Hova lett a sok halom?

Láthatatlan halomsírok nyomában

T. Németh Gabriella, régész

Százhalombatta és Érd települések közös kincse a kora vaskori halomsírmező, a Százhalmok nevű régészeti lelőhely. Sárgabarackosokban, szántott parcellákon, bekerített kiskertekben kisebb-nagyobb mértékben felismerhető módon magasodnak a 2700 éves temetkezési halmok. Az Érd-battai fennsík összképéhez szervesen hozzátartoznak, meghatározó és jellegzetes elemei a tájnak.

Feljegyzések és térképek tanúskodnak arról, hogy jó 170 évvel ezelőtt magasabbnak tűntek ezek a halmok, többet is lehetett felfedezni szabad szemmel. Varsányi János földmérő mérnök 1847-ben nagy pontosságú térképet és „tájképet” készített a halomsírmezőről, 122 darab halmot beazonosítva. Egy 1986-ban közzétett, friss felméréseket tükröző térkép jól egybecseng Varsányi János munkájával. Viszont, sajnos, a halmok magassága csökkenni látszik. Mezőgazdasági művelés, szántás, valamint az eső és a szél felszínt romboló tevékenysége folytán egyre kevesebb magas halmot észlelhetünk a fennsíkon.

A régészeti kutatásokhoz Magyarországon az 1930-as évektől légi felvételeket is egyre inkább igyekeztek felhasználni. A kis magasságban, lassan mozgó sportrepülőről készített egyes felvételeken, leginkább a szántott parcellákban kerek foltokat fedezhet fel az értő szem. Ugyanakkor a terepen sétálva az adott helyen sík terep észlelhető csak. Azon a helyen halom állt egykor, vagy nem? De hát hány halomsír is van összesen? Milyenek a halomsírok, hol helyezkednek el, mekkora a kora vaskori temető kiterjedése?

A sok kérdésre sokféle módszer segítségével keresik a választ a szakemberek. A régészeti lelőhelyek kutatására egyre több olyan módszer használatára nyílik alkalom, amelyek nem pusztítják el a kutatás tárgyát, mégis sok információ nyerhető a segítségükkel. A „Matrica” Múzeummal való együttműködésben Czajlik Zoltán régész, az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének Archeometriai és Régészetmódszertani Tanszékének vezetője irányításával a 15 éve folyó légi felvételezések és az 5-6 éve folyó műszeres mérések nyomán egyre több részletét látjuk a Százhalmok térségének. A sok-sok napi terepi mérést, adat-értékelést, térkép-készítést régész, fizikus és térinformatikus szakemberek végzik, azzal a megszállottsággal, ami a legtöbb régészre jellemző. Tudásvágy, tudásszomj hajtja őket.

Munkájuk eredménye napjainkra több egybefüggő területet is mutató fotós-grafikai térkép, amelyen annyi karikát láthatunk, hogy a szemünk is káprázik tőle. Ezek a karikák a földbe mélyedő, az egykori sírokat körbevevő körárkokat jelölik. Átmérőjük 10-50 méter közé tehető. Egyes nagyobb körárkok közepén szögletes jelenség mutatkozik, az egykori sírkamra maradványa.

Jelenleg 365 darab körárok, egykori halomsír számolható össze, egy nagyjából 70 hektár nagyságú területen. Ebből a nagy számból 30-35 sírkamrás halomsírt gondolunk a korabeli előkelők nyughelyének. A sok száz kisebb halom a köznép sírjait borította.

Összességében, óvatos becsléssel, nagyjából ötszázra tehető a halmos-körárkos temetkezéseknek a végső száma. Ez a temető a Krisztus előtti 7-6. században itt élt népesség hagyatéka.

*

Magnetométeres felmérés

A régészeti lelőhelyek roncsolásmentes vizsgálatának egyik változatát jelenti a magnetométeres műszeres felmérés. A vizsgálat tudományos alapját az nyújtja, hogy a készülékkel kimérhetők a felszín alatti bolygatások. Az altalaj és a megbolygatott részek egymástól különböző mágneses adatokat szolgáltatnak. Így egy területen kimutathatóak az egykor élt emberek által földbe mélyített jelenségek (házak, árkok, gödrök, kemencék és természetesen a sírok is).

*

A lelőhelyek vizsgálatára alkalmazott főbb régészeti módszerek: terepbejárás, légi felvételezés, magnetométeres felmérés, lézer-szkennelés, ásatás.