A tiranai nagykövet

Balpataki Katalin

Másfél, kéthavonta, de a nagyobb ünnepekre mindenképp hazajön Százhalombattára Balla Lóránt, Magyarország tiranai nagykövete, hiszen három gyermeke és több családtagja is itt él. Életútjáról, nagykövetségi munkájáról és Albániáról a húsvéti ünnepek alatt itthon lévő nagykövettel százhalombattai otthonában beszélgettünk.

– Hogyan lesz valakiből diplomata?

– Ha valaki kimondja, hogy Székelyhíd, ahol születtem, akkor mindjárt látszik, hogy mekkora ugrás egy partiumi mezővárosból – aminek volt múzeuma, gimnáziuma – a magyar külügyminisztérium. Nekem is több lépcsőben sikerült eljutnom idáig.

Székelyhídról 1974-ben költöztünk családegyesítés céljából Százhalombattára. Ez egy nagyon befogadó város volt, és szerintem ma is az. A nyolcadik osztályt már itt jártam, aztán valamilyen szerencsétlen, vagy szerencsés véletlen folytán elküldtek egy járási matematikai versenyre, ahol viszonylag jól szerepeltem. Ezért felvettek a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium matematika tagozatára. A gimnázium Budapesten, a Rózsadombon van.

Székelyhíd és a Rózsadomb közötti különbséget könnyebben abszolváltam, mint a matematika tagozatot. Végül is végigcsináltam, de matekból egyre rosszabb és rosszabb voltam, ami meg érdekelt volna arra kevesebb óraszám jutott. Ráadásul akkoriban a sportot minden másnál fontosabbnak tartottam. Kézilabdáztam a gimnáziumi csapatban és futballoztam a százhalombattai focicsapatban is. Ezért a jelentkezésem az ELTE történelem–angol szakra sikertelen volt.

A következő egy évben nappal dolgoztam – voltam raktáros a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalatnál, dolgoztam a postánál, az IBUSZ-nál és néha a helyi TÜZÉP-nél rakodtunk az öcsémmel –, éjszaka pedig készültem a felvételire.

Másodszorra sikerült felvételt nyernem a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára. Innen a második év után sikeresen átjelentkeztem az ELTE történelem–román szakára. Az egyetemen már az első nap megkérdezte a román tanszék vezetője, hogy nem akarok–e albánul is tanulni? Rábólintottam, és aztán később az egész külügyes pályafutásom az albán nyelv ismeretén alapult.

– Az albán nyelv melyik nyelvhez hasonlít leginkább?

– Az albán olyan indoeurópai nyelv, mint az örmény, vagy a görög, nincs közvetlen családbeli partnere. Használnak latin, szláv vagy görög szavakat, de alapvetően a saját szókincsre épül, így más nyelvek segítségével nem könnyű megtanulni. Nekem is borzasztóan nehéz volt, mert abban az időben másképp működött a világ. Ma már a neten mindent meg tudunk nézni, hallgathatunk bármilyen beszédet. Akkoriban legfeljebb csak a rádióból lehetett idegen nyelvet tanulni.

– A diploma megszerzése után egyenes út vezetett a külügyminisztériumba?

– Az egyetem után történészként dolgoztam a debreceni Déry Múzeumban, majd az Országos Széchenyi Könyvtárban. Nagyon szerettem ezeket a munkaköröket, főleg a könyvtárat, mert annak van egy hangulata.
Felvételiztem a külügyminisztériumba, de először elutasítottak, mondván, hogy akkor mégsem lesz felvétel, de a jelentkezésem arra jó volt, hogy bekerültem egyfajta rendszerbe, és amikor 1991-ben albán referenst kerestek, közvetlenül megkerestek, hogy nem akarom-e ezt a státuszt elfogadni? Felvételiznem kellett ismét, ami akkoriban azt jelentette, hogy két felsőfokú nyelvvizsga megléte mellett írni kellett egy összefoglalót egy megadott külpolitikai témából, valamint az egyik nyelvből vizsgát kellett tennem. Ez nekem sikerült. Így indult a diplomata karrierem.

– Szerette a könyvtári állását, mégis miért jelentkezett a külügyminisztériumba?

– Mert érdekelt. A történelem mindig érdekelt és a történelem meg a politika kéz a kézben jár. Aki megtanul visszatekinteni, annak könnyebb a jelent is értelmezni és talán kicsit több szerencsével néz a jövőbe. Ennyiből úgy gondoltam, hogy engem ez érdekelne.

– Ennek épp harminc éve. Végigjárta a diplomácia hierarchiáját?

