Az életkedvem a mozgásból fakad

Múltidéző beszélgetés Barta Sylviával

Balpataki Katalin

Épp olyan, mint a képernyőn, kedves, nyitott, dinamikus, közösségi ember. Már ritkábban jár Százhalombattán, de örökké hálás marad gyermekkori élményeiért és mindazokért a televíziós tapasztalatokért, amik a mai napig meghatározzák életét. A mindig mozgásban lévő Barta Sylviával beszélgettünk.

– Az interjúnk is útközben készül. Hova tart most?

– Az édesanyámhoz megyek, aki már nagyon idős, gondozásra szorul, ezért Tatán él, ahol a bátyámék is. Igyekszem hetente meglátogatni és ilyenkor viszek neki a kedvenc süteményéből is. Mióta elköltözött Százhalombattáról, ritkábban járok a városban. Az édesapámat látogatom a temetőben és olyankor teszek egy kört a városban is, mert nagyon sok szép emlék köt oda.

– Ön, hogy került Százhalombattára?

– Ózdon éltünk a nagymamámnál és három éves voltam, amikor Százhalombattára jöttünk. Az édesapám nagyon szeretett volna a Dunántúlra költözni és kereste erre a lehetőségeket. Apa automatizálási mérnök volt és a Dunai Hőerőmű Vállalatnál kapott ügyeletes mérnöki állást, amihez egy újonnan épült lakás is járt. A munkát el kellett kezdenie, de a lakás még nem volt kész, ezért egy egész nyarat az Óvárosban a Duna-parton töltöttünk albérletben. Utólag visszaemlékezve nagyon rossz körülmények között, de életünk egyik legcsodálatosabb nyara volt.

Majd beköltöztünk a lakótelepi, vadonatúj, háromszobás lakásunkba és minden lehetőséggel éltünk, amit Százhalombatta nyújtani tudott. Én az édesapám habitusát örököltem és nagyon sok időt töltöttem vele. Sajnos fájóan hamar és váratlanul ment el, óriási űrt hagyva maga után. Nincs nap, hogy ne gondolnék rá. Ő tanított meg úszni a Dunában, evezni, motorozni a kiserdőben, rengeteget kirándultunk, sportoltunk, sokat sétáltunk Huba kutyánkkal a gáton. Ő szerettette meg velem a természetet, a sportot, a közösségi létet. Ennek köszönhetően versenyszerűen úsztam a helyi egyesületben, futottam, télen síelni jártunk, nyáron a vállalat balatoni üdülőjében vitorláztunk.

Nagyon aktív életet éltem és élek most is. Édesapám révén vallásos nevelést is kaptunk. A munkahelyén nem tudhatták ezért titokban, akármilyen idő is volt, minden vasárnap gyalog mentünk a franciska-pusztai kápolnába, ahol Andor atya prédikált. De átjártunk Érdligetre is Kristóf atya prédikációit hallgatni, aki most Budakeszin teljesít szolgálatot és gyakran járok hozzá.

Bár nem Százhalombattán születtem, de battainak mondom magam, mert ott nőttem fel, minden gyerekkori emlékem oda köt, ott nyílt ki a szemem a világra, onnan indult a karrierem. Szerettem ott élni és a mai napig érzem az ott élők szeretetét. Százhalombatta egy csodálatos, hangulatos kisváros, rendkívüli adottságokkal.

– Tizenévesként hogyan képzelte jövőjét?

– Mi nagy természetjáró család voltunk. Édesapámat minden érdekelte, ami a természethez kötődött az állattenyésztéstől kezdve a csillagászatig. Ő amolyan régi vágású polihisztor volt. Az ismereteit mindig megosztotta velünk is, így én is természetimádó lettem. Állandó nézője voltam Cousteau kapitány filmjeinek is, ezért elsősorban természettudós szerettem volna lenni. De nagyon szerettem szerepelni, bábozni, színészkedni is.
Édesapámmal volt egy rituálénk: amikor aludni készült mindig játszottam neki valamit, báboztam vagy színészkedtem, vagy felolvastam a tévéműsort. Lenyűgözött Kudlik Júlia bája, eleganciája, hangja, ezért egy időben tévébemondó szerettem volna lenni.
Alapvetően nem tudtam, hogy mi lesz belőlem, kerestem a helyem, sok mindenbe belekóstoltam, aztán mégiscsak bemondó lettem.

