Más szemmel: Thury György, a legendás bajvívó végvári kapitány

A törökök kelepcébe csalták és hősi halált halt Thury György, a legendás bajvívó végvári kapitány

1571. ÁPRILIS 2.

A XVI. század közepének évtizedei a török-magyar várháborúk időszaka. Általában a hódító és terjeszkedő Török Birodalom próbált további területeket elfoglalni, ehhez a magyar végvári rendszer várait kellett elfoglalni. Így került sor Temesvár bevételére (1552), Eger ostromára (magyar diadal, 1552), Szigetvár és Gyula elfoglalására (1566). A viszonylagos békeidőkben a magyar és a török csapatok között gyakoriak voltak a bajvívások, pontosabban a magyar végvári kapitányok, vitézek és a török tisztek csaptak össze egymással, előzetes kihívások alapján. A küzdelem gyakran életre-halálra szólt. A magyar kapitányok közül is kiemelkedő volt Thury György személye.

Thury György 1519-ben született kisnemesi családból. Mint korának férfi tagjai, egészen fiatalon katonai pályára lépett, megtanulta a kardforgatás, a kopjatörés művészetét, mesterfogásait. Kezdetben közvitézként szolgált, majd huszár főlegény volt a Drégely melletti Ságon. Ez az időszak a XVI. század közepe, amikor Magyarország már három részre szakadt (1541), s a török hódoltság a királyi Magyarország és Erdély közé ékelődött. Rövid békeidőszakoktól eltekintve folyamatos volt a végvárak őrsége és a törökök közötti harc, amelynek során kialakult a portyázó huszár harcmodor. Ez azt jelentette, hogy egy-egy végvár kis lovas csapata betört a török hódoltságba zsákmányt szerezni, meg-megütközött a törökkel, aztán visszatért a várába. Ugyanúgy portyáztak a török csapatok is a magyar fennhatóságú területeken.

Thury György Ságon szolgálva számtalan alkalommal vett részt portyán és szerzett hírnevet magának. 1552-ben, amikor a törökök nagy hadjáratot indítottak a magyar végvárak ellen, Ali budai pasa a nógrádi várakat hódoltatta. Az egy Drégely kivételével, amelynek hős kapitánya, Szondi György az ellenállást választotta, és a rommá lőtt falak alatt elesett, a többi várat – így Ságot is –, harc nélkül feladták, mivel nem lehetett őket komoly ostrommal szemben megvédeni. Ság őrségével együtt Thury György is a Győrnél gyülekező királyi hadhoz csatlakozott. Innen figyelték Eger hős védelmét, azonban a győri tábor mozdulatlan maradt. Thury meg a magyarok mentek volna Egert felmenteni, de a király (I. Ferdinánd) célja csak Bécs megvédése volt egy esetleges török támadással szemben. Eger, köszönhetően a védők bátorságának és kitartásának, sikerrel védte meg magát.

Thury Györgyöt a 1556-ban lévai vár parancsnokának nevezték ki és itt szolgált 1559-ig. Ez a vár volt az egyik legerősebb pontja a Komáromtól induló végvári vonalnak, ellensúlyozva az esztergomi és nógrádi török szandzsák hatalmát. Thury itt is többször becsapott török területre és sorra személyes párviadalt folytatott neves török tisztekkel, vitézekkel, amelyekből mindig győztesen került ki. A bajvívásnak nevezett párviadal főként a török elleni végvári harcokban terjedt el, s ennek során a csapatok vezérei, kiemelkedő vitézei küzdöttek meg egymással a győzelmi dicsőségért. A kimenetelnek morális hatása volt az ütközetek előtt. A bajvívásban kopját, kardot, buzogányt, csatabárdot használtak előszeretettel, s ezek a fegyverek egymást követték a küzdelemben. Előfordult, hogy a lóról kopjával való levetésig vagy az első vérig vívtak, de a leggyakoribb volt az életre-halálra szóló viadal. Ilyenkor a legyőzött fegyverzete a győztesé lett. A bajvívást mindkét fél részéről kijelölt bírók (igazlátók) vigyázták, hogy az előre megbeszélt feltételeket a bajvívók betartsák.