– Igen, több régióval is foglalkoztam, és egy évig dolgoztam a miniszterelnökségnél is. 1995-ben kerültem Albániába első titkárként, ez gyakorlatilag első beosztotti szerepet jelentett. Eléggé nehéz feladatok szakadtak a nyakamba, mert egy darabig nem volt nagykövet, ideiglenes ügyvivő lettem, ami nem volt könnyű egy tapasztalatlan embernek és a családom, a három gyerekkel is velem volt.

Megbirkóztam a feladattal, ami nem csak a kezdeti tapasztalatlanságom miatt volt nehéz, hanem mert 1997 márciusában az albán állam gyakorlatilag egy hétre összeomlott. Egy polgári engedetlenségi mozgalom alakult ki, ami a belpolitikai válságnak egy súlyosabb formája. A tüntetők laktanyákat raboltak ki, és rengeteg fegyver került a lakossághoz. A külföldi missziókról a családokat és a nőket evakuálták. Ez úgy történt, mint ahogy a filmekben látjuk. Izgalmas, de rémisztő volt. Először jött egy szakasz katona, hogy védjék a területet és minket, de közben hallottuk a fegyverek ropogását. A családomat helikopterrel mentették ki, és hazahozták őket én pedig maradtam.

Amikor rendeződött a helyzet a családom már nem jött vissza. Ez egy sokkhatás volt a gyerekeknek, a fiaim iskolások, a lányom öt éves volt ekkor. Nem akartuk rángatni őket, úgyhogy maradtak Százhalombattán. A szüleim nagyon sokat segítettek a gyereknevelésben. A mandátumom lejártáig 1999-ig ingáztunk, hol a volt feleségem utazott ki hozzám, hol én jöttem haza. Ez nagyon nehéz két év volt, hiszen még nem volt internet, skype, csak telefonon tudtuk a kapcsolatot tartani.

1999 és 2005 között a külügyminisztérium különböző területein itthon dolgoztam. 2005-ben Dél-Afrikába mentem. Ez egy nagyon érdekes kiküldetés volt, mert bár Afrika veszélyesebb volt, mint Albánia a ’97-es időszakában, viszont a kontinens nagyon szép. Egy évig maradtam, utána hazajöttem és átjelentkeztem Koszovóba.

Koszovó nagy része albán lakosságú, de a szerb kultúra nagyon erősen van jelen. Egy forrongó térség volt. Amikor már levált Jugoszláviáról, nyitottunk egy irodát. Oda is egyedül mentem, már nem rángattuk a családot. Két részletben hét évet töltöttem ott, másodszorra már nagykövetként. Néhány évet megint itthon dolgoztam és 2018 januárjától ismét Albániában dolgozom már nagykövetként.

– Nagykövetként mit csinál gyakorlatilag?

– Feladataink egyik fele a konzuli érdekképviselet. Ha valakit valamilyen baj ért segítünk megoldani a problémáját. Nagyon fontos, hogy nem helyette oldjuk meg, hanem tanácsot adunk, kapcsolatot teremtünk. Manapság a nagykövetségek kormányablakként is funkcionálnak a legtöbb országban, tehát sok mindent el lehet intézni ott is.

Legalább ilyen fontos a kétoldalú kapcsolatok fenntartása minden országgal. Kötünk szerződéseket – barátsági, közlekedési, oktatási, kulturális, kereskedelmi, rendőri, belügyi, jogi stb. – ellenőrizzük, hogy ezeket a szerződéseket betartják-e. Most újítottuk meg a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramot. A megállapodás keretében évente húsz albán diákot fogad Magyarország és fizeti az ösztöndíjukat.

Kulturális együttműködési szerződés keretében Tiranában volt például kiállítása a százhalombattai Csóka László festőművésznek is 2019-ben. Ide sorolhatjuk még a Shkodrában egy ’56-os emléktábla kiállítását is, annak tiszteletére, hogy a magyar forradalom hírére több albán városban szolidaritási diáktüntetés volt. Nem beszélve Apponyi Géraldine, I. Zogu az utolsó albán király magyar felesége kultuszának ápolásáról.

Ezeken kívül folyamatosan tájékozódunk az adott ország belpolitikai, gazdasági viszonyairól. Ezekről jelentéseket írunk, hogy a kormány tisztában legyen vele, hogy az egyes országok hogy állnak. Segítjük a vállalati kapcsolattartást és kapcsolatfelvételt. Partnereket hozunk össze. Ennek köszönhetően számos nagy és kis magyar vállalkozás van jelen Albániában.
Albánia ugyan kicsi ország, de közel van, ezért nekünk stratégiailag is fontos, hogy kapcsolatban legyünk.

