Zeneiskolától a karnagyi diplomáig

Dr. Csehák Izolda karnagy

Nagy-Rakita Melinda

2018 januárjában a Kultúráért Százhalombatta Díjat a Canticum Novum kamarakórus nyerte el, melynek alapítója, karnagya és nyugodtan mondhatjuk, lelke dr. Csehák Izolda. A díj kapcsán többek között arról faggattam, hogyan lesz egy jogász, aki komoly ügyvédi gyakorlatot folytat, egy ilyen sikeres, különleges kórus karnagya. Miként egyeztethető össze a karnagyi, a családanyai és az ügyvédi munka.

Hogyan lesz egy szakképzett jogászból karnagy, aki az ügyvédi munkája mellett egy sikeres kórust is vezényel?

– Hatéves koromtól zeneiskolás voltam. Az alapképzés után hivatalosan megszűnt a kapcsolatom a zenével. Valójában mégsem így történt. Akkor már jártam Strauszné Könözsi Veronikához a Tavasz kórusba, majd gimnazistaként és az egyetemi éveim elején a Liszt Ferenc kórusban énekeltem. 1991-ben visszatértem Verához a Fiatal Énekesek közé. Ekkor fejeztem be a jogi egyetemet. Azért, hogy ügyvéd vagy bíró lehessek – akkor még nem döntöttem el melyik -, megkezdtem a felkészülést a szakvizsgára. Már gyerekkoromban is végeztem betanítást a kórusban. Nagyon vonzott a karnagyi pálya. Vera bíztatott csináljam. Úgy döntöttem megpróbálom a Tanárképző Főiskolán az ének-zene, karvezetés szakot. Párhuzamosan készültem a szakvizsgámra és a felvételire.

1993-ban felvettek a Főiskolára, de fél év alatt kiderült, hogy csak nappalin kaphatok karnagyi diplomát. Számomra ez volt a fontos, ezért különbözeti vizsgával átjelentkeztem a nappali tagozatra. A képzés négyéves volt, ez alatt reggeltől délután négyig-ötig folyt az oktatás. Más főiskolákon általában a vizsgaidőszak jelenti a nagyobb megterhelést, itt a szorgalmi időben is maximális volt. Zongorázni kellett a partitúra órára, a szolfézsra, és a kórusra is zongorával kellett készülni. Amíg az ember nem zongorázta el hibátlanul, amit a kórussal akart megtanítani, addig nem vezényelhetett.
1994-ben befejeztem a szakvizsgát, ügyvéd lettem.

A zongorázás a hét minden egyes napján három-négy órát tett ki. Emiatt főként hétvégén dolgoztam az irodámban, ekkor kellett mindent megírni. A tanáraim többsége rendkívül megértő volt. Gyakran cserélgettem az óráimat az ügyvédi feladatok miatt, és ha nem sikerült kénytelen voltam helyettest állítani a tárgyalásokra. Ez nagyon kalandos és nehéz három év volt. Nyaranta pótoltam a lemaradásokat az ügyvédi munkában.

– Innen nyilván egyenes út vezetett egy saját kórushoz. Mi volt a Canticum Novum előtt?

– 1998-ban állt helyre az egyensúly, amikor megkaptam a karnagyi diplomámat, de már 1997-ben volt kórusom. Dunavarsányban alapítottam Kantátika néven egy férfikart. Ez a kórus az óta is működik, bár egy év után én eljöttem tőlük. Ötévenként meghívnak a jubileumi koncertjükre, ahol én vezényelek. Ebben az évben éppen Százhalombattán tervezünk egy közös koncertet. Június 8-án 19 órakor egy nagyon vidám, pajzán férfi-nő témájú koncertet adunk, a BKK kamaratermében, ahova minden érdeklődőt szeretettel várunk.
1999-ben már Százhalombattán a Református kórus alapításában vettem részt. Amikor ez egy év után megszűnt, sokan bíztattak, csináljak egy másik vegyeskart.

Az új kórus alapításakor már működött két másik felnőtt énekkar is Százhalombattán. Mi volt a cél a Canticum Novum alapításakor? Miben különbözik a többitől?