– Ezek szerint a szereplési vágy megvolt Önben.

– A pályaválasztáskor fel sem merült gyermekkori vágyam beteljesítése, ez valahogy elfelejtődött. Aztán megismerkedtem Jován Lászlóval, aki a HTV vezetője, főszerkesztője volt és bizalmat szavazott nekem. Felvetette, hogy mi lenne, ha a Városi Krónika című műsort párosan vezetnénk az addigi műsorvezetővel. Ez a műsor a város heti eseményeit mutatta be felvételről és élő adásban is. Volt benne minden, közösségi, kulturális, sport, gazdaság és politikai téma is.

Csináltunk egy kamerapróbát, ami olyan jól sikerült, hogy rövidesen élő adásba tettek. Ez egy fantasztikus lehetőség volt, amivel éltem és nagyon élveztem is. Megtanultam a televíziózás csínját-bínját, az élő adások stresszét és olyan helyzeteket kezelni, amikor nem érkezik időben a vendég, vagy valamilyen váratlan esemény történik, bejelentkezni rendezvényekről stb. Nagyon pörgős időszak volt, nagyon sokat lehetett tanulni, tapasztalni. Itt tanultam meg az anyagaimat szerkeszteni és vágni is. A későbbi médiás pályafutásom alapját a HTV-nél szereztem és szilárdítottam meg.

Az is óriási dolog volt, hogy a helyi közösség minden esetlenségemmel együtt elfogadott. Ez egy nagyon izgalmas időszak volt tele olyan lehetőségekkel, ami az egész későbbi pályámat végigkísérte. Ma már sokkal nehezebb képernyőre kerülni, bármilyen tehetséges is az ember. Imádtam azt az időszakot.

– Miért lépett tovább?

– Nem továbbléptem, hanem más munkákat is vállalnom kellett, mert anyagilag nagyon nehezen jöttem ki, nem volt lakásom, autóm és filléres gondokkal küzdöttem.

Bekerültem a Nap Tv reggeli műsorába szerkesztőként, majd később a Napnyugtában élő műsort is vezettem. Itt napi műsorokat, riportokat készítettem. Jól fizettek, de jóval nagyobb volt a költségem és az elfoglaltságom is. Napi szinten ingáztam tömegközlekedéssel Százhalombatta és Budapest között. Ráadásul elvállaltam egy gyakornoki munkát és az ingázások közé Esztergom is bekerült. Nem fizettek érte, de remek lehetőségnek éreztem a tanulásra, ezért vezettem az esztergomi Kék Duna Rádió esti műsorát. Ez egyszemélyes műsorvezetés volt, ahol én szerkesztettem a zenét és a híreket is. Ez egy nagyon terhelt időszak volt, akkor még nem volt autóm ezért állandóan logisztikáznom kellett, különösen a hazajutást volt nehéz megszervezni.

A következő nyáron, a balatoni nyaralásom alatt a Kék Duna Rádióban készült referenciaanyagommal felkerestem a Rádió Jam Balaton tulajdonosát Mészáros Zoltánt, majd megkaptam a reggeli műsorsávot. Itt már volt külön zenei szerkesztő, én a friss híreket szerkesztettem az MTI-től kapott anyagból. Mivel ez egy balatoni rádió volt és én magam is vitorlázok, fontosnak tartottam a nyaralók és vitorlázók számára készült időjárás, különösen a szél előrejelzését. Ezt a vitorlások különösen jól fogadták, hiszen így tudtak előre tervezni. Ekkor három állásom volt és eközben végeztem a JATE budapesti tagozatának média szakát is. Visszatekintve nem is tudom, hogyan tudtam csinálni, bár az életem ma sem kevésbé zsúfolt.

