Szerb nemzetiségi bál

30 év – a helyi szerbek múltja, jelene, jövője

Balpataki Katalin

A Szerb Nemzetiségi Önkormányzat február 17-én rendezte meg a hagyományos bálját, mely ezúttal jubileumi ünnepség is volt. Hiszen a nemzetiségi önkormányzat ebben az évben ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját. Ennek alkalmából a helyi szerbek múltjáról, jelenéről, jövőjéről a Szerb Nemzetiségi Önkormányzat elnökével, Csupics Nikolával beszélgettünk.

– A szerbek a 18-19. században többségi, majd a 20. század elején meghatározó nemzetisége volt Százhalombattának. Az 1920-as évektől, az óhazába való visszatelepülés miatt kisebbségbe szorultak, de nagyon erős identitásuk továbbra is fenntartotta őket. Tradícióik, hagyományaik, kultúrájuk ápolása ösztönös számukra. Miért volt fontos az önkormányzat megalakítása?

– A huszadik század második felében nem csak megcsappant a helyi szerbek száma, hanem olyan gazdasági, társadalmi változások álltak be, amelyek nagyon megnehezítették a nemzeti identitás fenntartását. A szerbek hagyományosan mezőgazdasággal foglalkoztak. Az ötvenes években az ágazatot sújtó intézkedések miatt számosan elhagyták a földművelést és más munkalehetőség híján ingáztak, vagy elköltöztek a faluból. Ezzel lazult a nemzeti, családi, közösségi kötelék. A hatvanas éveket követő nagyarányú lakosságnövekedés is oldotta ezt a köteléket. Ez elsősorban a szerb nyelv használatára volt hatással, hiszen egyre kevesebb helyen tudtunk anyanyelvünkön megszólalni. Megnőtt a vegyes házasságok száma is, ahol a gyermekekkel jó esetben otthon két nyelven beszélgettek, de azon kívül szinte kizárólag csak magyarul. Így a nyelv elsorvadása törvényszerű.

A szerb hagyományok ápolása a kisebbségi lét ellenére töretlen. Ennek azonban anyagi vonzata is van. Az önkormányzat megalakításának elsősorban az volt a célja, hogy intézményi háttérrel biztosítsa a magukat szerbnek vallók hagyományápolását, tradícióik, kultúrájuk fennmaradását.

1994-tól, a harminc év alatt négy elnöke volt a Szerb Kisebbségi Önkormányzatnak, majd Nemzetiségi Önkormányzatnak: édesapám Csupics György, Tóth-Radován Katalin, Igmándi Zorán, Radován György. Az idei bálunkon ezt az évfordulót is ünnepeltük, ahol egy jubileumi plakettel köszöntük meg az egykori elnökök munkáját, mert mindnyájan nagyon sokat tettek azért, hogy maroknyi kis nemzetünk megmaradhasson Százhalombattán.

– Ön, ötödik elnökként nagy tervekkel kezdte munkáját. A ciklus végéhez közeledve, hogyan értékeli az elmúlt időszakot?

– Nagy terveim voltak és nagy lendülettel kezdtem a munkába. És akkor jött a járvány, ami pont a közösségi életünket gátolta, nehezítette. Ettől függetlenül értünk el eredményeket. Pályázati forrásból és önkormányzati segítséggel korszerűsítettük, felújítottuk a kultúrházunkat, a templom kerítését, az ortodox keresztet. Vallási ünnepeinket is – többé-kevésbé – meg tudtuk tartani. Nagyon fontosnak tartom a gyerekek, a fiatalok bevonását a szerb közösségi életbe, ezért évente szerb gyereknapot és a szerb tábort szervezünk. A gyereknapot a hagyományos gyereknap előtt egy héttel tartjuk, ami az első alkalommal május 21-re esett, ami a nyári Szent Miklós napja. A következő években már tudatosan ehhez az alkalomhoz igazítottuk a mi gyermeknapunkat. Ezeken a foglalkozásokon nem csak a szerb kultúrával ismerkedhetnek meg a gyerekek, hanem játékos formában a nyelvet is tanulhatják. A fiatalokat már nehezebb bevonni bármilyen programba, de a bálokon szép számmal jelen vannak. Hiszek benne, hogy azok a gyerekek, akik most részt vesznek a gyereknapi és tábori foglalkozásokon, később aktív szerb közösségi életet fognak élni.
Alapvetően túlterveztem magam, ezért terveim még vannak bőven, megvalósításuk nem csak rajtam múlik.

– A népszámlálási adatok alapján a magukat szerbnek vallók száma tíz év alatt majd húsz fővel csökkent Százhalombattán. Ezek a programok megállíthatják a fogyást?

