A város rangját a szellemisége adja

Beszélgetés Kránitz József volt VB-titkárral

Czifrik Katalin

Egy településnek nem az anyagi jóléte, hanem a szellemisége adhat városi rangot. A valódi város a vonzáskörzetének is igényel, követel valamit. A közigazgatás – ahogyan a neve is kifejezi – azt jelenti, hogy igazgatni kell egy közösséget. És ez alatt módszerek összességét értjük: parancsolni, kérni, tiltani, engedni, szervezni. Nagy és összetett feladat. A várossá nyilvánítás ötvenedik évfordulója alkalmából Kránitz Józseffel, a százhalombattai tanács Végrehajtó Bizottságának egykori titkárával beszélgettünk.

„Szavakkal nem kellene elfecsérelni, amit a szív érez” – ezt a gondolatot idézi annak kapcsán, ami az eddigi kollektív múltidézésben bosszantja. Úgy véli, a visszaemlékezések egy része nem elég pontos, előfordul, hogy jellemzőbb a szereplési vágy. A köztudatban a várossá nyilvánítás aktusa szorosan kötődik a nagyüzemekhez, de a valóság ennél árnyaltabb.
Az Elnöki Tanács 1970-es döntése hátterében ugyanis nagy szerepet játszott az államigazgatás akkoriban zajló átalakítása, egyszerűsítése, a túlzott központosítás lebontása is. Ennek jegyében járásokat szüntettek meg, illetve vontak össze, a járási tanácsi testületek helyén csak hivatali státusz maradt. Bevezették a nagyközségi kategóriát.

Pest az ország második, ugyanakkor városokban szegény megyéjének számított. Kézenfekvőnek tűnt, hogy az akkor már ötvenezres lélekszámmal és jelentős vonzáskörzettel bíró Érd kapjon városi címet, amellyel többlet jogkör és költségvetési támogatás is járt. Hogy mégsem így történt, abban tényleg jelentős szerepe volta a két nagyvállalatnak, pontosabban Csenterics Sándor és Simon Pál igazgatóknak, akik korábbi minisztériumi beosztásuknak köszönhetően jelentős lobbierővel bírtak.

A két vállalat szeretett volna minél korszerűbb és kényelmesebb életfeltételeket biztosítani a dolgozóinak, de presztízskérdést is jelentett számukra, hogy ne egy községben működjenek. Ezért tettek meg mindent, hogy meggyőzzék a megyei pártvezetést, élén Cservenka Ferencné titkárral, aki mozgalmi múltja miatt jelentős befolyással rendelkezett.

A települések központi költségvetési támogatását a megyei vezetés osztotta el. A keretek nem tették lehetővé, hogy mindkét település városi címet kapjon. Százhalombatta mellett azonban az is nyomott a latban, hogy számítani lehetett rá, a két nagyvállalat valamilyen módon hozzá fog járulni a tanácsi feladatok ellátásához.

Amikor megszűntek a járási tanácsok, fontosabbá vált a települési szintű közigazgatás szakmailag felkészült irányítása, amit úgy szabályoztak, hogy jogi végzettséghez kötötték a VB-titkári tisztséget, amely tulajdonképpen a jegyzői munkakörnek felelt meg. A közigazgatásban azonban az alacsonyabb szintű jövedelem miatt kevés volt a jogvégzett szakember. Kránitz Józsefet akkori munkahelyi vezetője, Arany István megyei tanácstitkár kérte fel a százhalombattai hivatal betöltésére.

Kránitz József 1953-tól tíz évig dolgozott a tárnoki, majd két évig a törökbálinti végrehajtó bizottság elnökeként. Onnan a budai járási tanács igazgatási osztályának élére került, majd a járási tanács VB-titkára lett.
A jogi egyetemet munka mellett végezte el. Felvételi nélkül került be, mindjárt a második évfolyamra, mivel jelesre vizsgázott a tanácsakadémián. A két éves bentlakásos iskolában az új megyei és járási közigazgatási szakembereket képezték a régi jegyzői kar leváltása érdekében.

Százhalombattára már a várossá nyilvánítás után, 1971-ben érkezett Kránitz József, feleségével, Magdival, aki szintén munka mellett szerzett két egyetemi diplomát és hamarosan a város egyik legnépszerűbb pedagógus személyiségévé, iskolai vezetőjévé vált.

Az új tanácstörvény a korábbinál jóval szélesebb jogköröket adott a helyhatóságok kezébe. Az élet számos területét önállóan, tanácsi rendelettel szabályozhatták. A legfontosabb feladat a szervezeti és működési szabályzat, valamint a tanács szakigazgatási osztályainak a kialakítása volt, de szabályozásra várt egyebek mellett az állattartás – amely akkoriban még Újtelep városrészen is igen jelentős volt -, a tanácsi lakások bérbeadása, értékesítése, a kiskereskedelem felügyelete és a közterület-használat.
Rengeteg hozzáértést és munkát igényelt a városi rendezési tervek elfogadása, hiszen több teljesen különböző és területileg is elszakadó városrészt kellett közigazgatási egységgé szinkronizálni. A már említett vegyes funkciójú Újtelepen többen még önállóan gazdálkodtak, illetve fuvaroztak: szarvasmarhát, disznót, lovakat tartottak. Urbárium egy része és a Benta-puszta közigazgatásilag Érdhez tartozott. A battai tanács kezdeményezésére azután a Csenterics úttól délre eső részt a városhoz csatolták, főként azzal az indokkal, hogy a város, illetve az üzemek működését szolgáló létesítmények – mint a gázátadó állomás például – a város közigazgatási területéhez tartozzanak.