– A balatoni rádiózás volt az előzménye annak, hogy országosan ismert időjárás-jelentő lett?

– Amikor elindultak a kereskedelmi csatornák én is, mint a kollégáim közül is sokan, jelentkeztem a TV2-nél, de nem reagáltak rá. El is engedtem a dolgot, aztán egy balatoni vitorlás ismerősöm rám szólt a kikötőben, hogy újra válogatás lesz, időjárás-jelentőt keresnek. El is mentem, de rengeteg jelentkező volt, nemcsak tévések, rádiósok, hanem képzett meteorológusok is. A TV2-nél az időjárás-jelentés nem súgógépről történik, hanem mindenkinek pontosan egy vagy két perce van arra, hogy saját szavaival elmondja az általa készített grafikai háttérrel a várható időjárást. A válogatáson kaptam egy kétoldalas prognózist, tele számomra ismeretlen, vagy kevésbé ismert kifejezésekkel, szakszavakkal. Ebből kellett összeállítanom a jelentést. Mivel szakmai ismereteim nem voltak, a saját tapasztalataimra kellett hagyatkoznom. A jelentést a szabadidő eltöltésének szempontjából állítottam össze. Hol lehet, hol nem lehet kirándulni, lehet-e vitorlázni a Balatonon stb.? Nagy sikert aratott. Nyilván a beszédkészségem, a kamera előtti mozgási rutinom segített, de a greenboxban való mozgás még számomra is újdonság volt.

A TV2 kizárólagos szerződést kötött velem, ezért búcsúznom kellett minden addigi munkámtól, így a battai tévétől is. Nehéz búcsú volt, de nem tehettem mást. Jó volt a fizetés, új kalandok, új kihívások, országos ismertség várt rám. Imádtam csinálni és más műsorokban is kaptam feladatokat. Aztán kiderült, hogy az álomfizetés mégsem elég. Megváltozott az életem, több lett a kiadásom és még mindig nem sikerült lakást vásárolnom, naponta ingáztam autóval Százhalombatta és Budapest között. Közben több csatornától is kerestek, de kitartottam a TV2 mellett. Aztán az RTL klub egy olyan ajánlattal keresett meg, aminek nem lehetett ellenállni. Jeleztem ugyan a TV2 felé, hogy lojális vagyok, itt szeretnék továbblépni, új lehetőségeket kapni, de nem reagáltak. Fájó szívvel búcsúztam, viszont szakmailag új kihívás várt rám, egy sztármagazin műsort vezettem és ráadásul sokkal jobban megbecsültek anyagilag is.

– Mégis évekre hátat fordított a médiának.

– Nálam mindenekelőtt a család áll, természetes tehát, hogy mindent e köré szerveztem, szervezek. Az RTL klubos átigazolásom időszakában kezdett el udvarolni a férjem. Ekkor még Battán éltem, sokszor el is jött, nagyokat sétáltunk és őt is lenyűgözte a város. Aztán Budapesten összeköltöztünk, összeházasodtunk, de az első magzatunkat elveszítettük, ezért abbahagytam a tévézést, hogy csak a családalapításra koncentráljak aminek meg is lett a gyümölcse, ugyanis két lányunk született.

A férjem biztosította számomra, hogy otthon maradhassak a gyerekekkel, amíg kicsik voltak. Ez egy csodálatos időszak volt, mindent együtt csináltunk. Óvodába is csak akkor mentünk, amikor muszáj volt. Én szerettem dolgozni, szerettem a munkámat, szerettem hasznos lenni. Annál viszont nincs hasznosabb, amikor egy édesanya főállásban gondoskodhat a gyerekeiről.

Amikor iskolába mentek, éreztem, hogy van még kapacitásom másra is és szívesen dolgoznék. Elvégeztem több edzői tanfolyamot, mert szerettem volna megosztani az autoimmun betegségemből való kilábalásom tapasztalatait, és új módszerekkel, csoportos órákat tartani. Pár emberrel, a nulláról kezdtem el felépíteni azt a csapatot, azt az edzésmódszert, amit én képviselek. Most már nagyon sokan járnak hozzám és nagyon klassz látni, ahogy kinyílnak a nők, ahogy változik a testük és a lelkük.

