Egy lokálpatrióta emlékei VII.
Beszélgetés Németh Istvánnal
Egy napon Delegán Feri, úgy ahogy elment, váratlanul megjelent. Elmesélte franciaországi kalandjait. Valami bonyolult nőügybe keveredett. Pénze elfogyott, fél Európát átbliccelve vonaton érkezett meg. Kérdezte, tudnánk-e munkát biztosítani számára? Tudtunk. Aztán ahogy jött, úgy ment el. Ha igaz, kereskedelmi vállalkozása van Szatmárnémetiben.
Magtárosunk, Nagy István hétvégeken gépkocsiba ült és Erdély felé vette az irányt. Nem sokat beszélt róla, de tudtuk, hogy odajár. Lassan aztán mégis apró részletekben felfedte útjai célját. Megismerkedett egy hölggyel, aki odaát élt és szerette volna áthozni hivatalosan, mint feleségét. Az ügyeinek intézése sok időt vett igénybe, őt is pótolni kellett ezeken a napokon. Az ügy számunkra szent volt, ezért támogattuk. Ezzel a házassággal nem csak feleséget hozott kis hazánkba, hanem az asszony lányát is, aki nem más, mint Keresztes Ildikó, a népszerű énekes és színész. István felesége, Éva pedig a szövetkezetünkből ment nyugdíjba, mint könyvelő. Ezzel a történettel zárnám erdélyi mesélnivalómat.
*
Ahogyan korábban írtam, a szarvasmarhatelepünk az 1972-es kormányrendelet ösztönzésére épült meg, szakosított jelzővel ellátva, ami azt fejezte ki, hogy azok tejtermelő szarvasmarhákkal legyenek betelepítve, azaz tejtermelő világfajtákkal állítsuk elő a tejet. Ezt a feladatot a kettős hasznosítású magyartarka nem tudta ellátni. A Herceghalmi Állattenyésztési Kutató Intézet javaslatára került a Finn-Ayshire fajta a tejüzembe. A kutató intézet munkatársaival 1974-től 1994-ig rendszeres és jó kapcsolatom volt. Szakmai feladataim egyik mércéje volt megfelelni a tudományos szakmai igényességnek. Dr. Dunai Antal vezetésével kutató stáb vette gondozásba állományunkat. Sajnálatos korai halála után dr. Szuromi Antal vezetésével dr. Lányi Istvánné, dr. Bozó Sándor, dr. Enyedi Sándor és Bölcskei Károly jártak ki havi rendszerességgel a telepünkre. Mindezzel egy folyamatos adatszolgáltatás hárult rám, ami a borjak testsúlyméréséből, bizonyos időszakokban testméretek felvételéből és folyamatos termelési adatok szolgáltatásából állt.
Közben eldőlt a „fajtapolitika” kérdése.Az amerikai, illetve kanadai Holstein-Fríz fajta mellett foglalt állást mind a tudományos, mind a gazdasági élet. A többi világfajta, amit más helyekre behoztak hamar eltűnt. Átkeresztelődött, uralkodóvá vált a zömében feketetarka Holstein-Fríz fajta, aminek volt vöröstarka változata is. Szakmai, politikai törekvés volt az igényes 8-10 ezer literes termelésre képes fajta elterjesztése és általánossá tétele. Ennek a folyamatnak a gyorsítását hozta e téren is a rendszerváltoztatás. Minden, ami Amerikából és nyugatról jött az megkérdőjelezhetetlennek bizonyult. Abban sok igazság volt, hogy a tejmennyiséget illetően nem volt az abszolút tejtermelésben alternatívája. Később a tisztavérű Holstein-Fríz telepek átlagos tejtermelése meghaladta a 10 ezer liter tejet laktációnként (300 nap). Az élettartam tekintetében pedig szomorú eredmények születtek, mert az átlag laktáció nem érte el a második ellést. A nagymennyiségű tej zsírtartalma 2,8-3,2%, a fehérjetartalom is alacsony volt.
