Majd a Szalai…

Beszélgetés Szalai Attilával képviselőségről és minden másról

Balpataki Katalin

Huszonöt éve, 1998-ban indult először képviselői választáson és azóta folyamatosan elnyeri választókörzete bizalmát. Százhalombatta egyik legtevékenyebb képviselője. Állandóan mozgásban van, nem csak képviselőként, hanem polgárőrként is és jószolgálati tevékenysége is kiemelkedő. Szalai Attilával, a 3. számú választókerület képviselőjével munkásságáról, és az őt ért vádakról beszélgettünk.

– Épp huszonöt éve, hogy először indult Százhalombatta képviselő-választásán, az SZDSZ színeiben. A következő ciklustól már függetlenként indult és azóta is képviselő. Tudta, hogy mire vállalkozik a jelöltség elfogadásával, hogyan emlékszik vissza ezekre az évekre?

– Én a képviselői mandátum megszerzése előtt is aktív közösségi életet éltem. Sportoltam, közösségekbe jártam, részt vettem a helyi polgárőrség megalakításában, munkájában. Az önkormányzat körforgásában is benne voltam, mert Szél Pálnak akkor már évek óta segítettem a kampányát. Az SZDSZ-be is együtt léptünk be 1993-ban. Akkor ez a párt antikommunista és antifasiszta volt és itt érződött leginkább a civil jelleg. Ez nekünk szimpatikus volt. 1998-ban, amikor megkérdezték, hogy indulnék-e a párt színeiben a lakókörzetem képviselőjelöltjeként, arra gondoltam, hogy annak elnyerése esetén még több lehetőségem lenne tenni a közösségi életért, a sportért, kultúráért, környezetért. Végül dacból vállaltam el a jelölést. Egy a választással kapcsolatos megbeszélés után visszaszaladtam az irodába és akkor meghallottam, hogy milyen gúnyosan beszélnek rólam. Szó nélkül elmentem, szerintem észre se vettek. Az igazi elhatározás, hogy, majd én megmutatom, ekkor született meg. Ezt a választást végigcsináltam velük, majd a következő ciklustól már függetlenként indultam és nyertem.

– A 3. számú választókerület a Déli-lakótelep déli félkörívét öleli fel, ott élőként mit lát, látott a legnagyobb problémának?

– Az én körzetembe 1010 lakás tartozik, ennek mintegy harminc százalékában albérlők élnek, így körülbelül három, három és félezer ember képviselője vagyok. Mint Százhalombattán, általánosan itt is öregedik a lakosság, így az évek múlásával az én feladatköröm is kibővült, hiszen az idősebb korosztály több segítséget igényel. Általában a körzetem rendben van, de a lakótelep egy olyan szociológiai egység, ahol tömeges magányban élnek az emberek. Hiába laknak egy lépcsőházban, egymás fölött, alatt, mellett nem ismerik egymást. Volt olyan, hogy én ismertettem össze a majd egy éve egy lépcsőházban élőket. Az embereknek hiányoznak a közösségi élmények. A lakótelepi emberek nehezebben mozdulnak meg, ezért házhoz kell azt vinni.
Szemétszedési akciókat szerveztem, a városban elsőként. A körzet közterein állagmegóvásokat végzünk, amibe beletartozik a zöld felületekre való parkolás kerítéssel, vagy kövekkel való megakadályozása is. A városban először nálunk volt közösségi karácsonyfa állítás, később tojásfa állítás. A városi gyermeknap mellett lakótelepi gyermeknapot is tartunk színvonalas programokkal, ajándékokkal. Régebben főztünk is egy-egy parkban, de mára annyira megszigorodtak a szabályok, hogy erről le kellett mondani.

Nagyon kedvelt az újévi tűzijáték, amit szintén én kezdtem el. Már a második alkalommal mások is hoztak valamilyen tűzijátékot és azt is fellőttük. Így a program látványosabb, időben hosszabb, több ember számra vonzóbbá vált. Közösségben az élmény is meghatványozódik.
A gyerekek motiválása érdekében a körzetembe tartozó Kőrösi iskolában tizenöt éve elindítottam a Mozdulj és tanulj! programot, aminek a lényege, hogy az a diák, aki matematikából, mint reál-, testnevelésből, mint készség és történelemből, mint humán-tantárgyból kiváló eredményt ér el, egy kupát kap, amit, szintén motivációs célból már szeptemberben kihelyezünk az iskolában.

