A képviselő naplója

Szabó Gábor beszámolója

Ahogy a jó idő beköszöntött, számos szabadtéri eseményen találkozhattak, beszélgethettek, együtt lehettek városunk lakói, köztük az óvárosiak is. Öröm volt látni, hogy a természet kitavaszodásával az emberek is mennyire igényelték már a szabadtéri programokat.

Március 8. A Nemzetközi Nőnap alkalmából rendezett és a Barátság Kulturális Központ által szervezett városi ünnepségen köszöntöttük a hölgyeket, akik a koncertek után vehettek át egy szál rózsát polgármester úrtól és a képviselő-testület tagjaitól.

Március 15. Megemlékezésen és koszorúzáson vehettek részt a Petőfi szobornál városunk lakói, ami után a meghívott vendégekkel telt meg a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Ház a díjátadó ünnepség keretén belül.

A városi kitüntetések közül a Gyermekekért Díjat adhattam át Hóborné Balogh Erika pedagógusnak.

Március 18. Szalai Attila ötlete nyomán (amihez a festéket biztosítottam) a 1026. sz. Szent László király Cserkészcsapat tagjaival adtunk új színt a vasútállomás buszmegállójának, szombat délelőtt.

Az év első bolhapiacára került sor az óvárosi Szent László téren, ahol megtelt a tér árusokkal, vevőkkel, érdeklődőkkel. Windisch Szilvia szervezésében ebben az esztendőben még többször lesz erre alkalom a faluban, legközelebb április 22-én.

Március 23. 2022-ben a Battai Motorosok Egyesülettel 2 db Epipen Juniort adományoztam az Óvárosi Pitypangos Tag­óvodának. Az adrenalin injekcióknak időközben a szavatosság ideje lejárt, így most ismét 2 db-ot vittünk az intézménybe, ahol Oláh Levente mentőtechnikus tartott előadást, hogy mikor és hogyan kell ezeket használni.

sdr

Március 24. Újra kihelyezésre került a 2 db 240 literes kuka a Sirály játszótérre a piknikezők részére, valamint egy köztéri kuka lakossági kérésre a Hajós utcába.

Március 25. A Hulladékkommandó Társadalmi Járőrszolgálat szervezésében a Víz Világnapi tisztító akció keretén belül Óváros több részét sikerült önkéntesekkel megtisztítani. Többek között a Duna-part, Régészeti Park környéke és az ezekhez vezető útvonal lett szeméttől mentes, hála a résztvevő diákoknak (Sziszkis, Kósos), családoknak, városlakóknak.

Március 27. Az Ifjúsági, Sport, Kulturális és Közrendi Bizottságon beszéltük át a napirendi javaslatokat.

Március 28. A Pénzügyi, Egészségügyi és Városüzemeltetési Bizottság elé ismét számos javaslat került, melyek megvitatásán mindkét alpolgármesterünk is részt vett.

Március 30. A képviselő-testületi ülés napirendi javaslatai között szerepelt a Százszorszép Óvoda megszüntetésével kapcsolatos döntés, gazdasági társaságaink 2022. évi gazdasági tervének végrehajtása, valamint a 2023. évi gazdálkodási tervének meghatározásának elfogadása.
A települési támogatás formáiról szóló 2/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelet felülvizsgálatára és a születési támogatásról szóló 4/2021. (I. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról is döntöttük (lásd a táblázatot). A többi napirendi pontot a www.battanet.hu oldalon találják.

Április 1. A Százhalombattai Római Katolikus Plébánia szervezésében 18 km hosszú gyalogos zarándoklaton vettek részt a megjelentek; engesztelésként a békéért, városunkért (éppen 53 éve lett város), hazánkért, családjainkért.

A délután folyamán nem problémamentes előkészítésem után, egy „ismeretlen művész alkotását” helyeztük ki a Szent László térre. A színes fából készült nyulak és tojások, mellett a kíváncsi gyermekek még meglepetést is találtak a kosarakban.

Április végén lomtalanítás lesz a kertvárosi övezetekben, valamint veszélyes hulladék leadására is lehetőség lesz, a pontos időpontról és a feltételekről hamarosan a facebook oldalamon és a Szákom Kft. oldaláról értesülhetnek!

Tartalmasnak ígérkezik az április 22. szombati program, amikor is a délelőtt folyamán a Föld napja alkalmából a Csenterics Sándor út teljes szakasza lesz megtisztítva két nagyobb diákcsoport részvételével és a Szákom Kft. közreműködésével. A nap 2. felében az óvárosi Szent László téren bolhapiacra és jótékonysági palacsintapartira kerül sor a Gyermekekért Alapítvány javára. 2022-ben ennek a közös eseménynek hatalmas sikere volt, így idén újra megrendezésre kerül április 22-én 14-18 óra között!

Keressenek továbbra is bizalommal a szokásos elérhetőségeimen:
szabogabor@mail.battanet.hu
06 20 222-2930

Szabó Gábor képviselő