Az Ayshire 5-6000 liter tejet adott, de 4,2-5% zsírtartalommal. Az élettartamuk pedig 5-6 laktációt is elérte. Akadályozták a sperma behozatalát. Az 1990-es évektől kénytelenek voltunk elkezdeni a keresztezést a Holstein fajtával.
Arra mindig vigyáztam, hogy fekete-tarka ne jusson az állományba, arra gondolva, hogy lesz a későbbiekben lehetőség visszatérni az Ayshire használatára. A fekete szín mindig domináns az öröklődés során, és ha az állományba bekerül, kitörölhetetlenül megjelenik a fiatalokban.
*
Egy szakmatörténeti esetet érdemesnek tartok elmondani. 1986 körül megkeresett dr. Istók Barnabás volt főiskolai takarmányozástan tanárom. Arra kért, hogy teheneinken elvégezhesse az általa kidolgozott egyedi tejelékenységi vizsgálatát, azaz mennyi tejet képes az állat adni. Ez abból állt, hogy egy általa kifejlesztett egyszerű, ollószerű mechanikai eszközzel a tehén hastájékán a tőgyhöz futó, kitüremkedő ér átmérőjét megmérte és mm-ben ezt rögzítette, majd egy általa kidolgozott táblázatban a talált érték megfelelt egy napi tejmennyiségnek. Ez jelentette a fiziológiailag termelhető tejmennyiséget az egyes teheneknél. Dr. Istók Barnabás székely származású, nagyon kedves, barátságos ember volt, a problémamegoldó képessége pedig egyedi, egyszerű és zseniális. Nem is fogadta be a „felkent” tudomány az elképzeléseit, de a gyakorlat igazolta. Tőle származik a testsúlyszázalékos takarmányszükséglet számítási módja, amit szintén a Baitner-féle táblázatokból számoltak ki 50 éve az állattenyésztők, de ő kidolgozta saját rendszerét.
Egyszer a méréseket elvégezve beszélgettünk szakmai dolgokról.
– Pista – mondta –, örülj, hogy ilyen állományotok van.
– Tanár úr – mondtam – több tejet kellene termelnünk, mert a költségeink nagyok.
– Meglátjátok vissza fog ütni a termelés magas szintű hajhászása.
– Hogyan üt vissza? – kérdeztem.
– Úgy, hogy vannak tömegével végzett mérési eredményeim a tejipari vállalatoknál és a Táplálkozástudományi Intézetnél. Pozitív kollerációt (két tetszőleges érték összefüggése) találtam a magas tejhozamú tehenek és az azt fogyasztó lakosság bizonyos hirtelen fellépő allergiás megbetegedése között.
– Ehhez mit szól a szakma?
– Nem akarnak tudomást venni róla. A világon mindenhol hajszolják a 10 ezer literes termelési szintet.
– A nálunk végzett termelésbecslés mit mutat?
– 4000-6000 literes termelési teheneitek vannak zömmel. Egy tehénnek nem is kellene ennél többet adni, ez képesítési a borja felneveléséhez. Ami e felett van az abszurditás! Betegség a tehénnek és közvetve az embernek is kára származhat belőle.
A történet tanmese is lehetne. Alig telt el 30 év és a tudományos szakma hozta a hírt, hogy először az új-zélandi, majd a kanadai vizsgálatok megállapították, hogy a tejelő tehenek tejének fehérje-alkotórészeit alapos vizsgálat alá vonva, annak Kappa-kazein részét két típusba lehet sorolni minimális eltérésük alapján, az A1 és A2 típusba. Az A1 allergiás, gyulladásos emésztőrendszeri megbetegedést tud okozni. Az A2 nem okoz panaszokat. A vizsgálat egyértelműen kimutatta, hogy a Holstein-Fríz állomány az A1 variáns hordozója.
A dolog személyesen is érint, mert két unokám is tejfehérje érzékeny, ami nem összekeverendő a tejcukor érzékenységgel. Ez kisebb baj, mert a savanyított tejterméket az ilyen személyek bátran fogyaszthatják. A tehenek e célú szűrése Magyarországon is elkezdődött. Az így szelektált állományok teje igen sokat ér, olyan sokat, hogy már megfizetni is alig lehet.