– Ez nem helyi sajátosság. Az egész országban erősen fogy a magukat szerb nemzetiségűnek vallók száma. Ennek nem az identitás megtagadása, hanem az azt felvállalók halála az oka. Százhalombattán konkrétan tudom, hogy elhalálozás és elköltözés okozta a létszámcsökkenést. Az Országos Szerb Önkormányzat kimutatása szerint azonban Százhalombattán a leglassúbb a fogyás. De tagadhatatlan, hogy fogyunk. A nemzetiségi önkormányzat egyik legfontosabb célkitűzésének tartom, hogy a fogyást megállítsuk és minél több asszimilált szerbet visszacsábítsunk köreinkbe.

– A szerb identitás alapja az ortodox vallás. Ha valaki elhagyja a vallását, szerbségét is elhagyja?

– A szerb nemzet kultúrájának és megtartó erejének alapja a vallás, tradícióink, hagyományaink is ezen alapulnak. Hit nélkül is tarthatja valaki szerbnek magát, de a hagyományápolás vallási alapon nyugszik.

– A szerbek több száz éve élnek Százhalombattán, majd kétszáz évig többségi nemzetként. Történetük azonban még nem feldolgozott. Külsős kutatóként nagyon nehéz a közelükbe férkőzni. Enélkül, csak az írásos forrásokra alapozva nem lehet hitelesen megírni azt. Zártságuk önvédelem, de ezzel hiteles történelmük elvesztését kockáztatják.

– A szerbek alapvetően nyitottak, barátságosak, csak vannak olyan témák, amelyekről, ahogy ön mondja, önvédelemből nem beszélnek. A nemzetünk évszázadok óta bűnbak nemzet. A történelem folyamán számos olyan, egy-egy ember által elkövetett esemény történt melyet a szerb nemzet rovására írtak. Nagyon sokszor menekülnünk kellett, veszélyeztetve voltunk. A szerbek nem a jobb megélhetésért, hanem az életben maradásukért hagyták el hazájukat. Százhalombattára is a törökök elől menekülő szerb családok költöztek. Zártságuk ebből az önvédelemből fakad. Ez kívülállónak bizalmatlanságnak tűnik és a szó nem rossz értelmében tényleg az is. Messziről jött embernek nem nyílnak meg, de a szomszédjuknak, barátaiknak – legyenek azok bármilyen nemzetiségűek – igen.

– Történelmük azonban a múltba veszhet, ha nem kutatják ki, nem írják le. Ma már nagyon kevés olyan idős szerb ember él, aki hitelesen el tudná mesélni helyi történetüket, mindennapjaikat. Az önkormányzatnak vannak tervei a szellemi és tárgyi múlt összegyűjtésével kapcsolatban?

– Inkább azt mondanám, hogy törekvéseink vannak. A templomunk ikonosztáza időről-időre felkelti a kutatók kíváncsiságát és minden alkalommal születik valamilyen új felfedezés, teória. Hosszú ideig tartotta magát, hogy azt hoztuk magunkkal. Most úgy néz ki, hogy csak egyes elemeit hoztuk, de hogy melyeket még nem lehet tudni. Viszont, ha ez minden kétséget kizáróan kiderülne, lenne lehetőség arra, hogy megtudjuk Szerbia melyik régiójából, esetleg településéről jöttek ide elődeink. Mivel van templomunk, az egyházi életünk kutatása folyamatos. Speciálisan helyi szintre lebontva azonban nem, vagy alig történik kutatás. Ez nagyon nehéz, hiszen az egyházi dokumentumok ószerbül íródtak, ezért nem elég csak a szerb nyelv ismerete. A helyi szerbség élete azonban valóban nincs kutatva, összeírva. Vannak történetek, amelyek kéziratként le vannak írva és többen igyekszünk minden fotót, dokumentumot lemásolni, történeteket feljegyezni.

Mi, szerbek nagyon erős családi kötelékben élünk és nagyon tiszteljük, számon tartjuk felmenőinket. Tíz generációra visszamenőleg ismerjük őseink nevét, ez nagy segítség lehet a kutatásban. Itt külön kiemelném Pozsgai Évát, aki ugyan nem szerb, de falusiként szoros kapcsolatban áll a szerbséggel és neki szívesen mesélnek a régmúltról. Nagyon számítunk segítségére. Felmerült, hogy felélesztjük a klubéletet, ahol összejövünk és régi történeteket osztunk meg egymással, amit akár le is jegyzetelnénk. A továbblépéshez, levéltári kutatáshoz azonban már szakemberre van szükség. Folyamatosan keressük a pályázati forrásokat, hogy elindulhasson ez a munka is.

– Bármennyire is igyekeznek, vannak olyan hagyományok, tradíciók amelyek már elkoptak, vagy végóráit járják. Gondolok itt például az Iván-napi koszorú fonására, a híres, népdalban is megénekelt hagymatermesztésre, vagy akár egy hagyományos szerb esküvő megtartására. Van remény ezek újraélesztésére?

