Trianon legdurvábban az emberek mindennapjaira hatott

Czifrik Katalin

Száz éve, 1920. június 4-én született meg a trianoni békediktátum, amely szétszakította a Magyar Királyságot. Az ország elvesztette területének mintegy kétharmadát és lakosságának több mint felét. A történelmi trauma gazdasági, bel- és külpolitikai hatásai mellett az egyes emberek mindennapjaira gyakorolt hatását emeli ki Pergel Antal érdi történész, akivel a centenárium alkalmából beszélgettünk.

– Az érzés, hogy szinte egyik pillanatról a másikra nem Magyarországhoz tartozó területeken, idegenként, másodrangú állampolgárként, gyakran üldözöttként kell élni, rendkívül megnehezítette az elcsatolt területeken élő magyarok helyzetét. Történészként hogyan viszonyul a korszakhoz? Mennyire került önhöz közel a munkája során?

– Fő kutatási területem a második világháború kora. Ezen belül részletesen foglalkoztam a magyar-finn, a magyar-török és a magyar-japán kapcsolatokkal. Tekintettel arra, hogy a második világháború szervesen összefügg az első világháborúval, illetve az azt lezáró békeszerződésekkel, a kutatás során gyakran találkoztam a trianoni békediktátumból adódó problémákkal. Ez év márciusában írtam egy tanulmányt „Japán és a trianoni békediktátum” címmel, amely várhatóan más szerzők műveivel együtt egy kiadványban fog megjelenni. Japán a győztes nagyhatalmak között fogadta el az első világháborút lezáró békeszerződéseket, de az ezekben közreműködő japán politikusok komoly hibákat láttak a szerződésekben. Ezeket azonban nem taglalták mélyebben, mivel az európai helyzetet kevésbé ismerték és alapvetően a csendes-óceáni problémák kötötték le a figyelmüket.

– Mennyire volt Ön szerint elkerülhetetlen, törvényszerű a trianoni békeszerződés hazánkra végzetes tartalma az adott politikai-hatalmi helyzetben?

– Úgy gondolom, hogy nem volt sem törvényszerű, sem elkerülhetetlen. Az eseményeket emberek irányították, ezért nyilvánvalóan lett volna más lehetőség is, ezt azonban az akkori döntéshozók nem kívánták.

– Kiket terhel a felelősség a máig ható igazságtalanság miatt?

– Mindazokat, akik az Osztrák-Magyar Monarchia szétbomlasztását megtervezték és végrehajtották, és még akkor sem voltak hajlandók változtatni ezen, amikor tévedéseiket és hibáikat már maguk is belátták.

– Megtaláltam egy 2016-os évfordulón elhangzott megemlékezését, amiben a békediktátum Európában példátlan voltát emelte ki: „egy, a Kárpát-medence földrajzi egységére épülő, ezer év során kialakult, jól működő politikai, gazdasági és kulturális egységet bomlasztottak szét.” Valóban nem volt arra példa a világtörténelemben, hogy egy országot politikai okokból szétszabdaltak/átneveztek/annektáltak?

– A világtörténelemben számtalan állam és nép tűnt el. Mindegyik az emberiség egy színfoltját jelentette, amelynek hiánya szürkébbé tette a világot. Ebből tanulni kell, nem példának állítani. A trianoni békediktátum miatt nemcsak Magyarország veszítette el kétharmad részét és jutott kisebbségi lét minden harmadik magyarnak, hanem a korábban elnyomásra panaszkodó magyarországi nemzetiségek is megtapasztalhatták Erdély és Románia egyesülése, illetve a csehszlovák és jugoszláv állam létrehozása után, hogy rosszabbra fordult az életük.

– Mondana erre egy-egy konkrét példát?

Az erdélyi románok magyar kulturális elnyomásról beszéltek, miközben az első világháború előtti, királyi Romániában az írástudatlanok aránya lényegesen magasabb volt, mint Erdélyben. A trianoni átrendezés után a Regát területéről nagy számban jöttek román közhivatalnokok, amely az erdélyi románoknak is problémát jelentett, de elég csak arra utalni, mekkora különbség volt általában az életszínvonal tekintetében a volt királyi Románia és Erdély között. Csehszlovákiában közismert volt a csehek és a szlovákok, Jugoszláviában pedig a szerbek és a horvátok ellentéte. Feltehetjük a kérdést, miért és hogyan szűnt meg a két mesterségesen létrehozott állam.