Az edzői munkámat nagyrészt arra építettem, hogy ne csak eljöjjenek gyorsan edzeni, hanem, hogy társaságot, közösséget találjanak. Sikerült egy olyan csapatot felépítenem, ahová szívesen jönnek, feltöltődnek és utána alig akarnak hazamenni, mert jól érzik magukat. Nálunk fontos az egymás megismerése, segítése, támogatása, örülünk egymás sikerének, boldogságának.

Mi nők fantasztikus közösségeket tudunk kialakítani, óriási erő van bennünk és szerintem ezt ki kell használni A hozzám járókat mindig motiválom abban, hogy segítsenek egymáson, a rászorulókon, és jótékonykodjanak.

– Milyen karitatív tevékenységet végez?

– Nem messze tőlünk van egy intézmény, ahol vak, gyengén látó, halmozottan sérült és kerekesszékes fiatalok élnek. Nekik tartok már tizenkét éve, heti egy alkalommal zenés mozgásórákat. Ez nagyon speciális foglalkozást igényel, ezért elvégeztem több tanfolyamot is, hogy minél hatékonyabb legyek. Azért járok oda, mert ott tudok olyan közösségi, jótékonykodási, karitatív munkát végezni, amit tényleg én csinálok és el tudom magam kötelezni hosszú távon is.

Azt gondolom, hogy ha odaviszem a jókedvemet, a figyelmemet, hogy felvidítom, megmozgatom őket, jókat kacagunk, sokkal többet adok mintha egy perc alatt átutalok nekik valamekkora összeget! Természetesen mindenki úgy segít ahogy tud és az anyagi támogatásra is nagy szükség van! Én boldogan szánom erre az időt, mert látom, hogy van eredménye. Boldogságot, lazaságot, könnyedséget viszek az életükbe és ők ezért nagyon hálásak. Egy-egy általam betanított koreográfiával karácsonyi, tanévzáró és egyéb jótékonysági fellépéseket is szervezek nekik. Sokáig a fellépő ruháikat is én varrtam. Magamat adom, tiszta szívvel szeretettel és ez engem is boldoggá tesz!

Szerintem, ha a szomszédban is tudunk segíteni akkor nem is kell messzebbre menni! Ha valaki körbenéz, akkor biztos, hogy talál a környezetében is olyat, aki segítségre, támogatásra, szeretetre, egy jó szóra szorul. Szerintem a boldogság egyik alapja, hogy segítesz másokon. Nem az a lényeg, hogy ezt hányan tudják, legfeljebb annyiban fontos, hogy így talán mások is kedvet kapnak a segítségnyújtáshoz.

– Évekig ellenállt a különböző csatornák hívásának, aztán mégis beadta a derekát és visszatért a képernyőre. Nehéz döntés volt?

– Úgy éreztem, hogy megtaláltam a televízión túli boldogságomat, kiteljesedtem a családomban, az edzői munkámban, a jótékonykodásban ezért nem készültem már televíziózni. Sok lehetőséget kaptam, több csatorna is hívott már vissza, de mindig nemet tudtam mondani.

A TV2 felkérésekor pont azon gondolkodtam, hogy változtatok az edzői munkámon és többet vállalok, vagyis épp volt bennem egy változtatási igény. Ennek ellenére a felkérést először elutasítottam. Aztán mikor a döntésemet közöltem a családommal, olyan görbe tükröt tartottak elém, hogy napokig aludni sem tudtam. Úgyhogy amikor még egyszer visszahívtak a tévétől, hogy nem gondoltam-e meg magam, boldogan mondtam igent és belevágtam. Nekem nagyon imponált, hogy tizenhat év távlatából rám gondoltak, hogy olyan dologra kértek fel, amit főleg csinos, fiatal lányokra bíznak és én kellettem, közel az ötvenhez. Tudom, furcsa, hogy nem valami showműsorral, hanem időjárásjelentőként tértem vissza, de én ezt szeretem csinálni és volt egy jóleső deja vu érzésem is. Kihívás volt számomra, mert tudtam, hogy a TV2-nél az időjárásjelentést nem súgógépről olvassák fel, hanem oda felkészültség, beszédkészség, rutin, rátermettség kell. Nem hiába kerestek Reisz András mellé hónapokig kollégát.