– A Canticum Novum (Új Hang) alapításakor (2000. január 6.) két dolog volt fontos, hozzunk valami újdonságot a százhalombattai kórus életbe és legyünk egységesek. Ne ráncigálják szét a tagságot különböző érdekek. Ezért egy kézben igyekeztem tartani. Hiába hoztunk létre egy alapítványt, amely bizonyos szempontból működteti az énekkart, én egy személyben vállaltam ennek a felelősségét, vezetését és munkáját is.

Már a felállásban is újat igyekeztünk hozni. Azt gondoltam, legyen egyfajta közvetlen kapcsolat a közönséggel. Ezt kifejeztük már a ruha piros színével, és olyan apró trükkökkel, mint a mozgás, a mosolygás, vagy amikor az éneklő kórustag kiválaszt egy személyt a közönségből, kinéz rá és szinte egyedül neki énekel. Ez működött. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk.

A repertoár kiválasztásakor arra törekedtünk, hogy megszólítsuk a fiatalokat is, ezért könnyebb műfajú műveket is választottunk. Amellett teljesen felvettük a klasszikus repertoárt is a gregoriántól a huszadik századi zeneszerzőkig. Nyitottam a gospel felé és felvettünk könnyűzenei feldolgozásokat is, Máté Péter, Bródy János dalait, vagy a Scorpions Holiday című számát, amely már egy kemény rock. Mindezt, ahogy kell, rock zenekarral, gitárral, dobbal adtuk elő. Egy-egy koncerten ezt vegyítettem, például becsempésztem egy Bartókot a Scorpions mellé.

A Kultúráért Százhalombattai Díj odaítélését népszerű fellépéseiknek is köszönhetik. Hol hallhatja a kórust a közönség?

– Mivel szerettünk volna nagyon komolyat is csinálni, megállapodtunk a városi női karral és a Liszt Ferenc kórussal, hogy felosztjuk egymás között az ünnepeket. Így maradt nekünk a Húsvét. Bevezettük a városba a húsvéti koncertet, amelyet máig sikerrel folytatunk. Ezeken nagyobb lélegzetű műveket adtunk elő, ahol nemcsak a kórus énekelt, hanem hangszeres kíséret is kellett. Hegedű, cselló, fúvósok, stb. Harminc-negyven perces művek, Bach, Vivaldi, Buxtehude, Eszterházy, amelyek egy amatőr kórus számára is előadhatók és nem kell hozzá szimfonikus zenekar. Hiszen erre soha nem volt pénz.

Az utóbbi másfél évben egyre több helyre hívnak bennünket. Előfordul, hogy egy nap két helyen is fellépünk. Ezek néha csak kisebb lélegzetűek, de annak, aki hív bennünket sokat jelent. Igyekszünk is minden meghívásnak eleget tenni. Ilyen volt például, amikor a városban tizenhat ország részvételével zajló nemzetközi Judo versenyen énekeltük a Himnuszt, majd este a Főtéren, a Föld Napja rendezvényen vettünk részt.

Állandó előadásunk a júniusi vidámkodás és egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az adventi időszakban az utcai koncertjeink. Ez egy kórustag javaslatára kezdődött és először a tagok lakóhelyének környezetében énekeltünk. Mára ez teljesen kibővült, egész utcákat mozgósítunk. Az Urbáriumban a Fűzfa utca, Füreden a Szabadság utca, az Óvárosban a Honfoglalás utca már hagyományos helyek és a Z udvar, amely egy különleges helyszín. Itt többször is fellépünk. Sokan az erkélyről, mások az udvarban állva hallgatnak bennünket egy szál gyertyával a kézben. Meg is vendégelnek bennünket, ami nagyon jól esik (bár soha sem kértük), hiszen kemény dolog a hidegben negyedórán keresztül egyhelyben, csaknem mozdulatlanul állni. A többszólamú ének komoly felkészülést jelent az ünnepre a lelkekben. A város meghívására a fényfelgyújtáskor is énekeltünk. Részt veszünk három faállításon is, Dunafüreden, az Urbáriumban és az Óvárosban.

