt, beépített állapotban láthatja a domb maradékát az arra járó. Ebben az időszakban érkeztek a százhalombattai földvárba is az első lakosok (Krisztus előtt 2200-1700 között).

Halomsírmező a Bakonyban

Nagyjából kétezer halom mutatkozik a Bakony erdőiben, a Krisztus előtt 1400-1200/1150 közötti, késő bronzkori időszakból. Egy északnyugat felől érkezett népesség temetkezési helyei ezek a kisebb-nagyobb dombok. A népesség Európa nagy területein is hasonló kőládás sírhalmos temetőkbe temette az elhamvasztott elhunytakat. Régészeti feltárások kutatták Ugod, Bakonybél, Bakonyszűcs-Százhalom egyes halomsírjait. Az elhunytak mellé fegyvereket, agyagedényeket helyeztek. Sajnos, a korabeli sírrablók a legtöbb halmot kirabolták, a bronz tárgyakat elvitték. A régészeti feltárások eredményeit többek között a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum mutatja be. Tudnunk kell azonban, hogy ez a múzeum jelenleg a 2023. évi Európa kulturális fővárosa feladatokra készül, látogatókat nem tud fogadni.

Kora vaskori halomsírok a Dunántúl területén
(Krisztus előtti 7-6. század)

Hűvösebb, csapadékosabb időszak köszöntött a Kárpát-medencére a Krisztus előtti 9. és 8. század fordulóján. Csökkenni látszik a népesség, a falvak halmazai között nagyobb üres területek létezhettek.

Magaslati, vagy sánccal is megerősített települések közelében találjuk a halomsírokat, a sírcsoportokat. Egy-egy halomsírmező kiterjedése több hektár, amelyen akár százas nagyságrendben is húzódnak a kisebb-nagyobb halmok. Ismertebb helyszínek: Fehérvárcsurgó, Süttő, Szalacska, Zalaszentiván, Sopron.

A sírokat, az elhamvasztott emberi maradványokat, edényekben ételt és italt a korabeli felszínre helyezték, nem ástak sírgödröt. A közösség vezetői számára „házat” gerendákból ácsolt sírkamrát is építettek.

Megérhet egy kirándulást a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély felkeresése is, ahol egy új, elegáns állandó kiállításon láthatók az Eresztvényi erdőben feltárt halmok régészeti leletei. Ugyanebben az időszakban a halmok nélküli sírgödrös temetkezési szokást is gyakorolták a Dunántúl egyes közösségei.

Kunhalom, Békésszentandrás

Római kori szarmata halomsírok az Alföldön

A Krisztus utáni 1. század folyamán, nagyjából egy időben azzal, hogy a Dunántúl területén a rómaiak megvetették Pannónia tartomány alapjait, az Alföldre egy újabb népcsoport, a szarmata jazygok vándoroltak be, keleti irányból. Az iráni eredetű szarmaták által gyakorolt többféle temetkezési mód egyike volt a halmok alá való temetkezés. Egy-egy hosszúkás sírgödröt mélyítettek az altalajba, ebbe fektették az elhunytat, fölé földből nagy halmot emeltek, miközben a halom köré árkot ástak.

Szarmata halomsírok sorakoznak, láthatóak most is a Gödöllői dombság, és Észak-Bácska be nem épített részein. Az Abony-Tatárhányás dűlő lelőhelyen, a 4. számú főút Abonyt elkerülő útszakaszának megelőző régészeti feltárásán egy 2-3. századi, 57 síros temető került elő. A holtak nyugalma sajnos nem volt zavartalan, szinte az összes sírt megbolygatták, kirabolták. A hely elnevezése, a dűlőnév is arra utal, hogy a 18. században még látszódhattak valamelyest a sírok fölött magasodó halmok.

A kevés megmaradt lelet utal a szarmata nők jellegzetes gyöngyös aljú szoknya/nadrág viseletére, a férfiak kettős övére. A római birodalom területéről kereskedelmi úton érkeztek az elhunytak kis vagyonához tartozó ruhakapcsoló tűk, zománcdíszek, pénzek, díszedények. A szarmata, jazyg emlékek tanulmányozása során megismerhető, hogy egy mozgékony lovasnomád népesség hogyan vált át a letelepült életformára.

Római kori halomsírok a Dunántúlon
(Krisztus utáni 1-2. század)

A római kori Pannónia provincia területén megfigyelhető temetkezési módok egyike volt a halomemelés szokása. A korabeli utak mentén magasodtak a temetkezéseket rejtő kisebb-nagyobb halmok. Több mint 50 lelőhelyen ismerünk, vagy láthatunk ilyeneket, Fejér, Zala, Vas, Veszprém és Somogy megyékben. Várpalota/Inota közelében két, alacsony kőfallal körbevett halomsír áll, amelyek a római kori temetkezések sajátos változatai. Állításában, szokásaiban és a sírmellékletek összetételében az itáliai példáknak és a helyi gyakorlatoknak is szerepe lehetett.

A balácai régészeti bemutatóhelyen is láthat a nagyközönség egy helyreállított római kori halomsírt. Közelünkben, Pusztaszabolcsnál is tártak fel nyolc római kori, 8-12 méter átmérőjű egészen alacsony halomsírt. A tárgyi leletek közül kiemelkedik egy bronz lemezes fibula/ruhakapcsoló tű. Zalalövő közelében nagyjából 250 halmot észleltek még a 19. században, a 20. század végére ez a szám alig 50-re csökkent. A régész által kutatott halmok átmérője 6 és 10 méter közé tehető. 1-1 személyt temettek egy-egy halom alá. A halomsír építésének szokása a 2. század végén egész Pannóniában megszűnt.

Kun harcos lovassírja (Csengele)

Kunhalmok

És végül, eljutottunk (volna) a kun halmokig. A keleti sztyeppékről érkező népek utolsó hullámát alkották a 13. században a Kárpát-medencébe érkező kunok. Keleti pogány módra, sok ruhadísszel és ékszerrel, étellel és itallal látták el az elhunytakat a túlvilági útra.

Egyes előkelők mellé lovukat is odatemették. Alig egy tucat előkelő/harcos kun temetkezésről ismerünk régészeti adatokat. Csengele-Bogárhát az egyik lelőhely, ahol lóval eltemetett gazdag harcos magányos sírja került elő, kis halom alatt. A sztyeppén kurgánba történő kun temetkezésekre hazánk területén alig-alig van adat!

A Magyarország területén megfigyelhető halmok az emberi történelemnek és a táj fejlődésének is sok titkát őrzik. Reméljük, közös örökségünk ezen kidomborodó kincsei még nagy számban és sokáig fennmaradhatnak!

Felhasznált irodalom:
Magyarország régészete az ezredfordulón, Budapest 2003
Rejtélyes földhalmok – Határtalan Régészet archeológiai magazin 2020., V. évfolyam 2. szám, http://epa.oszk.hu/03200/03255/00014/pdf/EPA03255_hatartalan_regeszet_2020_2.pdf
Horváth Ferenc: A csengelei kunok ura és népe, 2001