Amikor visszatértem, nagyon izgultam, de nagy szeretettel fogadtak és mintha visszarepültem volna az időben, szinte ugyanazok az emberek, rendezők, kollégák vettek körül mint a kezdetekkor. Van olyan kollégám, akivel harminc éves múltunk van, mert még a Nap tévében is együtt dolgoztunk. Érzem, hogy megbecsülnek, mintegy nagy öregként tiszteletben tartják a több évtizedes képernyős múltamat. Én pedig büszke vagyok arra, hogy ennyi idősen itt vagyok, nagyon szeretem a munkám és fel is tölt! Tudom, hogy az időjárásjelentés műfajának nincs akkora megbecsülése, mint amekkora felkészülést igényel.

Sokféle területen kipróbáltam magam a médiában és egyértelműen állíthatom, hogy a rövid műfajok a legnehezebbek. Nem véletlen, hogy olyan sokáig nem találtak embert András mellé. Itt hatvan másodperc van a beköszönésre, az előkészített grafikai sorrend bemutatására, a távolabbi kilátásokra, az elköszönésre stb. Itt nem lehet közben sóhajtozni, bakizni, szavakat keresni. Mindemellett figyelni kell a mozgásra, mutogatásra is. Ez egy komplex és összetett feladat, minden nap komoly kihívás. Nincs két egyforma jelentés, minden nap más az időjárás és ezen belül is három napszakban jelentkezünk a hírműsorokban. Az Országos Meteorológiai Szolgálat adataival dolgozunk, azaz egy komoly tudományos munka van mögöttünk amit egyszerűen, érthetően, élvezhetően, helytállóan kell átadni. Ez a szürkeállományt komolyan megdolgoztatja. A kezdetekkor nagyon sokat tanultam Vissy Karcsi bácsitól, H. Bóna Mártától, Nadrai Attilától, Németh Lajostól, a szakma legnagyobbjaitól. E mögött sok munka és tapasztalat van.

– Így, hogy újra képernyőn van, megváltozott az élete?

– Nem különösebben, bár a social media felületeimen megnőtt a követőim száma, úgyhogy ezek kezelése több időmbe telik és ennek kapcsán influenszerkedem is. Ezen kívül nem nagyon változott az életem, gondolom azért, mert ön azonos vagyok. Mindig is odafigyeltem a megjelenésemre, a választékos beszédre, a helyes hangsúlyra, hogy nyugodtságot, kedvességet, szeretetet sugározzak.

A családom nem szereti a nyilvánosságot, de a követőim ezt tiszteletben is tartják. Nem zaklatnak, nincsenek negatív, rosszalló bejegyzések a közösségi oldalaimon. Bár már Budapest zöldövezetében élek, ugyanaz a vidéki lány maradtam, aki voltam évtizedekkel ezelőtt is. A nagyvárosban is sikerült kialakítanom egy kisvárosi életformát, megtalálnom azokat a közösségeket, ahol jól érzem magam. Az életemet úgy alakítottam, hogy minden közel legyen, hogy kisvárosi miliő vegyen körbe. Ismernek a közeli közértben, a hentesnél, a cukrászdában.

Az otthonomtól pár percnyire tartom az edzéseket, közel van a templom, az erdő. Óriási a mozgásigényem, ezért a saját edzéseim, a biciklizés és kutyasétáltatás mellett még személyi edzőhöz is járok. Mivel gyerekkorom óta sportolok nem is tudom máshogyan elképzelni a teljes értékű életet. Nekem nagyon nagy örömet szerez és elégedettséggel tölt el, valamint önbizalmat és magabiztosságot ad a fittségem!
Az életkedvem a mozgásból fakad, ezért én mindig mozgásban vagyok.