40 éves a Magyar Földrajzi Múzeum

Balpataki Katalin

Az érdi Magyar Földrajzi Múzeum a méltán híres magyar geográfusok és utazók hagyatékainak és a földrajz oktatás tárgyi eszközeinek őrzője és feldolgozója az idén ünnepli fennállásának negyvenedik évfordulóját. A múzeum létrejöttéről, jelenéről, jövőjéről Fekete-Mácsai Anettával, a múzeum igazgatóhelyettesével beszélgettünk.

– Maga a múzeum csak harmincöt éves, az alapokat negyven éve tették le, de az alapítással kapcsolatos előkészítő munkák még ennél is régebbre nyúlnak vissza.

– Valóban, a múzeumi rangot 1988-ban kaptuk meg, de a múzeum életében a Magyar Földrajzi Gyűjtemény 1983. március 12-én aláírt alapító okirata a mérvadó. Az aláírást Balázs Dénes és Érd közötti több éves egyeztetés előzte meg. Balázs Dénes akkor Érden élő geográfus egyszemélyes kutatóként járta a világot, és mindenhonnan hozott magával néprajzi és természetrajzi tárgyakat. Ezeket szerette volna kiállítás formájában bemutatni. Az ötletét számosan támogatták és ekkor kezdte meg más kutatók relikviáinak felkutatását is, és már múzeumban gondolkodott. Az érdi városvezetésnek ugyan tetszett az ötlet, de sem anyagi, sem emberi erőforrása nem volt a megvalósításra. Végül dr. Becsei József földrajztudós közbenjárására sikerült jelentős anyagi támogatást szerezni és az ügy mellé állt a Magyar Földrajzi Társaság is.

A pénzügyi akadályok elhárulásával a gyűjtemény öt termet kapott az akkori Tanácsházán (Wimpffen kúria). 1983 tavaszán aláírták az alapító okiratot és az év októberében meg is nyílt az első állandó kiállításunk: a „Magyar utazók, földrajzi felfedezők”. Múzeumi minősítést 1988-ban kaptunk, ekkor nyílt meg a második állandó kiállításunk „A Kárpát-medence tudományos feltárói” címmel.

– A Magyar Földrajzi Múzeum már a kezdetektől arra törekedett, hogy élő múzeum legyen. Azaz ne csak a tárgyak halmazaként, hanem egyfajta tudományos és ismeretterjesztő műhelyként funkcionáljon.

– Balázs Dénes, a múzeum megálmodója és létrehozója eleve nyitott múzeumban gondolkodott. Múzeumi órákkal, foglalkozásokkal, szakkörökkel, tudományos konferenciákkal. Az első állandó kiállítás megnyitása óta éves rendszerességgel rendezünk konferenciákat, vannak kiadványaink. Rendszeresek a múzeumi órák, a múzeumpedagógiai foglalkozások. Mindig is szoros és jó volt a kapcsolatunk a helyi iskolákkal. Sőt, a kezdeti időkben, amikor csak két alkalmazottja volt a múzeumnak, a teremőri szolgálatot helyi iskolások látták el.

– A személyi állományban is jelentős fejlődés volt. A kezdeti két alkalmazott mellé az évek során egyre több szakembert sikerült felvenni, de Balázs Dénes soha nem volt múzeumi alkalmazott.

– Sokáig csak dr. Kubassek János, mint földrajztudós – aki most is a múzeum igazgatója – és Kovács Sándor, mint helytörténész volt a múzeum alkalmazottja. Így a földrajztudomány mellett, mivel igény volt rá, a helytörténet is kiemelt szerepet kapott. Balázs Dénes haláláig, mint önkéntes tevékenykedett a múzeumban. Aztán az évek folyamán a létszám folyamatosan nőtt. Jelenleg tizenketten dolgozunk a múzeumban. A csúcs tizennégy fő volt.

– A rendszerváltás környékén sok múzeum nagyon nehéz helyzetbe került. A Földrajzi Múzeum pont ebben az időszakban kezdett szárnyalni.

– Ez a pályázatok adta lehetőségek kiaknázásából, Érd város hozzáállásából és rengeteg felajánlásból adódott. A múzeum épülete, mint a város egyetlen megmaradt műemléki kúriája a városrendezési tervekben kiemelt szerepet kapott. 2001-ben tették rendbe a főépületet és a kertet, ahol a magyar utazók szoborpanteonja is helyet kapott. Nagyon fontos, hogy ez utóbbi jelentős közadakozásból tudott megvalósulni.

A Földrajzi Múzeum szakmúzeum, de mivel kezdetektől igény volt rá, 2007-ben egy különálló épületben sikerült létrehoznunk egy Hely- és Sporttörténeti kiállítást is. 2011-ben a városközpont-fejlesztés keretében került sor a tetőtér beépítésére, ahol előadótermet, kiállítóteret, múzeumpedagógiai foglalkoztatót tudtunk kialakítani. Itt nyitottuk meg negyedik állandó kiállításunkat „3276 expedíciós nap, Balázs Dénes a múzeumalapító geográfus újraolvasva” címmel.