Dunafüred klasszikus üdülőövezet volt, amit az egykori városi tanács annak is akart megtartani. A telekingatlanok mérete és sűrűsége ugyanis Kránitz József szerint magában hordozta az átminősítés utáni konfliktusokat. Épült a „városmag”, amit akkor – és most is – csak lakótelepként emleget a köznyelv, és tőle meglehetős távolságban élte többé-kevésbé hagyományos paraszti életét az eredeti településmag, a „falu”. A puszták – Franciska, Pannónia, Zoltán, Tildy – termelőszövetkezeti tulajdonban voltak, és állattenyésztés, földművelés folyt ezeken a területeken.

Az eltérő múlttal, funkciókkal és adottságokkal rendelkező, fizikailag is távolságban levő városrészek összehangolása több éven át tartó, többlépcsős, összetett munkafolyamat volt. A rendezési tervek megvalósítása során számos alkalommal kellett magántulajdont kisajátítani és kártalanítani, a nagybirtokok korábbi elkobzása számos tulajdonjogilag rendezetlen területet hagyott maga után.

Az új VB-titkárnak nagy segítséget jelentett, amikor sikerült a városba csábítani korábbi beosztottját, Szegedi Sándort, aki a hatósági osztály vezetője lett. Őt Lucai Zsuzsanna titkárságvezető, majd Aradszki András, a jelenlegi országgyűlési képviselő és Rózsa Márta követte a jogvégzett munkatársak sorában a százhalombattai városi tanácsnál.

Sokoldalú feladat volt a város igazgatása, amely idővel a területekkel, ingatlanokkal való gazdálkodást is magában foglalta. Korábban ugyanis nem kellett fizetnie a telekingatlanért egy állami vállalatnak, hiszen mindkettő – a telek és a beruházó vállalat is – állami tulajdon volt. Az ipari, kereskedelmi területek értékesítése, a parcellázás és a lakáseladás alapozta meg a város önálló gazdálkodását. A nagyvállalatokkal pedig nem volt könnyű elfogadtatni, hogy a lakások nem „ősi jogként”, hanem pénzért kerülhetnek a használatukba.

A tanács szakmai irányítása állandó harcot jelentett a párt központi irányító szerepét „félreértelmező” funkcionáriusokkal is. Kránitz József azt mondja, sokszor vált „fekete báránnyá”, de általában sikerült megértetnie, hogy a döntések nem léphetik túl a törvényi kereteket, és a szakigazgatási kérdések tanácsi rendeletalkotással, illetve tanácsi határozathozatallal dőlnek el. Ezek pedig egyetlen alkalommal sem ütköztek felsőbb jogszabályba.
Szekeres József tanácselnökkel mindvégig kiváló munkakapcsolatot ápolt. Bármilyen elképzelése is volt a városvezetőnek, mindig egyeztetni tudták az álláspontjukat.

A rendszerváltozásig maradt hivatalban. Azóta nyugdíjasként él. Amíg tehette, szőlőt művelt, gazdálkodott a tárnoki hétvégi telken. Kedveli az irodalmat, főként a verseket, szívesen hallgat zenét. Mindent megtesz, hogy „ne nehezítse meg a saját életét”.

A rendszerváltás időszakában keserű pohárként fogadta el, hogy a „régi rendszer embereit” egy kalap alá veszik a „csipkelődők”. Az azóta eltelt évtizedek csalódást okoztak számára. Az ígéretek jelentős része nem vált valóra. A közigazgatás területén lazultak az elvárások, az igények, kevesebb a fegyelem és a figyelem, amit a közterületek rendje – a köztisztaság, az ebtartás, a parkolás, a közlekedés kultúrája – is tükröz. Mondhatjuk, hogy mindez az embereket, a lakosságot jellemzi, de „a lakosság része vagyunk”.

Óriási törés volt számára felesége néhány évvel ezelőtti elvesztése, akivel közel hatvan évig éltek együtt valódi sorsközösségben. Tanácsi tisztségviselőként többször került konfliktusba amiatt, hogy „kuláklányt” vett el. Fiatalon egyiküknek sem adatott meg a tanulás lehetősége. Azt később mindketten felnőtt fejjel, egymást segítve pótolták. Mindketten komoly munkahelyi leterheltség mellett tették le az egyetemi államvizsgákat, később is sokat vállaltak, és mindig támogatták egymást ezekben a nehézségekben.

Kránitz József valódi „szürke eminenciásként” játszott meghatározó szerepet a város történetének első húsz évében. Soha semmilyen politikai megbízást nem vállalt, de közismert volt nyugodt, baráti hangvételéről, közvetlen stílusáról. „Nem volt feadatom a kapcsolattartás külső szervekkel, nem kellett reprezentálnom. Sosem hiányzott a szereplés. Számomra kielégítő volt, hogy soha olyan törvénysértő intézkedést nem hoztam, és nem engedtem, amelyet magasabb szerveknek meg kellett volna változtatniuk. Igyekeztem óvatosan, megfontoltan, a tudásomra támaszkodva érvelni, és sosem szégyelltem másokat kérdezni, konzultálni, ha szükségét éreztem.”