Eredendően a magyar tarka, a koncentrált tejet adó fajták, az Ayshire, Jersey, a svájci barna, a svéd vörös, a régi fajták az alacsonyabb termeléssel nem betegítették meg a tejfogyasztókat. Mindebben nagy igazságok rejlenek és az a táplálkozás tudomány egy szelete csak. „Az ételek az életed” valós tanulsága.
Készítettem egy tenyésztési programot az állományra. Ehhez a Finnországból érkezett tehenek női leszármazottait családokra bontva feltérképeztem. Adatokat gyűjtöttem családonként: termelési, szaporodásbiológiai és a tehénkiesés körülményei kerültek feljegyzésre. A családokra párosítási terv szerint kerültek a bikák szaporító anyagai. Más telepeken ez a feladat külön szakemberre hárult. Nálunk, mivel én találtam ki, hát magam végeztem ezt az időigényes és nem látványos munkát.
2001-ben vált elismert fajtává a Finn-Ayshire. Az állattenyésztési törvény azt is előírta, hogy csak az a fajta kerülhet elismertté, aminek elismert tenyésztési szervezete van. Megalakult a Debreceni Agrártudományi Egyetemen a Koncentrált tejet termelő fajták szövetsége. Ide sorolódott be a Finn-Ayshire, a Jersey, a svéd vörös, és a svájci barna fajta.
*
Meg kell emlékeznem más „tudós” emberekkel való személyes találkozásaimról. Feleségem testvére, Kecskeméti Katalin a nagytétényi Zöldségtermelési Kutató Intézetben dolgozott. Több munkatársával is megismerkedhettem: dr. Győrfi Andrással, dr. Martinovics Valér Rőzse Istvánnéval és az ő ismeretségi körébe tartozó dr. Kicsi Sándor történész, lexikonszerkesztővel, aki 1942-ben a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen a Kodály Zoltán által rendezett „szép magyar beszéd” versenyét megnyerte. Dálnoki születésű református székely volt, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégiumába járt. 1940-től az Eötvös Kollégium tagja, Bíbó István asszisztense. Gróf Teleki Pál látta el feladatokkal. 1984 körül Budafokon Erdély történetéről tartott nyolc részes előadást. Fejből tudott idézeteket, évszámokat, gyönyörű, érdekes beszéde volt, élvezet volt hallgatni.
Megismerkedtünk, megszerettük egymást. Az ő ismerőse volt Domonkos Pál Péter, a moldvai zenegyűjtő. Katolikus volt, valóságos szent ember. Sokat hallottam, olvastam a moldvai magyarokról, rettenetes kiszolgáltatott állapotukról. Nagy tüzek égtek bennem és elhatároztam, levelet írunk a pápa Őszentségének a moldvai magyarok helyzetéről és a magyar nyelvű misézésért.
Dr. Kicsi Sándor, F. Megyesy Péter, kollégám dr. Domonkos Pál Péter és magam írtuk alá a levelet Péter bácsi lakásán, Kelenföldön. Én fogalmaztam meg. F. Megyesy Péter édesanyja egy vatikáni zarándoklatra ment és vitte el a levelet magával. Amikor a levél elkészült és aláírtuk, együtt imádkoztunk négyen a levél meghallgatásáért. A levelet nem engedték II. János Pál pápa kezébe adni, azt Kada érsek vette át azzal, hogy továbbítja fordítás után a pápának.
Sok levelet írtak abban az időben mások is, de a szomorú helyzet nem változott Moldvában. Már alig beszélnek magyarul. Mi akkor ennyit tudtunk tenni.
Egy alkalommal Csíkszentimrén voltunk. Felkerestem a katolikus plébániát, hogy adjon tanácsot, mikor és hová menjek Moldvába? Hogyan segítsünk a csángók helyzetén? Szinte dühbe jött és azt mondta:
– Ne menjen sehova, ne keressen senkit, mert azokon már nem lehet segíteni. Legfeljebb rajtunk székelyeken még segíthetnek, csak nehogy az a segítség is későn legyen!