A körzetemben is sok idős, nehezen mozgó ember él. Ha kérik, szívesen segítek a bevásárlásban, receptek kiváltásában. Ez különösen a Covid idején volt fontos. A mozgásukban korlátozottak a városi virágosztásból is gyakran kimaradnak, mert egyszerűen nem tudnak elmenni, ott tolakodni. Ha felhívnak, szívesen elviszem azt is.

– Ezeknek a programoknak anyagi vonzata is van. Hogyan teremti ezt elő?

– Kezdetben sokat invesztáltam egy-egy programba. Ma már erre nem nagyon van szükség, mert összeadják az emberek. Már évek óta van annyi hitelem, hogy ha elmondom, mire kell, simán odaadják legyen az készpénz, vagy valamilyen tárgy. De kérés nélkül is jönnek a felajánlások. Például amikor kerítést festettünk váratlanul nagy mennyiségű festéket kaptunk. A gyermeknapi tárgynyeremények is mind, mind felajánlással kerülnek hozzám, majd a szerencsés nyerteshez.

– Mi volt a legelső olyan eredmény amit, mint képviselő tudott kijárni, elintézni?

– Akkoriban nagy gondot okozott a Déli-lakótelep nyugati oldalán a vasút közelsége. Egy-egy hosszú tehervagon még a poharakat is megmozgatta a vitrinekben.

Képviselőként az érintett városrész problémáit, érdekeit ismervén jóval hatékonyabbá vált a problémamegoldás. 2001-ben, a zajvédő fal telepítése óriási közérzeti javulást okozott több ezer ember életében.

Szintén képviselőként sikerült megoldani a körzetemen kívüli, de azzal szomszédos garázssor áldatlan állapotának felszámolását. Kiépült a csapadékvíz-elvezetés, a kamerarendszer és felszámoltuk a szeméttelepet. Akkoriban sok vád ért, hogy azért szorgalmazom ezeket a munkálatokat, mert ott van a garázsom. Nincs garázsom, de a körzetem közvetlen szomszédságában van a terület, annak állapota hatással van a körzetemben élőkre is.

– Önt az elmúlt huszonöt évben többször érte támadás különböző médiafelületen, hogy önzetlensége közel sem önzetlen. Mit szól ezekhez a feltételezésekhez?

– Nem igazán értem, mert anyagi hasznom nincs belőle. A két fiammal még mindig egy harmadik emeleti panellakásban élek, a választókörzetemben. Rengeteg időt és gyakran pénzt is invesztálok a munkámba. Mindig is segítőkész voltam, képviselőként különösen. Az elérhetőségeim nyilvánosak, gyakorlatilag bármikor lehet hívni, ha nem mindenkit visszahívok. Napi szinten a legkülönbözőbb esetekkel, feladatokkal keresnek meg, nem csak a körzetemből.

Állandóan mozgásban vagyok, eleget teszek képviselői kötelezettségeimnek, a munkámnak, a polgárőrségnek, adományokat veszek és adok át. Az autóm mindig tele van átvett és átadásra váró adományokkal. Szeretem, ha folyamatosan van feladatom. Ilyen a természetem, ez munkamánia, vagy hiperaktivitás, vagy valami más. Én így élek már több mint ötven éve, jól érzem így magam. Ha az önzőség, hogy rengeteg örömteli pillanatban részesülök, mert amikor átadok egy adományt, vagy közösen csinálunk valamit, mindig nagyon jóleső érzéssel tölt el, akkor igazuk van.

– Nem túlzás, hogy ön Százhalombatta jószolgálati követe is. Az imént mondta, hogy az autójában mindig van adománycsomag.

– Ha befér az autóba beteszem és alkalomadtán átadom. Ez akkor kezdődött, amikor a fiaim kinőtték a masszív emeletes ágyukat. Nem akartunk bajlódni az eladással ezért kerestünk neki helyet, így egy négy éves kislánynak lett saját ágya. Az ő gyermeki örömének látványa indított el ezen az úton. Sokaknak nincs idejük, kedvük az útban lévő tárgyaik eladásával foglalkozni és a még működő, ehető, de feleslegessé vált műszaki cikkeiket, ruházatukat, élelmüket eladományozzák. Mindig van befogadó kisközösség, család, vagy akár magánszemély. Ez nem teher, úgyis jövök-megyek a városban.

