Más szemmel – A II. világháborús harcok vége Budapesten

Részlet Mitták Ferenc közeljövőben megjelenő könyvéből

1945. február 13.

1945. február 13-án véget ért a II. világháború Budapesten, Magyarország fővárosában. A Németország felé támadó szovjet csapatok másfél hónapos véres ostrom után foglalták el a várost a náci német és a nyilas magyar haderő ellenállását megtörve.

1944 novemberében Adolf Hitler Budapestet „erőddé” nyilvánította, amelyet mindenáron tartani kell, ha szükséges, akkor „háztól házig” meg kell védeni. Budapestet Wilden­bruch SS-tábornok vezetésével mintegy 70-100 ezer fős német-magyar sereg védte. A szovjet ostromgyűrű 1944 karácsonyán, december 26-án zárult be a főváros körül. Budapesten rekedt több mint 800 ezer polgári lakos is, amely a harcok elől az óvóhelyekre és a pincékbe húzódott.

A szovjetek meg akarták kímélni a magyar fővárost az ostrom pusztításaitól, ezért parlamenterek útján megadásra szólították fel a védőket, akik azonban az értelmetlen ellenállást választották. A német-magyar csapatok utcáról utcára, házról-házra szorultak vissza a hevesen támadó szovjet egységek elől.

1945. január közepén a harcok az Alföld felől a Dunához közeledtek. Egy 1945. január elejéről származó jelentés szerint: „Az utcák kihaltak, a lakosság a fűtetlen pincékben van. I. 1-jétől a lakosság napi 5 dkg kenyeret kap… A lakosság nélkülözése minden képzeletet felülmúl.” A budapestiek megpróbáltatásait még fokozta a nyilas terror. A nyilasházakban és a Duna-parton zsidók és más, velük szemben álló emberek ezreit gyilkolták meg.
A német-magyar egységek Budára vonultak vissza, majd az összes Duna-hidat felrobbantották. Ez is értelmetlen volt, hisz a szovjet ostromgyűrű a dunántúli oldalon is zárt, s a Pestet 1945. január 18-án elfoglaló szovjet csapatokat csupán rövid ideig tartotta fel a Duna. Viszont a pesti lakosság háborús megpróbáltatásai véget értek.

A német-magyar csapatok Budát sem tudták sokáig tartani. A megmaradt 30 ezres védősereg a budai hegyeken át próbált kitörni a gyűrűből, de nagyrészt megsemmisült vagy fogságba esett, csupán néhány százan jutottak át.

1946. február 13-án befejeződtek a harcok Budapesten. A szovjet csapatok – hivatalosan – Budapestet nem „felszabadították”, hanem ellenséges városként „bevették”. A másfél hónapos ostrom alatt romhalmazzá vált a korábban Európa egyik legszebb fővárosának tartott Budapest: 13 588 lakás megsemmisült, 18 775 lakhatatlanná vált, 48 000 károkat szenvedett, a Duna-hidakat a németek felrobbantották, a budai vár is csaknem teljesen megsemmisült. Szinte mérhetetlen volt a pusztulás, mutatva, hogy a háború minő károkat tud okozni. Most vált láthatóvá, hogy egy németekkel való szembefordulás, a háborúból történő „kiugrás” (1944. október 15-ei kísérlet) megmenthette volna Budapestet.

Ha ilyen áron is, 1945. február 13-án elhallgattak a fegyverek, s béke lett. A lakosság előjöhetett az óvóhelyekről, és megkezdődhetett a reménybeli jövő építése. Virág és élet nyiladozott a romokon…

A budapesti harcok befejeződése után még folytatódott a háború Magyarországon, egészen 1945. április 11-12-éig, amikor az utolsó német és nyilas katonákat sikerült legyőzni. Sokáig április 4-éről emlékeztek meg, ez volt a „felszabadulás ünnepe”, de kiderült, hogy ez a dátum hamisítás volt.