Akkor a válasza fájdalmasan hangzott, de a mai napig töretlen az érdeklődésem a csángók iránt, akármennyire is asszimilálódtak, és felejtették el a magyar nyelvet. Egyszer egy jó hasonlatot mondott valaki, amikor a külső, perifériás szórvány magyarokról szólt. Azt mondta:
– „Ők a kenyér héja, és ha a kenyér héja nincs, oda a kenyér”.
*
Ezekben az időkben „akadtunk” rá Linder Ágnesre, akit borjúgondozóként alkalmaztunk. Ő egy ciszter rendi novícius volt, aki az akkor csak tervezett Érdligeti, Regina Mundi apácakolostor alapító tagja. Még nem volt rendházuk, civil lakásokban laktak. Munkahelyük volt és a keresett pénzüket is a rend szolgálatába helyezték. Így kerülték el a hatóságok figyelmét. Azokban az időkben nem engedélyezték rendházak alapítását és azokba való belépést. Rajtunk kívül nem is tudott senki a tényleges helyzetről. Intelligens, jó, megbízható gondozója volt a borjainknak. Előzetes kötődése persze nem volt a mezőgazdasághoz. Őt is mi szállítottuk saját gépkocsiainkkal, mint a többi dolgozót. Örült, hogy kedvezményesen tejet is vásárolhatott és azon több rejtőzködő novícius osztozhatott.
*
Miközben e sorokat írom, szomorú hírt kaptam. Ma, 2023. február 2-án elhunyt Béky László a magyar természetgyógyászat vezéralakja. Ő is állattenyésztőként kezdte pályafutását az ócsai Vörös Október Szövetkezetben, mint szarvasmarha ágazatvezető. Ismertük és becsültük egymást.
*
1994. nyarán a munkahelyemen megkeresett dr. Nagypataki Gyula, aki a rendszerváltoztatás idejében nagy közéleti ismertséggel rendelkezett. Az MDF alapító tagja volt, a helyi alapszervezet elnöke, önkormányzati képviselő, a Környezetvédelmi Bizottság elnöke. Engem, mint a Római Katolikus Egyházközség Képviselőtestület tagját keresett fel. Megkérdezte:
– Mi a véleményed a templomépítkezés elképzelésünkről?
Aki egy kicsit is figyelte a helyi közéletet Százhalombattán az már tudta, hogy nagy templomépítkezési tervek vannak kialakulóban. Ennek ellenére a képviselőtestület ezt az ügyet nem tárgyalta, különösebb tájékoztatást sem kaptunk. Őszintén elmondtam a véleményem:
– A kezdeményezést támogatom, de a gyakorlati kivitelezésben nem látom az anyagi erők meglétét. Ha tudnál valami konkrét pénzforrást megnevezni, annak örülnék.
– A pénz előteremtését meg fogjuk oldani – volt a válasz.
– A saját erőforrásunk nem kellene ehhez?
– Nagyon is szükség lenne rá, de az csekély összegre rúgna.
– Én úgy érzem, ha nem a mi erőnkből fog felépülni a templom, félő, nem is fog hozzá ragaszkodni. A gyűjtést el kell kezdeni, de évekig fog tartani, mire a szükséges összeg rendelkezésünkre áll.
– Nekünk arra nem lesz időnk – válaszolta.
Ezzel elköszönt és sokáig nem beszéltünk az építkezésről. Ismerve a Szent László templom építésének történetét, ahol 54 év telt az építés gondolatától a felszentelésig, az építkezésnek „ilyen száguldását” magam sem tudtam elképzelni a beszélgetésünk alatt, amely megtörtént.
A templom építése kapcsán még két alkalommal keresett meg, de akkor már a falak álltak. Pénzügyi segítséget kért az Agro-Benta Kft-től, amit megbeszéltem dr. Sándi Ottóval és Hegedűs Gézával, a szövetkezetünk elnökével. Ők hozzájárulásunkat támogatva elfogadták a javaslatomat, amely szerint 100 000 forint értékben építési anyagot biztosítunk a munkálatokhoz. Akkor már ügyvezető igazgatója voltam az Agro-Benta Kft-nek.
