Családtag lett a kutya

Miért nőtt meg a lakótelepi kutyatartók száma?

Az utóbbi évtizedben látványosan megszaporodtak a kutyák a városi és lakótelepi lakásokban. A négylábúak ma már nemcsak házőrzők vagy társak: sok gazda családtagnak, sőt „szőrös gyereknek” tekinti őket. Miért vált ilyen erőssé ez a kötődés? Milyen hiányt pótol az emberben az állat iránti szeretet? És vajon ez az új életforma a kutyáknak is jót tesz? Erről kérdeztük dr. Kubinyi Enikő etológust, az ELTE TTK Etológiai Tanszékének vezetőjét.

– Az elmúlt tíz évben megsokszorozódott a lakótelepi kutyák száma. Ön szerint mi mozgatja ezt a folyamatot – a társadalmi változások, a magány, az életmód vagy valami mélyebb pszichológiai igény?

– Tudtommal nincs tudományosan megbízható adat arról, hogy valóban megnőtt volna a lakótelepi kutyák száma Magyarországon. A kutyák számáról általában sincs pontos statisztika, mert a mikrochipes regisztráció nem ad teljes képet: sok kutya nincs bejelentve. Inkább arról lehet szó, hogy a kutyák ma sokkal inkább „láthatók” a városi környezetben. Több a kutyás közösségi tér, futtató, kávézó és áruház. A közösségi médiában, reklámokban, különféle médiumokban is valószínűleg gyakrabban jelennek meg, mint régebben.

Azt is megfigyelhetjük, hogy másféle kutyákat tartanak az emberek, mint néhány évtizeddel ezelőtt: gyakoribbak a kistestű, rövid orrú fajták, míg úgy emlékszem, hogy a gyerekkoromban, 30–40 éve inkább középtestű, őrző-védő és vadászkutyák voltak divatban. A kutyák érzelmileg is fontosabbá váltak. Ennek a biológiai háttere a magánnyal és a szociális kapcsolatok gyengülésével függ össze, a kulturális háttere pedig az, hogy egyre inkább tudatosul bennünk: a kutya családtag, feltétel nélküli szeretetet ad, ami akár gyógyító hatású is lehet.

– Az etológiai kutatások alapján milyen szerepet tölt be a kutya a modern ember életében? Társ, barát, gyerek vagy tükör?

– A kutya tanulékony, rendkívül alkal­maz­kodóképes faj, ezért sokféle szerepet tölthet be. Ez függ magától a kutyától – a testméretétől, mozgásigényétől, személyiségétől – és a gazda élethelyzetétől is. Egy fiatal párnál lehet „próbagyerek”, akin kipróbálják, tudnak-e közösen felelősséget vállalni, kisgyerekes családban játszótárs, kamaszoknál haver, a gyerekek kirepülése után pedig „pótgyerek”, időseknél – a társ elvesztése után – partner. Van, akinek munkatárs, sporttárs, vagy házőrző.

Ha szeretnénk, a kutyáinkat tükörnek is tekinthetjük, hiszen viselkedésében gyakran tükrözik a gazda és a család érzelmi állapotát, stressz-szintjét. De a kutyák 80%-ának pedig nem nagyon van funkciója, csak élnek az utcán Afrikában, Dél-Amerikában, Ázsiában, mint nálunk a városi galambok.

Egy idén publikált tanulmányunk szerint a családi kutya 13 kapcsolati jellemző alapján leginkább a saját gyermekhez és a legjobb baráthoz hasonlít, de a hatalmi viszonyokban minden embertől eltér, hiszen életének minden elemét az ember kontrollálja. A válaszadóink a kutyával való kapcsolatukkal voltak a legelégedettebbek: a kutyát tartották a legjobb társaságnak, és úgy érezték, hogy a kutya szereti őket a legjobban. A kutyák a gyerekekéhez hasonlóan magas pontszámot kaptak gondoskodás és megbízhatóság terén, ugyanakkor – a legjobb barátokhoz hasonlóan – alacsony konfliktusszint jellemezte a velük való kapcsolatot. Mindezek mellett viszont a kutyákkal való viszonyban sokkal nagyobb volt a hatalmi egyenlőtlenség, mint bármelyik emberi kapcsolatban.

„Szőrös gyerek” – újfajta családmodell?

– Sok gazda családtagnak, sőt gyerekpótléknak tekinti kedvencét. Milyen társadalmi és érzelmi háttere van ennek a jelenségnek?

– Az emberi közösségek felaprózódása és a későbbre halasztott vagy elmaradó gyerekvállalás erősen hozzájárulhat ehhez a jelenséghez. Az ember alapvető igénye, hogy tartozzon valakihez és gondoskodhasson valakiről. A kutya ezt az pszichológiai szerepet nagyon hatékonyan betölti olyan környezetben, ahol az érzelmi biztonság hiányzik vagy nincs kiről gondoskodni.

– Van kimutatható kapcsolat a gyerekvállalási kedv csökkenése és a kutyatartás elterjedése között?

