A képviselő naplója

Szabó Gábor beszámolója

A naptári tavasz beköszöntével számos alkalom adódott, hogy a falubeliek újra találkozhassanak és közösséget alkothassanak. Kisebb-nagyobb beruházások is megkezdődtek valamint folyamatban vannak, ezekről itt is tájékoztatom a kedves olvasókat!

Április 7. A karácsonyi ebéd után már „hagyománnyá” vált Szalai Attila húsvéti ebédosztása a hajléktalanszálló lakóinak, amihez újra csatlakoztunk Török Sándor alpolgármester úrral. Az egytálétel mellé így került az asztalra még pékáru, gyümölcsök és édesség is.

Április 8. A borongós időben néhány falusi rászoruló asztalára vittem házi ünnepi étket, valamint édességet, ezzel is mosolyt csalhattam az arcokra.

Április 17. Megkezdődtek városunkban, így Óvárosban is a közvilágítási lámpatestek izzóinak cseréje új és energiatakarékos LED-izzókra, amikben fényerőszabályozó működik.

Első alkalommal került sor az Alapítványi Óvárosi Pitypangos Kirakodóra, ahol a befolyt összegből a Katica csoport részére vásárolnak majd egy árnyékolót. A különböző portékák mellett friss palacsinta és limonádé várta az érdeklődőket.

Április 18. A Szabadság út István király út – Lehel utca közötti szakaszán található nyitott csapadékvíz elvezetőt javították (a betonlapokat újrarakták, átereszeket cseréltek, szintbe hozták a tetejét és beton szegélyt kapott). Így sokkal esztétikusabb, biztonságosabb lett és ami a legfontosabb, nagyobb esőzések alkalmával ezen a szakaszon ezáltal is megszűnik a csapadékvíz kiömlése az árokból.

Oláh Leventével újra az Óvárosi Pitypangos Tagóvodában jártunk, ahol most „alapvető elsősegélynyújtás, újraélesztés” előadást tartott a meghívottaknak. A rendkívül hasznos információkból összeállított előadás után a feltett kérdésekre is választ kaphattak a megjelent óvodapedagógusok.

Április 22. A Föld napja és az országos TeSzedd alkalmából fiatalokkal (köztük a cserkészeinkkel) a Csenterics Sándor útnak a 6-os út – Benta tavak bejárata közötti szakaszát tisztítottuk meg az eldobált szeméttől. Nem ért meglepetés, hiszen leginkább energiaitalos, sörös dobozokat, alkoholos üvegeket, PET-palackokat, élelmiszeres zacskókat tartalmazott a megszedett közel 20 db zsák.

A Szent László téren tartott óvárosi bolhapiac és jótékonysági palacsinta parti a lehető legszebb időben került megrendezésre. A kellemes tavaszi napsütésben megtelt a tér árusokkal, palacsintázó érdeklődővel, vásárlóval. A délután sikeréhez tartozik még, hogy az adományozóknak hála az 1. Számú Általános Iskola Gyermekekért Alapítványa 190.360 forinttal, 5 euróval és 5 dollárral gazdagodott.

Április 25. Elhanyagolt útpadkák takarítását és „elfelejtett” területeken a fűkaszálást, túlnőtt fák metszését kérték a lakosok, minden esetben értesítettem, értesítem a Főkertészünket és Szákom Kft.-t, türelmet kérek szépen a bejelentőktől.

Április 27. Amint azt már többen észrevették, az István király útján található önkormányzati telkeken munkálatok folytak április utolsó hetében. Ezek közművesítésének első fázisában a gáz került bevezetésre. Testületi döntés értelmében ezekre a telkekre legfeljebb ikerház építhető!

Május 1. Hagyományoknak megfelelően ismét májusfa került a Szent László templom mellé, amit a kora hajnali órákban Loós ­Attilával díszítettünk és állítottunk fel az Óváros szívében.

Az Erőmű út 48. szám alatt, a Cintia ABC mellett kinyitott a Família fagyizó, ahol természetesen első vásárlóként érkeztem négylábú családtagunkkal. Sok sikert kívántam, mint ahogy eddig az összes újonnan nyíló óvárosi üzletnek is.

Keressenek továbbra is bizalommal a szokásos elérhetőségeimen:

szabogabor@mail.battanet.hu
06 20 222-2930

Szabó Gábor képviselő