1995. október 8-án állandó résztvevőként meghívott egy beszélgetésre Tóth Andor plébános. A kérdés az volt, ki legyen az új templom védőszentje? A másik alkalom később történt. Egyházközségi képviselő-testületi ülést tartottunk Lantos András világi elnök vezetésével, aki akkor már második ciklusban volt a testület világi elnöke.
Talán érdemes a testület tagjait név szerint megemlítenem: Bartalos János, Kanicsár Jánosné, Kővári László, Miákits Ferenc, Mikulásik László, Mikulecz Márta, Németh István, Pravnovszky Géza, Sinkó Ferenc, Tóth Sándor, Weimola Péter, Weimola Tódor.
Ezen az ülésen megjelent a Dominus Vobiscum Alapítvány egész képviselete. Ott voltak az Építési Bizottság, az építkezés szervezői. dr. Nagypataki Gyula vezetésével, Krischneider Róbert pénzügyi megbízott, az építkezést felügyelő Menyhárt Tibor építész, Magyar János gépészmérnök. (Ők az Alapítvány 1992-es megbeszéléseikre meghívták Tóth Andor plébánost is.) Jövetelük célja az volt, hogy megkérdezzék tőlünk, ki legyen az új templom védőszentje? Mi legyen a templom neve? A kérdést azonnali döntéssel kellett dűlőre vinni. Nem volt gondolkodási idő, nem került sor a felmerült javaslatok megvitatására.
Dr. Nagypataki Gyula a szavazás előtt tett egy javaslatot a maga részéről. Figyelmünkbe ajánlotta a vértanúhalált magára vállaló Maximilián Kolbe német származású atyát, akit akkor már az egyház szentként tisztelt. Ő vállalta a koncentrációs táborokba hurcolt zsidók sorsát és ott is halt meg. Andor atya mindegyikünk kezébe adott egy üres papírlapot azzal a kéréssel, hogy mindenki írjon rá egy szerinte javasolt nevet. A szavazás eredménye lett a „Szent István király”. Ezért nevezik templomunkat annak.
Az építkezés részletes történetét magam is jóval később ismertem meg, amikor a templom fennállásának 20 éves évfordulóját ünnepeltük 2016-ban. Az ünnepi kiadványt magam készítettem el, az építkezés történetéről. Érdekes feladat volt, nem elhanyagolható részletekkel. Ez a kis füzet hozzáférhető a Római Katolikus Plébánián. Pár momentumot megemlítenék belőle. A történet összeállításában nagy segítségemre volt Magyar Jánossal folytatott beszélgetéseink és dr. Nagypataki Gyula „Templomépítés fátyol nélkül”, továbbá Makovecz Imre: „Tervek, épületek, házak” című írása.
Az első lépést a templomépítkezésben egy ismeretlen százhalombattai lakos tette. 1991. október 10-én, lakossági fórumon azt mondta: „A főtérre egy templomot kell építeni, mert a város főterét így tudná elképzelni.” Innen indult el a termékeny gondolatok és cselekvések sora. A „Szentlélek munkálkodása” e templom építésében igen kacskaringós utakat járt be, a kis történeti írásomban Magyar Jánost kérdeztem, árulja el, hogyan jött létre Makovecz Imre, felkérése, mint a templom lehetséges tervezője?
– Ennek elkövetője én voltam – válaszolta –, de az a teljes igazság, hogy a feleségem, Lujzika tájékoztatott folyamatosan Makovecz Imre alkotásairól, nagyszerű gondolatairól és az ő hatására hozta szóba Makovecz Imre nevét dr. Nagypataki Gyulánál.
Makovecz bár elvállalta a tervezést, nem volt szakmai örömeinek színhelye a városunk. Kevesen tudják, hogy az eredeti terve egy igen magas hagyományos kéttornyú templom volt és csak a belső térben jelentek volna meg a jellegzetes Makovecz stílusú jegyek és szimbólumok. Helyszíne pedig eredetileg az Olajégők szobrának helye lett volna (szerk.: ahol most a Csodaszarvas kút van). Ebben is nézeteltérése volt az akkori főépítész Rumi Imrével.