Az állandó kiállítások mellett évente három időszaki kiállítást, legalább egy konferenciát, rengeteg múzeumi foglalkozást tartunk és rendszeresek a kiadványaink is.

– A Földrajzi Múzeum szakmúzeum, nem nehéz így időszaki kiállításokat rendezni?

– Úgy tűnhet, de nem. A földrajzot alapnak lehet tekinteni. Mindennek van földrajzi vetülete, legyen az egy Mexikót bemutató grafikai kiállítás, vagy egy indián törzsek néprajzi tárgyait bemutató tárlat, esetleg egy, a sarkvidékek élővilágáról szóló fotókiállítás. De például a Lego-kiállítás kapcsán be lehet mutatni a kőolajfeldolgozás ide vonatkozó fejezetét. Úgyhogy eléggé széles a skála. Arra viszont törekszünk, hogy az évi háromból egy kiállítás mindig saját gyűjteményből, saját előállítású legyen.

– Mit lehet tudni a látogatók összetételéről?

– A látogatóink túlnyomó többsége diák a városi és a környékbeli iskolákból. Sokan jönnek a nyugdíjas korosztályból is. Érdekes, hogy a Covid hatására a nyugdíjas látogatók száma kicsit csökkent, ugyanakkor megnőtt a családi és egyéni látogatók száma.

Éves szinten mintegy tízezren látogatják a múzeumunkat. Az utóbbi időben egyre több városi rendezvény van a múzeumban és a kertben. Ilyenkor ingyenesen nézhetik meg a kiállításainkat, amit nagyon sokan ki is használnak és ez további látogatót generál.

– Kívülálló számára egy múzeum egyenlő a kiállítással. Szakember számára a múzeum gyűjteménye a fontos. A sok-sok egyéb munka miatt általában erre jut a legkevesebb idő, miközben hihetetlen kincsek lapulhatnak a raktárban. Miből áll a múzeum gyűjteménye?

– Igen sajnos a gyűjteményi munka sínyli meg leginkább a munkaerőforrás hiányát. Mint általában nálunk is, a tudományos szakemberek a szakmunka rovására végeznek el más, szintén fontos múzeumi munkát. A mi gyűjteményünk mintegy kétszázharmincezer tételből áll, ennek feldolgozottsága elenyésző. Ez a munkafolyamat eleve lassú, nagy szakértelmet, odafigyelést és kitartást igényel. A látogatóvonzó programok ettől veszik el a szakembert. Azon vagyunk, hogy ezen változtassunk, hiszen kincsek lapulnak nálunk.

Szinte minden magyar felfedezőtől, kutatótól őrzünk valamit. Nem csak a magukkal hozott anyagokat, hanem személyes tárgyakat is. Naplókat, feljegyzéseket, fotókat stb., a hátizsákot, amely utazásaik tanúi. Ezek feldolgozása elengedhetetlen ahhoz, hogy pontos képet kapjunk arról, amit ők átéltek, felfedeztek. Például sokáig nem értettem, hogy egy-egy Balázs Dénes által hazahozott íjon miért van ragasztás nyoma. Könyvét elolvasva tudtam meg, hogy ő maga vágta ketté, hogy beférjen a hátizsákjába, aztán itthon összeragasztotta.

A gyűjteményünk jelentős része még Balázs Dénes jóvoltából került a múzeumba. Elsőként Cholnoky Jenő Kína-kutató hagyatékát említeném, akinek leszármazottai nagy örömmel fogadták a még csak tervezett múzeum hírét. Jelentős még az orientalista Germanus Gyula, a barlangkutató Tulogdy János, a földrajztudós Pinczés Zoltán, a Kaukázus-kutató Déchy Mór, az afrikanista Teleki Sámuel, a természettudományi szakíró Sáska László, a Dél-Amerika kutató Kutasi-Kovács Lajos hagyatéka. Nógrády György húsvét-szigeti gyűjteménye, vagy Szabó Ákos és Theész János térképgyűjteménye is. Ezeken kívül még számos kutató, felfedező képviselteti magát legalább egy tárggyal.

– Ahhoz képest, hogy hazánk nem volt gyarmattartó, világviszonylatban is igen jelentős a földrajzi kutatóink, felfedezőink száma.

– A kutatót a kíváncsiság hajtja, megismerni és megmutatni. A hazai kutatók többsége nagyon nehéz körülmények között végezte kutatásait. Az utazás és felszerelés költségeit maguknak kellett előteremteni és legtöbb esetben egyedül utaztak, szinte egy hátizsákkal. Jegyzeteket, rajzokat, fotókat maguk készítettek, amiből itthon többnyire könyvet adtak ki, előadásokat tartottak. Ezért is nagyon fontos, hogy ezen relikviák megőrződjenek. Ez is emeli a magyar kutatók presztízsét, kiknek munkásságát, műveit az egész világon ismerik, elismerik.