– Sokszor elhangzott Trianonnal kapcsolatban, hogy a sebek nem gyógyulnak, a magyarság jelentős része száz év után is hinni akar abban, amit a már említett megemlékezésben Ön így fogalmazott meg: „hogy a határon túli magyarok valamikor nemcsak szülőföldjüknek, hanem hazájuknak is tekinthetik az általuk lakott területeket.” Van erre reális esély ma, illetve hosszabb távon?

– Elméletileg van, mivel ma Ausztria, Csehország Szlovákia, Románia és Magyarország is az Európai Unió része, Szerbia pedig tagjelölt. Azonban tudjuk, hogy a gyakorlatban vannak problémák, amelyek főként akkor jelentkeznek, amikor valamelyik Magyarországgal szomszédos ország, illetve annak politikai vezetése identitászavarokkal küzd.

– Trianont minden politikai-társadalmi berendezkedés másként értelmezte hazánkban az elmúlt száz évben. Milyen értelmezései voltak, és Ön szakmailag, emberileg melyikkel tud leginkább azonosulni?

– A Horthy-korszakban akadtak politikusok, akik a „mindent vissza” célt hangoztatták. Reálisabb elképzelés volt a túlnyomórészt magyarok lakta területek visszaszerzése, s ez az első és második bécsi döntéssel jórészt meg is valósult. A Rákosi- és a Kádár-korszakot a Szovjetunió vezette szocialista tábor „békés” egymás mellett élése jellemezte, amely a gyakorlatban a problémák szőnyeg alá söprését jelentette. Amennyiben győz a világforradalom, eltűnnek az országhatárok, és ez megszüntette volna Trianon problémáit is. A fő gond ott jelentkezett, hogy Sztálin már 1945-ben tudta, hogy nem lesz világforradalom. Az utóbbi három évtized ezzel kapcsolatos eseményei már a fiatalabb generációk számára is ismertek.

– Mit gondol, mennyire sikerült kihevernie az országnak és a nemzetnek Trianon gyászát az elmúlt száz évben?

– Nehéz elviselni, ha egy élő szervezet végtagjait amputálják, de ahogy a példa mutatja, túl lehet és túl is kell élni, csak nem könnyű.

– Vannak népek, nemzetek, kultúrák, amelyek „könnyen felejtenek”. Beszéltem egy hirosimai származású hazánkban élő férfival, aki nem is értette, milyen nemzeti traumáról beszélek az atomtámadás után ötven évvel. Az ő filozófiájuk az, hogy a rosszat el kell felejteni és előre kell nézni. A miénk szerintem nem ilyen. Ön hogyan vélekedik erről?

A japánok történelme és gondolkodásmódja is eltér a miénktől, de az én japán ismerősöm pontosan tudja, hogy mennyi áldozata volt Hirosimának és Nagaszakinak. Amennyiben elfogadjuk azt az álláspontot, hogy Hirosimát el kell felejteni, nehezen érthető, hogy Japánban miért emlékeznek meg minden évben az atomtámadásról, arról nem is beszélve, hogy miért is nem kötött még Japán és Oroszország békeszerződést.

– Mit gondol, eleget tudunk ma a trianoni békediktátumról? Vannak-e esetleg máig kevésbé feltárt aspektusai?

– A történelem nehezen kimeríthető terület. Mindig vannak titkos vagy nehezen hozzáférhető történelmi források. A többi között éppen ez adja a történészi munka izgalmát és vonzerejét . Némileg a nyomozóéhoz hasonlítható, amikor is apró részletekből, töredékekből igyekszünk összeállítani a legvalószínűbb képet.

– Ön szerint mi lehet egy ma élő magyarországi magyar „egészséges” – nem gyűlölködő, nem másra mutogató, nem múltba temetkező – attitűdje Trianonhoz?

– A magyarokra sohasem volt jellemző a gyűlölködés és a másra mutogatás. A múltba temetkezés és a múltra emlékezés között jelentős különbség van, bár időnként előfordul, hogy a két fogalom keveredik. Ha Magyarország és a magyar nép a múltba temetkezett volna, ma a régészek és más kutatók egy elpusztult kultúrát vizsgálnának, de sok mindennek köszönhetően nem így van.

A helyes attitűd alapja a tények minél pontosabb ismerete, amelyekből megfelelő következtetéseket és tanulságokat lehet és kell levonni. Igazi történészi feladat.