Szeptemberben Szegeden

Kiránduláson a Nyugdíjas Pedagógus Klubbal

Szegedinácz Anna

Aki régen járt Szegeden és ellátogat oda, annak örömteli meglepetés lesz ez a város, teli szépségekkel, élményekkel, élettel, fiatalokkal. A Tisza két oldalán húzódó régi és új Szegedet már két híd köti össze, szerves egységgé kovácsolva két partját. A folyó nem volt mindig kegyes az ott lakókhoz, az árvizek sok gondot okoztak, ezért a mai partokat hatalmas, erős betonfalak védelmezik az árhullámoktól. A gátrendszer legutolsó megerősítése megvédte a 2011-es legmagasabb vízállás idején is.

Hogy visszatérjek a város története után a miénkhez, a csoport részben autókon, részben tömegközlekedéssel, az Aranyhomok Intercityvel érkezett meg 2022. szeptember 12-én, hétfőn.

Miután elfoglaltuk kényelmes szobáinkat a patinás, nemrég felújított Tisza Szállóban, adódott a kérdés, hova menjünk? Voltak ugyanis közös és fakultatív programjaink is.
Először a Széchenyi téren néztünk körül, majd a Kárász sétálóutcán keresztül a Klauzál térre mentünk, hogy a híres Virág Cukrászdában és Kávézóban megkóstolhassuk az idei év első díjas, cukormentes országtortáját, a „Nagyi kedvencét”, melyet a cukrászda cukrászmestere Gyuris László alkotott. Nekem a másik országtortája, a „Huncut Szilva Herceg” jobban ízlett, amely a nagykőrösi cukrász, Karikó Orsolya alkotása volt.

Utána lesétáltunk egészen a Dóm térig, ahol már készülődtek a másnap nyíló „Bor tér Szeged 2022-es” programjára. A tér tele volt kis faházakkal, ahol nem csak borászok, vendéglátók, kézművesek mindenféle árusok is portékáik eladására készültek.

A vacsora után levezetésképpen kisétáltunk a Tisza parti sétányra, ahol megcsodálhattuk az esti folyó méltóságteljes vonulását.

A második nap, kedd délelőttjén idegenvezetőnkkel a Széchenyi tér szökőkútjánál találkoztunk, majd a város történetének ismertetése után a Felső-város palotáit látogattuk végig és a neoreneszánsz és török jegyeket felmutató Anna fürdőt, kívülről. Szegeden néhány klasszicista épület mellett, sok eklektikus, szecessziós épület látható, melyet gyönyörűen felújítottak és híven őriznek.

Utána a Vár várostörténeti kiállítását és a boszorkányokról szóló részét tekintettük meg. Az „Igazság óra” megmutatta, ki volt közöttünk boszorkány és sajnos valamennyiünket máglyahalálra ítéltek, különböző – kínzóeszközökkel kicsikart vallomások után megnevezett – vétségek miatt.

Délután fakultatív programként a Vadasparkba látogattunk el. A hatalmas, tágas területen elterülő parkban minden állatfajt megtaláltunk. Mégis a bezárt, fogságban élő állatok látványa már nem nyújtotta azt az örömet, amit gyermekkorunkban megéltünk, inkább szomorúságukra, apátiájukra lettünk figyelmesek mai szemmel.

Este már vánszorogva mentünk vacsorázni, mert ezen a napon több mint 22 ezer lépést tettünk meg városi sétáinkon.

Szerdán délelőtt a Városháza épületébe látogattunk el, ahol megtekintettük a tanácstermét, megismerkedtünk az épület történetével, a várost vezető polgármesterek nevével, tevékenységével, érdemeivel. Az eredeti, szerény kiviteli épület 1728-ban épült. Annak helyén – a mai alapterülettel – a 18-19. század fordulóján Vedres István tervei szerint épült meg másodjára. Az 1879-es árvíz után feltöltötték a teret és az alapfalakra Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján új neobarokk épület épült, karcsú toronnyal. 1883-ban I. Ferenc József avatta fel. A császárt a szomszédos Bérpalota épületében szállásolták el és, hogy az uralkodónak ne kelljen a tanácsteremhez menet lemennie az utcára, a két épület között megépítették velencei mintára az épületeket – emeleti szinten – összekötő „Sóhajok hídját”.

Délután közös programként a város déli palotáit, gyönyörű épületeit, és a Dóm teret jártuk végig.

1879. március 12-én a haza történetének legpusztítóbb árvize sújtotta Szegedet. A város lakói fogadalmat tettek, hogy a hasonló árvizek elkerülése érdekében hatalmas dómot építenek Szűz Mária tiszteletére. Ezért nevezik a templomukat Fogadalmi templomnak. Az 1913-ban megkezdődött építkezést az I. világháború 1914-ben félbeszakította. A háború után folytatódott az építése és 1930. október 24-én szentelhették fel. A háromhajós katedrális neoromán stílusban, kereszthajóval épült meg. Belső díszítésében ókeresztény, bizánci stílus jellemzi. Orgonája Európában a harmadik legnagyobb.

