Egy lokálpatrióta emlékei XI.
Beszélgetés Németh Istvánnal
2010-ben – 43 év szolgálati idő után – nyugdíjas lettem. Persze ebben volt két év katonaság, három év felsőfokú szaktanulmány és elismerték a négy év nyári téglagyári munkámat is. Ettől kezdve igyekeztem jobban részt vállalni a családi élet adta feladatokban. Sok feladatot adott a tanyánk fenntartása, a 11 ha föld művelése. Igyekeztem egyházi életünkben is nagyobb részt vállalni. A helyi KÉSZ (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége) titkáraként sok kihívással szembesültem.
A saját nyugdíjas életem, mint amit nagyszüleimnél láttam, gyökeresen más lett. Az ő tevékenységük leszűkült az otthon elvégzendő munkákra, esetleg a család rájuk hárított teendőire. A saját „házi feladataim” mellett sok közösségi munkát vállaltam fel. És a mai napig nem tudok „felszabadult időről” beszámolni, mert most is szoros időbeosztással kell élnem.
*
Szólnom kell a feleségemről is, akivel 47 éve élünk házasságban, mert az ő munkaviszonya is 2007-ben, a szarvasmarhatelep felszámolásakor ugyanúgy, ahogy a többi telepi dolgozónak, megszűnt. A három gyermek felnevelése mellett, nem jutott ideje a mezőgazdasági főiskolai végzettsége mellett komoly állást betölteni. Igyekezett mindig olyan munkát vállalni, amelyet részmunkaidőben végezhetett el.
Végül átképzéssel – tanfolyamok, képzések végzésével – a Matrica Múzeum munkatársa lett és ott dolgozik nyugdíjasként is. Idegenvezetőként, kézművesként módja van sok emberrel találkozni, élményszerű ismereteket nyújtani. A kisebbik lányom Nóra művészettörténész képzettséggel egy budapesti múzeumban dolgozik. Így akaratlanul is van rálátásuk a magyar kultúra állapotára, megbecsültségére, lehetőségeire.
*
2009 őszén plébániánk néhány lelkes tagjával azon kezdtünk gondolkodni, hogyan, milyen formában ünnepeljük meg a Szent László templom felszentelésének 100 évfordulóját. Az esemény 1910. augusztus 28-án történt. „Világra szóló eseményt” szerettünk volna. A képviselőtestület beleegyezésével intézőbizottság alakult. A csapat fő mozgatója Strauszné Könözsi Veronika volt. Segítették őt: Kanicsár Jánosné, Tóth Ágnes és én magam is, időnként másokkal is kiegészülve.
Óriási lelkesedésünkben olyan programot terveztünk, ami az egész város lakosságát érdekelni fogja. Az események egy héten át történtek volna. Elkészítettük egész Kárpát-medence Szent Lászlóról elnevezett plébániák listáját. Mindenki meghívást kapott volna az ünnepségre. Vetélkedőt terveztünk Battán: „Ki tud többet szent Lászlóról?” Terveztük a vendégek fogadását, előadásokat, képek, szobrok készítését. Többen javasolták, készüljenek új templomi zászlók, mert a régiek már tönkrementek. Egy a Szűz Anya és egy Szent László tiszteletére. Találtunk a Balaton-felvidéken autentikus zászlókészítőt is, Somogyi Győzőt. Százhalombattán már volt zászlókiállítása. Gróf Nádasdy Borbálát gondoltuk felkérni „zászlóanyának”.
Templomunk – akkori állapotában – sok hiányosságot mutatott fel: a szentély kupolája beázott. Terveinkről beszámoltunk Mátyás atyának. Ő csak hallgatott bennünket, aztán megkérdezte:
– Mennyibe fog kerülni mindez?
– 10-12 millió forintba – mondtuk.
– Honnan lenne ennyi pénz, mert nekünk nincs? A városnak nem lesz erre pénze – világosított fel bennünket.
S egyben megkérte a csapatot, hogy készítsünk egy szerényebb költségvetést. És mi készítettünk szerényet és még szerényebbet. Készült 5 milliós, aztán 2 milliós és aztán, ahogy kezdődött a nyár kezdtünk a földön járni és a valós realitásokkal számolni.
*
2010 májusában képviselő-testületi választást kellett tartanunk, mert lejárt a mandátuma a réginek. Az új tagok: Brückner Dénes, Kanicsár Jánosné, Magyar Jánosné, Mikulásik Ágnes, Mikulásik Gábor, Németh András, Németh István, Strauszné Könözsi Veronika, Szépfalvi Attila, Tamás Attila, dr. Tóth Béla, Vári Balázs, Bércesi János, Rónai Attila, Lantos Dávid és Strausz Kálmán lettek.
