A szívember fél élete, ami nálunk lett egész

Dinh Van Hoan története

Czifrik Katalin

Hivatalosan is magyar állampolgár lett az Óvárosban élő Dinh Van Hoan és családja. A harmincnyolc éves, vietnámi származású kiskereskedő tizenhat éve érkezett az országba. A legnagyobb kihívást a nyelv elsajátítása jelentette számára. Mivel a munka mellett nem jutott ideje iskolába járni, éjszakánként tanult a kollégájától – naponta tíz-tizenöt új szót.

Régebben itt élő kereskedő nagybátyjához érkezett Magyarországra 2004-ben. Tíz évig dolgozott vele együtt Budapesten. Ott ismerte meg feleségét, Nguyen Thi Lan Huongot, aki szintén Vietnam középső részéről érkezett hozzánk, annak a városnak a szomszédságából, ahol Hoan nevelkedett. 2011-ben házasodtak össze és 2014-ben költöztek Százhalombattára.

Előtte több helyen is körülnéztek. Hoan ingatlanos ismerőse ajánlotta nekik Battát, ahol végül megfelelő üzlethelyiséget is leltek. A Piac tértől nem messze, az egykori SZVELKA szolgáltatóházban nyitottak vegyeskereskedést 2014 tavaszán. A bérleti jogot pályázaton nyerték el a tulajdonos önkormányzattól. A „market”, ahogy a környéken emlegetik hamar népszerű lett a vevők körében. Az olcsó árak, a figyelmes, közvetlen kiszolgálás és a nagy áruválaszték miatt azóta is jelentős a forgalma.
A „kicsi, de jó” városban Hoanék hamar otthonra leltek. A lányok – Chau és Tran – a kéttannyelvű Eötvös iskolába járnak, a legkisebb gyerek, Tung pedig az óvárosi oviba.

Tavaly egy újabb boltot is nyitottak Hoanék, nem messze az elsőtől, a SZÁKOM korábbi irodájában, ahol egy ideig fitneszterem is működött. Az árupaletta eltér az első üzletétől. Konyhai, fürdőszobai felszerelést, műanyag termékeket, táskákat, írószert, ajándékot kínálnak. Egyelőre nem akkora sikerrel, mint az élelmiszerrel és alkohollal is kereskedő első üzletben, de Hoan szerint itt is alakul a forgalom.

Azért tudnak nagyon sokféle árut viszonylag olcsón adni, mert a szokásosnál kisebb haszonkulccsal dolgoznak. „Inkább több nap olcsó, mint egy nap drága” – magyarázza Hoan a „jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok” tőlünk sem teljesen idegen filozófiáját. Hozzáteszi azt is, hogy sikerükben jelentős szerepe van a nagy munkabírásnak. Nem bánják, ha többet kell dolgozniuk a kisebb haszonért. Lényeg, hogy gyorsan forogjon az áru és mindig tele legyen a bolt.

Hoan hazájából a mai napig nagyon sokan vágnak neki a világ legkülönbözőbb tájainak, Koreának, Japánnak, Európának, elsősorban az otthoni alacsony keresetek miatt. Hoan ezt úgy magyarázza, hogy mindenhol nehéz a munka, de itt tíz nap alatt keresi meg azt, amit otthon egy hónap alatt. A legtöbben az otthon maradó családjukat is támogatják a külföldön megkeresett pénzből. Ezer forint, amit innen hazaküld, a családja egy napi ellátását fedezi. Ha csak egy valaki nekivág a nagyvilágnak, már könnyebb lesz az élete a Vietnamban maradó családjának.

Mivel az országban ennyire olcsó a munkaerő, az elmúlt húsz-harminc évben nagyon sok multinacionális nagyvállalat telepített oda gyártó egységeket, amely jelentős fejlődést eredményezett. Ezzel párhuzamosan a kommunista politikai rendszer is felpuhult Hoan elmondása szerint.

