A Ránk szabott idő nyomában…
Nagy-Rakita Melinda
„Egy települést városi rangra nem pusztán az infrastruktúrájának adott színvonala, hanem a benne élő polgárok életvitele, kulturáltsága és az értékteremtő tevékenysége emeli.” Nádasy István
Azt gondolom, egy interjú rendszerint egy pillanatkép arról, hogy éppen hol tart az alanya, illetve, meddig jutott életével, terveivel addig a pillanatig, amikor megfogalmazta válaszait a riporter kérdésére.
Ezért egy hosszú évekkel ezelőtt készült beszélgetéseket tartalmazó kötet egyfajta időutazás. Különösen igaz ez akkor, ha abban egy város születésének, építésének, fejlődésének meghatározó személyiségei vallanak kötődésükről, álmaik, terveik megvalósulásáról. Ez volt az oka annak, hogy őszinte érdeklődéssel fogtam A ránk szabott idő című könyv olvasásához, amely aztán rendesen beszippantott. Másfél napomba telt, amíg a végére jutottam és bevallom ezalatt a házimunkák és egyéb vállalásaim mind háttérbe szorultak. De megérte!
A kötet Százhalombatta születésének 50. évfordulója kapcsán született az OMNYE (Olajipari Műszaki Nyugdíjasok Egyesülete) kiadványaként, és külön érdekessége, hogy úgy tekinthetünk rá, mint a „Maradj otthon” időszak egyik pozitív hozadékára.
Gyöngy Mártont, a kiadvány megálmodóját, szerkesztőjét kérdeztem a megjelenés körülményeiről.
– Honnan jött az ötlet?
– Ezek a riportok 2005-2013 között készültek és a Százhalombattai Hírtükör Premier Plán rovatában jelentek meg. Ez alatt az idő alatt hat újságírónő váltogatta egymást. Hólabda-szerűen adták a riportalanyokat tovább. Akivel csinálták a riportot, megnevezte kivel szeretné a következőt. Legelső volt a Téglagyár igazgatója Praczkó József, a legutolsó pedig Rátosi Ernő, a százhetvenhetedik. Mindig úgy gondoltam, ezt az értéket nem lenne szabad elveszni hagyni.
– Miért éppen most?
– Két apropója is volt az időzítésnek, egyik a város 50. születésnapja, a másik a járványhelyzet, amely miatt többek között az erre az alkalomra tervezett események, ünnepségek is elmaradtak. De az OMNYE programjai, összejövetelei, kirándulásai, utazásai is elhalasztódtak, éppúgy, mint a családi programok nagy része. Ezzel több időm is lett.
Amikor felvetettem az ötletemet Sziva Miklósnak, az OMNYE elnökének, ő azonnal elvállalta a megjelenés támogatását. Az Egyesület állta a költségek egy jelentős részét, támogatást kaptunk a MOL-tól és a Hírtükörtől is, a fennmaradó részt az eladott példányokból tervezzük fedezni. A nyomdai munkákat Jován László és a Hírhalom Egyesület karolta fel.
– Ki és milyen szempontok alapján döntött arról, kik kerüljenek bele a válogatásba?
– Mivel kapóra jött a karanténhelyzet és a több idő, elővettem, elolvastam az összes interjút és teljesen szubjektív módon kiválogattam belőle ötvenhármat. Figyelembe véve a lehetséges terjedelmet és a várható nyomdai költségeket, ennyit lehetett felvállalni.
– Nagyon szép, látványos a borító. Kinek a munkája?
– A borítót is én gondoltam ki. Azt akartam, hogy battai motívumok legyenek a fedőlapon. Rátettem még az óvárosi templomot is, de a nyomdában kicsit átszerkesztették. A hátsó oldalt a régi Szép versek könyvek mintájára álmodtam meg, ahol az abba író költők fotói hasonló módon szerepelnek. Emiatt kértem, hogy tegyék rá a riportalanyok fényképeit.
– Azt gondoltam, hogy egy OMNYE kiadvány az Egyesület tagjainak interjúit tartalmazza. De ebben sokkal tágabb a kör.
– Nem, annak nem lett volna értelme egy 50. évfordulós könyvben. Nagyképűség lett volna. Azok, akik nem voltak riportalanyok eleve nem kerültek be. Gondoltam rá, hogy csinálhatnánk plusz interjúkat is, de akkor nagyon kettéválna az anyag. Amikor kiválogattam, jött az, hogy be kellett szerezni a fényképeket, mert a Premier Plán első időszakban nem készültek képek. Ez nem ment mindig egyszerűen. Ezért van, hogy néhányan nem az akkori korukra jellemző fotójukkal szerepelnek.
Igyekeztem betenni azokat a régi embereket, akik itt voltak negyven-ötven évvel ezelőtt és nevük van. De a szereplők 40%-a volt DKV-s, tehát szoros a kapcsolat az OMNYE-val. Sokan vannak az Óvárosból is.
– Hogy érzi, hogy sikerült? Megérte a fáradtságot, neki állna még egyszer?
– Persze. Nagyon jó volt. Kénytelen voltam elolvasni az összes interjút még egyszer, és nagyon sok új érdekességet fedeztem fel. Emellett rengeteg régi dolog is előjött, hiszen én már ötvenöt éve itt vagyok Százhalombattán, 1965-ben jöttem el Szőnyből. Ez alatt az idő alatt nagyon sok minden történt, jó volt ezekre visszaemlékezni.
– A kényszerű pihenő – ahogy már említettük – megszakította az OMNYE események sorozatát. Hogyan tervezik a továbbiakat?
– Mindenki nagyon várja már az újra indulást. Az a terv, hogy a juniálissal kezdünk a Csónakházban, július 15-e után. Majd augusztusban lesz egy nyírségi kirándulás. Minden programot megtartunk – természetesen akkor, ha a vírushelyzet megengedi – csak némi csúszással.
