Más szemmel: Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér halála
Részlet Mitták Ferenc könyvéből
1664. november 18.
1664. november 18-án vadkanvadászaton életét vesztette gróf Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér. Azon a napon, délután 4 és 5 óra között a Csáktornyához közeli kursaneci erdőben halt meg a „Magyar Mars”, a XVII. század, sőt a régi magyar irodalomnak az egyik legnagyobb alkotója, s egyben a század nagy hadvezérei közé tartozó Zrínyi Miklós.
Először idézzük fel életútját! Zrínyi Miklós gróf 1620. május 1-jén született vagy a horvátországi Ozaly várában, vagy a muraközi Csáktornyán. Zrínyi Miklós, a szigetvári hős (1566) dédunokája, gróf Zrínyi György horvát bán fia. Apja halála (1626) után Pázmány Péter gyámsága alá került, anyja (Széchy Magdolna) már korábban meghalt. 1628–1634-ig a grazi, bécsi és nagyszombati jezsuita kollégiumban tanult, 1636-ban Itáliában járt. 1637-ben átvette birtokainak irányítását és védelmét. 1646-tól tábornok, 1647-től a haláláig horvát bán. Több győzelmet aratott a törökök felett.
Az 1640-es és 1650-es években kiemelkedő költői és írói munkásságot fejtett ki. 1645–46 telén írta meg nagy eposzát, a „Szigeti veszedelem” c. művét, amelyben dédapja emlékének állított halhatatlan irodalmi alkotást. Prózai műveiben politikai törekvéseit és céljait hozta nyilvánosságra. Az 1640-es évek végén írta meg a „Tábori kis tracta” c. művét, amely a korszerű hadseregszervezés elveit és a hadviselés gyakorlati kérdéseit taglalja. Felismerve a megfelelő katonai vezetés hallatlan fontosságát, s önmagát tudatosan egy eljövendő török elleni hadjárat vezető helyére szánva, megírta a „Vitéz hadnagy” (1650–1653) c. katonai-politikai elmélkedésgyűjteményét az ideális hadvezér tulajdonságairól. A török elleni hadjárat lehetőségében bízva, mozgósító célból nyomatta ki a „Szigeti veszedelem” c. eposzt, kisebb verseivel együtt 1651-ben Bécsben, „Adriai tengernek Syrenaia” címmel.
A „Mátyás király életéről való elmélkedések” (1656) az eszményi uralkodót jelenítik meg. Ebben fejtette ki legérettebben a politikai koncepcióját, amelynek lényege: rendi ellenállásra támaszkodva a nemzeti függetlenség kivívása, majd nemzeti király vezetésével abszolutizmus létrehozása.
Zrínyi 1660–61-ben írta utolsó nagy prózai munkáját, „Az török áfium ellen való orvosság” címmel, amelyben az összefogásra és a harcra igyekezett mozgósítani.
Irodalmi munkássága mellett a politikai életben is tevékenyen részt vett. 1655-ben indult a nádor-választáson, de főnemesi ellenfelei megbuktatták. Az a bécsi terv viszont, hogy az ország mondjon le a szabad királyválasztás jogáról és fogadja el a Habsburg-ház örökös királyságát, nagyrészt Zrínyi hatalmas agitációja folytán hiúsult meg. Zrínyi ekkor már a főúri ellenzék, a köznemesség elismert vezére volt.
1661-ben, a bécsi udvar tiltakozása ellenére a Muraköz védelmére felépítette Zrínyiújvárt. 1663–64 telén több várat visszafoglalt és felgyújtotta az eszéki török hadihidat a híressé vált téli hadjáratban.
1664-ben a török ellentámadás lerombolta Zrínyiújvárt, de a törökök a szentgotthárdi csatában vereséget szenvedtek. A szégyenteljes 1664-es vasvári béke után nőtt az elégedetlenség az országban. Zrínyi is kereste a kibontakozás lehetőségeit, de 1664. november 18-án egy vadászbaleset áldozata lett, egy megsebzett vadkan halálra sebezte.
Nézzük, mi is történt!
A vadászaton egy megsebzett vadkan után a sűrű cserjésbe hatoló Zrínyit a vadkan megtámadta, a lábáról ledöntötte és halálra sebezte. A vadászaton jelen levő főnemesek és nemesek későbbi írásaiból ismert a vadászbaleset története, legrészletesebben Bethlen Miklós „Emlékirat”-ából. Bethlen arról számolt be, hogy november 18-án, amikor a vadászatot már befejezték, egy Póka nevű vadász jelentette Zrínyinek, hogy egy megsebzett vadkan a sűrű bozótosba menekült, azt még el lehetne ejteni. Zrínyi a nemesi társaságot a hintónál hagyva, a vadásszal és néhány szolgálójával a vadkan után indult.