– Nincs tudományos bizonyíték arra, hogy a kutyatartás közvetlenül hozzájárulna a gyerekvállalási kedv csökkenéséhez. A két jelenség párhuzamosan figyelhető meg, de valószínűleg közös társadalmi és gazdasági okokra vezethető vissza. A gyerekvállalási kedvet leginkább a megfelelő társ hiánya, a gazdasági bizonytalanság és a lakhatási problémák csökkentik.

De miközben sokan halogatják a gyerekvállalást, érzelmi energiát és gondoskodást fektetnek más kapcsolatokba – például egy kutyába. A gondoskodás iránti vágy mélyen gyökerező evolúciós mechanizmus. Ha ezt a szükségletet nem egy gyermek elégíti ki, akkor más, kötődést kiváltó lény is betöltheti ezt a szerepet. Ugyanakkor a kutyatartás nem a gyerekvállalás alternatívája: sok családban éppen a gyerekek kérésére kerül kutya a háztartásba.

– A gondoskodás iránti vágy mennyiben evolúciós örökségünk, és hogyan teljesíti be ezt a kutya az ember életében?

– Az emberi faj háromszázezer éve létezik, és ennek túlnyomó részében halászó-vadászó-gyűjtögető életmódot folytatott. Őseink 100–150 fős csoportokban éltek, ahol nemcsak a szülők, hanem a közösség minden tagja részt vett a gyerekek gondozásában. Ezt együttműködő utódgondozásnak nevezzük, és kevés emlősre jellemző – de például a farkasokra igen.

Az ehhez kapcsolódó viselkedések – a figyelem, empátia, gyengédség – nem kizárólag a saját fajunk tagjai felé irányulhatnak. A kutya különösen alkalmas ezek kiváltására: egyrészt őse, a farkas is társas faj volt, másrészt a 25 ezer éves közös evolúció során a kutya alkalmazkodott az emberi kommunikációhoz és arckifejezésekhez. A kutya így sok ember számára az érzelmi gondoskodás tárgya lett: lehetőséget ad a szeretet és a felelősség megélésére akkor is, ha épp nincs gyerek vagy közeli családtag, akiről gondoskodni lehetne.

Kis test, nagy kötődés – az „ölebek” kora

– Ma a kis testű, gyerekszerű kutyák a legnépszerűbbek. Miért érezzük őket vonzóbbnak, és milyen egészségügyi problémákat hordoz ez a tenyésztési irány?

– A kis testű, „babaarcú” kutyák iránti vonzalom a „bébiséma” jelenséggel magyarázható, amit Konrad Lorenz írt le először. Az aránytalanul nagy fej, kerek szem, rövid orr és kis test automatikusan kiváltja az emberben a gondoskodási késztetést, mert ezek a jegyek a csecsemőkre emlékeztetnek, akiknek a gondozásába őseink akkor is bekapcsolódtak, ha nem a saját gyerekük volt. Emiatt sokan kedvesebbnek, védendőbbnek látják az ilyen kutyákat.

A városi környezet is kedvez a kis testű fajtáknak: könnyebb őket szállítani, kisebb helyen elférnek, és a rövidebb séták is elegendők számukra. Ugyanakkor a lapos orrú fajták – például a mopsz vagy a francia bulldog – komoly egészségügyi problémákkal küzdenek: légzési nehézségek, hőgutára való hajlam, alvászavarok, fogászati és bőrproblémák is jellemzők rájuk. Sok állatorvos ma megél abból, hogy segít életben tartani és szaporítani ezeket a fajtákat.

– A küllem és a „cukiságfaktor” mennyiben torzítja el a kutyához való természetes viszonyt?

– A kedves külső nem garantálja, hogy a kutya illik az adott életmódhoz, és a betegségek is megnehezíthetik a gazda és a kutya kapcsolatát. De van, akiben pont azért mélyül el a szeretete a kutyája iránt, mert az állat fokozottan rászorul a gondoskodásra.

A kutya mint tükör – mit tanulhatunk magunkról?

– A kutyatartás valóban jót tesz az embernek – vagy csak akkor, ha a gazda is egészséges lelkiállapotban van?

– A kutyatartás akkor tesz jót az embernek, ha sétálni, futni, sportolni jár a kutyával és általa sok más emberrel alakíthat ki jó kapcsolatot, barátokra tehet szert. Azoknak is sokat segít, akik nagyon kiszolgáltatottak, például magányos, idős embereknek.

A felméréseink szerint a gazdáknak sok derűs percet szereznek a kutyák, és társaságot is nyújtanak, de persze csak akkor, ha a kutya jólnevelt és nincsenek súlyos viselkedési problémái.

A városi élet korlátai – mit bír el a kutya?

– Milyen hatással van a kutyák viselkedésére, ha egész nap egyedül vannak a lakásban? Tudnak így jól alkalmazkodni?

– A legtöbb kutya tud ehhez alkalmazkodni, de nem meglepő, ha mégsem, hiszen a társas fajról van szó.

– Milyen különbséget lát a klasszikus „udvari” és a mai „panelkutya” életmódja között? Hol húzódik a határ a szeretet és a túlzott emberiesítés között?