Végül hogyan ünnepeltük meg a templom fennállásának 100-ik Jubileumi évfordulóját? Az önkormányzattól kaptunk anyagi támogatást a templom külső homlokzatának kijavítására, festésére. Akkor készült el az utcai fronton a járda melletti kis mellvéd. Az utolsó héten az 1955-ben Dr. Dénes Jenő festőművész által festett kép kijavítása, Csóka László festőművész által, amelynek költségeit Dr. Tóth Béla finanszírozta meg. Mikulecz Márta – régi egyházképviseleti tag – gyűjtést kezdeményezett és elkészült két zászló az évfordulóra.
A műszaki problémák megoldására alapítványt szerveztünk, így jött létre a Szent István Király Alapítvány, amelynek elnöke Lantos Dávid lett. Tagjai: Dudás Róbert, Mikulásik Gábor, Szűcs Balázs, Dr. Tóth Béla, Váci Balázs lettek. Amikor a tervezett feladatokat megoldottuk, a bejárati tárolóban egy kis írást helyeztünk el az elvégzett munkákról, a támogatókról. Így bekerült: Százhalombatta Önkormányzatának képviselő-testülete, az Egyházközség támogató híveinek neve, a támogató cégek, vállalkozók és Csóka László festőművész neve is a felsorolásba. Továbbá: A Hangadók Közéleti Alapítvány, Varga és fia Kft, Tribik Vállalkozási Bt., MF Hungária Kft, akiknek segítségét megköszöntük. Vele szemben – a baloldalon – pedig felsoroltuk a 100 évvel korábbi templomépítők neveit és a legfőbb adományozókét is.
Az ünnepség pontosan centenárium napján, azaz 2010. augusztus 28-án volt. A program délelőtt 9-23 óráig tartott. A programot színesítette az utca másik oldalán a népművészeti és kirakodóvásár. A Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házban Egyházközségünk 100 esztendejéről kiállítást rendeztünk. Felavattuk és megáldottuk a kis Szent László teret is. Ünnepi beszédet mondott Vezér Mihály polgármester. Az ünnepi szentmise 10 órakor volt, amelyet Spányi Antal székesfehérvári főtisztelendő püspök úr mutatott be a Szent István kórus közreműködésével.
A misét „szeretetvendégség” követte a Közösségi Házban. Délután Kaló Imre szomolyai borász borkóstolót tartott. Kaló Imre borász barátom eredeti foglalkozása erdész, fő hivatású vadász. Szellemiségét az Isten és ember viszonyában a természet és ember harmóniája teljesíti ki. Mint kiváló borász nem préseli ki a szőlőből a mustot, hanem abból lesz a bor, ami önsúlyánál fogva „színeli” és a szín mustot adja. (Ez azt jelenti, hogy a szőlőszemeket leszedi a kocsányról, aztán le is darálja és hagyja a gravitáció által lefolyni a szín mustot.) Rajnai-rizlingszilvánit, olaszrizlinget, zöldszilvánit termel. Ez utóbbi kettőből és a Turán fajtájú szőlő bizonyos évjáratokból vörös aszút készít.
Ami megmaradt bennem a centenáriumi ünnepségekből, az előkészületek izgalma, az ünnepi szentmisén résztvevők sokasága. Olyan sokan voltunk, hogy magam is az ajtóban álltam végig a szentmisét, mert a sok teendőm miatt csak az utolsó percekben értem be. Visszaemlékszem Dr. Tóth Béla – frissen megválasztott – képviselő-testületi elnök köszöntő beszédére, amivel a püspökatyát fogadta, személyes diákkori kapcsolatukra is utalva, amely szép visszhangot kapott a püspök atya válaszában.
Este Strauszné Könözsi Veronika karnagy Szent István Kórusával és a fiatalokkal az új Szent László téren az éjszakába nyúlóan énekeltünk még és beszélgettünk városunkról, magunkról, a világról. Anélkül, hogy sorolnám a neveket, e fiatalok ma már férjek, feleségek és gyermekek szülei. Vajon gondolnak-e erre a szép fényes napra. Mert az ünnepekre szükség van, főleg saját ünnepeinkre, ami csak a miénk!
Volt még egy említésre méltó fontos esemény egyházközségünk életében. Dr. Tóth Béla világi elnökünk Lantos András elnököt váltotta fel, aki több mint 20 évig töltötte be ezt a pozíciót.
Az ünnepségek után is Matyi atyának sok ötlete, kezdeményezése volt: katolikus óvoda, öregek otthona, aminek viszont nem volt pénzügyi forrása, fedezete. Arra is rájöttünk, azért nem rajong az óvárosi plébániáért, mert túl nagynak tartotta és itt magányosnak érezte magát. Azt mondta, egy lakótelepi lakásban tudná elképzelni a városi hitélet irányítását és bázisként a Szent István templomot. Mi pedig – többségben – nem akartuk az óvárosi plébániát feladni. Úgy gondoltuk, a papjaink jönnek és mennek, mi pedig óvárosi gyökerű hívek maradunk. Mi ismertük a plébániánk megépítésének „keserves” történetét, milyen nehezen lett plébániája és önálló papja is a falunak és arra gondoltunk, jöhet olyan pap, aki viszont ilyen nagyobb épületet szeretne a hivatalának, otthonának.