Innen beszéljen Bethlen Miklós: „Egyszer csak hamar ihol nyargal Guzics, mondja a bátyjának: Hamar a hintót, oda az úr. Menénk, amint a hintó nyargalhat és osztán gyalog a sűrűbe béfuték én, hát ott fekszik, még a balkezében, amint tetszett, a pulzus gyengén vert, de szeme sem volt nyitva, sem szólott, csak meghala. Majláni így beszélte: hogy amint Póka után bément a disznó vérén az erdőbe, amígy ők a lovakat kötözték, csak hallják a jaj-szót; Póka szava volt. Majláni legelébb érkezék, hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; ő hozzálő, elfut a disznó, érkezik Guzics és Angelo. Az új felkél és mondja: Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott), sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó. Eléggé próbálták véle, de hijába, csak elfolyt a vére, először ülni, osztán hanyatt fekünni, végre csak meg kelle halnia, mert a fején három seb vala…”
A vadászbalesetnél Zrínyi Miklós nemesi társasága nem volt jelen, az eseményeket csak a vadásztól és a szolgálótól hallották. Bethlen Miklóshoz hasonlóan írta meg később a történeteket Esterházy Pál, Vitnyédi István ügyvéd, Zichy Pál is. Ez utóbbi levélbeli beszámolójára hivatkozva írta Otrosich Mátyás: „Zrínyi Miklós uram kimenvén vadászni, erdei kanokra akadott, utána menvén az egyiknek harmadmagával, az harasztban magánosan utána rugaszkodott, nem tudhatják, miformán tertént, lábárul leejti az urat, három sebet nagyot ejtett rajta, az fején, torkán és lábain, az mikor az két szolgája hozzá érkezett, hallván jajgatását, már akkor fel állott nagy véresen lábára, és szekeret kért, mondván, semmi az, egy fertály óra múlva szegíny meghalt…”
A későbbi évtizedekben elterjedt, hogy talán gyilkosság történt, a Habsburgok és mások is gyanúba keveredtek, de idegenkezűség semmivel nem bizonyítható. A szóbeszéd alapja az lehetett, hogy az emberek nehezen tudták elfogadni azt, hogy a nagy hadvezérrel, a kiváló vadásszal egy vadkan végzett. Pedig az egykorú leírások vadászbalesetre utaló közlését el kell fogadni: ha Bethlen Miklós és a többiek a történteket nem is látták, de a holttestet közelről megszemlélték – Bethlen még a pulzusát is megfogta –, így bizonyára feltűnt volna nekik, ha a vadkan által ejtett sebeken kívül más sérülés is van Zrínyin.
Sajnálatos, hogy a XVII. század egyik legnagyobb személyisége így és ilyen váratlanul halt meg, de tettei és életműve így is teljes.
Megjegyzések, felvetések, gondolatok:
• Zrínyi Miklós vadászbalesete másként is elképzelhető: lehet, hogy a gyilkossággal megbízott személyek már régebben várták a kedvező alkalmat egy merényletre. Ott ólálkodtak a környéken, hiszen arra is gondolniuk kellett, hogy a tettük után el tudjanak menekülni. Tehát többen is lehettek. Az általuk beszervezett Póka azzal a mesével, hogy egy sebesült vadkan van a sűrűben, a vehemens Zrínyi gyanútlanul utánament. A sűrűben lapuló gyilkosok meglőtték Zrínyit, aki elbukott, s a fekvő testét támadta meg a vadkan, amely az agyaraival valóban sebeket ejtett. Esetleg Zrínyi a vadászat zajai miatt nem is észlelte a lövést, ezért nem szólt róla. Mindenesetre gyanús, hogy Póka fel tudott menekülni egy fára. Persze lehet, hogy a lövést maga Póka adta le. Tanú nem volt.
• Arról nincs semmiféle feljegyzés, hogy Zrínyi testét megvizsgálták-e, például amikor a temetésre a testét lemosták. Elképzelhető, hogy a lőtt seb ott volt (fején vagy a torkán), ahol a vadkan megsebezte, így nem tűnt fel senkinek. És akkor senki nem feltételezte a gyilkosságot. A temetés után – az akkori viszonyok között – fel sem merült még gyanús esetben sem egy exhumálás igénye. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy sem Póka, sem más tanú neve, személye a későbbiek során nem merült fel. Mintha nemkívánatos lett volna a személyük.