Vannak külföldi szerepléseink is. Rómában, a Pantheonban negyven perc alatt kétezren hallhattak bennünket. Énekeltünk Erfurtban és Salzburgban, ahol a dóm magyar karnagyával sikerült nagyon jó kapcsolatot kialakítani. Ő bármikor visszavár minket. A jövő héten pedig Krakkóba utazunk, ott a katedrálisban is szeretnénk énekelni. Magyarországi ­útjainkra (Eszter­gom, Pécs, stb.) mindig viszünk magunkkal prospektust a városról, hogy ismerjék meg mások is Száz­halom­battát, tudják, honnan jövünk.

Gyakorló ügyvédként, családanyaként hogyan jut minderre ideje?

– Amíg picik voltak a gyerekek nagyon nehéz volt megoldani ezeket a dolgokat, de szerencsés vagyok, mert stabil hátterem van, az anyukám és a férjem nagyon sokat segítenek. Most már annyival könnyebb, hogy a lányom (15 éves gimnazista) és a fiam (14 éves általános iskolás) is járnak a kórusba. Azért nagyon jó dolog ez, mert soha nem mondtam nekik, hogy jöjjenek. Sokan gondolták úgy, hogy nekik kell járni, de ez nem így van. Gyakran mondom, hogy sok a lecke, maradjanak otthon, de ők inkább magukkal hozzák a tanulnivalót és a szünetben, meg amíg a másik szólam próbál, tanulnak. Tetszik nekik, élvezik a harmóniát, borzasztóan vonzza őket a közönség. Lehet, hogy a nagykamasz korban ez változni fog, de hátha nem. Én addig is örülök ennek.

Egy kórus életében a közönség elismerése mellett, a szakma ítélete is fontos. Mi ért el ezen a téren a Canticum Novum?

– Az évek során minősültünk is. Elértük az Arany Fokozatot. Ezután már többször nem próbálkoztunk, mert ettől fölfelé már csak a Hangverseny Kórus és a Fesztivál Kórus lehet. Ehhez nagyobb létszám kell, kamarakórusként ezt nem lehet elérni. Most huszonhatan vagyunk, éppen elérjük a kamara kórus határát.

Nemzetközi szinten is megmérettük magunkat. Prágában egy ötven kórus részvételével rendezett kórus versenyen Ezüst Diplomát kaptunk. Egy ilyen részvétel nagyon sok pénzbe kerül, ezért gyakran nem tudjuk megtenni.
Legnagyobb megmérettetés, hogy van egy stabil, kétszázas közönségünk. Ezt a mai világban nagyon szépnek tartom. Ráadásul a tizennyolc év alatt sikerült nagyon sok fiatalt bevonzani hozzánk. A kórus kétharmadának kora húsz-negyven év között van.

Mi az az erő, ami összetart egy ilyen különböző korú, egyéniségű személyekből álló társaságot közel két évtizeden keresztül?

– Fontos, hogy ez nemcsak egy szakmai társaság, hanem egy összetartó közösség is vagyunk. Nincs széthúzás és, ha valaki elmegy közülünk, biztos, csak azért mert külföldre megy, vagy a munkával nem tudja összeegyeztetni.

Szervezünk kirándulásokat, szalonnasütéssel zárunk minden évadot. Mindenkinek a névnapját megünnepeljük. Mindez borzasztóan összetartja a társaságot. Ha mozdulni kell, nyitottak mindenre. Pedig ez ma nagyon nehéz, hiszen sokfelé van szakadva mindenki. Család, munka, egyebek, de ők helytállnak bárhová hívnak bennünket. Egy új tagunk egyszer úgy fogalmazott, hogy itt nálunk kézzel fogható a szeretet.

Egy jól működő kórust életben tartani csupán szeretetből sajnos nem lehet. Miből gazdálkodnak, kapnak-e támogatást a fellépéseikhez, munkájukhoz?