– Az udvari kutyákat házőrzésre tartották, a lakáskutyákat társként, családtagként. Egy örökké a kertben tartott vagy láncra vert kutya életéhez képest a lakáskutyáké általában jobb, mert velük foglalkoznak, sétáltatják őket, és más kutyákkal is játszhatnak, így ingergazdagabb, érdekesebb életet élhetnek.
A határ ott húzódik, ahol a gazda a saját érzelmi igényeit a kutya szükségletei elé helyezi. Aki jól szereti a kutyáját, az tiszteletben tartja a mozgáshoz, szaglászáshoz, játékhoz, barátkozáshoz való igényét is.

Tanulság és felelősség

– Mit tanácsolna azoknak, akik most gondolkodnak kutyatartáson? Milyen élethelyzetben, milyen típusú embernek való egyáltalán a „városi kutya”?

– A kutyák átlagosan 13 évig élnek, tehát ennyi éven át kell gondoskodni róluk. Ez anyagilag is jelentős költség, egy autó ára is kijöhet belőle. A városban a természetes környezet hiányát a gazdának kell pótolnia mozgással, játékkal, szociális élményekkel.

Aki sokat dolgozik, gyakran utazik, keveset van otthon, annak érdemes elgondolkodnia, hogy tudja-e biztosítani a kutya jólétéhez szükséges feltételeket – valószínűleg nem. De ilyen helyzetben is lehet kapcsolódni kutyákhoz: sétáltathatjuk a szomszéd kutyáját, vagy önkénteskedhetünk menhelyen.

Más, kisebb igényű fajokkal, például macskával, nyúllal, patkánnyal, is megélhető a gondoskodás élménye. Nemrég sikerült rábeszélnem egy elfoglalt rokont kutya helyett nyúltartásra. A nyuszi remekül hozzászokott a hámhoz, kis gazdája mindenhová viszi magával. A mérete miatt ölben tartható, nem ugat, nem harap, és sok trükköt megtanult. Ráadásul a nyulak ökológiai lábnyoma is jóval kisebb, hiszen növényevők.

A kérdésre is válaszolva, szerintem annak érdemes kutyát tartani, aki nemcsak szeretetre vágyik, hanem adni is tud: időt, figyelmet, mozgást, közös élményeket. Aki jól tartja a kutyáját, annak minden nap jut egy adag derű, barátkozás, mozgás és feltétel nélküli szeretet.

*

A lakótelepi kutyatartásról megkérdeztük Szabó Attila önkormányzati képviselőt is, aki az Ifjúsági, Sport, Közrendi és Környezetvédelmi Bizottság tagja és a Műszaki, Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke.

– A lakótelepi életforma természetes velejárója, hogy sok ember él kis helyen, különböző szokásokkal. Hogyan lehetne elérni, hogy a kutyatartók és a nem kutyatartók között kevesebb legyen a feszültség, több az együttműködés?

– Azt hiszem, hogy ebben nagyobb felelőssége van a kutyatartóknak, magam is az vagyok. A legtöbb konfliktust a póráz nélkül sétáltatott ebek, valamint a kutyaürüléket össze nem szedő gazdik miatt fordul elő. Ha ezen változtatnának az érintettek, egész biztosan nagyobb lenne az összhang.

– Milyen szerepe lehet az önkormányzatnak és a helyi közösségeknek a kulturált, tudatos állattartás ösztönzésében – például kutyafuttatók, tájékoztató programok, szemléletformálás terén?

– Az elmúlt években igyekeztünk előre lépni ezen a téren is: több tucat kutyaürülék-gyűjtő edényt helyeztünk ki, és zárt futtatókat is építettünk a város 2 pontján.  A szemléletformálás területén van még tennivaló, amihez segítségül kell hívni a városi televíziót és a közösségi oldalakat is.

– A gyermekjátszóterek, közparkok védelme gyakori vitaforrás. Milyen szabályozással vagy közösségi megoldásokkal lehetne elkerülni, hogy a kutyások és a családosok egymás rovására használják ezeket a tereket?

– Szerintem csak annyi teendő, hogy be kell tartani a jogszabályokat, rendeleteket. Közparkokban, különösen játszótereken nem szabad kutyát futtatni. Ennek betartása az állattartók felelőssége, de ha kell, a közterület-felügyelet és a rendőrség segítségével ennek érvényt is kell szerezni.

– Mit üzenne azoknak, akik nem tartanak kutyát, de nap mint nap együtt élnek a „kutyás város” jelenségével? Hogyan tudnánk közösen megőrizni a városi harmóniát?

– Azt hiszem ez is kulturáltság kérdése. Ahogy az első gondolatokban is említettem, a kutyatartók többet tehetnek a békés együttélés érdekében. Ha ők betartják a “játékszabályokat”, sokkal kevesebb lesz a panasz, ebben biztos vagyok. Egyébként pedig mindenkinek ajánlom, aki teheti, hogy tartson egy kutyust, mert ahogyan Josh Billings író mondta: “a kutya az egyetlen lény, aki jobban szeret téged önmagánál”.