Szemben a dómmal hármas árkádsor épült, alakos toronyórával. Az Árkádok alatt a Nemzeti Emlékcsarnokban megtaláljuk az ország leghíresebb személyeinek szobrait, domborműveit. Nyugati szárnya a püspöki palota, a Hittudományi Főiskola és a Somogyi Könyvtár épület része, a déli és keleti oldalon egyetemi intézetek vannak.

Megtekintettük a Dóm tér alatti kényelmes, tágas Látogatóközpontot is, ahol egyháztörténeti anyagokon kívül Kovács Jenő szegedi születésű szobrászművész szentekről készült alkotásai voltak láthatók.
Kora este, fél hétkor kezdődött a 10. őszi bormustra felvonulása. A Széchenyi téren gyülekező csoportokat Petrovics Mihály fiákeres pónifogata vezette fel, akit a Borrendek követtek: Borbarát Hölgyek Európai Társasága, Szent Vince Borrend, Európai Borlovagok Magyarországi Rendje és az Európai Borlovagrend Szegedi Legátusa. Négy néptánc együttes követte őket: a Délkert Napsugár Táncegyüttes, a Délkert Möndörgő Táncegyüttes, a Szeged Táncegyüttes és a Hatetudnád Tánctanoda. A felvonulók sorát lovaskocsi zárta, melyen a zenészek ültek.

A Dóm térre vonuló csoportokat már a kinyitott kis üzletek fogadták. Hatalmas sokaság várta az esti programot. 100 borászat, pálinkaházak, a szomszédos Aradi vértanúk terén 4 kisüzemi sörfőzde gondoskodott a jó hangulatról. Ételben sem volt hiány és rétesekben sem.

Csütörtökön délelőtt az Új Zsinagóga fenségesen szép épületébe tettünk látogatást. Lőw Immánuel rabbi iránymutatásával segítette Baumhorn Lipót építész munkáját. Róth Manó műhelyében készültek üvegablakai. A páratlan szépségű szimbolikus tartalmú üvegkupola az eklektikus zsinagóga egyedi ékessége. Belső-tereit az elefántcsontszín, az arany és kék díszítések szemet gyönyörködtető összhangja uralja. Az oltár jeruzsálemi márványból készült záró köve, a frigyszekrény nílusi akácfából faragott ajtaja, féldrágakövekkel díszített menórák és a Biblia növényeit megjelenítő falfestmények egyaránt figyelemre méltók.

Ott jártunkon beszabadult az épületbe egy kis galamb, repkedve kereste a szabadulás felé vezető utat.

Csütörtökön délután fakultatív az Új Szegeden lévő Füvészkertbe mentünk. A trópusi, sivatagi növényház után a lepkeházba léptünk be, ahol a faj gyöngyszemei röpködtek körülöttünk, barnák, sárgák, kékek, a szivárvány minden színében pompázók. Nagy sétát tettünk a kinti látnivalókhoz, megnéztük a japánkertet is.

Péntek délelőtt ki-ki a maga érdeklődése szerint választott programot. Voltak, akik az Anna fürdőbe mentek, mások Hódmezővásárhelyre ruccantak ki egy fertály órára.

Én szerettem volna közelről látni a Tisza és a Maros összefolyásának helyét. A 71A busszal a Szövetségi utcáig mentem, majd gyalogosan a szépséges Holt-Maros mellett ki a gáton és erdőn át a folyópartig. Kettős keresztet állítottak arra a helyre, ahol a Maros és a Tisza által ékesen ölelt félsziget már jól látszik és utána a két folyam egyesülve, akkor nem hömpölyögve, csak békésen együtt haladt tovább a maga útján.

Délután a társaimmal találkozva a város Móra Ferenc Múzeumába mentünk. Néprajzi, cowboyokról és indiánokról szóló kiállítás után, még átmentünk a Vár kiállítását újra megtekinteni, abban a reményben, hogy a boszorkányságunkról szóló mende-monda nem bizonyul valósnak. Sajnos meg kellett tapasztalnunk, hogy az „Igazság óra” az ártatlanról ismét „boszorkányra” váltott és bár más vétkekért ugyan, de „boszorkányság miatt” újra vétkesnek találtattunk és máglyahalálra ítéltettünk mindhárman.

Az addigi jó időnk ezen a napon borúsra fordult és estére megnyíltak az eső csatornái is.

Így hát kellemes öt nap után a hatodikon hazafelé vettük az irányt. Tele élményekkel jöttünk el ebből a csodálatos magyar városból, mely építészeti értékeinek őrzéséért kapott 2006-ban az Európa Tanácstól „Európa-Díjat”.
Bár kissé fáradtan, mégis jó érzésekkel szálltunk fel szombaton az Etele térről induló óvárosi buszra.