*
A História Domusban az olvasható Dezső István plébános bejegyzésében, hogy 1929. március 6-án vették meg a templommal szemben lévő Raskovits féle házat 22 000 pengőért a plébánia céljára. A vételről a döntést az Iskolaszék hozta, bízva az Isteni gondviselésben, beadva a kérvényt a „Vallásalaphoz”, amely a fedezet hiánya miatt a kérvényt elutasította. Ezek után a vétel árát hitelből valósították meg.
12 évvel később, 1940-ben a következő plébános – Bakody Ernő – apró gyöngybetűkkel a következő megjegyzést tette: „Az volt a község legnagyobb ballépése, mert évtizedekre nyomorúságba döntötte a nagy adósság az egész községet! Ezt a bejegyzést 12 évvel később írtam, amikor a ház már 65 000 pengőben volt és még mindig van 22 000 pengő adósságunk. Isten tudja csak, hogy még meddig fogom nyögni a Dezső féle adósságot!” Svoy Lajos fehérvári püspök atya egy látogatás alkalmával azt mondta Bakody Ernő plébánosnak: „Fiam az adósságok rendezését tőled várom.”
Mi volt az oka ennek az eladósodásnak: 1. Az 1930-as évek gazdasági recessziója, vele a pénz elértéktelenedése, a kamatos kamat szokásos szélhámossága, amit manapság is megtapasztalunk. 2. A pap fizetése természetben történt a templomi földek használata után. 3. Az évi perselypénzek alacsony összege: amely 1939-ben 740 pengő, 1932-ben 445 pengő, 1933-ben 449 pengő és 1939-ben is csak 740 pengő volt. A bevételek és kiadások közti tartalék soha nem érte el a 100 pengőt az évi számadásban. 4. A templomi földekből 9 magyar holdat eladtak az adósságok rendezésére, a megmaradt 22 holdból 12-őt a püspökség zárolt, annak hasznát a püspökségnek kellett átadni az általa nyújtott hitel fejében.
Végül a fennmaradó hiteleket 1941-1944 között sikerülhetett törleszteni. Bizonyosat nem tudhatunk róla, mert a História Domus lapjait 1941-től kitépték. Perjés Béla már így találta meg 1945 februárjában. Bakody Ernő pedig 1949. február 16-án tragikus körülmények között elhunyt.
Mindezt azért írom le, hogy amikor valami szorult helyzet miatt felvetődik az Egyházközségben a plébánia eladásának gondolata, szolgáljon tanulságként, milyen áron jutottak hozzá az elődeink ahhoz, ami ma megvan!
A plébánia telkének bővítése Perjés Béla plébános érdeme volt, ami adományozás révén jutott a plébániához. A régi Würth ház – a parókia épülete mellett – lakatlanná vált, azt az örökösöktől Stich Antal megvásárolta és az Egyházközségnek adományozta.
A történet pedig úgy szól, a szülők megfogadták, ha az ifjú Stich Antal hazajön az orosz fogságból, egy komolyabb adományt az Egyházközségnek adnak. A fiú hazajött, a szülők pedig teljesítették a fogadalmukat. Az új plébánia épülete ezen a telekrészen áll.
A Vörösmarty utcai kápolna épülete pedig Perjés Béla plébános adománya az Egyházközségnek. Tehát a városlakók és az Egyházközség hívei is legyenek tisztában azzal, hogy a Százhalombattai Római Katolikus Egyházközség mivel és honnan rendelkezik, és ahhoz miért kell ragaszkodnunk.
*
Amikor 2010 húsvétját követően megtörtént az új képviselő-testület elnökválasztása, mindenki megkönnyebbült, mert az igazsághoz tartozik, hogy nagy lelkesedés nem mutatkozott az elnöki posztért. Azonban 2010. októberi vagy novemberi képviselő-testületi ülésen az elnökünk, dr. Tóth Béla bejelentette lemondását – döntése elvi volt –, tagságát, aktív munkáját fenntartva, megtartva a testületben. A lemondást a képviselő-testület kénytelen volt elfogadni.
Több körben megtörtént a felkérés, jelentkezzenek az elnökségre pályázók, de az egész társaság valaki másra várt.
Az oka ennek a visszafogottságnak az előzőekben leírtak voltak. A sok változás, a teljes anyagi bizonytalanság érzete. Végül rám szegeződött minden tekintet és közfelkiáltással – fő érvként hivatkozva és alapozva a 39 éves képviselő-testületi munkámra – elnökké tettek. Nem tettem érte egy lépést sem, a szituáció volt olyan, hogy úgy éreztem, nem utasíthatom vissza.
Innen datálódik elnöki ténykedésem két cikluson és 12 éven át. 2020-ban kellett volna új választást tartanunk, de a Covid miatt püspöki utasításra a régi testületnek maradnia kellett.
Lejegyezte: Szegedinácz Anna