– A legtöbb koncertet, közös utazást, a kórus fenntartását saját erőből kell, hogy megoldjuk. Van tagdíj, egyesületi díj, de igazából mindez nagyon kevés. Néha kapunk valamennyi támogatást a nagyobb rendezvényekre, de gyakran nem.

A BKK annyiban támogat bennünket, hogy a kamarateremben ingyen próbálhatunk, nem kérnek bérleti díjat, és ha utazunk, ők adnak prospektusokat, amit a város népszerűsítésére használhatunk fel.
Egy időben kértünk belépőt a húsvéti koncertekre, később ezt a városban nem engedélyezték, akkor ingyen léptünk fel. Ma támogató jegyeket lehet venni (500-1000 Ft). Ez enyhíti a költségeinket, de egy ilyen koncert százezer-kétszázötven ezer forintba kerül. Ha mi akarunk egy ilyet, összedobjuk, vagy az egy százalékos felajánlásokból fedezzük.
Évente pályázunk a városi kulturális alapból kapható támogatásra. Mindig másra, mert ugyanarra nem lehet. Mindig kapunk valamennyit, de ez is csak a költségeink kis részét fedezi.

Milyen terveik vannak a továbbiakra? Ha teljesülhetne egy kívánsága karnagyként, mit kívánna?

– Két év múlva leszünk húsz évesek. Szeretnénk egy CD-t felvenni. Ez leköti minden energiánkat, ennél többet most nem tervezünk. Ha kívánhatnék valamit, több időt szeretnék, hogy kevesebb időm menjen el a munkámmal. De sajnos a mai világban sokkal bonyolultabb a jogi környezet, sokkal nagyobb tragédiákkal találkozom. Ahhoz, hogy lelkiismeretesen tudjam ezt is csinálni, ez nem megy.

Természetesen a gyermeknevelés is időigényes. Sokat kellett eddig tanulni a gyerekeimmel, de ez ma már könnyebb. Nagy szívesen és boldogan teszem az energiát a gyerekeimbe. Mindezt a több időt azért szeretném, hogy minél többet töltekezhessek, és így minél többet adhassak. Szeretek olvasni, utazni, kirándulni az erdőkben, múzeumokat, várakat nézni, ebből tudok töltődni.

Mi fér még bele családon, kóruson, munkán kívül az életébe?

– Öt évig tartottam a könyvtárban zenetörténeti előadásokat. Azóta is hívnak több helyre. Szeptember óta kéthetente a Halom TV-ben (Paletta Plusz) tartok zenetörténeti előadást. Itt tíz percben kell összefoglalni egy-egy életművet, nem könnyű. Követem a mai irodalmat. Járok kéthetente a Kossuth Klubba egy irodalmi előadásra.

Elismerésre méltó, nagy teherbírást kívánó feladatokat végez. Mi az az erő, ami hajtja, hogyan lehet ezt tizennyolc éven keresztül ilyen lelkesedéssel csinálni?

– Nem könnyű mindezt összeegyeztetni, de nyilván fűt egy óriási szenvedély. Borzasztóan lelkes tudok lenni. Talán ez jó is így, én fűtöm a lelkesedést a kórusban is.

Sokszor beszélek arról, miért fontos ez a mai világban, miért legyenek büszkék magukra. Értékeljék magukat, ne tudjunk egy fásultságba belesüppedni. Persze ez nem is lehetne, hiszen nagyon sok új darabot veszünk. Állandó repertoárunk már közel kétszáz művet tartalmaz.
Igyekszem serkenteni és szakmailag fejleszteni a kórust. Tagjaink nagyon sokat fejlődtek énektechnikailag. A műveket mindig úgy válogatom meg, legyen mindig egy picit nehezebb. Vagy maga az éneklés nehéz, vagy a darab stílusa. A kórus pedig megszereti, és ha ilyen lelkesen éneklik, akkor biztos megszereti a közönség is.
Ezt csak úgy lehet csinálni, hogy fűt ez a szenvedély. Sok áldozattal jár, de ez is bizonyítja, hogy lehet létrehozni itt a városban sok mindent, csak csinálni kell.