– Remény van, de tényleg egyre kevesebben ismernek pontosan bizonyos tradíciókat. Az Iván-napi koszorú fonásához, kötözéséhez – amit csak nő csinálhat – már csak néhányan értenek. A programjainkon ennek tudását próbáljuk átadni. Szerencsére az Iván-napi koszorú házakra való kihelyezése még legalább húsz házon jelen van, de sok esetben már csak idős szerbeknél. Nagyon bízom benne, hogy előbb-utóbb minden helyi szerb nemzetiségű fontosnak tartja, hogy kövesse ezt a tradíciót.

Nemzeti identitásunk egyik fontos, máig erősen jelen lévő eleme a szerb konyha. Minden programunk elengedhetetlen része a hagyományos szerb étel kínálása. Ebben még nagyon sok lehetőség van. Tervezzük, hogy összegyűjtjük és kiadunk egy, a helyi szerb ételeket tartalmazó szakácskönyvet. A programokon lehetne akár tradicionális szerb látványkonyhát is bemutatni.

A szerbek által termesztett zöldségek messze híresek voltak. Egy időben a battai hagyma keresettebb volt a makói hagymánál. Lehet, hogy ezt a híres hagymát újra tudjuk majd termelni, mert egy öreg szerb házban találtunk hagymamagokat. Ezeket elültettük és több ki is kelt, amit engedtünk felmagozni, azt összegyűjtöttük és újra elvetjük. Apró pici lépésekkel, reményeink szerint újra kapható lesz majd a battai hagyma.

A tradícióink, hagyományaink ápolásában nagy segítségünkre van az egyházunk. Ennek ellenére számos népi elem, helyi sajátosság már elkopott belőle. Nem tudunk mást tenni, mint, hogy minél több ilyen elemet hozunk vissza ünnepeinkbe, közösségi életünkbe és szépen lassan újra megerősödik és elengedhetetlen része lesz.

– Mit tudnak tenni a nyelvhasználat elhalása ellen?

– Őszintén szólva azon kívül, hogy ösztönözzük, támogatjuk a nyelvhasználatot, nyelvtanulást nem sokat. A nemzeti kisebbségek előbb-utóbb elveszthetik nyelvi kultúrájukat. Hogy milyen gyorsan az a földrajzi fekvéstől és a többségi lakosság nagyságától függ. Attól, hogy valaki nem beszéli a nyelvet, még szerb származású és nem lehet azt kijelenteni, hogy ha nem beszélsz szerbül, nem is vagy az.

Százhalombattán már csak az idősebb korosztály beszéli, használja a nyelvet. Amikor együtt vagyunk, már többen vannak akik nem beszélik a szerb nyelvet, ezért sokszor magyarul társalgunk. A gyerekek számára az 1. Számú Általános Iskolában évtizedek óta Szvoboda Vidoszava tart szakkör formájában szerb nyelvi oktatást. A nyári táborokban is van alkalom nyelvtanulásra. A tapasztalatunk az, hogy a kor előrehaladtával egyre inkább felszínre tőr az identitás és keresik a lehetőséget ennek megélésére. Mi ebben segítünk, itt vagyunk.

– Említette, hogy sok terve még nem megvalósult meg. Ha bizalmat szavaznak Önnek, továbbra is vállalja az elnökséget?

– Igen, mindenképp. De ha nem én leszek az elnök, akkor is aktív szerepet fogok vállalni. Nekem ez nagyon fontos. Tennivaló van még bőven, mind a közösségi élet, a hagyomány és tradíció ápolásában, mind a kultúrházunk és környezetének szépítésében. Folytatni és törekedni kell arra, hogy minél több szerb nemzetiségi ember bevonódjon a hagyományos ünnepeinkbe, jó lenne, ha minél többen meg tudnának szólalni szerbül. Mivel minden ünnepünket – a templomon túl – a kultúrházunkban tartjuk, ezért annak kerthelyiségének felújítása a következő nagyobb feladat. A ház maga szinte készen van, már csak a tető szigetelése van hátra, amihez az anyag az udvaron áll, amit már csak be kell építeni. Szeretnék a kertbe padokat, pergolát, szabadtéri konyhasarkot, a kicsiknek játszósarkot kialakítani. Ha ez is megvan, akkor régi vágyam is megvalósulhatna, a szerb szabadtéri színházi estek tartása.

Elnökségem kezdetekor egyik legnehezebb feladatnak a városban élő szerb nemzetiségiek elérését tartottam. Ez még most is nehézkes, de eredményeket már értünk el, hiszen egyre többen jelennek meg programjainkon. A hagyományos év eleji bálunkat is azért kell évek óta a belvárosban tartani, mert a falusi közösségi házat kinőttük. Ez azért biztató.