Hoan a fél életét Magyarországon töltötte, de szerinte igazából „az egészet”, hiszen itt vált önállóvá, itt alapított családot, itt lett munkája, háza, gyereke.
A letelepedés első éveiben a legnagyobb nehézséget a magyar nyelv okozta neki, amelyet közismerten nagyon nehéz elsajátítani. Hoan este hat-hét órára ért haza a munkából, és rendszerint tíz órakor ült le az asztalhoz a füzetével, amibe a kollégája által tanított magyar szavakat írta. Egy-egy éjszaka tíz-tizenötöt tanult meg, és legtöbbször egy óra körül feküdt le aludni, másnap pedig fél ötkor kelt.

Nem voltak könnyű évek, de ő szerencsére nem fél a munkától. Büszke rá, hogy többet ért el, mint sokan mások, akik vele egy időben érkeztek az országba. A fizetését hat évig gyűjtögette, és amikor 2010-ben először hazalátogatott, mind a hat testvérének jelentős támogatást adott.

Az önálló üzlet megnyitásához a már említett nagybácsitól és a barátaitól kapott segítséget. A bankhitelbe külföldiként bele sem vágott. Összetartó, együttműködő, erős a közösségük, kölcsönösen segítik egymást szükség esetén. A nyitás ezzel együtt is nehéz időszak volt az életükben. A gyerekeik kicsik voltak, a legkisebbet magánbölcsődébe adták, de ha megbetegedett, Huongnak otthon kellett maradnia. Ő egyébként szintén kereskedőként érkezett Magyarországra, később hazament és a fodrászatot is kitanulta, de amióta összeházasodtak, csak a boltokban dolgozik.

Hoan számára könnyű volt a beilleszkedés. Azt mondja, mindig mindenütt akad néhány idegengyűlölő ember, de a többség nem ilyen. Akik pedig megismerték, azok meg is szerették őt. Márciusban több mint hétszázezer forint értékben ajándékozott fertőtlenítő tisztítószereket, védőmaszkot és vécépapírt az egészségközpontnak, bár akkoriban, a járvány első hullámában ezek beszerzése számára is gondot okozott. Azt mondja, a betegségben különösen támogatni kell egymást, és ilyen helyzetben az „esztéká” a legfontosabb. Adományával szerette volna azt is kifejezni, hogy Százhalombatta az otthona, ide tartozik.

Vietnamban legutoljára tavaly járt, amikor édesapja súlyos szívműtéten esett át. Amikor arra kérem, meséljen a két ország, a kétféle kultúra közötti különbségről, meglepő dologgal kezdi. Vietnámban ugyanis szerinte jóval tovább tart a szülői figyelem és odaadó gondoskodás, mint nálunk. Hiába van az ő felnőtt testvéreinek például saját családjuk és gyermekük, a szüleik még mindig féltő gondoskodással tekintenek az életükre és folyamatosan foglalkoznak vele.

Hoan szereti a magyar konyhát, bár jóval zsírosabb és cukrosabb, mint a vietnámi. Szerinte mi sokkal több sajtot és édességet eszünk, az ő táplálkozásuk pedig naturálisabb – sok levessel és rizzsel.

Ugyanúgy megünnepelik a karácsonyt és az újévet, mint mi, de legnagyobb ünnepük mégis a vietnámi holdújév, amely január-februárra esik, de pontos időpontja változó. Ilyenkor egy hétre bezárnak az iskolák és a munkahelyek. Szokásrend rögzíti, hogy mely napon kiket – családot, feljebbvalókat, barátokat, ismerősöket – illik végig látogatni és köszönteni. Egyébként olyan az egész, mint nálunk a karácsony – magyarázza Hoan –, csak tovább tart.

Feleségével együtt buddhisták, de a vallási szokásokat inkább csak Huong tartja, mivel ő többet tartózkodik otthon, és számára fontosabb is a hagyományok ápolása. Hoan azt mondja, neki csak az számít, hogy jó és őszinte emberek vegyék körül. Így fejezi ki: „szívember”.