Amikor 1559-ben Dobó István kapta birtokul Léva várát a királytól, maradásra kérte a már akkor neves Thury Györgyöt, de ő inkább Podmaniczky Rafael szolgálatát választotta, s elvállalta a palotai (Várpalota) várkapitányságot, mivel úgy érezte, hogy közelebb lesz a törökhöz, s több lehetősége nyílik az ellenük való harcra. Thury nem is csalatkozott reményeiben, mert Palota kapitányaként állandó portyáival, rajtaütéseivel csakhamar a legrettegettebb magyar kapitányok egyike lett a törökök szemében. És folytatta a bajvívásokat is, sorra hívta ki párviadalra a dunántúli török tiszteket. Különösen nagy tekintélyt szerzett azzal, hogy párviadalban legyőzte Dzsáfer agát, az egyik leghíresebb török vitézt. A törökök bevádolták Thuryt Bécsben, a királyi udvarban, hogy békeidőben tiltott párviadalokat tart és feldúlja a török területeket.

Azt állították, hogy palotai várkapitányságának idején összesen 600 személyes párviadala volt a törökkel a Dunántúl vidékein, s többnyire halálos kimenetelűek. A királyi udvar azonban kedvelte Thuryt, s ha már zsoldot nem mindig tudtak a végváraiknak fizetni, legalább a portyáikat elnézték. Így Thury György is csak amolyan „ejnye-bejnye” feddést kapott. Thury 1563-ban katonai érdemeiért I. Ferdinándtól kapta Berénd, Polány és Tevel falvakat.

1564-ben meghalt I. Ferdinánd és a trónon fia, Miksa követte (uralkodott: 1564–1576). A pozsonyi koronázási ünnepségen nemzetközi lovagi tornát rendeztek, amelyen a kopja- és kardviadalban cseh, olasz, német, francia, osztrák, sőt török és perzsa vitézek, de magyarok is, a leghíresebb bajnokok versenyeztek a világ minden tájáról az elsőségért. A tornán részt vett Thury György és egy másik híres magyar bajvívó, Gyulaffy László kapitány is. A magyarok sorra aratták győzelmeiket, míg végül már csak ketten maradtak. A döntőt ők vívták, s oly kardviadalnak volt tanúja az európai fényes vendégség, amelyen a vívás mesterei, az öklelés világhírű bajnokai álltak egymással szemben, akik nem tornajátékokon, hanem véres csatákon tanulták meg a viaskodást, és soha senki még nem győzte le őket. És itt sem győzött egyikük sem, mivel nem bírtak egymással, a torna döntetlennel zárult és mind Thuryt, mind Gyulaffyt győztesnek hirdették ki.

1566-ban, amikor Szulejmán szultán ismét hadjáratot vezetett Magyarországra, Arszlán budai pasa Palota elfoglalására indult. 1566. június 6-án kezdődött az ostrom, de Thury György jól felkészülten fogadta a törököket, több mint egy héten keresztül sikeresen elhárította a rohamokat. Sőt a várból kitörve jelentős veszteségeket okozott az ostromlóknak. Tudta azonban Thury, hogy sokáig nem tarthatja a várat, ezért segítséget kért Salm Eckhard győri kapitánytól. A felmentő sereg közeledésének hírére Arszlán pasa abbahagyta az ostromot.

Thury György ezután lemondott a palotai várkapitányságról és a királyi hadakhoz csatlakozott. 1566–67-ben mezei kapitány az uralkodó zsoldján. 1566. június végén Salm generálissal együtt visszafoglalták a töröktől Veszprémet, Tatát, Vitánt, Gesztest.

Ezt követően rövid ideig a veszprémi vár megbízott főkapitánya. Majd csatlakozott a Győrnél gyülekező királyi sereghez. Thury György tehetetlenül vette tudomásul, hogy a had nem siet Szigetvár felmentésére, amelyet így a török szultán seregei elfoglaltak. Hősi halált halt Zrínyi Miklós várkapitány és Szigetvár szinte minden védője, de az ostrom utolsó napján meghalt a táborban Szulejmán szultán is, igaz, ő betegségben (míg Zrínyi hősi harcban).

1567-ben (esetleg 1568-ban) a király kinevezte Thury Györgyöt kanizsai főkapitánnyá. Ez a poszt Szigetvár eleste után kulcsfontosságú volt. Thury megbízatását és harcait segítették az ugyancsak végvári vitézként szolgáló testvérei: Thury Márton veszprémi, Thury Benedek palotai kapitányok és a Pápán hadnagyként vitézkedő Thury Farkas.

Thury György Kanizsán is mindent megtett az ország védelme érdekében. Továbbra is sűrűn becsapott török területekre és rengeteg borsot tört az orruk alá. A törökök „dunántúli oroszlánnak” nevezték, s mindenáron a legyőzésére törekedtek, a szultán is erre adott parancsot. S ha becsületesen, szemtől-szembe vállalt viadalban nem tudták Thuryt legyőzni, hát nemtelen cselhez folyamodtak. 1571. április 2-án kelepcébe csalták a nagy kapitányt. Amikor Thury Györgynek ezen a napon a portyázói jelentették, hogy a török a közeli Kapornok falut prédálja, a kapitány 100 jó huszárával ellenük indult. A török csapatot hamar szétszórták, a foglyokat kiszabadították, de a falu határában több ezres török had állt lesben és Thuryt a vitézeivel együtt bekerítették.