Dr. Nagypataki Gyula kompromisszumra hajlóan lemondott az eredeti színhelyről. Elfogadta és kérte, akkor legyen a főtér szélén, ahol végül is megépült. Az helyszínre az építész egy új tervvel, a jelenlegivel jött elő. Azt mondta a tervező: „A földből feltörekvő, növekvő dolgok találkoznak a föntről leereszkedő dolgokkal, és a kettő között mi van? Az átváltozás demarkációs vonala. Talán a legfontosabb, hogy a Föld és az Ég találkozzon.” Ez kétségtelenül keresztény gondolat.
Amikor a templom elkészült, Pilinszky Jánossal mondva: „Most minden egy. Együtt van, egybe olvad a Mindenség modellje, áll a templom”.
A templomunkról sok gondolatot leírtak, így magam is. Rengeteg szimbolikája van. „A bölcsesség házat épít magának.” (Példabeszéd 9,1.) Benne van a múlt, a jelen, s a jövendő, holott a legmarandóbb számára készült.
Ahogy épült, a rendszerváltoztatás nyomai lelhetők fel, ahogy használjuk, jellemző korunkra. Mégis eligazításként a templom „Isten Háza”. Ott találkozhatunk vele. A többi segítség, hogy az Ég és a Föld e helyen találkozhasson egymással.
A templom építése rekordidő alatt történt. 1995. augusztus 15-én a Dominus Vobiscum Alapítvány a kivitelezési szerződést megkötötte. Lomniczi Péter vállalkozóval, a sevillai kiállítás kivitelezőjével. A templom felszentelése 1996. augusztus 19-én megtörtént.
Felvetődik, milyen pénzforrásokból épült a templom? Magyar János elmondta, hat alkalommal indítottak gyűjtést különböző célcsoportok felé. A diplomáciai eléréseket is figyelembe véve az egész világban. Közel ezer befizetés történt. A Dunai Hőerőmű Vállalt volt az első nagy befizető 10 millió forinttal. Nagy áldozatokat hoztak a holland kisváros adományozói. Leicht Ádám, aki Németországban élt. Az ő nevéhez fűződik a faanyag, a tetőfedő pala, a carrarai márványlapok ingyenes beszerzése. Valentiny Géza prelátus úr elérte, hogy egy európai segélyszervezet közel 10 millió Ft-ot adományozzon.
A templom összesen 300,5 millió forintba került. Ebből 30 millió forint az előzetesen bankba helyezett adományokból, mint kamat keletkezett és vált tőkévé. 16 nagy adományozó 179 millió forinttal, Százhalombatta Város Önkormányzata 70,5 millióval és további 900 adományozó 21 millió forinttal járult hozzá az építkezéshez. Az „úszó” telket az önkormányzat biztosította ingyen. (Az a teleknagyság, amin az épület ténylegesen áll.)
Mindenkor hála és köszönet illeti az adományozókat. A Dominus Vobiscum Alapítványt pedig, elévülhetetlen munkájukért.
Szomorúan jegyzem meg, 2021. augusztusában a 25 éves jubileumi évben tervbe vettem egy közös megemlékezést a templom építésével kapcsolatban. Ebben részt vettek volna a még élő „templomépítők”. Szó esett volna a tervező Makovecz Imréről, a templom eddigi életéről.
Először a Covid-járvány hátráltatta a megrendezését, azután mindig akadt valami aktuálisabb. Hiszen, ahogy a járványveszély megszűnt mindenki ontotta magából az elmaradt események, rendezvények tömegét. Magam pedig nem voltam elég erőszakos, hogy mások ügyét háttérbe tegyem. A templomépítőkre való megemlékezés ügyében már nem sorakoztak mögém támogatók. Sajnálom, egy erre való anyag készen áll. Hely, idő, akarat, érdeklődés még hiányzik.
(folytatjuk)
Lejegyezte: Szegedinácz Anna
