A hely, ahol élünk

Balpataki Katalin

Kiránduláson vagy vándortúrán pihenőhelyként víz-közeli vagy remek panorámájú helyet választunk. Ez ösztönös, bár miértje ma már nem ugyanaz, mint több száz, több ezer évvel ezelőtt. Anno a szállás- vagy településhely kiválasztása során elsődleges szempont a közeli vízvételi lehetőség, illetve védhetősége volt. E két szempont játszott szerepet a Százhalombatta területén egykor létezett települések kialakulásában is.

A bronz- és vaskorban az Ófalu feletti löszfennsík nem a panoráma szépsége, hanem jó beláthatósága miatt népesült be. Bár nem ekkora magaslattal, de ugyanez jellemezte a többi kisebb őskori települést is Százhalombatta területén.

Városunk a római kori Limes útvonalon, Aquincum és Intercisa táborok között fekszik félúton, ezért itt is létrehoztak egy tábort – Matrica – és mellette egy civil települést. Mind a tábor, mind a település római mintára tervezett volt. A római birodalom bukását követően csak szórvány településnyomokat – vagy inkább szálláshelyeket – azonosítottak a régészek.

Ezt követően nagyobb lélekszámú, hosszú ideig fennálló települések az Árpád korban alakultak ki. E két falu nevét hordozza magában Százhalombatta. Százhalom a mai Ófalu Duna-parti szakaszán, a löszfennsík tövében, míg Báté Dunafüreden, a római katonai tábor területén. A történeti- és régészeti források szerint egy Székely/Zékely nevű kistelepülést is létezett Százhalombattán, az egykori Tehag területén.

A római kori megtelepülést kivéve bizton állíthatjuk, hogy a települések majd mindegyike halmaztelepülés volt. Azaz házak rendszertelen halmaza, melyek között kis utcácskák voltak, ezek később, ha lehetőség volt rá rendes utcákká fejlődtek. A halmaztelepüléseken a lakosság egymáshoz közeli házakban éltek, amely így biztonságot is nyújtott. A művelt föld magától a falutól kissé távolabb volt.

Százhalom településen, a hely földrajzi adottságából adódóan – egyszerűen nem volt hely halmaztelepülésre – vélhetően már eleve szalagtelkes stílusú település jött létre. Azaz hosszú, keskeny telek, melyen a ház az utcafrontra néz, mögötte a gazdasági épületekkel. Kezdetben ezek a házak a Dunára néztek és a telkek a löszfalba futottak. Ezt a feltételezést igazolja a török kor utáni szerb betelepedés során kialakult elrendezés az egykori Százhalmon. (Az elnéptelenedett Báté település mezőgazdasági területként hasznosult tovább.)

A szerb betelepülést követően újabb, bár létszámában kisebb betelepülések követték. A lakosság növekedése újabb telkek kialakulását hozta magával. A szerbek – sokáig, mint meghatározó etnikum – a falu északi részén, templomuk környezetében éltek. Lakóhelyszükségletük kielégítésére a Duna-part menti sávot is telkekre parcellázták– így alakult ki a mai Szent László út –, majd megkezdődött a templomuk feletti terület lakóhely célú kihasználása is. Az újonnan betelepülők a falu déli részén a mai Szent László út két oldalán, egyes helyeken már abból nyíló utcácskákban telepedtek meg.

A szalagtelkes felosztás Százhalom esetében a természeti adottságból alakult ki. Csakhogy itt a telek hossza korlátolt, mert vagy a Duna, vagy a löszfal korlátozza le. Egy hagyományos paraszti portán a lakóház folytatásában találhatók meg a gazdasági építmények – istálló, pajta, ólak – és mezőgazdasági földterületük egy része. Az Ófaluban mezőgazdasági terület falun belül egyáltalán nem volt, legfeljebb kisebb konyhakert. Sok esetben a gazdasági építmények helyére, az egymást követő generációk is lakóházat építettek. Így alakultak ki a napjainkban sok problémát okozó osztatlan közös telkek. A lakosságszám növekedésével egyre nagyobb volt a lakáshiány és ezzel párhuzamosan egyre nőtt a helyi barlanglakások száma is. Az ifjú házasok, ha már nem volt hely új házrész építésére albérletbe kényszerültek. Ha szerencséjük, vagy épp jó összeköttetésük volt, akkor valamelyik helyi uradalomban el tudtak helyezkedni, és be tudtak költözni a cselédlakás valamelyikébe.

Szabályos, sakktáblaszerű utcahálózat, szabályos telektömbökkel a 17-19. századi letelepítések eredményeként jöttek létre először hazánkban. Százhalombattán azonban az első mérnökök által tervezett településrész Dunafüred víkendház parcellái voltak. A következő nagyobb parcellázásra az 1945-ös földosztáskor került sor az Újtelepen. A tervezés itt is csak az utcákra és a parcellákra vonatkozott. A rajta építendő ház milyenségére és telken belüli elhelyezésre nem voltak szabályok. A házak típusából – bár egyre kevésbé – még ma is következtetni lehet annak építési idejére – hosszú ház, kádár kocka. Mindkét településrész további parcellázása a hagyományos – párhuzamos, merőleges – elvek mentén folyt/folyik.

Százhalombatta mai arculatát meghatározó tervezési folyamat az 1960-as években indult meg. Az üzemek tervezése és építésének kezdetén még nem határozták meg az üzemeltető személyzet lakóhelyét. Kényszer szülte megoldásként került sor az első tíz lakótömb – Felvonulási/Készenléti lakótelep – megépítésére, mely tervezése során csupán csak azt vették figyelembe, hogy a Dunai Hőerőmű Vállalathoz közel legyen. Nyilván az is szempont volt, hogy közvetlenül az Újtelep mellett fekszik.

Mivel a már üzemelő erőmű és finomító dolgozóinak száma – a családtagokkal együtt – rohamosan nőtt, folyamatosan épültek a lakótömbök is a Készenléti lakóteleptől keletre, a későbbi Ifjúság út másik oldalán. Azaz eldöntetett, a munkások lakóhelyének területe és annak növekedési iránya.

Az 1970-ben városi rangot kapott Százhalombatta fejlődése, fejlesztése újabb lendületet vett. Az első lakóteleptől délre indult meg, az immár új technológiával (panel) épülő Déli lakótelep. Bár mindkét lakótelep tervezett, de nem a klasszikus sakktáblaszerű elrendezéssel. Különösen a Déli-lakótelep tervezése során vették figyelembe a hely és a lakosság sajátosságait. A közintézmények és az üzletek a forgalmas közúthálózat által körülvett, zsákutcából megközelíthető „burokban” helyezkedik el a lakótelep közepén. Az ott élők a lehető legbiztonságosabb tudják megközelíteni az üzleteket, iskolákat, szociális intézményeket. A lakótelep kiállta az idő próbáját. Arra viszont senki sem számított a ’70-80-as években, hogy a rendszerváltást követően milyen óriási mértékben nő a személyautók száma.

Százhalombatta területe ma már szinte teljesen benépesült. Egy-egy településrész elrendezése, arculata, épületeinek milyensége azonban továbbra is mesélni tud nekünk és utódainknak.