– Diplomataként mennyire kell ismerni az ország történelmét?

– Nyilván mi nem történelemtanárként vagyunk ott, de nem árt, ha az ember tudja, hogy honnan jöttek, akkor talán könnyebben meg tudja mondani, hogy hová tartanak. Alapvetően valamennyire ismerni kell.

– Albánia a világ egyetlen ateista országa volt és ma sincs hivatalos államvallása. Mit jelent ez a gyakorlatban?

– Ma már nem mondják, hogy ateista ország. Ez Enver Hodzsa idején volt így. Államvallás valóban nincs. Ez a gyakorlatban csupán annyit jelent, hogy az egyházakat egyáltalán nem támogatják, magukat kell eltartaniuk. Ugyanakkor mind a három meglévő felekezet – muzulmán, ortodox, katolikus – összes ünnepét megtartják. Mindegyik munkaszüneti nap, sőt, ha szombatra vagy vasárnapra esik, akkor kiadják a következő hétfőt is.
Albánia lakosságának nagyjából 65%-a iszlám vallású, a fele szunnita főleg északon, a másik fele a bektási rendhez tartozik. A bektási egy külön vonulat, nagyon mérsékelt a kereszténységhez viszonylag közel áll. 20-22% ortodox, 10-11% pedig római katolikus vallású.

Albánián kívül is élnek még albánok, például Koszovóban mintegy másfél millió, Észak-Macedóniában hét-nyolcszázezer és Görögországban százezer fő. Ezen kívül a nagyvilágban is nagyon sokan élnek. A kivándorlásuk még a hatvanas években indult meg, vendégmunkásként és nagy részük kint is maradt. Például Svájcban és Németországban negyed-negyed millióan laknak napjainkban. Sok helyen már második, harmadik generáció él.

– Az évek óta tartó migrációs hullám mennyire gyötörte meg Albániát?

– Ez fontos dolog, hiszen az albánok közül is sok a migráns, csakhogy ők alapvetően egy már külföldön élő rokonsághoz költöznek, minden esetben úgy, hogy a befogadó ország nyelvét ismerik. Azaz kulturálisan nincsenek távol a fogadó országtól. Odamennek, és rögtön gyökeret tudnak ereszteni.
Az Európán kívüli migránsok esetén más a helyzet. A migránsáradat Albániát is érinti, de nem akarnak ott maradni, csak átutaznának. Az idei hivatalosan ismert adat szerint tízezer fő érkezett az országba, de nyilván többen voltak. Ugyan a fő migránsútvonalból kiesik Albánia, de ha elérik a tengert, akkor már megpróbálnak onnan Olaszországba jutni.

– Albániáról sokan úgy gondolják, hogy archaikus ország. Mennyire igaz ez?

– Albánia gazdasága húsz éve töretlenül fejlődik, nő. A klasszikus albán gazdaság – állattartás, növénytermesztés – megszűnt, már inkább nagygazdaságok vannak, viszonylag kevés alkalmazottal. A tengerpartja épp úgy ki van építve, mint az Adria bármely más tengerparti szakasza. Az árai viszont jóval olcsóbbak, mint más partszakaszokon. Nagyjából a hazai vendéglátás árszínvonalával lehet számolni.

Nagyon sokat fordít a turizmusra. Megkezdték a hegyekbe vezető turistaútvonalak kialakítását is. Még az elején járnak, de elkezdődött, és amíg ki nem alakítják teljesen, továbbra is csak vezetővel érdemes útra kelni. Remek szállodák és éttermek vannak. A közbiztonság jónak nevezhető, de a vadkempingezést azért nem ajánlom. Magyarországról is évről-évre több turista látogat Albániába. 2019-ben már több mint negyvenezren voltak. Ez a szám nyilván tovább fog nőni, amint a pandémia alább hagy, vagy megszűnik.

– Milyen a járványhelyzet Albániában?

– Érdekes, hogy a vírus gyengébb ezért jóval kevesebb a fertőzött vagy a halott. Ez talán az éghajlati viszonyok, a táplálkozási- és alkoholfogyasztási szokások és a nyugodt mediterrán mentalitás összességéből adódik.
Az oltást megkezdték. Voltak szigorú korlátozások, de azok jó részét már feloldották. A szálláshelyek, a vendéglők és az egész ország várja a turistákat. Egyelőre csak személyautóval, de ha az európai járványhelyzet javul, akkor újra visszaállítják a közvetlen repülőjáratot is.