Kelet-Afrika csodavilágában

Sáska László-kiállítás a Magyar Földrajzi Múzeumban

Dr. Sáska László érdekes életutat járt be. 1890. szeptember 26-án, Erdélyben, a marosparti Nagyenyeden született. A református Bethlen Gábor Kollégiumba kezdte meg tanulmányait, a természetrajz tanára, Szilády Zoltán zoológus volt rá a legnagyobb hatással.

Az orvosi egyetemet Kolozsváron kezdte, majd a trianoni elcsatolások miatt Budapesten fejezte be. Az I. világháború után Isaszegen telepedett le, 1922-től ő volt a község körzeti orvosa. Közben megnősült és kislánya is születetett. Míg orvosi karrierje felfelé ívelt, magánélete váratlan fordulatot vett: az isaszegi lövészklubban megismerte a nála több mint húsz évvel fiatalabb Mojzsis Máriát – Pipikét. Második feleségével végül Afrikában kezdett új életet.

Dr. Sáska Lászlót a kaland mellett a trópusi betegségek kutatásának lehetősége vonzotta a fekete földrészre. 1931-ben egy Olaszországban rendezett, rákbetegségekkel foglalkozó kongresszuson hallott Kelet-Afrika tragikus egészségügyi problémáiról és orvoshiányáról, amely kutatásainak folytatása céljából is kapóra jött neki. 1932-ben már hivatalos levélben jelentkezett orvosi munkára a berlini etióp konzulátuson. 1933 elején döntöttek az Afrikába történő kivándorlás mellett.

Afrikában először Szomáliában, Mogadishuban töltöttek pár hónapot, majd Hailé Szelasszié császár Abesszíniájában telepedtek le, ahol közel négy évet éltek. A négymillió lakosú területen ő volt az egyetlen orvos. Az olasz megszállás elől 1937-ben sikerült Tanganyikába áttelepülnie, Arusha városában talált végső menedéket. Házuk a 4566 méter magas Meru-vulkán tövében állt, kertjükben volt Kelet-Afrika egyik leggazdagabb rózsagyűjteménye, sok trópusi növénnyel és színes madárvilággal. A bennszülötteknek ingyenes szolgáltatást biztosított, megélhetésüket elsősorban európai betegeinek – többnyire vadászok – anyagi hozzájárulásai fedezték. Sáska doktor 1978. november 8-án bekövetkezetett halála napjáig gyógyította betegeit. Sírja Arusha temetőjében található.

Sáska László több mint négy évtizedet töltött a fekete kontinensen. Levelezett Albert Schweitzerrel, akivel a gaboni Lambaranéban létesített kórházában kétszer személyesen is találkozott. Kapcsolatot ápolt az Iringában megismert Ernest Hemingway-el, akinek feleségét, fiát és menyét kezelte is. Természetjáróként, felfedezőként Pipikével expedíciókon, szafarikon vettek részt, nem egyszer szinte ismeretlen vidékeken. Számos gyűjtőutat tett Abesszíniában, Szomáliában, Kenyában, Ugandában, Kongóban és Tanganyikában. Gyűjteményeivel megajándékozta a világ nagy múzeumait, hagyatékának jelentős részét – csaknem egy mázsányit – halála után felesége a Magyar Földrajzi Múzeumnak adományozta. Több évtizeden át filmezték Pipikével Afrika vadonjait, közel 3000 méternyi filmanyag maradt fenn, és több ezer fotó.

Bár Dr. Sáska László elhagyta Magyarországot, cikkein keresztül továbbra is kapcsolatban maradt hazájával. Élményeiről, tapasztalatairól készült írásait a Földgömb, a Természettudományi Közlöny és a Magyar Vadászújság közölte.

A kiállítás címe – Kelet-Afrika csodavilágában – Dr. Sáska László Életem Afrika című könyve kéziratának eredeti címére utal. A könyvet 1938-ban kezdte el írni Dar es-Salaamban, 1969-ben került Xantus János szerkesztésében nyomdába Bukarestben. A könyv elsősorban az Abesszíniában átélt élményeiket, tapasztalataikat dolgozza fel. A kiállítás megidézi Dr. Sáska László és Pipike afrikai otthonát – a teraszukat, a fotókon keresztül pedig nemcsak a házaspár mindennapjait ismerhetjük meg, hanem különböző helyi népcsoportokat és különleges állatokat is. A Sáska házaspár több mint 120 orchideát gyűjtött, ezekről orchideanaplót vezettek. Volt, ami teljesen új fajnak bizonyult, több fajt pedig ők írtak le először Tanzániában. Mint például a Brachycorythis kalbreyeri nevű orchideát, melynek a kiállításon látható másolatát Polár Ágnes készítette el. A terem központi részén egy afrikai festmény függ, mely a házukban volt található a falon.

„…mi tulajdonképpen ez a Szidamó? Királyság az abesszíniai császárság kebelében. Úgy négyszázötven kilométerre fekszik Addis-Abebától délre, az abesszíniai nagy tavak vidékén. Területe kétszer akkora, mint a mostani Csonka-Magyarország területe, királya Ras Desta. Ennek a hatalmas területnek vagyok most királyi orvosa. Rendelkezésemre áll három szép hátas öszvér, meg annyi acélizomzatú bennszülött katona, amennyire szükségem van. Nagyszerű bungalóm (villám) van Yrga Alemben. Szóval feleségemmel együtt igen jól érezzük magunkat. És boldogok vagyunk, hogy végre olyan helyen élünk, ahol igazi Afrika van. Feleségem szenvedélyes lepkevadásszá nőtte ki magát. Naphosszat kóborol a lepkék után az őserdőkben és sztyeppéken. Most Szidamónak egész nagyfőnökkara lepkét gyűjt, mert mindenki kedveskedni akar egy-egy doboz szebbnél-szebb lepkével, bogárral. Életünk változatos, csendes, megelégedés honol kis fészkünkben és nincs bürokrácia!
Csak azt sajnálom, hogy e környezetbe akkor kerültem, amikor fejemen már ezüstcsillogású hajszál is akad a fekete fürtök között. Miért nem tettem hamarább…”

„…volt nekem egy szép filckalapom, azzal szoktam vadászatra menni. Volt azon két lyuk – na, nem golyóütötte –, hogy az egyenlítői melegben egy kissé szellőzzék a fejem. A kalap sokáig kitartott, persze a végén már egy kissé kopott volt, főleg elöl. Egy nap aztán, nem is olyan sok évvel ezelőtt, szólt a feleségem, hogy így már nem lehet járni. Fogtam magam és eldobtam a kalapot. Másnap beállított három lándzsás bennszülött, azt mondták, biztosan elveszítettem, de ők megismerték és visszahozták. Nahát.”