Tőlem szívesen átvesz mindent a Gólyahír Egyesület, a Vöröskereszt stb., mert tudják, hogy tiszta, szelektált ruhaneműket, háztartási termékeket viszek. Sok esetben egy-egy túlrendelt vendéglátásból megmaradt élelmet irányítok, vagy viszek a hajléktalan szállóba. Ma már hagyomány, hogy húsvétkor és karácsonykor főzök a hajléktalan szállón, aminek szintén adomány a fedezete. Ehhez Török Sándor és Szabó Gábor képviselőtársam is kapcsolódott, így sokkal nagyobb hatékonysággal tudunk segíteni.

Magánemberként és képviselőként is kötelességemnek tartom, hogy segítsem ezt a folyamatot és büszke vagyok arra, hogy általam divattá vált adományozni.

– Említette, hogy más körzetekből is keresik és tevőlegesen is segít. Nem okoz ez konfliktust más képviselővel?

– Amikor megkeresnek, nem kérdezem, hogy az én körzetemben lakik-e? Meghallgatom, ha tudok, segítek és igen akár tevőlegesen is. Ha valaki megbízik bennem annyira, hogy segítséget kér lehetőségeimhez mérten segítek.

Ha rám telefonálnak, hogy az egyik park sétányán veszélyesen lóg egy faág, vagy egy járdaszakaszra ránőtt a növényzet és ettől csúszásveszélyes, odamegyek, megnézem és ha kell intézkedek. Tudom, hogy ez nem teljesen az én feladatom, de mire végigfut a panasz a bürokrácián és a feladattal megbízott odaér, akár baleset is lehet. Jobb az ilyen problémákat azonnal orvosolni. Ilyenkor értesítem a körzet képviselőjét és egyeztetünk. Az a lényeg, hogy a veszély mielőbb el legyen hárítva, nem az, hogy ki csinálja.

Ebből néha van konfliktus, de a képviselő-testület, az önkormányzat egy közösség, ahol ez előfordulhat. Én a megbeszélés híve vagyok és eddig sikerült is elsimítani a felmerült problémákat. Egyértelműen érzem támogatásukat, még azon képviselőkét is akikről tudom, hogy nem kedvelnek.

– Kommunikációs aktivitása egyeseknek visszatetsző. Miért tartja fontosnak, hogy minden, a közért tett tette nyilvánosságra kerüljön?

– Nem kerül minden tettem a nyilvánosság elé. Az Internetes megjelenést mindig is szerettem és használtam. Az utóbbi időben azért van több megjelenés, mert több olyan munkát végzek, amelyet dokumentálnom kell, és ha csak nem kérik külön, privát címre akkor megosztom. Ez dicsekvésnek tűnik, de nem az és nem is ez a lényege. A posztolás nem öncélú, ez azért van, hogy lássák, az emberek, hogy hova kerül az adományuk. Bizonyíték a felajánlónak, hogy átadtam, jó helyre került és ösztönzés további adományok felajánlására. Nagyon sajnálom, hogy egyeseknek ez visszatetsző, de a legtöbb esetben én a futár szerepet töltöm be ilyenkor.

Ugyanakkor vannak olyan programok, ahol olyan jól érzem, érezzük magunkat, hogy megörökítjük és megmutatjuk. Ahogy a legtöbben teszik a közösségi oldalaikon. Ha valakinek ez nem tetszik, nem kell engem követni.

– Ugyanakkor sokan felróják, hogy egy-egy programra csak szelfizni jár!

– Ez hivatalos programoknál előfordulhat. Nekem nincs időm egy-egy rendezvényen négy-öt órát üldögélni. Vannak olyan programok, ahova csak „beugrok”. De nem azért, hogy szelfit csináljak, hanem mert dolgom van ott. Meghallgatom valaki beszédét, díjat adok át, vagy csak beszélek valakivel. Ha végzek és vár valamilyen feladat, akkor továbbállok. És nem mindig, mindenhol készül szelfi.