A háborús harcok véget értek, de Magyarországon 1945 óta nincs őszinte beszéd a magyar részvétel jellegéről, még a jelenben sem. A politikai és más, a történészi vélemények is azt sugallják, hogy a Szovjetunió volt az agresszor, megtámadta, majd megszállta az országot. Nem mondják ki a valóságot, a tényeket: Magyarország volt az agresszor, a hitleri Németország oldalán egy igazságtalan háborút folytatott a Szovjetunió ellen, nyilvánvalóan területszerzési céllal. A Szovjetunió a nyugati szövetségeseivel karöltve Berlinig nyomult, és megadásra kényszerítette Németországot. Magyarország mindvégig kitartott Németország mellett, s így a vereségben is osztozott vele.

Nehéz kimondani és megérteni, hogy a Szovjetunió egy vele ellenséges országot harcban foglalt el, és szállta meg. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy Németországot is megszállták az amerikai, angol, francia, szovjet csapatok. Tehát Magyarország megszállása nem volt egyedi, más kérdés és másutt lehet kifejteni, hogy a szovjet csapatok 40 évig Magyarországon is maradtak.

Megjegyzések, felvetések, gondolatok:

A jelenkorban sajnálatos módon nem a valóságnak megfelelően kezelik Magyarország II. világháborús szerepét. A tényeket elhallgatják, nem beszélnek róla, vagy elferdítik. A magyar közvélemény – nyilvánvalóan központi inspirációra – szinte „igazságosnak” tartja a háborút, és kvázi csak az 1944-45-ös magyarországi harcokról beszél, agresszornak minősítve a szovjet csapatokat. Végre ezen a téren fel kellene „világosítani” az embereket.
Fel kellene tárni a Horthy-rendszer valós politikáját, antidemokratikus jellegét, elkövetett bűneit, és nem a Horthy-rendszer „tisztára mosását” erőltetni, szobrokat és emlékműveket állítani Horthy Miklós kormányzónak.

A II. világháborús harcokban elesett magyar katonáknak, a civil áldozatoknak méltó emlékművet vagy emlékműveket kellene állítani szerte az országban és a harcok befejeződésének évfordulóit – főként február 13. és április 11-12. – megünnepelni.

A II. világháború magyarországi harcainak befejeződését követő években (1944–45 – 1948–49) egy demokratikus átalakulás kezdődött, ez nincs kellően hangsúlyozva, értékelve, nincs semmifajta megemlékezés ezen időszakról. Pótolni kellene! Valahogy a háború utáni korokból a szocialista periódus (1949–1989) 40 éve rögzült, az előtte lévő demokratikus évek „elsikkadtak”.

Határozott véleményem, hogy a magyar történelem minden pozitív időszakát, eseményét és személyét jobban meg kellene becsülni, hogy a jelennek és a jövő generációinak is példaképei lehessenek.

Összegzés:

A II. világháborúban Magyarország a hitleri, náci Németország oldalán vett részt és kitartott egészen a totális vereségig. Agresszív, hódító, igazságtalan háborút folytatott. A harcok több, mint fél éven keresztül Magyarország területén zajlottak. Az akkori vezetésnek lehetősége adódott a „kiugrásra”, de ezt sajnos, elmulasztotta (Horthy Miklós kormányzóval az élén). Így fordulhatott elő, hogy az előrenyomuló szovjet csapatoknak harcban kellett legyőzni a német-magyar hadsereget. Így ért véget a háború 1945. február 13-án Budapesten, április 11-12-én pedig Magyarországon.
Tényszerűen mondva, a szovjet hadsereg valóban „felszabadította” az országot a náci német megszállás (1944. március 19-től) és a nyilas terror alól. Ezt kellene tudatosítani a közvéleményben! A háború végét a „felszabadítás” hozta meg. A szocialista éra lejáratta a „felszabadítás” szót, de ettől még a harcok befejeződése ténylegesen az volt.