• Úgy tudni, hogy viszonylag gyorsan megtörtént a temetés, a család mielőbb túl akart lenni rajta. Nincs nyoma, hogy a holttestet orvos megvizsgálta volna, aki ezt le is írja. Akkoriban ez nem volt szokás.
• A fennmaradt leírások – még Bethlen Miklósé is –, valamit elhallgatnak, mintha lenne valami titok. Teljes joggal az is felmerülhet és nem elképzelhetetlen, hogy Zrínyi Miklós már megünnepelhette a társaságával a sikeres vadászatot (sőt előtte is koccinthattak) és esetleg alaposan „elázott”, ezért is ment „nagy fejjel” azonnal Pókával a sűrűbe. Ott pedig nem volt képes védekezni a nekirohanó vadkan ellen, vagy ellépni az útjából. A társaság szégyellte a dolgot, és mindenképpen titkolta az ittasságot (részegséget), nem akarta méltatlan helyzetbe hozni még holta után sem Zrínyit, vagy a családot. Tehát nem történt összeesküvés, sem gyilkosság, hanem valóban egy szerencsétlen vadászbaleset volt, de azt Zrínyi Miklós cseppet sem dicsekvésre méltó magatartása váltotta ki. Ezt viszont mindenki el akarta hallgatni, nehogy folt essen Zrínyi Miklós nimbuszán. A család, az érintettek, a jelenlevők a későbbiek során sem „szólták el magukat” a valós eseményekről. Így talán érthetőbb Póka és más tanúk későbbi hallgatása is (talán lefizették, vagy megfélemlítették őket fenyegetéssel).
Ez merész elképzelés, de sok mindenre magyarázatot ad. Így is történhetett.
Összegzés:
Gróf Zrínyi Miklós a XVII. századi európai és magyar történelem jelentős hadvezére, a régi magyar irodalom kiemelkedő alakja. Számos ütközetet vívott sikerrel a törökök ellen, a legjelentősebb az 1664. január 20. – február 14. közötti téli hadjárat, amelyben felégette az eszéki török hadihidat. A katonai akció jelentős hadművészeti teljesítmény volt: 500 km-es út megtétele téli időben, az ellátás megszervezése egy 25 ezres sereg részére, várak elfoglalása és a hadihíd lerombolása, mindez Zrínyit a nagy európai hadvezérek sorába emelte.
Röpirataival, könyveivel megteremtette a magyar hadászati és katonai szakirodalmat.
Fő irodalmi műve az 1645–46 telén írt „Szigeti veszedelem” c. eposza, amelyben dédapjának, Zrínyi Miklós szigetvári hősnek állított örök emléket, aki 1566-ban életét áldozta a vár védelmében. Az eposz a törökellenes magyar harcok századokra hiteles és művészi tükre, amelynek előzményét jelentik Tinódi Lantos Sebestyén verses krónikái, vagy Vergilius és Tasso eposzai. Zrínyi maradandó költői emléket állított a magyar-török háborúk korának, műve a vitézi szokások, harcmodor, életmód megbízható leírása, hiszen katonaként naponta megélte azt, amit az eposzban megénekelt. A világirodalomban páratlan szemléletességgel jelenítette meg a négyes rímű tizenkettes sorokban a csatajeleneteket:
Itt fegyver fegyverrel találkozik öszve,
Vitéz is vitézzel kapcsolódik közbe;
Vér, jajgatás és por megy égben keverve,
Törik dárda, kopja, szablya elegyedve.
Itt zászló zászlóval nagy csoportokban hull,
Amott fekszik sok török halva lovastul,
Imitt félholtan vitéz vitézre borul,
Ki alatt ló fekszik, némely ló alatt fúl.
A „Szigeti veszedelem” c. műben Zrínyi Miklós a hősök példáján keresztül nevel a hazaszeretetre, a helytállásra, az emberi értékekre. Ősének szájába adva a gondolatot, vallja:
„Ez a hely s ez a vár légyen dicsőségünk,
Avagy madár gyomra mi koporsóhelyünk.
Mindenképpen emberek s vitézek legyünk,
Úgy marad meg örökkén a mi szép hírnevük.”
Zrínyi Miklós a hadvezéri sikerei mellett a századának, sőt a régi magyar irodalomnak legnagyobb alkotója volt. Minő balszerencse, hogy fiatalon, még a nevezetes téli hadjárat évében, 1664 novemberében, egy vadkanvadászaton – máig nem teljesen tisztázott módon – az életét vesztette.