– Hallani olyan megjegyzéseket is, hogy aktivitása már a jövő évi választási kampány része.

– Nem csak akkor dolgozom, nem csak akkor vagyok aktív, amikor jönnek a választások. Nálam öt évig tart a kampány, mert én a munkámmal kampányolok. Ígérni sem ígérek semmit. Az első két ciklusomban még ígértem, azóta nem, csak teszem a dolgom. A szlogenem is ez: Ígéretek helyett csak teszem a dolgom.

Én a körzetemet 1998 óta havi szinten írásban, minden postaládába eljuttatva és az interneten is tájékoztatom az elvégzett munkákról. Beszámolok. A választás idején is csak az elmúlt öt év beszámolójával fogok kampányolni.

– Bevallottan munkamániás, ez családi örökség? A rengeteg elfoglaltságnak a család nem látja kárát? Hogyan telik egy napja, mit csinál szabadidejében?

– Én így szocializálódtam. Édesapám, Szalai János, a nyolcórás DKV-s munka után ment edzést tartani az uszodába, hétvégente meg mentünk kapálni a telkünkre. Folyamatosan csináltunk valamit. A fiaim is ilyenek. Dani fiam az én nyomdokaimba lépve teszi első lépéseit, Ádám fiam pedig a saját szakmájában kamatoztatja munkamániáját. Ugyanúgy élünk, mint bármely más család, csak mi többet vagyunk közösségben, mert míg kicsik voltak ahova csak lehetett vittem magammal őket, tehát együtt voltunk. Jó példa van előttük.

A napjaim talán annyiban térnek el egy átlagos naptól, hogy én minden nap fél hat, hat óra körül kelek és nálam nem számít, hogy hétvége van-e. Minden nap útra kelek, mert minden napra akad valamilyen tennivaló. Nagyon, nagyon ritka, hogy csak úgy otthon maradok. Általában hat-hét óra körül érek haza és akkor végzem a háztartási feladatokat, szerencsére ebben már egyre többet segítenek a gyerekek is. Lefekvés előtt még olvasgatok, vagy beszámolót, blogot írok és éjfél körül alszom el.

Szabadságra nem szoktam menni. Utoljára öt éve voltam tíz napot szabadságon, akkor is csak azért, mert az ötvenedik születésnapom alkalmából a barátaim befizettek egy külföldi útra. Engem a közösségi élmények töltenek fel.

– Mit szokott olvasni?

– Szeretem a történelmi témájú könyveket. Tizenöt éve foglalkozom bibliakutatással, különösen az apokrif iratokkal. Az ilyen témájú írásokat kutatom és olvasom. Nagyon érdekel a téma és már előadást is tartottam erről. Szeretem a verseket is, melyekre többnyire az Interneten böngészve bukkanok.

– Van kedvenc idézete, irodalmi műve?

– Több is. Az egyik sir Winston Churchill-től származik: „Háborúban elszántság, vereségben dac, győzelemben nagylelkűség, békében jóindulat”. Ebben minden benne van, ami bennem is.

Nem tudom, kitől származik, de így látom én is: „Az országot munkásruhában építik és öltönyben teszik tönkre”.

Nagyon szeretem József Attila Tél című versét, és egy kevésbé ismert költő, Iluh István versét:

Krisztus markába szöget vertél
Dózsa húsából ebédeltél
Hitler taktusra meneteltél
Nemet mondani sose mertél…

Krisztus markába szöget vertél
Dózsa húsából ebédeltél
Hitler taktusra meneteltél
Nemet mondani ma se mernél!

– Ön tud nemet mondani?

– Nem igazán. De ha valami elvtelen és nem tartom helyesnek, akkor igen.

– Mit tart legfőbb sikerének?

– Azt, hogy közösséget tudok kovácsolni és az emberek szeretete. Azt, hogy segítséget kérnek és, hogy segíteni tudok. Azt, hogy nem csak akkor hívnak ha baj van. Nekem öröm, ha például egy díjat adhatok át, vagy ha főzni hívnak. Érzem, hogy szeretnek, hogy bíznak bennem, ez nekem nagyon fontos.