Thury György igazi végvári vitézként esett el. Mikor a katonái sorra elhullottak mellőle, mikor a lovát is leszúrták, ő gyalog folytatta az egyenlőtlen küzdelmet. Már sebesült volt, amikor megadásra szólították fel őt, de ő az ellenség gyűrűjében ledobta sisakját, hogy halálos sebet kapjon és a fogságot elkerülje. Állítólag három dárdaszúrás is érte, és számtalan kardvágás, mire lezuhant … és mikor meghalt, hatalmas pallosát alig lehetett kicsavarni a kezéből. A törökök fejét vették és elvitték Konstantinápolyba a szultánnak. Úgy tudták a korabeli írások alapján, hogy száz vágást számoltak meg a fején, és selyemfonállal varrták össze a sebeket, hogy a szultán még valahogy megszemlélhesse a „dunántúli oroszlán” arcvonásait. De a török is tisztelte nagy ellenfelét, mert fegyverzetét végső tisztességül elküldte Bécsbe, a királynak.

Főszereplők

Thury György élete a leírásban szerepel. Mellette mindenképpen kiemelendők a kortárs következő személyek: I. Ferdinánd (1503–1564) és I. Miksa (1527–1576) magyar királyok, I. Szulejmán szultán, Dobó István, Zrínyi Miklós és természetesen még sokan mások.

Megjegyzések, felvetések, gondolatok

A több mint 150 éves török hódoltság (1526–1699) alatt a magyar végvári katonaság számtalan hőstettet hajtott végre, védve a hazáját. Az eddigi történelemtanítás és történelemszemlélet úgy mutatta be ezt a kort, mintha egy önálló Magyarország küzdött volna a Török Birodalommal szemben. Pedig ez nem igaz, a valóságot elhallgatták és elhallgatják. A végvárak fenntartását, a katonaság alkalmazását (zsoldot kaptak, a kapitány főnemesek pedig birtokot, fizetős tisztségeket stb.) a Habsburg-házi magyar királyok végezték. Tehát a Habsburgok törvényesen megkoronázott magyar királyok voltak, akik országukat védték a magyar végvári zsoldos katonasággal.

Tehát hamis az a kép, hogy a Habsburgok „ellenség” lettek volna. Ezt a valóságot ideje lenne tudatosítani és elfogadtatni a magyarsággal. A Habsburg-házi magyar királyok személyét az őket megillető helyre kellene tenni a magyar történelemben. Nemcsak a török-korban, hanem a közel 400 éves regnálásuk alatt is rengeteg olyan tettet hajtottak végre, amellyel Magyarország érdekeit szolgálták (törökellenes harcok, gazdaság és kultúra fejlesztése, reformok bevezetése, 1867 és Kiegyezés utáni prosperitás). Végre valahára szakítani kellene azzal a berögzött nézettel, hogy a Habsburgok elnyomó hatalom voltak, hogy mindig harcolni kellett velük. A valóság: mint törvényesen megkoronázott magyar királyok, sokat tettek Magyarországért, de volt egy birodalmi érdek is előttük (ilyen volt számos más többnemzetiségű birodalom vagy állam).

Thury György személyét, hazaszeretetét – miként sok más kiemelkedő magyar történelmi személyét is – közelebb kellene hozni a ma emberéhez. Büszkének lenni rájuk. Elképzelhető lenne például, hogy a sok politikai és választási plakát mellett az évben egyszer, a május végi Hősök Napja előtt plakátokon jelenjenek meg a hőseink.

Összegzés

A terjeszkedő Török Birodalom elleni XVI. századi várháborúk kiemelkedő eseményei a magyar történelemnek: Eger várának megvédése és az egri hősök, egri nők; Szondi György, Losonczi István és Zrínyi Miklós várkapitányok áldozatvállalása örök példa a magyarság előtt. Dobó István, Bornemissza Gergely vagy Thury György és sok más végvári vitéz helytállása, hősiessége mindig velünk kell, hogy éljen. Emléküket ápolni szent kötelességünk!

Részlet Mitták Ferenc hamarosan megjelenő könyvéből
(MITTÁK FERENC – MITTÁKNÉ BÖGRE ÁGNES: MÁS SZEMMEL – II.
48+2 újabb magyar és világtörténelmi eseményről és személyről)