A Magyar Kultúra Hete Százhalombattán
Márton Béla programsorozat a könyvtárban
László Anikó
Az eredeti elképzelés csak annyi volt, hogy a Magyar Kultúra Napján valamilyen klasszikus festménykiállítás legyen a könyvtár galériájában. Természetesen adta magát, hogy Takács Pétertől, a Takács Galériából kérjünk segítséget. Ő azonban felhívta a figyelmünket Márton Béla születésének (majdnem) kerek évfordulójára, valamint – mint az életmű nagy ismerője – azzal a zseniális ötlettel egészítette ki, hogy érdemes lenne felkutatni azokat a festményeket, amik még soha vagy csak ritkán szerepeltek kiállításon, és nem jelentek meg az általa összeállított életrajzi albumban sem (Márton Béla festőművész élete és munkássága, Százhalombatta, 2014.). Így hát felhívást tettünk közzé, hogy keressük azokat az alkotásokat, amik otthonok falát, magánemberek életét díszítik.
Márton Béla 1973-ban, 60 évesen települt Százhalombattára. Kalandos életút állt mögötte: Amerikában született, a felvidéken nevelkedett, majd képzőművészeti tanulmányai után Kárpátalján élt, ahol hivatásos festőként megfizették ugyan, de meg is kérték az árát. Ki tudja, korábban szeretett-e portrét festeni, de többezer, kötelezően megfestendő Lenin és Sztálin arckép után önálló munkásságát elsősorban a tájképek, csendéletek jellemezték. Látképeket, épületeket, utcai és virág-csendéleteket örökített meg. Százhalombattára is a Dunapart, a falu meghitt hangulata, a kanyargós főutcán sorjázó házak vonzották.
Közvetlen személyiségének köszönhetően hamar beilleszkedett a város közösségébe. Rendszeresen találkozhattak vele a járókelők, elsősorban Ófalu utcáin, ahol szeretett itt-ott megállni és megörökíteni egy-egy részletet. Ilyenkor is szívesen beszélgetett, és a háza is mindig nyitva állt a vendégek előtt.
Gyorsan dolgozott, egy-egy témát többször is megfestett, és sokszor nyúlt vissza emlékeihez, többek között a kárpátaljai tájhoz, ahogy a kiállításon is látható. Festett kérésre és rendelésre, sok képét elajándékozta, és a baráti szívességeket is festményekkel köszönte meg.
Nem csoda hát, hogy a könyvtár felhívására hamarosan özönleni kezdtek a jelentkezések. Engem ért a megtiszteltetés, hogy sorra járhattam az otthonokat, összegyűjteni a képeket. Akadt köztük, ahol egyet őriztek nagy becsben, máshol akkora festménnyel találkoztam, hogy nem fért volna el – nemhogy az autóban, de – a paravánon sem. Láttam festményekkel sűrűn borított falakat, köztük néhány igazán izgalmas Márton Béla művel, olajfestménnyel és pasztell-képpel egyaránt. Találkoztam elképesztően komoly és értékes gyűjteménnyel, melynek tulajdonosa félve segítette bepakolni a pokrócba takart alkotást az autóba.
Minden kép mögött privát történetek húzódnak: személyes találkozások, beszélgetések, emlékek, a festmény születésének vagy tulajdonba kerülésének, tulajdonosváltásainak körülményei. Egészen elképesztő az a feltétlen bizalom, amivel megnyitották otthonaikat, átadták a képeket a kiállítás számára. Igaz, volt olyan telefonbeszélgetés is, amiben a kép tulajdonosa, mikor megtudta, hogy több hétről van szó, végül úgy döntött, mégsem ajánlja fel az otthonát díszítő alkotást, mert – mint mondta: „vendégeket várok, hogy’ nézne ki a fal a festmények nélkül?”
És nem csak eszmei értékről van szó, vagy a megbontott otthoni enteriőr áráról, hiszen Márton Béla festményei a mai napig mozgásban vannak, megjelennek a műtárgypiacon, képei konkrét összeggel kifejezhető értékkel is bírnak. A felkéréskor és begyűjtéskor felmértük azt is, melyek azok a képek, amiket tulajdonosaik – megfelelő ár esetén – hajlandóak eladni.
Végül 12 tulajdonostól összesen 35 kép – festmények és pasztell-képek, kisebbek és nagyobbak – gyűlt össze. Január 22., a Magyar Kultúra Napja óta ebből 20 alkotás látható a könyvtár galériájában.
Ugyancsak Takács Péter kezdeményezésére ezúttal a fiatal generációból kerestünk alkalmas személyt a megnyitásra.
Dömötör Kristóf, a Magyar Képzőművészeti Egyetem képzőművészet-elmélet szakos hallgatója (színötös félévi vizsgáihoz ezúton is gratulálunk!) nem ismerhette Márton Bélát személyesen, de szakmai érdeklődéssel és egyéni lelkesedéssel fordul a képzőművészet felé. Segített a kiállítás berendezésében, köztük annak a képnek a kihelyezésében is, ami mellett maga is felnőtt, hiszen családja tulajdonában van. Kiállítottuk Márton Béla eredeti festőállványát, rajta legismertebb önarcképével, és azt a speciális, bárhol felállítható ládát – benne olajfestékeivel –, amellyel oly sokszor láthatták őt a város egy-egy pontján. (A megnyitó szövege elolvasható a könyvtár honlapján: www.hbvk.hu) Ez az anyag február 27-ig látható.
Március 1-jén – Márton Béla születésének 111. évfordulóján – kerül ki az a 15 kép, amiket eladásra szánnak tulajdonosaik. Ezekről egy kis füzet készült, amiből már a tárlat megnyitása előtt is tájékozódhatnak az érdeklődők. A március 1-jei megnyitón Sandi Barcsay Judit okleveles festménybecsüs tart előadást a kiállított képek között.
Márton Béla 94 éves korában, 2007. március 22-én hunyt el. Kiállítását másnap, március 23-án 10 órától festő-műhellyel zárjuk, ahol Fazekas Levente képzőművész vezetése mellett bárki kipróbálhatja, felélesztheti a benne rejlő festőt.
Baka Györgyi: Átmozduló léthatárok
A Magyar kultúra napján a Hamvas Béla Városi Könyvtárban mutatta be Baka Györgyi költőnő legújabb verseskötetét, mely az igencsak sokatmondó Átmozduló léthatárok címet kapta.
A versek – mint az Györgyitől megszokhattuk – a létezés alapkérdéseivel foglalkoznak, és megmutatkozik bennük a költő egyéni látásmódja, valamint érdeklődése a transzcendens iránt.
Beszélgetőtársai a könyvtár egykori munkatársa, Rozsnyai Júlia, valamint a kötet illusztrátora, László Bandy grafikus voltak. A bensőséges hangulatú találkozó során Györgyi, Júlia és Bandy is felolvastak több, szívüknek kedves költeményt a kötetből, és ezek jó kiindulópontul szolgáltak a tartalmas, inspiráló beszélgetéshez.
A bemutató végén a szerző névre szólón ajánlotta a kedvezménnyel megvásárolt köteteket a jelenlévőknek, Bandy pedig kis, személyre szabott illusztrációval látta el a dedikált könyveket.